Aloys (2016)
2016. április 15. írta: danialves

Aloys (2016)

A filmet a  Titanic Filmfesztivál keretében volt lehetőségem megtekinteni.

Ismerős és egyszerre szokatlan: nehéz megragadni az Aloys jellegét, mert az kétségtelen, hogy számos hasonló, egy sajátos figurára építő karakterdrámát láttunk már, de ugyanakkor ezek jellegéből adódóan biztosítva van (lévén, hogy mindegyikük központi alakja teljesen egyedi), hogy annyira sok közös pont még sincs bennük. Ezzel párhuzamosan ebben a műben is egyszerre van valami fárasztóan sokat ismételt, de ugyanakkor elbűvölően eredeti.aloys.jpg

Aloys Adorn (Georg Friedrich) ugyanis egy svájci magándetektív, akit egyetlen emberi kapcsolata frissen elhunyt édesapjához fűzött, olyannyira szorosan, hogy még magáról is csak többesszámban képes beszélni. A hűtlen férjektől kezdve a lépcsőházi szomszédokig mindenkit csak a kameráján keresztül néző férfire pedig hirtelen rászakad a magány - és ekkor érkezik egy titokzatos telefonhívás egy nőtől, aki egy furcsa játékra invitálja Aloyst.

Avagy a szokásos "magányos, kissé autisztikus figura probál kapcsolatot teremteni a világgal"-jellegű toposz jelenik meg itt is (nekem például a teljesen más mondanivalóval rendelkező, de rettentően hasonló hangulatú Still Life járt a fejemben), de Tobias Nölle szerencsére képes annyit csavarni ezen, hogy ne csak az ódon lakótelepi lakásbelső és a zürichi külváros elidegenítő képei határozzák meg filmjét. A "phone walking" névre hallgató játék ugyanis alapvetően a képzeletre alapoz, ezzel pedig a rendező szabad kezet kap, hogy vizualizálja főhőse gondolatait - leküzdve egy olyan akadályt, amelyen számos ehhez hasonló, zárkózott figurák építő produkció elbukik.aloys2.jpg

Amikor pedig Aloys emlékei, vágyai, mindennapjai egyetlen bizarr, de mégis abszolút visszafogottan ábrázolt fantáziavilágba fonódnak össze a vásznon, akkor képes valamit megmozgatni bennünk az alkotás a látszólagos ridegsége és történettelensége ellenére is. És gyanítom, az Aloys hatása leginkább azon múlik, kit mennyire ragad magával a hangulata, amit azonban számomra az előbb említett lassú, statikus kibontakozás erősen megnehezített. (Illetve természetesen az a törvényszerűség is, hogy nehéz egy olyan figurával azonosulni, aki ilyen rendkívül távol esik az átlagemberektől.) Az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy sokáig tart, mire a külsőségek mögött is meg lehet látni, hogy mi az, ami Aloys Adornt megkülönbözteti a többi, a világtól önkéntesen vagy kényszerből elzárkózó hőstől, és ezt nézve nem állíthatom, hogy végeredményben ez a film sokkal többet adna azoknál.

Ettől függetlenül megkockáztatom, az Aloys az egyik legszebb feldolgozása a témának, csakhogy lírai megközelítése ellenére sem képes többre annál, mint hogy bemutassa, hogyan próbál egy középkorú férfi a részévé válni a körülötte lévő világnak. Ha ezt nézem, akkor pedig máris nem olyan izgalmas és maradandó az élmény.

7/10

Az Aloys teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr298630006

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása