Trumbo (2015)
2016. február 24. írta: danialves

Trumbo (2015)

trumbo.jpgMár többször is említettem más művek kapcsán, hogy az idei Oscar-szezon abból a szempontból is szokatlan, hogy csupa olyan film került (viszonylagos) mellőzésre, amely jellege alapján a korábbi díjátadókon minden további nélkül tarolt volna. A Trumbonak például egy sovány "Legjobb főszereplő"-jelöléssel kellett beérnie Bryan Cranston számára, pedig a filmes témájú életrajzi alkotások ennél mindig is jobban szerepeltek. De - ahogy azt szintén írtam már - a 2016 Oscar abból a szempontból is különleges, hogy ezúttal jórészt azok a produkciók kerültek partvonalra, amelyek ennél nem is érdemelnek többet.

Pedig a Trumbo még alapvetően az érdekesebb koncepcióval rendelkező, ígéretesebb biopicek közé tartozik: főhőse az a Dalton Trumbo (Bryan Cranston), aki számos klasszikus mozit (Római vakáció, Spartacus) jegyez, azonban mivel kommunista párttag volt, az 50-es évek során Hollywood jó pár hasonszőrű kollégájával egyetemben kizárta, arra kárhoztatva, hogy álnéven írja meg legnagyobb műveit, ráadásul még egy rövid börtönbüntetést is kapott. Ebben a helyenként nevetségesen groteszk történetből pedig az életét feldolgozó film is igyekszik minél többet megaragadni, rengeteg jelenetben ecseteli az antikommunista szakszervezet paranoiáját, vagy ahogy egy időben Trumbo és barátai egyszerre 5 álnéven gyártották futószalagon a trashfilmeket, azonban végeredményben nem merészkedik messze az effajta történetek tradicionális szerkezetétől.

trumbo-film-bryan-cranston-helen-mirren.jpgA Trumbo lelkiismeretesen veszi végig az üldöztetett, de végül a maga sajátos eszközeivel diadalmaskodó figura kálváriáját (akitől persze az utókor mindig bocsánatot kér), amelyben kötelező legalább egy-egy veszekedés a családdal és barátokkal, ezzel is árnyalva az őrület határán táncoló, de a küzdelmet soha fel nem adó főhőst. Ez pedig jelentős mértékben megfojtja a sztoriban egyébként jelen lévő ötletesség csíráit, a feketelista kijátszása és a trashmogul King fivérek komikumát, a párttagsága okán gyilkosokkal összezárt családapa kálváriáját, vagy a Kémek hídjában is kiválóan pedzegetett, az állam ellenségeitől minden jogot megfosztó közhangulatot, miközben ezek között a részletek között is úgy csapong, mint a minden részletre következetesen kitérni vágyó krónikák többsége.

Ráadásul láthatóan maga a mű sokkal drámaibbnak érzi magát, mint amit mutatni képes: Dalton Trumbo minden mondatba beleszőtt áldozata nagyjából annyi, hogy kénytelen kisebb házba költözni, és irreális mennyiséget dolgozni, hogy fenntartsa családja megszokott életszínvonalát (szeretnék én olyan rossz helyzetben lenni, hogy 1200 dollárt kapok egy három napos munkáért...), de az is sokatmondó, hogy az üti szíven, amikor egyik hasonló cipőben járó színészkollégája kénytelen eladni egy festményét. A Trumbo viszont nemcsak arra nem képes, hogy megfesse az antikommunista boszorkányüldözés nagyságrendjét és ábrázolja valódi áldozatait (ezt mindössze a stáblista előtt villantják fel pár másodpercre), de még főhőse életében sem képes megfelelően kirajzolni ennek a küzdelemnek a mértékét. A jelenetek nagy része lapos, és a valódi érzelmek csak a karakterek szövegeiben látszanak, a rendezés viszont már nem képes közvetíteni őket.

Ezzel együtt a szokásos életrajzi filmes paneleket képes annyival színesíteni, hogy egy valamilyen szinten érdekes és magával ragadó mozit kapjunk, de attól tartok, Trumbo figurájának ilyetén történő bemutatása nem az a produkció lesz, amely komoly nyomot hagy a filmvilágban. Igaz, akkorát eleve nem tudott volna, mint főhőse.

7/10

A Trumbo teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr558409278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

The Man Who Laughs · http://trashneveles.blog.hu/ 2016.02.25. 00:58:45

Én azért ennél valamivel jobban láttam (bár osztályzatban én se adnék rá többet). Az tetszett, hogy Trumbo-t nem egy tipikus mártírként ábrázolták, hanem valamivel árnyaltabban, aki bár kommunista volt, nem akarta feladni az életvitelét. Az ő és Luis C.K (aki ismét bizonyítja, hogy színésznek is van olyan jó, mint komikusnak) által megformált karakter (aki nem egy létező író volt) beszélgetései az elvekről a legjobb/legérdekesebb részei a filmnek. Egy szimpatikus szereplőgárdával ellátott hangulatos, kellemes film, de ennél valóban nem több. Így bár a témája alapján valóban fura volt, hogy nem jelölték, utólag megnézve ez teljesen érthető is. (Bár nálam a Kémek hídja is hasonló színvonalon mozog, azt meg még is jelölték).

Crantson azonban fantasztikus, én személy szerint sokkal inkább adnám neki az Oscart, mint Leo-nak (Persze jó lenne ha már nyerne egyet, de ha most szigorúan csak az aktuális alakításaikat nézzük, akkor szerintem Cranstonné érdekesebb/szórakoztatóbb/rétegeltebb volt) vagy Damonnak (a másik kettő filmet még nem láttam).

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.02.25. 12:17:22

@The Man Who Laughs: "Az ő és Luis C.K (aki ismét bizonyítja, hogy színésznek is van olyan jó, mint komikusnak) által megformált karakter (aki nem egy létező író volt) beszélgetései az elvekről a legjobb/legérdekesebb részei a filmnek. "
Na pont erről beszélek: ez például egy abszolút érdekes vonása volt a filmnek, de mennyit szántak rá, kb. két jelenetet a két órából? Ezek dobják fel, és ezekre építve elég jó is lehetett volna, de végeredményben a kötelező körök teljesen elnyomják ezeket az elemeket.
süti beállítások módosítása