Agyas és agyatlan / The Brothers Grimsby (2016)
2016. április 11. írta: danialves

Agyas és agyatlan / The Brothers Grimsby (2016)

grimsby.jpgAmikor a Borattal elhíresült Sacha Baron Cohen rendezőként nem az eddigi darabjait jegyző Larry Charlest hozta magával legújabb filmjébe, hanem az első két Szállítóval egyértelműen akciófilmes fronton bizonyító Louis Leterriert, már lehetett sejteni, hogy egy jelentős váltásnak lehetünk tanúi. Ami alapvetően meg is valósult, csakhogy nem egészen úgy, ahogy arra számítottunk: a mű bemutatója után nem a lenyűgöző akcióktól zengett az internet, hanem a film elképesztő gusztustalanságáról. És ezzel kapcsolatban senki nem túlzott, mégis van egy jó hírem: még akkor is bőven lehet szórakozni a filmen, ha valaki nem kacag hasát fogva, ha két férfi kiveri egy elefántnak.

Nobby Butcher (Sacha Baron Cohen) a brit prolik tipikus alakja: segélyből tartja el 11 gyerekét, kedvenc tevékenysége pedig a kocsmában szurkolni a brit nemzeti válogatottnak, és boldog is ezzel az élettel. Azt viszont soha nem volt képes feldolgozni, hogy testvérének még gyerekkorukban nyoma veszett. Legalábbis az ő tudomása szerint, Sebastianből (Mark Strong) ugyanis szuperkém lett, akit éppen a saját szervezete vesz üldözőbe egy tévedés nyomán - ő pedig rég nem látott testvérére szorul, hogy segítsen neki megmenekülni, és felgöngyölíteni a világméretű összeesküvést.

grimsby2.jpgA forgatókönyv alapvetően jól is használja ki az új környezet megszokásából, illetve a két főszereplő világképének konfliktusából eredő humort, csakúgy, mint A diktátorban, és a brit prolik érzékletes és legkevésbé sem polkorrekt bemutatása messze a legnagyobb erőssége a filmnek. Az Agyas és agyatlan olyan könyörtelen ábrázolásmódot enged meg magának ilyen tekintetben, amelyhez keveseknek lenne bátorsága, ugyanakkor azt is képes elérni, hogy ebben ne egy fennhéjázó cinizmus, hanem (a lezárásban még külön ki is hangsúlyozva) a réteg figurái felé áradó szeretet tűnjön fel.

És ez bőven elég is lenne a produkciótól, éppen ezért nem értem, mi szükség volt még feltölteni olyan mértékű gusztustalansággal, amelyek (ahogyan magam is tapasztaltam) számos nézőt arra fognak késztetni, hogy a játékidő felénél elhagyják a mozitermet. Nem vagyok kifejezetten szemérmes humor szempontjából, de amit itt Baron Cohenék előhúztak a tarsolyukból, az még engem is émelygésre (és nem nevetésre) késztetett, ráadásul ami igazán tetézi még ezt, hogy ezek a poénok abszolút az Adam Sandler-i öncélúsággal jelennek meg műben, láthatóan a hatásvadász jelleggel, és nem a film többi nevettetési kísérletét segítve.

Hiába harangozták be akció-vígjátékként, és tették meg Leterriert rendezőnek, ilyen szempontból viszonylag keveset nyújt az Agyas és agyatlan: egy, a Hardcore Henryt erősen idéző belsőnézetes zúzáson kívül nincs nagyobb akciójelenet, és az alkotás humora is ritkán próbál táplálkozni ebből a műfajból. A háttérül szolgáló, rettentően klisés és felesleges kémfilmes szál pedig mintha csak azért szerepelne, hogy Cohen felesége, Isla Fisher is szerepet kaphasson a történetben.

Inkább komédiaként, mint akciófilmként működik tehát az Agyas és agyatlan, de még előbbi zsánerben is hagy bőven kívánnivalót magának, hála gyomorforgató jeleneteinek, és elsősorban azok öncélúságának. Ugyanakkor a vígjátékok között továbbra is egyedülálló bátorságot képviselő coheni humor még mindig üdítően hat, és várhatóan jó párszor nevetésre fogja késztetni azokat, akiket nem riaszt el 10 liternyi elefántsperma.

7/10

Az Agyas és agyatlan teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr558586900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.