4 éves a blog - Jövőbe tekintő múltidézés
2016. május 05. írta: FilmBaráth

4 éves a blog - Jövőbe tekintő múltidézés

blog_1.jpg

Danialves mindent megtett, hogy ne vegyenek fel a bloghoz, de Frog szerencsére nem hallgatott rá, ennek köszönhetően már a harmadik évemet taposom ebben a mikrokozmoszban. Hihetetlen, hogy már ennyi idő telt el azóta a szürke vasárnap délután óta, amikor hirtelen felindulásból elküldtem a jelentkezésemet a Smoking Barrels csapatához. Igazából még csak rajongó sem voltam, akkor még csak pár hete követtem az írásokat, amelyek tetszettek, de egészen addig a percig meg sem fordult a fejemben, hogy nekem ide be kellene jelentkeznem, amíg a facebook-ot olvasgatva bele nem futottam egy harmatgyenge kritikába (már nem tudom ki írta és miről) és fel nem forrt bennem az indulat, hogy ennél azért ez nekem sokkal jobban menne. És mivel a következő filmes tárgyú írás danialvesé volt a hírfolyamban (sajnos már nem emlékszem, hogy melyik, de ennyin múlt, tényleg), másodperc gondolkodás nélkül írtam meg a felvételi kérelmet tartalmazó emailt, mellékeltem néhány abszolút családi használatra szánt kritikakezdeményt. Aztán viharsebesen el is felejtkeztem az egészről, jól meg is lepődtem, amikor másnap megkaptam Frog levelét, hogy szeretettel várnak a blog csapatában. Lövésem sem volt arról, mibe vágok bele, amikor miért ne alapon mondtam, hogy oké, jövök.

Nyitásnak letette a haját szegény Danialves tőlem, ugyanis technikai antitalentum lévén finoman szólva is voltak velem gondok, amíg megtanultam rendeltetésszerűen használni a blog.hu felületét (addig csak szalonírtam családi és baráti használatra gasztro és kultúra tárgykörben, inkább könyvekről, mint filmekről). Amikor túlestem a kezdeti felhasználói nehézségeken, jött az igazi sokk. Jólnevelt úrilányként nem voltam felkészülve arra a kommentcunamira, és mocskolódó vélemény nyilvánításra, ami rám várt. Szegény fiúk türelmét ismét próbára tettem, nagyon sok vigasztalásra volt szükségem, amíg eljutottam odáig, hogy helyén tudjam kezelni a hozzászólásokat.

Eleinte nem vettem komolyan az egészet, fejből írtam mindent, csak jó néhány jogosan ledorongoló olvasói vélemény után szoktam rá az imdb rendszeres használatára (danialves-től sajátítottam el az alapokat), valamint arra, hogy mindennek utánanézzek, mielőtt leírom. Mert egyrészt nem elég hitelesnek lenni, annak is kell látszani, másrészt pedig meg kellett tanulnom tisztelni az olvasót annyira, hogy ha már veszi magának a fáradtságot, és elolvassa az írásomat, minőséget kapjon cserébe mind tartalmi, mind formai szempontból.

Azt gondolom, megérte a srácoknak vesződni velem (nem tudom elégszer leírni, hogy danialves és Frog nélkül sehol sem lennék), ugyanis nekik köszönhetően elkezdtem jól érezni magam a blogon, melynek köszönhetően megjött a kedvem az íráshoz. És rengeteg mondanivalóm volt (és még ma is van!), lelki gátlás nélkül kísérleteztem és ötleteltem, így idővel megjelentek a blogon a portrék, a toplisták, az elmélkedések, és legnagyobb örömömre mára már a könyvkritikák is /már feladtam a saját könyesblogomat, csak ide írom az ilyen témájú posztjaimat, és mindenkit megnyugtathatok, hogy nagyon hosszú a lista, amelyet ezzel a műfajjal kapcsolatban tervezek:-)/.

blog2_2.jpg

És miközben álmélkodva figyeltem, hogy egyre több lesz az olvasónk (becsszó eleinte semmi tudatosság nem volt ebben) lassan, de biztosan megtanultam blogképesen írni. Rájöttem, hogy egy posztnak van eleje, közepe és vége, nem elég izomból írni, végig is kell gondolni, mit akarok mondani az éppen aktuális poszttal. Ahogy múltak az évek, észrevétlenül bár, de megváltozott a filmekhez való hozzáállásom, az átlagnál kicsit tájékozottabb, de alapvetően felületes filmmániásból igazi ínyenc lettem, aki értékeli a minőséget, ezért nagyon örülök annak, hogy az olvasók a legkülönbözőbb műfajban küldik be a kívánságlistára a filmeket, élmény válogatni közülük (és előbb-utóbb mindenki kedvencére sor fog kerülni, türelem!:-))-

Nem áll szándékomban azt a látszatot kelteni, hogy a szerkesztőségi élet idilli, voltak, vannak és lesznek is viták, de annyi mindent végigcsináltunk már együtt, hogy nem is tudom, minek kell történnie ahhoz, hogy elhagyjam a fedélzetet. Időközben ugyanis második családommá vált a blog kis közössége, rengeteget szurkolok a fiúknak vizsgaidőszak, felvételi stb. idején. Nekem is vannak rosszabb periódusaim, időnként nincs kedvem filmet nézni, nem megy az írás, kifogyok az ötletekből, akadnak komoly hullámvölgyek (tavaly év végén pl. majdnem felhagytam a blogolással, annyira kiégési stádiumba kerültem), de előbb-utóbb mindig visszatalálok saját magamhoz és a bloghoz, amelyre vonatkozóan rengeteg tervem van, és természetesen mélyen hiszek a minél szebb jövőjében.

Rengeteg időt és energiát vesz el tőlem a blog (és nem, még mindig nem kapok érte egyetlen fillért sem), a bloggerélet ugyanis egyáltalán nem olyan romantikus, ahogyan azt az olvasó elképzeli. A filmet meg kell nézni, írni kell róla, utána kell nézni egy rakat infónak, a mennyiségen kívül a minőséget is tartani kell, ami nem olyan egyszerű. Mert bizony itt is akadnak szürke hétköznapok, amikor a hátam közepére sem kívánok egy posztot, de azért valahogy mindig megszületik, ha néha kínlódva is. Ma már nincs megfelelési kényszerem, a saját tempómban haladok a filmekkel és az írásokkal. Mázlim van, megértő és filmmániás családom van, megszokták, hogy ezzel foglalkozom, végülis csendes őrült vagyok, nem bántok senkit sem, csak minden szabadidőmben filmet nézek (vagy könyvet olvasok) és püfölöm a billentyűket.

Nem tudom, mit hoz a jövő, de nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy aktív részese lehettem annak a folyamatnak, amelynek köszönhetően hobbiblogból lassan, de biztosan egyre olvasottabb felületté váltunk, miközben fel tudtunk nőni az egyre növekvő feladatokhoz és kihívásokhoz. Sok minden változott, de az a baráti légkör, ami engem három évvel ezelőtt annyira megragadott, megmaradt, és szerintem ez a záloga annak, hogy ugyanúgy mint én, a kollégák és a kedves olvasók is jól érezzék magukat itt, és ha ez megmarad, semmi sem tarthat vissza bennünket a világuralomtól:-)

smoking_barrels.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr838577800

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Werewolfrulez · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2016.05.06. 22:48:26

Hú, hát sok mindent nem tudtam minderről... vagy csak félinfóim voltak... mindenesetre igen komoly utat jártál be!
süti beállítások módosítása