Korcs szerelmek / Amores perros (2000)
2016. március 05. írta: danialves

Korcs szerelmek / Amores perros (2000)

amores_perros_5.pngIñárritu karrierjének első felét a különböző élethelyzeteket bemutató emberi drámák jelentették, ezek közül pedig a Korcs szerelmek volt az első - azonban ahelyett, hogy meghatározta volna a rendező (és rendszeres írótársa, Guillermo Arriaga) hangját, nagyon sok szempontból kilóg a sorból. Pedig alapvetően ugyanarra a koncepcióra épül, mint a 21 gramm vagy a Bábel, Guillermo Arriaga forgatókönyve ugyanis itt is három emberi sorsot kapcsol viszonylag lazán egymás mellé. Octavio (Gael García Bernal) egy tengődő fiatal, akire rámosolyog a szerencse pénz és szerelem formájában is, csakhogy előbbit kutyaviadalok révén, a helyi maffiózó legnagyobb bánatára szerzi, utóbbit pedig saját sógornője jelenti. Valeria (Goya Toledo) egy szupermodell, akiért szerelme még családját is otthagyja, csakhogy a nő súlyos és karrierjét derékba törő balesetét nem biztos, hogy túléli friss kapcsolatuk. El Chivo (Emilio Echvarría) pedig egy tucatnyi kutya társaságában élő börtönviselt csavargó, aki mellesleg profi bérgyilkosként is működik, és az egyetlen vágya, hogy újra méltósággal állhasson lánya elé.

A párhuzamosság ezúttal szinte minimális, a három szál kronológiailag gyakorlatilag egymás után következik a történetben, a forgatókönyv pedig igyekszik tiszteletben tartani ezt a linearitást. A film elsődleges problémája éppen ebben van, vagyis pontosabban ott, hogy ezek a történetek mind egy sajátos stílussal rendelkeznek, amelyek így megadott időközönként komoly töréseket hoznak a produkcióba. Egymás mellé téve a jeleneteiket valószínűleg sokkal jobban belesimultak volna egy egységes hangulatba, amelyre azonban még így is elsősorban a szappanoperai jelzőt tudnám használni. A Korcs szerelmek ugyanis számos olyan eszközzel dolgozik, amely leginkább a kereskedelmi tévék délutáni műsorsávjában sugárzott latin sorozatok sajátja, elég csak megnézni a három szál fő konfliktusait: egy sógornője után epekedő fiatalembert, egy komoly sérülést szenvedő modellt, és egy lánya szeretetére vágyó bérgyilkost láthatunk. Nehéz eldönteni, hogy Arriaga és Iñárritu tudatosan nyúl ehhez az eszköztárhoz, vagy csak stílusuk nem elég kifinomult még, mindenesetre a történések szatirikus jellegében viszonylag kevés alkotói szándékot látok.

amores_perros_2.jpgUgyanakkor a Korcs szerelmek annál határozottan jobb mű, hogy egy ízléstelen latin giccsparádénak lehessen elkönyvelni. A gengszterfilmes hagyományokat követő első szakasz minden hatásvadászata ellenére is egy izgalmas elképzelés, mint ahogy a filmet záró történetszálban is van legalább ennyi ötlet, és ha a középrészt képező szálról nem is tudom ezt elmondani, kétségkívül hozzájárul ahhoz, hogy a rendező egy újabb sajátos oldalát mutassa be a szerelemnek / szeretetnek. Mert végső soron ez éppenséggel sikerül a filmnek, és sok furcsasága betudható annak, hogy nem egy konvencionális ábrázolásmódját választotta a témának.

Ettől függetlenül az Arriaga - Iñárritu párosnak csak kiforrottabb munkái születtek a későbbiekben, és így nézve a Korcs szerelmek is csak egy tipikus kezdeti próbálkozás, amelyben már megmutatták tehetségüket, azonban még rengeteg gyermekbetegség húzza le az összképet. Egzotikuma talán még jelenthet annyi pluszt, hogy egy filmrajongó számára érdekes élmény legyen, de összességében túlságosan is kevés lenyűgöző, és túlságosan is sok bugyuta húzása van.

6,5/10

A Korcs szerelmek teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr298445562

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

robertdani · http://robbiedani.tumblr.com 2016.03.05. 21:11:50

Hogy lehet ennyire félrement kritikát írni egy ennyire sokrétű, már-már tökéletes filmről? Bár már megszokott, hogy ez a blog szinte kivétel nélkül minden kedvenc filmemet lehúzza. Kíváncsi lennék mi a bloggerek átlag életkora? Én 22-re tippelek.

FilmBaráth 2016.03.05. 21:16:38

@robertdani: Ki kell, hogy ábrándítsalak, én idén leszek 40:-) bár 20-nak érzem magam:-)

Father Merrin 2016.03.05. 23:36:21

Egyetértek az előttem szólóval, egyben értetlenül állok a kritika előtt, hisz véleményem szerint Inarritu első filmjével gyakorlatilag elkészítette munkássága (eddigi) legjobbját (mondom ezt úgy, hogy a Biutiful-t kb. 1 óra után kikapcsoltam, a Revenant pedig szimplán nem érdekel), de ami biztos, a Guillermo Arriaga-val jegyzett trilógia legerősebb, legjobb darabját. A kritikában ki kellett volna térni az epizodikus építkezésre (egy pontban találkozó történetek, amiért már a film bemutatásakor Inarritut kikiáltották a "mexikói Tarantinónak"), az emberi kapcsolatok és a szintén központi elemként jelenlevő ember-kutya viszonyra(!) is (a spanyol eredetit Los amores perros - Kutyák szeretete/Korcs szerelmek a magyar fordítás adja vissza a legjobban, az angol [Love is a bitch] már jelentésvesztéssel készült]. Ki lehetne térni a három történet társadalmi hátterére (mindhárom történtet különböző társadalmi közegben játszódik) is. A történet(ek)ben levő emberi drámát az Inarritu-Garriaga páros soha nem tudta "megismételni", pedig mind a Bábelben, mind a 21 grammban ott volt az újrázás lehetősége. Rendkívül erős darab nagyszerű alakításokkal, komoly drámával, amit még véletlenül se neveznék "szappanoperainak".

robertdani · http://robbiedani.tumblr.com 2016.03.06. 00:38:31

@Father Merrin: Pont. Ezért mondtam, és nem sértésnek szántam, hogy a szerző 20 körüli lehet. Sokszor mintha nem értené, hogy egy film érzelmi részekből is áll. Egy kritikában nagyon fontos a ránk vagyis őrá gyakorolt hatás, nem csak a száraz és távolságtartó rizsa.

robertdani · http://robbiedani.tumblr.com 2016.03.06. 00:40:45

Ráadásul sokszor egy film a "gyermekbetegségek" miatt, azaz az esetlensége miatt is baromi szerethető.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.03.06. 01:15:18

@robertdani: Mindig lenyűgöz, amikor emberek egy mondatot nem bírnak írni egy szerintük sokrétű és tökéletes filmről, ellenben a kötözködés már kétszer akkora terjedelemben megy nekik. Ja bocs, tudom, az neked csak száraz és távolságtartó rizsa lenne, az igazi érzelem abban van, amikor leállunk csatázni azzal, aki nem ért velünk egyet...
Szerintem te nem érted azt, hogy ha valakire egy film nem gyakorolt hatást, akkor az nem azért van, mert az illető érzelmileg retardált, hanem mert esetleg nem gyakorolt rá hatást, és pont erről szól egy kritika. Csak nem olyan formában, hogy "akinek tetszett, az biztos valami hormonzavaros bőgőmasina", hanem ennek okait értelmesen kifejtve.

@Father Merrin: Nézd, a kritika nem kívánságműsor, ahol mindenki összedobja, hogy mit szeretne benne látni, és akkor én összehegesztek valamit, ami mindenkinek megfelel, és nem is valami vizsgafeladat, aminek csak egyféle megoldása van. Szóval ezzel így nem igazán tudok mit kezdeni, hogy mire "kellett volna kitérni", ráadásul pont egy olyan dologgal kezdve, ami még történetesen szerepel is benne a második bekezdés elején...

robertdani · http://robbiedani.tumblr.com 2016.03.06. 08:57:42

@danialves: mindjárt visszakeresek neked pár írást ahol meghatódva írsz és szinte potyognak a könnyeid ami átjön a szavaidon. Ez volt a vicc része.
Sajnálom, nem akartalak megbántani csak felhívni a figyelmed, hogy többet is foglalkozhatnál (foglalkozhatnátok) egy alkotás rátok tett érzelmi hatásáról és kevesebbet a nekem száraz ábrázolásmódokról vagy a forgatókönyv hibáival. Persze ha nem érint meg valami egy kicsit sem, akkor ez van. Inkább ne írj róla.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.03.06. 11:23:40

@robertdani: "Inkább ne írj róla"
És te hány éves vagy? 5-6? :D Csak mert kb. ezen az érzelmi érettségi szinten állsz neki sértődötten utasítgatni embereket, hogy mit és mit ne csináljanak, csak mert a lelked nem bírja elviselni, ha valaki lefikázza a kedvencedet.

Ezt meg próbáljuk meg még egyszer: ha tesz rám egy film érzelmi hatást, arról írok, ha nem, nem. Az, hogy itt az utóbbi lépett életbe, legyen akármennyire is fájdalmas neked, nem azt jelenti, hogy előbb nem létezik, hanem, hogy ez így jött ki. És akármennyire szeretné néhány ember rendszeresen az ellenkezőjét hinni, egyelőre én még jobban képben vagyok a saját írásaimmal bárki másnál.

Egyébként megint sok gondolatot szenteltél pl. a film sokrétűségének kifejtésére...

Father Merrin 2016.03.06. 11:23:43

@danialves: Nézd, azzal, hogy leírod a véleményed valamiről, amit aztán közszemlére teszel, elfogadod azt is, hogy a véleményedről mások véleményt mondanak (ha nem így lenne, gondolom a kritikád nem jutna tovább a word-nél).

A kritika valóban nem kívánságműsor (én ezt nem is állítottam), mások véleménye ugyanakkor rávilágíthat olyan dolgokra is, amiket te valamiért nem feltétlenül vettél észre, vagy esetleg máshogy értelmeztél. Úgy éreztem, hogy a filmmel kapcsolatban felületes dolgoknál ragadtál le és emiatt nem is akartál jobban a mélyére nézni.

Ugyanakkor én is szeretném megérteni, hogy egy Korcs szerelmeket miért értékel valaki kevesebbre, mint pl.: A kezdőt, ami véleményem szerint minden téren sokkal gyengébb film. :)

Burgermeister 2016.03.06. 11:38:29

A legjobb film a rendezőtől. Innen csak lefele döcög.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.03.06. 11:46:07

@Father Merrin: És én mikor nem fogadtam el, hogy véleményt mondasz róla? :) Azt írtam le, hogy azzal nem tudok mit kezdeni, hogy mire "kellett volna" kitérni, mert nincs ilyen, hogy kötelezően ki kellett volna térni valamire. Ezért éreztem úgy, hogy a szemedben a kritika valami kívánságműsor vagy feladat, ahol meghatározott dolgokat kell szerepeltetni. Ettől nyugodtan írhatsz olyan dolgokat, amelyekben nem értesz egyet, vagy amit hozzáfűznél, mindössze ezzel a megközelítéssel nem tudtam mit kezdeni. (Még egyszer mondom, ráadásul úgy, hogy elsőnek rögtön valami olyat írsz, ami konkrétan szerepel is. Ha viszont van, amit nem fogadok el, hogy valaki úgy mondjon véleményt az írásomról, hogy nem olvasott el belőle valamit, mert én sem úgy írok a filmről, hogy megnézem kb. a 80%-át.)

De hogy reagáljak a konkrétumokra: őszintén szólva nem érzem, hogy mennyire ásnék mélyére a filmnek azzal, hogy pl. megemlíteném, hogy különböző társadalmi háttérből jönnek a főszereplői (ráadásul erre pont azelőtt hivatkozol, mielőtt azt írnád, hogy mennyivel jobb, mint a 21 gramm vagy a Bábel, amelyekre ez szintén pont ugyanígy jellemző - mindenesetre már csak ezért sem mondanám lényeges információnak, mert onnantól kezdve, hogy említem ezt a két filmet, a párhuzamból úgyis mindenki tudja), vagy hogy mindegyik történetben központi szerepet kap egy vagy több kutya, nekem ezek ilyen olvasónaplószerű történetleíró dolgok, amelyeket nem feltétlenül tekintek egy kritika esszenciális részének. Szóval számomra ebből nem igazán jön át, hogy mitől lenne annyira mély film a Korcs szerelmek, és ezért nem is érzem úgy, hogy komolyan kihagytam volna valamit.

A kezdőt meg pl. azért tartom jobbnak, mert valós problémákról beszél, míg ez a film - ahogy említem is a kritikában - borzasztó mesterséges konfliktusokat gyárt, amelyekről nehéz elhinni, hogy valódi emberekkel történnek meg. És ez alapból nem lenne baj, de ezt Inarritu még egy olyan filmnyelvbe is helyezi, amelytől pont ennek az ellenkezőjét várnád, mint pl. a Biutiful esetében. Ha pl. egy olyan szatirikus ábrázolásmódja lenne a filmnek, mint a Birdmannek, akkor sokkal inkább működne, hogy az egyik szereplő egy botcsinálta gengszter, a másik egy szupermodell, aki jobban szereti a kutyáját, mint a pasiját stb.

Kopi3.14 2016.03.08. 12:46:22

"Iñárritu karrierjének első felét a különböző élethelyzeteket bemutató emberi drámák jelentették, ezek közül pedig a Korcs szerelmek volt - azonban ez ahelyett, hogy meghatározta volna a rendező (és rendszeres írótársa, Guillermo Arriaga) hangját, nagyon sok szempontból kilóg a sorból. "

Tolmácsot kérnék!

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.03.08. 13:13:55

@Kopi3.14: Kimaradt, hogy "az első", most már szerintem jó lesz a mondat. ;)

Kopi3.14 2016.03.08. 14:32:00

@danialves: Az utána jövö mondattal akkor sem passzol.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.03.08. 16:40:07

@Kopi3.14: És ott mi a probléma? Egyszerű ellentétes kapcsolat lenne szándékom szerint

Kopi3.14 2016.03.11. 15:00:42

@danialves: Egy sor elsö eleme lenne, ami viszont így logikusan nem tud kilógni a sorból.Amennyiben a harmadik film lenne a háromból, akkor igen.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.03.11. 16:29:53

@Kopi3.14: Miért van jelentősége annak, hogy hányadik a sorban? Ha egyszer van másik kettő, amelyek között nagyobb a hasonlóság, akkor ez lóg ki. Számomra kicsit logikusabb, mint hogy nem passzol a képbe, de mivel első, akkor mégis. :)
süti beállítások módosítása