Másodvélemény: Aljas nyolcas / The Hateful Eight (2015)
2016. január 17. írta: danialves

Másodvélemény: Aljas nyolcas / The Hateful Eight (2015)

hateful-eight-russell-jackson-tarantino.jpgAldoWinnfield kritikáját itt olvashatjátok

Amikor egy rendező világra szóló hisztit csap, hogy kiszivárgott a forgatókönyve (nem mintha egyébként nem keringene számos készülő produkció szkriptje az interneten), amikor filmjének bemutatója kapcsán sokkal inkább hallani mozik átépítéséről, mint magáról az alkotásról (mindezt úgy, hogy 3-4 nagytotálon kívül egyébként semmi nem indokolja az Aljas nyolcas vizualitásában ezt), akkor szerintem jogosan vetődhet fel, hogy Tarantino munkássága egyre kevésbé szól a filmekről, mint magáról Tarantinoról, a jelenségről. Persze ebből következik az, hogy aki imádja a rendezőt, annak már bőven elég input volt az az elélvezéshez, hogy kedvence ismét filmet készít (és tényleg elkészíti, ahelyett, hogy durcás óvodásként duzzog egy jót), a többiek pedig azon kezdtek aggódni, hogy mit fog kezdeni Tarantino egy Kutyaszorítóban remake-kel, amit a Django környezetében helyezett? Az Aljas nyolcas pedig tényleg egy olyan alkotó képét mutatja, aki kezd belefáradni a saját manírjaiba, ugyanakkor a helyzet iróniája az, hogy egyben a direktor legérettebb és legprofibb munkája is - csak éppen ezt alig valaki fogja észrevenni.

Azt már szinte spoilerként sem kell kezelni, hogy az Aljas nyolcas 168 (bővített változatban 187) perces western kamaradrámája egy hatalmas vérfürdőre fog kifutni, lévén, hogy a rendező legutóbbi két filmje is nagyjából ezt a szerkezetet követte. Ezt már csak azért is fontos megemlíteni, mert amit a legtöbben a játékidő első felében jelen lévő feszültségként aposztrofálnak, az valójában nem más, mint az ezzel kapcsolatos nézői várakozás Tarantino időhúzása közben. Kegyetlen leszek: a mű első másfél órájában (de talán még hosszabb is ez a szakasz) semmi izgalom nincs, és erre pont a rendező két előző műve mutat rá: míg a Becstelen brigantyk szinte minden egyes jelenete arról szólt, hogy valami burkolt konfliktus volt jelen az egy asztal mellett ülő szereplők között, és a Django is nagyjából ugyanerre alapozott Candie ültetvényén, az Aljas nyolcas felvezetése tulajdonképpen egy alkalmi taplóságokkal fűszerezett kedélyes sztorizgatás, és amikor John Ruth (Kurt Russell) bejelenti, hogy a jelen lévők közül valaki ki akarja szabadítani foglyát, mi már rég azt találgatjuk, hogy ki kit miért fog lelőni.

hateful.jpgÉs egyre inkább fárasztó a karakterek állandó niggerezésbe hajló rasszizmusát hallgatni, a dialógusok is inkább már csak stílusosak, de a figurák hátterének ily módon történő felvázolása nem tartalmazza már a rendező egykori humorát, emlékezetes szövegeit, és valódi súllyal sem bírnak a későbbiek szempontjából. Az Aljas nyolcas egyre jobban belefullad a Tarantino -modorba, a B-kategóriás ripacskodást elhúzó színészeibe, a kisiskolás stílusgyakorlat szintjén megvalósított krimibe és minden második mondatra pisztolyt rántó karakterekbe. Azonban éppen amikor a legjobban szétesne, akkor áll össze a mű: mikor már csak egy jóféle, exploitation-jellegű vérfürdőt várnánk, akkor érezni meg, hogy bizonyos szempontból egy súlyos moralitásdrámával van dolgunk, ahol nem csak annyi a teendőnk, hogy jót nevessünk vagy szörnyülködjünk a változatos halálnemeken.

Nem nevezném még művészetnek, amit a rendező művel, de az kétségtelen, hogy végre nem tekinti vérszomjas kiskamasznak a nézőjét, aki csak egy stílusos zenére végrehajtott gyilkolásáradatra vágyik, és a kendőzetlenül ábrázolt erőszak már elsősorban nem szokatlan jellegű miatt megdöbbentő, hanem mert ezzel arra hívja fel a figyelmet, hogy milyen kegyetlenségekre képes néhány valóban aljas ember - szinte kivétel nélkül nemes célok érdekében. Ez pedig a film stílusán is meglátszik, amely minden Tarantino-mű közül (talán a Jackie Brownnal egyetemben) a lehető legkevesebb öncélúságot és hatásvadászatot tartalmazza.

Ez még kevés ahhoz, hogy igazán jó film váljon belőle, főleg, hogy ez a leheletfinoman megjelenő érettség a szórakoztatás árán található meg benne, amely így a Django-t egy hangyányival, a Brigantykat viszont mindenképpen erősebb élménnyé teszi, ugyanakkor úgy gondolom, az Aljas nyolcas egy nagyon fontos (és a többség által teljesen figyelmen kívül hagyott) fordulópontot jelez a rendező karrierjében: folytathatja az túlzó erőszak erkölcsi dilemmáira felépített, de egyre inkább elfáradó és önismétlő gyilkoláspornókat, vagy az itt elkezdetteket továbbvíve megpróbálhat egy olyan alkotóvá válni, akit nemcsak a fröcsögő vér és a hangzatos szövegek miatt szeretnek a tömegek. Ehhez pedig ez a produkció egy tökéletes kezdő lépés.

7,5/10

Az Aljas nyolcas teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr838278734

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dreamhotep 2016.01.18. 22:42:58

a cikk tükrözi az én véleményemet is. kicsit sarkítva: a következő QT filmet már nem multiplexben nézem, hanem n..e-on... 10/6
süti beállítások módosítása