A modoros filmblogger V.: A Wannabe-Puzsér
2015. december 16. írta: danialves

A modoros filmblogger V.: A Wannabe-Puzsér

Vigyázat! A poszt nyomokban rosszindulatot, irigységet és modorosságokat tartalmaz! Létező személyekkel, oldalakkal (különösen a miénkkel) és a valósággal való bármilyen hasonlatosság kizárólag a véletlen műve! (Kivéve, ha nagyon találó vagyok, mert akkor nem).

Ha valaki egy kicsit is nyitott szemmel jár az internet filmekkel foglalkozó szegletében, akkor bizonyos törvényszerűségek és ismétlődések nem kerülhetik el a figyelmét. A trendek azonban nemcsak a filmvilágra vonatkoznak, hanem az ezekkel foglalkozó felkent és önjelölt szakértőkre is, így aztán idővel az is előfordulhat, hogy e jellegzetességek alapján kiderül, a különböző filmes bloggerek nem is annyira különböznek egymástól. Olyannyira nem, hogy 5 kategóriába a nagy részük tökéletesen besorolható, ezt pedig azzal bizonyítom, hogy (modorosan) leírtam nektek ezeket a bloggertípusokat, egy-egy rövid példakritikával illusztrálva a jellegzetességeiket, ezt követhetitek majd hétről hétre. Persze sokan vannak, akik azt mondják, hogy filmekről blogolni, sőt, önmagában blogolni is már modorosság, de akkor minek olvasod, köcsög? ők akkor kezelhetik úgy ezeket a posztokat, mint egy nagy meta-modorosságot.

I. rész: A Modoros Bölcsész

II. rész: A Kultúrsznob

III. rész: A Filmesztéta Nyolcadikos

IV. rész: Az Újságíró

puzser.jpgA Wannabe-Puzsér elsősorban feszültség-levezetésként fogja fel a kritikaírást. A filmek kiváló terep neki, hiszen például a politikai sárdobáló bloggal ellentétben néhány csuklóból leoltható rajongón kívül nem igazán fog senki belekötni. A Wannabe-Puzsér tehát nem sznobizmusból fikáz, hanem mert megfelelő időközönként szüksége van erre, mint másnak az alvásra vagy az evésre. Ebből kifolyólag semmilyen következetességet nem lehet felfedezni ízlésében és munkásságában, képes akár két egyforma film közül az egyiket az égig magasztalni, a másikat meg a sárba tiporni. Ha szemét volt a főnök, kikapott a magyar válogatott, akkor a legnagyobb remekművet is addig boncolgatja, amíg valamilyen (általában csak az ő kifacsart logikájában létező) hibát nem talál, de ha leesett egy fizetésemelés és még egy jót is sikerült dugni, akkor hasonlóan bizarr érveléssel dicséri agyon az Asylum-stúdió legújabb termékét is. (Megjegyzés: a klasszikusok szentségét még ő is elismeri, és csak a kialakult rajongótábor nélküli aktualitásokba mer belekötni.)

Műfaji szempontból tehát nem válogatós (sőt, igazából semmilyen szempontból sem), főleg, mert könnyen muníció nélkül maradna, ha egy franchise első nyolc részének leszarozása után nem állna neki megnézni még a kilencediket is. A Filmesztéta Nyolcadikossal ellentétben ő az elegáns szófordulatokat és a káromkodásokat tökéletes érzékkel vegyíti, amely leginkább a szarra alkotott igen művészi hasonlatokban, és természetesen Puzsér Róbert ilyetén történő majmolásában merül ki.  (Megjegyzés: ettől függetlenül a Wannabe-Puzsér nem szükségszerűen Puzsér-fan, habár bizonyos külföldi vagy magyar kritikusistenségek imádata kétségkívül része az személyiségének.) Így végső soron írásai kifejezetten szórakoztatók, ha azt az egy tényt leszámítjuk, hogy releváns tartalmuk a nullához konvergál. Szerencséjére olvasótábora számára is fontosabb a pózolás a tájékozódásnál (vö. a posztok "nézd milyen menő embert olvasok"-jellegű továbbosztása, még akkor is, ha történetesen irgalmatlan nagy marhaságnak tartja a leírtakat az illető), így idővel különböző nagyságú, de viszonylag hűséges rajongótábora alakulhat ki. Ő ezt úgy értelmezi, hogy ő a legstílusosabb az egész magyar interneten, ebből eredeztetve pedig idővel azt is elhiszi, hogy adnak a véleményére. Viszonylag régóta űzi ezt a tevékenységet, így beágyazottsága is van már annyi a "szakmában", hogy ezt a hitet semmi se ingassa meg.

Példa:

A gyűrűk ura - A király visszatér

Nem tudom mi vett rá arra, hogy A két toronynak is nevezett messziről bűzlő trágyadomb után beüljek Peter Jackson giccshalmazának harmadik felvonására, azonban ezúttal tényleg elhittem, hogy ez most jó lesz. Hát kurvára nem lett az: A király visszatér pont úgy néz ki, mintha egy olifánttal 200 tonna chilisbabot etettek volna, a végeredményben pedig Peter Jackson addig dagonyázott volna, amíg 3 órányira nem nyújtotta. A fasz kivan már azzal, hogy még három óráig mászkálnak ezek a köcsög hobbitok össze-vissza, és a sok fantasy-buzi no-life kocka erre veri a brét. Legszívesebben fognék egy kibaszott lembas-t és addig ütném vele az összes faszt, akinek ehhez a foshoz köze volt, amíg rituálisan el nem égetik ezt a celluloidszörnyeteget. Hála az égnek, hogy ennek az egész baszakodásnak ezzel vége, mert ha mondjuk 10 év múlva leforgatják a Hobbitot is mellé, én tökönszúrom magam. De semmiképpen sem fogom megnézni. Na jó, az elsőt még igen, mert kíváncsi vagyok képesek lesznek-e fejlődni ezek a faszok. Meg a másodikat is, de azt már csak mazochizmusból. Meg aztán már a harmadikat is, hogy kerek legyen ez az egész, de onnantól kezdve egy darabig tuti nem megyek a közelébe az ilyen szarkupacoknak.

-1/10

Ők lettek volna tehát a filmbloggerek meghatározó arcai, akik tökéletesen lefedik a hazai filmes újságírás minden szeletét, de ha valakinek vannak még ötletei, várom szeretettel! (Eddig is érkeztek már jó kiegészítések.) Illetve bár eddig az ilyen irányú felhívásaim süket fülekre találtak, de ha valakiben esetleg van egy kis kommentelői önkritika, akkor a hozzászólói modorosságokat is kivesézheti még. Részemről tehát ennyi lett volna, mostantól a színpad a tietek!

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr128123666

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pápai 2018.10.11. 12:39:56

Kár, hogy a rajzoló, akinek használod a munkáját, említésre sem kerül itt. Pedi egy jobbklikkel másodpercek alatt megtalálható: Jancho a karikaturista.