Ha jól sikerült horrorfilmes újrázásokra gondolok, nekem első blikkre a Holtak Hajnala (Zack Snyder 2004), az amerikai A kör (Gore Verbinski, 2002), A sziklák szeme (2006, Alexandre Aja), és jelen kritikánk tárgya, a Tom Savini által 1990-ben elkövetett Az élőhalottak éjszakája ugrik be először. Még anno a videokazettás korszakban láttam ezt a remekbe szabott remake-et (az azonos című, 1968-as George A. Romero-féle klasszikus zombifilm újrafeldolgozásáról beszélünk), és azonnal a szívembe is zártam. Most, sokadjára újranézve, továbbra is azt állítom, hogy ennek az alkotásnak ott van a helye a klasszikus zombifilmek, valamint a minőségi remake-ek között.
Tom Savini, aki maszkmesterként szerzett magának óriási hírnevet (a Péntek 13, a Holtak Hajnala, a Holtak Napja, és még tucatnyi emlékezetes horror viseli a keze nyomát), valamint színészként is ismert (pl. Alkonyattól Pikadatig), rettenetes körülmények között forgatta le ezt a darabot. A büdzsé egy részét kilopták a produkcióból, a studió rendesen beleugatott a forgatókönyvbe, és még a forgatásra rendelkezésre álló idő is megkurtításra került. A stúdió korabeli cenzúrától való félelme miatt meglepően visszafogottra sikerült horror megbukott a mozipénztáraknál (a közönség a '80-as években ráunt a hagyományos zombifilmekre), ráadásul a kritikusoknál sem talált kedvező fogadtatásra. A hamar süllyesztőbe került darabra csak néhány évvel később, videón talált rá a közönség - mint ahogy a bevezetőben említettem, jómagam is.
A történet vázára nem érdemes sok szót fecsérelni: a holtak kikelnek a sírjukból és járni kezdenek, pár feszült ember pedig egy elhagyott vidéki házban akarja túlélni az éjszakát, ennyi a lényeg. A sztori kb. a 95 %-ában megegyezik az eredeti film sztorijával, csak a finálé mutat markáns különbséget az alapvetéshez képest...
Milyen okokból nevezhető kifejezetten jónak ez a remake? A színes és - az eredetihez képest, nem Tom Savini gore-mániájához képest! - ízlésesen vérbő látványvilág, az átgondolt vágás, az alapműhöz képést nagyságrendekkel profibb színészi játék (az élen a kultarc Tony Toddal a Kampókézből), a játékidő ésszerű megkurtítása, valamint a tipikus '80-as évek hangulatú szintizene csak a ráncfelvarrást jelent, de kétségtelenül nagyon ráfért az alapanyagra. A remake forgatókönyvét az eredeti alkotóatyja, George A. Romero lényegében maga írta (a korai fázisban John A. Russo segítségével), és érezhetően kiküszöbölte az előd jellemző defektusait, valamint ezzel együtt alaposan el is játszadozott a rajongói elvárásokkal. Ennek megfelelően pl. az alapvetés hosszadalmas televíziós fejtegetései a zombikór tudományos okairól megkurtításra kerültek, és ami elhangzik, azt egy cinikus, "a sajtó szart sem tud, csak találgat" megállapítással lehet összegezni, majd a tévé szépen össze is törik, mintegy ráerősítve a médiakritikára. Hasonló módon figurázza ki saját filmjét Romero forgatókönyve az első zombi támadásánál, a zombik lassúságának kihasználásával, vagy az élőhalott gyermek által elkövetett gyilkosságnál is.
Sokak azzal vádolták ezt a feldolgozást, hogy a dokumentarista stílus elhagyásával és a társadalomkritikai él eltompításával kigyomlált minden értékesett a koncepcióból. Szerintem ez hülyeség - bár azzal, hogy nem mindenki inkompetens barom a történetben (csak majdnem mindenki), valóban csorbult az alkotás görbe tükör-jellege, ám a forgatókönyvben még így is sok az emberiségre vonatkozó lesújtó ítélet, csak éppen nem az egyes társadalmi rétegekre fókuszálva, hanem inkább a férfi nemre vonatkozóan. Amíg a férfiak az elbarikádozott házban képletes farokméregetésre pazarolják az energiáikat, és egymás torkának ugranak, addig a nők igyekszenek hasznossá tenni magukat, szem előtt tartják a legfontosabb értékeket, és kiállítanak maguk közül egy igazi amazont is, aki méltóképpen fel tudja venni a harcot mind a zombikkal, mind a férfiakkal.
A feminista üzenet a film legvégén teljesedik igazán ki. Az csapatból utolsóként talpon maradó "harcosnő" zavarba ejtő mosollyal fedezi fel a hasonlóságot a zombik és az apokalipszist vadállati szórakozásként felfogó redneckek között, majd két nem várt fordulat következik. Először is nem pont az történik a fekete karakterrel, amit az eredeti alapján várhatnánk, másrészt pedig az utolsó kritikus pillanatban a bölcs női princípium megtestesítője is teret enged az indulatainak, ezzel beállva a nem is olyan rég elítélt tahó fickók közé... remélem nem fogalmaztam túl spoileresen.
Álláspontom szerint hatalmas bravúr lett ez a remake. Tom Savini a borzalmas forgatási körülmények ellenére, a stúdió által gúzsba kötötten is nagyszerű filmet tett le az asztalra. A kiváló zombimaszkok, a finoman adagolt gore, és Romero pazar, egyrészt hagyománytisztelő, másrészt az alapvetéssel trükkösen játszadozó forgatókönyve olyan keveréket eredményezett, ami negyed évszázados kora ellenére tökéletesen nézhető és nem is nagyon akar öregedni. Az eredetitől elvonatkoztatva, csak önmagában tekintve pedig az 1990-es Az élőhalottak éjszakája pusztán egy tipikus lassú zombis, társadalomkritikus, fejlövésekkel tarkított zombifilm, viszont annak majdnem hibátlan. Aki még soha nem látott zombihorrort, annak lehet, hogy inkább ezt ajánlanám a műfajjal való ismerkedésre, nem a '68-as eredetit.
9/10
ui.: a pletykák szerint Tom Savini idén előáll egy új, Nighmare City című zombis horrorral, ami a második nagyjátékfilm-rendezése lesz (Az élőhalottak éjszakája értelemszerűen az első - ez a film a kataszrofális fogadtatás miatt azonnal derékba is törte a rendezői karrierjét). Én kíváncsi leszek rá nagyon!
