Mindenki szidja a Vajna-rendszert, ugyanakkor, ha nehezen is, de kezdünk visszatalálni a moziba, ha honi alkotás érkezik, és ez az elmúlt évek siralmas termése után igenis szép eredmény. A filmipar felébredni látszik a hosszúra nyúlt tetszhalálból, egyre több külföldi produkció forog nálunk, mindennapossá vált, hogy világsztárok forgatnak nálunk. Vagyis a jövő minden morgás ellenére igenis biztató, de ne feledkezzük el a múltról sem. Mert korábban is születtek értékes alkotások, és nem voltunk híján a nemzetközi sikereknek sem. Melyek voltak a legjobb alkotások? 1968-ban a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége (FIPRESCI) Budapesten tartotta éves konferenciáját, és titkos szavazással kiválasztotta a az 1948-1968 közötti legjobb magyar filmet (miért azt? nos, azért, mert abban az évben volt a magyar filmgyártás második államosításának 20. évfordulója). A következő alkotások szerepeltek rajta: Talpalatnyi Föld, Szegénylegények, Körhinta, Hideg napok, Budapesti tavasz, Hannibál tanár úr, Bakaruhában, Ház a sziklák alatt, Tízezer nap, Sodrásban, A tizedes meg a többiek, Apa. Kicsit vonalasak voltak ezek az alkotások, de ettől még értékesek. Aztán 2000-ben újragondolták a listát, ezúttal a magyar film- tévékritikusok és újságírók szavazták meg minden idők legjobb 12 magyar moziját, amely a következőképpen alakult: Szegénylegények, Szerelem, Szinbád, Emberek a havason, Valahol Európában, Megáll az idő, Hyppolit a lakáj, Körhinta, A kis Valentino, Az én XX, századom, Apa, Hannibál tanár úr. Nem tudom, ki hogy van vele, engem kicsit zavar, hogy még nem láttam mindegyiket, ezért az új rovatban sorra veszem a két listán szereplő alkotásokat, mert filmbolond vagyok és szeretem a jó mozikat, amelyek mára már klasszikussá értek.
Egy újabb legendával lettünk szegényebbek, Psota Irén is itt hagyott bennünket. Iszonyatos energiákat mozgatott meg szerepeiben a kiváló színésznő, akinek nagy tisztelője voltam, annak ellenére, hogy sajnos nem nagyon láttam színpadon, a filmjei közül pedig csak néhányhoz volt szerencsém. Operettrajongó lévén természetesen a Csárdáskirálynőben láttam először, amelyben ő játszotta Cecíliát, ami Honthy Hanna legendás szerepe volt az Operettszínház színpadán, ő viszont a saját karakterére formálta. Őszintén bevallom, a könnyedebb műfajból ismertem eddig a filmes munkáig, A Mit csinált felséged 3-tól 5-ig és a Napfény a jégen, Az oroszlán ugrani készül nem a filmművészet csúcsa, viszont nagyon szórakoztató darabok. Persze tudtam, hogy ő első osztályú drámai színésznő (örök fájdalmam, hogy korom okán nem láthattam színpadon a legnagyobb szerepeiben), és régen igen míves mozis alkotásokban szerepelt, de eddig mindig halogattam a megtekintéseket, vagy olyan fiatalon láttam őket, hogy semmi emlékem nem maradt róluk. Az ő emlékére néztem meg Makk Károly (aki egyébként a férje volt) filmjét, amely nagyon nem könnyű darab, a görög sorstragédiákat idézi az emberi lélek legmélyebb bugyraiba elvezető történet.
Ferenc (Görbe János) megtörten tér haza a háborúból, és teljesen elkeseríti a hír, hogy a felesége időközben meghalt. Kisfiát púpos sógornője, Terka (Psota Irén) nevelte, és titokban reméli, hogy a férfi új életet kezd vele. Nem így történik, ő ugyanis beleszeret a szép Zsuzsába (Bara Margit),aki hozzámegy feleségül, Azonban a boldogság nem tart sokáig, ugyanis a két nőnek egy fedél alatt kell élnie, aminek csak tragikus vége lehet...
Kőkemény dráma, amelyben mindenki a saját boldogságát keresi, de az érzelmek útvesztőjéből a rideg falusi körülmények között nincs kiút. Nemcsak a három ember közötti kapcsolat kerül bemutatásra, hanem a kor is, amelyben élniük kell. A háború után Ferencnek nem könnyű az újrakezdés, azonban rátalál Zsuzsára, aki ha nem is szereti, de becsüli a férjét. Élhetnének boldogan, azonban Tera közéjük áll, a kezdeti ellenszenv a végére nyílt háborúvá válik, a két nő csatájában a férfinak csak az őrlődés marad, és amikor a maga módján megoldja a helyzetet, akkor veszít el mindent, ami fontos volt a számára.
Nagyon erős dráma, egy kis faluban három ember sorsa fonódik össze, akik alapvetően nem akarják tönkretenni egymás életét, a kényszerű összezártság miatt azonban végzetesen elszabadulnak az indulatok. Ferenc egyszerű ember, aki felesége halála után újrakezdi az életét, az ő csendes, jóravaló természete lenyűgözi Zsuzsát, akinek a korábbi életéről nem tudunk meg részleteket, de vélhetően nem élt túlságosan szűzies életet. Ferenc nem kérdez tőle semmit, és ezt a nő nagyon is értékeli, ha nincs Terka, minden valószínűség szerint szépen élhettek volna a férfi kisfiával hármasban. Azonban a púpos lány, akinek külseje miatt esélye sincs arra, hogy férjhez menjen ebben az Isten háta mögötti kis településen, nem áll csendben félre az útból, ahogyan mindenki várná tőle, ragaszkodik a jussához (hiszen a ház fele az övé). A két nő természetesen nem visel el egymást, hamarosan elkezdődik előbb a csendes, majd egyre nyíltabb háborúskodás. Zsuzsa hiába kéri, hogy költözzenek el, és kezdjenek új életet máshol, Ferenc nem hajlandó elhagyni a házát. Az elhanyagolt feleség természetesen máshol keres vigaszt, már nem becsüli annyira a férjét, mint korábban, amelynek hangot is ad, ennek köszönhetően elcsattan egy-két pofon, innentől kezdve az események megállíthatatlanul száguldanak a tragikus végkifejlet felé.
A három főszereplő drámáján túl megismerhetjük azt is, hogyan élték meg egy kis faluban az emberek a háború utáni változásokat, voltak, akik alig várták, hogy éljenek az új rendszer adta lehetőségekkel, mások azonban nem tudtak elszakadni a megszokásaiktól. Egy olyan zárt világban, ahol a történet játszódik, nincsenek titkok, a hegyen magányosan álló házban élő család tagjait többen is figyelmeztetik, hogy ez így nem mehet sokáig. Hiába próbál megoldást találni Zsuzsa is a problémájukra, Ferenc képtelen belátni, hogy a makacssága, a változástól való irtózása nem tartható álláspont abban a helyzetben, amelybe kerültek. Megrázó látni, mennyire rideg az élet a faluban, az érzelmekkel egyszerűen nem tudnak mit kezdeni a férfiemberek, a nők pedig egymást szapulják ahelyett, hogy kiállnának magukért. Női szemmel nézve a filmet, meg tudom érteni mind Terát, mind Zsuzsát, és nagyon sajnálom őket, hogy abban a korban éltek, amikor nem volt lehetőségük arra, hogy saját maguk oldják meg a problémáikat, a férfiak hozták a döntéseket, nekik csak az áldozat szerepe jutott, hiába próbáltak meg mindent, hogy boldog életet teremtsenek maguknak.
Mindhárom főszereplő kiváló alakítást nyújtott. Görbe János egyszerű eszközökkel mutatta meg Ferenc karakterének minden árnyalatát, kevés szóval, de súlyos jelenléttel bírt a történetben. Psota Irén érzelmileg túlfűtött egyéniségével szemben ebben a filmben jóval visszafogottabb, viszont tökéletesen kidolgozott alakítást nyújtott. Bara Margit nem csak a szépségével hódított, a feleség érzelmi instabilitását vérbő, mégis finom játékkal vitte vászonra.
Nem hibátlan a film, akad benne néhány üresjárat, és a vége nem lett olyan erős, mint lehetett volna, de ezzel együtt egy nagyon sűrű drámát rendezett Makk Károly, aki természetesen nem kerülhette el az 50-es évekre jellemző alkotások tipikus vonásait, de azzal, hogy az érzelmekre helyezte a hangsúlyt, időtlenné tudta tenni a filmet. Ennek köszönhetően ma is azonnal magába tudja szippantani a nézőt a történet, amelyet ez a fájdalmasan szép film elmesél nekünk.
8/10
A Ház a sziklák alatt teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán
