Power kritikáját itt olvashatjátok
J.J. Abramsnek nem volt szerencséje abból a szempontból, hogy eléggé kifáradt a 2015-ös nosztalgiavonat, mire az ő filmjéhez ért. Természetesen nem profitszerzési és hisztikeltési lehetőségek szempontjából (sőt, így nézve most van csak igazán elemében), hanem kreatív szempontból - már ha egyáltalán vannak kreatív szempontok amögött, hogy 30-40 éves filmek pofátlan újrahasznosításait próbálják letolni a nézők torkán. De Az ébredő Erő esetében kár lenne most már ezen rugózni (megteszem ezt majd úgyis egy pár nap múlva), Abrams munkája ugyanis nem azért csalódást keltő, mert Trevorrow és Taylor nyomdokaiban az újrafelhasználást hozza saját hiányosságai kompenzálására, hanem mert minden rendezői igyekezetét rajongói kielégítésére fordította.
A forgatókönyv is szemmel láthatóan úgy épült fel, hogy a lehető legjobban aládolgozzon az Új remény elemeinek előrángatásához, és bár elismerem, Abrams mindig is hajlandó volt szégyentelenül egyszerű és jelentéktelen MacGuffinokra felhúzni a történeteit, ezúttal Lucas paneljeinek muszájból történő átvétele külön nevetségessé is teszi ezeket. A Halálcsillag tervrajzait egy térképre cseréli, amikor az űrkorban eleve semmi értelme nincs egy térképnek (egy bolygóhoz valószínűleg nem csak egy kijelölt útvonalon lehet eljutni, főleg, amikor mindenki eleve hiperugrál, úgyhogy jelen esetben egy kb. 1 mondatos, megjegyezhető információért üldöznek egy droidot két órán keresztül...), az új szuper-Halálcsillag láttán már fel sem kapjuk a fejünket, a jedi-képességekből improvizációval elsajátítható trükkök lesznek, a legnagyobb jedik és sithek közötti rokoni kapcsolatok pedig hasonlóképpen mindennapossá válnak ebben a filmben.
Ugyanakkor nem a lélektelen fanservice teszi ennyire összecsapottá és sietőssé Az ébredő Erőt, hanem a Disney univerzumépítő igyekezete, telezsúfolván olyan karakterekkel a filmet, akiknek itt még csak funkciójuk sincs. Az egyik legígéretesebb alaknak tűnő Poe Dameron teljes második felvonást offscreen tölti, Andy Serkis valószínűleg Thanos-módra fog még végigcameozni 2-3 Star Wars-t, mire elkezdik használni, a Gwendoline Christie által alakított rohamosztagos parancsnok pedig nagyjából két jelenet kedvéért köszön be a filmbe. Ennek pedig a fontosabb szereplők isszák meg a levét, akik kialakítására így jóformán csak másodpercek maradnak a rendező számára. Ez pedig borzasztó súlytalanná teszi hősei összes konfliktusát, vágyát és szenvedését, és pont arra a funkcionális szintre degradálja őket, mint a történet fő mozgatórugóit.
Abrams dicséretére legyen mondva, karakterei jelenléte a vásznon mégis működik, Rey, Finn és Han hármasának interakciói rendre élettel töltik meg az egyébként csak el-elfolydogáló jeleneteket, de a rendező nagyságát talán az jellemzi a legjobban, hogy mennyi emberi vonást képes megragadni a szereplőket végig kísérő BB-8-ben. Nehéz is lenne olyan poént, szöveget, vagy éppen látványelemet mondanom, ami ne ülne a direktor kezében, ezek ugyanakkor annyira tartalom nélkül, csak a felszínen léteznek a koncepcióban, hogy nehéz igazi filmélményt várni tőlük. Az ébredő Erő tehát szórakoztató abban az értelemben, hogy pörög, akciódús és még humorizálnak is benne, ugyanakkor borzasztóan hiányoznak belőle azok a karakterívek, drámai elemek, amelyek valódi súlyt adnának ezeknek az eseményeknek. Nem lehet Poe Dameron sikerének örülni, amikor addig összesen 3 jelenetben láttuk addig, nehéz Kylo Ren dilemmáival azonosulni, amikor a film felénél tudjuk meg egyáltalán azt, hogy ő kicsoda, így sorsuk alakulása is kiüresedik és jelentőségét veszti. (Arról nem is beszélve, hogy szerintem Adam Driver negatív karakterként eleve hiteltelen ahhoz, hogy bármit is át tudjon adni Ren-ből.)
J.J. Star Wars-a is éppen ugyanolyan gyorsétel-jellegű, könnyen emészthető, de könnyen is felejthető, felszínes blockbuster, mint a Star Trekjei, és ahogy a box office eredmények is mutatják, ez az etalon jelenleg Hollywood számára: egy annyira jellegtelenné degradált, ugyanakkor vérprofi módon megvalósított mozgóképes mix, amelyben (néhány menthetetlen rasszistát leszámítva) minden néző képes lesz találni valami kedvére valót - az pedig már irreleváns, hogy a Rogue One idején emlékezni fog-e még egyáltalán erre az élményre. És persze én magam sem szenvedtem rajta, de abban biztos vagyok, hogy nem ilyen ambíciótlan művekből születnek a legendás franchise-ok...
7/10
A Star Wars - Az ébredő Erő teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán
