Röhrig Gézával nagyon rövid idő alatt hatalmasat fordult a világ. A közönség számára Saul fia hatalmas sikere a semmiből jött, ugyanúgy, ahogyan a főszereplője is. Hihetetlen erővel keltette életre Sault, dacára annak, hogy alapvetően nem színész, hanem költő, aki egyébként holttestek mosdatásával foglalkozik (zsidó vallásának mélyebb megélése miatt választotta magának ezt a munkát, amellyel a vele készült interjúk alapján nem is nagyon szándékozik felhagyni). Ritka nehéz sors jutott neki, amely mégsem törte meg, sőt, nagyon is megedzette a jellemét, a szelleméről pedig a film világsikere kapcsán adott nyilatkozatai alapján kaphatunk képet. Nem hétköznapi figura, meglepően egyben van a lelke, annak ellenére, hogy édesanyját sohasem ismerte, 4 évesen veszítette el édesapját, majd árvaházba került, ahonnan 12 évesen fogadták örökbe. Gyökértelen élete során sokfelé hányta-vetette a sors, már évek óta Amerikában él, elsősorban a gyermekei miatt.
Minél több interjút olvastam Röhrig Gézával, annál inkább kíváncsi lettem a költeményeire, ezért nem volt kérdés, hogy a most megjelent verseskötetét megveszem (érthető módon a Saul fia sikere után most dobta piacra a kiadó). Nem voltak illúzióm, gondoltam, hogy nem egy polgári életet élő író szép élményei fognak visszaköszönni a műveiben, de ennek ellenére is mellbe vágott az a mélységes reménytelenség és testi-lelki nyomor, amely a sorokból áradt.
"tökölön a cellás földrendelt
az alsó ágyról mindenkit a fölsőre
'te maradsz' jött felém a sliccét lehúzva
fejét mint a puzzle-t rakták össze újra
'te maradsz' jött felém a sliccét lehúzva
fejét mint a puzzle-t rakták össze újra oi"
Finoman szólva sem szép emlékeket idéznek fel ezek a sorok, ahogyan az anyahiány fájdalma sem enyhült az évek során:
"tehetsz te bármit
nem neked születtem
hiába állsz itt
és babusgatsz engem
nem neked születtem
késtél ennyi
kerek tíz évet
a lelkem akarod
kerek tíz évet
anyuzni se tudlak
bocsáss meg ezér'
az a másik az anyu
bokádig sem ér
bocsáss meg ezér'"
Ilyen családi háttérrel természetesen különösen érzékeny lett a költő az emberi szenvedésre, az elesett emberekre, a nehéz helyzetben lévőkre fókuszál, az ő érzelmeiket, belső lelki tusáikat örökíti meg költeményeiben. Prostik, hajléktalanok, elmúlás - sugárzik a fájdalom a sorokból:
"alulról jövök mint egy fing
akad még aki megkettyint
csalni trükközni butaság
stricik stírölik a szobát"
"ravatal? mécsláng?
vállon vitt koporsó?
nekik e malteros talicska is pont jó"
Pillanatképek az utcáról, Röhrig Géza azokra figyel, akiktől nagyon sokan elfordítják a fejüket. Mert nem jó látni a testi és szellemi nyomort, kényelmetlen belegondolni, hogy ilyen emberi sorsok is vannak körülöttünk. Én jól nevelt úrilány vagyok, nagyon távol áll tőlem az általa ábrázolt világ, azonban ez nem zárja ki azt, hogy ne értsem meg a költeményekből megismert szomorú sorsokat. Mindezzel együtt én nem érzem a klasszis költőt Röhrig Gézában, de valamit tud, amit más nem: ráirányítani a figyelmünket az elesett emberekre, a hétköznapi drámákra. Nem habos-babos olvasmányélmény vár arra, aki belekezd a vékonyka kötetbe, amelyből hiányzik a földhöz vágós erő, de mindenképpen megrendítő pillanatokkal ajándékoz meg bennünket.
8/10
