Duplakritika: Az élőhalottak éjszakája / Night of the Living Dead (1968)
2016. május 17. írta: danialves

Duplakritika: Az élőhalottak éjszakája / Night of the Living Dead (1968)

night_of_living_dead_05.jpgMegdöbbentve állok azelőtt, amikor valaki ezt a darabot minősíti minden idők egyik legjobb horrorjának. A legtöbb esetben ugyanis magyarázat ezekre a szuperlatívuszokra (a nosztalgiasznobizmus mellett), hogy az alacsony és/vagy meglehetősen gyorsan öregedő produkciós érték mellett legalább hordoznak magukban valami olyan tartalmat, amely nem válik idejétmúlttá, de egy olyan színtiszta zsánerfilmben, mint Az élőhalottak éjszakája, ezt aligha lehetne felhozni. Márpedig ha a megvalósítását nézem, az alkotás védelmében igencsak keveset lehet felhozni azon kívül, hogy lefektette műfajának alapjait.

Magatok is elolvashatjátok, hogy a Holtak hajnalát sem tartottam egy utolérhetetlen remekműnek, de még így is kategóriákkal magasabb színvonalat képvisel, mint Romero első műve a témában. A Az élőhalottak éjszakája-re már a B-kategória is hízelgő lenne, annyira kritikán aluli benne a színészi játék, a leginkább ölelkezésnek beillő közelharcok és a teljesen indokolatlan pillanatokban előbukkanó átgondolatlanság, amely már nem írható az erőforrások hiányának számlájára. (A produkció egy klasszikus pillanata, amikor az egyik szereplő kijelenti, hogy bedeszkázta az összes ablakot - miközben éppen egy bedeszkázatlanul tátongó ablak előtt áll.)

night_of_living_dead_06.jpgKoncepció szintjén ugyanakkor még mindig kidolgozottabb Az élőhalottak éjszakája, mint a zombifilmek másik előfutárának tartott The Last Man on Earth, Romeron valóban látszik, hogy ő egy saját és egyedi világot szeretett volna teremteni - még ha ez azt is jelenti, hogy a zombik kialakulásának tudományos magyarázatát kínosan hosszú tévéadásokban rágja a szánkba. Azonban a Holtak hajnalához hasonlóan ez a mű is tele van olyan ötletekkel, amelyek azóta is jórészt egyedülállónak mondhatók (pl. a zombik félelme a tűztől), és olyanokkal is, amelyek ugyan a zombifilmek integráns részévé váltak, de 1968-ban rendkívül erős fordulatok lehetettek (a zombivá váló kislány). Továbbá a film örökségét meghatározó cinizmus (a szereplők irtózatos ökörségeiben és a záró fordulatban kicsúcsosodva) is feltűnik már ebben a műben is, egy újabb egyedi jellemzőt adva neki.

A probléma csak annyi, hogy ezek mögé csak nyomokban sikerült egy olyan történetet felhúzni, amely filmként és horrorként is jól funkcionálna: Az élőhalottak éjszakája jelentős részben a karakterek hisztijeinek, műbalhéinak és egyéb meglehetősen irreleváns interakcióinak összessége, miközben a zombik kényelmes távolságban lófrálnak, hogy udvariasan megvárják a finálét a támadással. Az utolsó 20 percben viszont valóban kellő hatásfokon működik a film, és az ott látottak alapján ha nem is utasít maga mögé minden horrort, valóban helye van a műfaj meghatározó darabjai között.

Csakhogy a mű nemcsak ennyiből áll, és az amatőr körítés annyira lerontja az összképet, hogy legyen bármilyen úttörő is a koncepció mögötte, az gyakorlatilag élvezhetetlenné válik. Megalázó lenne számos kiváló (és még több kevésbé kiváló) horrorra nézve, ha egy olyan darabot tartanánk a műfaj királyának, amelyre nemcsak az általános igénytelenség jellemző, de még a józan paraszti ésszel elkerülhető hibákat sem sikerült elkerülnie.

3,5/10

(danialves)

------------------------------

living_dead_1.jpgEredetileg nem duplakritikának indult ez a poszt, de amikor danialves kolléga vázlatosan elkészítette a kritikáját erről az alkotásról, egyszerűen képtelen voltam magamba fojtani egyet nem értésemet az általa képviselt lesújtó véleménnyel szemben - ennek a véleménykülönbségnek az eredményeként most megismerhettek egy nosztalgiaszonbizmussal jobban átittatott, ezáltal értelemszerűen jóval pozitívabb recenziót is Az élőhalottak éjszakájáról.

Kezdjük azzal, hogy ez egy igazi exploitation-film. Ezt tényleg grindhouse mozikban vetítették, és tényleg kevés pénzből, tapasztalatlan színészekkel, rövid idő alatt lett leforgatva, azért, hogy kihasználja az alantas, erőszakra vágyó ösztöneinket. Az exploitation-mozik követeleményeinek megfelelően a történet magja a botrányos alapvetés (feltámadó, kannibál holtak!) mögött bődületesen egyszerű, a filmben pedig nincs idő a tökölésre (a nézők "vérre szomjaztak"), így már rögtön a hetedik percben felbukkan egy zombi, aki azonnal rá is támad a temetőben békésen bandukoló testvérpárra. Rövid küzdelem, majd egy feszült üldözési jelenet után a túlélő testvér egy vidéki tanyán talál menedéket, ahol aztán többedmagával próbálja kihúzni az éjszakát. Hamar kiderül, hogy az összeverődött emberekre a legnagyobb veszélyt nem is feltétlenül a ház körül sokasodó zombik, hanem saját ellentéteik és kicsinyességeik jelentik...

A ma már sablonnak számító cselekmény a maga idejében sem volt igazán cizelláltnak tekinthető - eltekintve a legvégső fordulattól, ami azért eléggé ki tudja csapni a biztosítékot, ha valaki nem számít rá. A film alapvetően azért nem a sztorijával, inkább a korához mérten hangsúlyos erőszakosságával, és a ma ismert zombimitológia alapjainak megvetésével üt(ött). A erőszak-faktor kapcsán persze manapság már egyáltalán nem számít tabudöntögetőnek a film, de a zombi-mítosz vonatkozásában érdekes, hogy ha nem is futni, de baktatni már itt is tudnak az élőhalottak, és néha még egy-egy tárgyat is felhasználnak, ha pl. ablakot akarnak betörni... tehát a 28 nappal később villámgyors fertőzöttei és a Holtak Napja lövöldöző zombija egyáltalán nem előkép nélküli, sőt!

living_dead_2.jpgA kollégám által fentebb felvetett negatívumokat (bitang rossz színészi játék, a közelharcok életszerűtlensége, a dramaturgia egyenetlenségei, a karakterek "műbalhéi", stb.) nem kívánom megismételni vagy megcáfolni, ezek valóban fennálló hiányosságai a műnek, és valóban sokat rontanak az élvezeti értékén. Mégis, akkor az "élőhalott-fanchise" begyújtásán túl mi teszi kult klasszikussá ezt a darabot oly sokak számára - így az én szememben is?

A válasz egyrészt a film társadalomkritikai vonulatában, másrészt a mű provokatív hatásmechanizmusában rejlik. Rendezőként George A. Romero mindig is arra használta fel a zombifilmjeit, hogy valami olyat mutasson meg az emberiségről, amit nem szívesen veszünk tudomásul magunkról. Az élőhalottak éjszakája esetében sincs ez másként: a legszembetűnőbben a végső csavar mond ítéletet a társadalomról (leginkább az amerikai honvédő mentalitásról), de a film főszereplői sem véletlenül olyan antipatikusak, amilyenek. Romero azonnal eltöröl minden hőseszményt ebben a produkcióban, és szereplőit inkompetens, hibát hibára halmozó, erőszakos, szűklátókörű alakoknak festi le, akik vagy túl gyengék ahhoz, hogy cselekedjenek (Barbra), vagy túl önzők (Harry) vagy teljesen ügyetlenek (Tom) ahhoz, hogy ütőképes csapatként előrevigyék az ügyüket. A hősies eszményképhez még a merész Ben karaktere áll a legközelebb, de az agresszív fekete férfi nem rendelkezik olyan biztos morális iránytűvel, ami igazán alkalmassá tehetné a nézők számára az azonosulásra - nem mellesleg a bőrszíne kimondva-kimondatlanul a rasszizmus kérdéskörét is felveti.

A néző tehát bajban van ezzel a filmmel, hiszen nem tud egyik karakterrel sem szimpatizálni. A szereplők kisszerűsége, a hősiesség negligálása kényelmetlen fészkelődésre készteti a nézőt, aki a fotelben ülve azt mondogatja magában, hogy ő, ha ott lenne, BIZTOS nem ezt vagy azt tenné, és biztos, hogy jobban megállná a helyét. Azonban mindannyian tudjuk, hogy stresszhelyzetben nem feltétlenül nyújtunk maximális teljesítményt, és egyáltalán nem biztos, hogy nyomás alatt nem válunk logikátlanul cselekvő ösztönlényekké... Ami még ráerősít a néző diszkomfortérzetére, az a dokumentarista körítés. Romero a rendelkezésére álló eszközökkel a lehető leginkább hihetővé és átélhetővé kívánta tenni a horrorisztikus helyzetet: a rádiós és televíziós híradások, a tárgyilagos - misztikum nélküli - megközelítésmód, a történetnek egy teljesen átlagos vidéki helyszínre és legfőképpen a jelen korba való helyezése elvékonyítja azt a távolságot, ami a befogadót elválasztja a borzalmaktól. 1968-ban a klasszikus horrortörténetek többnyire még letűnt korokban, mítoszok által belengve, általában elszigetelt helyszíneken játszódtak. Az élőhalottak éjszakája azonban egyszerre helyezi a televízióba és a hátsó kertbe a horrort - a létrejött félelmetes fikció a kor emberét hasonlóképpen sokkolhatta a moziban, mint 1938-ban a Világok Harca rádiójáték a hallgatókat.

living_dead_3.jpgPersze a film megjelenése óta már majdnem fél évszázad eltelt, és a vásznon megjelenő képek sok esetben már inkább megmosolyogtatóak, mint félelmetesek. Én teljes mértékben megértem kollégám álláspontját, ez a film valóban nagyon megöregedett. DE: ha fel tudjuk függeszteni magunkban a cinizmust, és a filmben megjelenő emberi hülyeséget, illetve hisztériát az alkotó koncepciójának részeként kezeljük, nem pedig a készítői dilettanizmus megjelenéseként, akkor talán megláthatjuk a mozi igazi értékeit. Mert vannak neki ilyenek - azon kívül is, hogy ez az első "igazi" zombifilm.

Végezetül még annyit említenék meg, hogy Tom Savigni, a híres maszkmester 1990-ben készített a filmből egy remake-et, ami már színes, és aminek már a színészei és az alkalmazott trükkjei is jobbak. Az új megközelítésű verzióban az egyik szereplő le tudja vetkőzni az emberi hiányosságait, túllép traumáin, és már-már a klasszikus értelemben vett hőssé nemesedik... egészen érdekes, hogy ez mennyire meg tudja változtatni a néző hozzáállását a történethez. Rögtön lesz olyan szereplő, akivel lehet azonosulni - de a társadalomkritikai él is tompul ezáltal.  Lehet, hogy egyszer erről a remake-ről is írnunk kellene egy duplakritikát?

 8/10

(Werewolfrulez)

Az élőhalottak éjszakája teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr278700734

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pascow 2016.05.17. 12:57:12

Először még gyerekként láttam a filmet és félni már akkor sem tudtam rajta viszont ami elsőre megmaradt bennem az az, hogy mekkora gyökerek a szereplők :)

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2016.05.18. 17:41:35

Általában azt szoktam állítani, hogy egy film, ami a megjelenésekor jó, mindig jó, de van azért néhány kivétel, és ez pont egy olyan. Eljárt felette az idő, én se tudtam élvezni mai fiatal szemmel, de megértem, hogy annak idején miért szerették meg az emberek. A manapság értelmezett zombifilm fogalmát ez a produkció definiálta igazán, ez adta meg az alapkereteket, gyakorlatilag az egész film nem több, mint leírása annak, amit ma már mindenki tökéletesen ismer.
süti beállítások módosítása