Nagyon közel áll hozzám a fantasy minden formája, és épp ezért szörnyen kritikus is vagyok a műfaj képviselőivel. Robert Jackson Bennett: Lépcsők Városa című könyve esetében a rengeteg meglebegtetett ötlet keltette fel a figyelmemet, valamint, hogy végre női főszereplős könyvről van szó, ami azért elég ritka ebben a műfajban.
A fülszöveg:
Amerika egyik legfiatalabb és legtehetségesebb fantasy írójának új regénye halott istenekről, eltemetett múltról és egy rejtélyes, lenyűgöző városról
Az ember jobb, ha óvatos, amikor olyan városban kell egy titokzatos gyilkos nyomába erednie, mint Bulikov. Mert itt a világ teljesen más szabályok szerint működik. Amikor a város isteneit elpusztították, uralmukat megdöntötték, imádatukat betiltották, a valóság szövete darabokra hasadt Bulikovban. A lépcsők azóta a semmibe vezetnek, a sikátorok a múltba nyíló átjárókká váltak, az utcákon a bűnözők nyomtalanul eltűnnek.
Shara Thivanit hivatalosan diplomataként küldte ide az elnyomó birodalom. Valójában viszont országa egyik legjobb kéme, akinek most egy gyilkost kell kézre kerítenie. Ahogy a nyomozás egyre súlyosabb titkokat tár fel, úgy rajzolódnak ki fokozatosan Shara előtt egy sötét összeesküvés körvonalai. A nő hamarosan gyanakodni kezd, hogy a szörnyű város uralkodói talán nem is haltak meg – és Bulikov kegyetlen uralma könnyen visszatérhet.
„Óriási történet, szenzációs világépítés, és te jó isten, Sigrud karaktere. Imádni fogjátok Sigrudot.”
Brent Weeks
„Varázslatos urban fantasy, ami az olvasót Escher-szerű lehetetlen helyszíneken és alternatív valóságokon keresztül vezeti… Az öreg istenek a változatosságukkal életre keltik e rejtélyes romokat, Shara bérgyilkos asszisztense pedig garantálja a szüntelen pörgést.”
Washington Post
„Egy minden részében eredeti, szürreális város… a valóban újszerű fantasyk kedvelőinek most Bulikovban van a helyük.”
New York Times Book Review
Ahogy fent is látszik, komoly dicshimnusszal jelent meg itthon a könyv, aminek egyébként köze nincs az urban fantasyhoz (ami a saját definiálásom szerint mindig a mi világunkba illeszti bele a maga világát), hanem a "hagyományos" fantasyk vonalát erősíti, és elég szépen is teszi ezt. Nálam a fantasy főleg az író fantáziáján áll vagy bukik, nekem nem elég egy látványos világ felskiccelése, a háttér is kell mögé.
Az biztos, hogy az író e téren nem sokat tökölt és egy borzasztóan komplikált világot teremtett meg. A történet ráadásul pont olyan időkben játszódik, amikor a benne élő emberek sem ismerik a maguk világát. A helyszín Bulikov, amely régen az istenek városa volt, amíg be nem következett az ún. Villanás, mikor is az isteneket megölték, a város romba dőlt és a nyomor szélére került. Ráadásul sok helyen maga a valóság is meghajlani látszik.
Az adott társadalom, helyzet mellett a mitológia is hasonlóan bonyolult, én valahol a 3. fejezet környékén kezdtem el jegyzetelgetni az istenek neveit és a velük kapcsolatos információkat, ami később hasznosnak is bizonyult, mert könnyebben visszarázódtam két szünet között az olvasásba. Az író egyébként zseniálisan vezeti be a könyv e részét az 1. fejezetben, mert ugyan Bulikov és a Kontinens történelmét és régi, istenekkel teli vallását elvették a leigázók, a halott istenekről pedig beszélni sem szabad, mégis határozottan ott húzódik a háttérben, a szájról szájra járó történetekben, ami természetesen sok konfliktust és feszültséget kelt.
A regény krimivonalát egy tudós halála indítja el, és bár a könyv végéig elhúzódik, hogy ki és miért ölte meg, ez tekinthető talán a legutolsó mellékszálnak. A nyomozás és a közben felvetődött témák, történetszálak ezerszer érdekesebbek voltak, nagyon sokszor kellett figyelni, hogy az ember le ne maradjon valamiről. Voltak vontatott részek, kissé erőltetett kapcsolatok - romantikus szál annyira nem hiányzott ebbe a könyvbe, aztán mégis beletettek egyet a bonyolultabb fajtából - de a történet második fele egy az egyben zseniális volt. Nem egyszer és nem kétszer éreztem azt, hogy klisés megoldás felé tartunk, de aztán az író mindig meglepett, megvolt a jóféle WTF-érzés.
A világ és a történet mellett a harmadik alappillér, a szereplők is rendben voltak. A hátsó borítón kifejezetten magasztalják Sigrudot, aki valóban nem volt egy rossz karakter, volt pár nagyon badass húzása, de nem is lett akkora kedvencem, mint ahogy beharangozták. Nála sokkal jobban kedveltem a főszereplő Sharát, akiben valahogy minden meg volt: okos volt, bátor, de egyben nagyon emberi, félt, mikor félni kellett, cselekedett, mikor pedig azt kellett. És ezzel együtt nem egy nagy mellű amazon, végzet istennő típus külsőleg (ami valahogy túl gyakori a geekek-nek szánt sztorikban).
Negatívumként a magyar fordítást említeném meg. Kifejezetten idegesíteni szokott, ha egy fantasyban szlenget, modern szavakat használnak, mert nagyon kizökkentő tud lenni. Itt is voltak olyan kifejezések, amelyek egyáltalán nem illettek a szövegkörnyezetbe (suli, csaj, ne bomolj, stb). Természetesen nem tudom, hogy az eredeti szövegben is vannak-e ilyenek, de remélem, hogy nem.
A könyvet az Agave kiadó jóvoltából olvastam el, és ezzel meg is szereztem az év egyik maradandó könyvélményét. Remélem a könyvsorozat következő kötete, a City of Blades is hamarosan megjelenik majd itthon.
