A filmet a Scope100 program keretében volt lehetőségem megtekinteni

Mindannyian ismerjük azokat a filmeket, amelyek majdhogynem nézhetetlenek, ugyanakkor érdekes és fontos téma köré épülnek fel. Sőt, éppen előbbit próbálják kimagyarázni utóbbival (ld. az "Itthon nincs igény az ilyen gondolkodásra"-jellegű retorikákat), és amikor Mediterranea megkezdte magyar pályafutását a Cinefesten, abszolút egy ilyen darabnak tűnt. Pedig Jonas Carpignano alkotása (saját magam legnagyobb meglepetésére is) éppen az ellenkező véglet: eszközeit nézve igényes film, jelentőségteljessé viszont már jó eséllyel nem fog válni.

Ayiva (Koudous Seihon) és Abas (Alassane Sy) Burkina Fasoból utazott Algériába, hogy ott egy embercsempész banda tagjaként próbáljanak meg pénzt keresni az otthon maradt család számára. Azonban számításaik nem válnak be, és amikor egyik utasuk felajánlja, hogy a segítségért cserébe helyet kapnak egy Olaszországba induló csónakban, kapnak az alkalmon, és nekivágnak az útnak. Viszontagságos körülmények között jutnak el Európába, de amikor kimentik őket a tengerből, úgy tűnik, a nehéz már túl vannak - pedig az igazi küzdelem csak az olasz határon belül kezdődik: a munkanélküliséggel, rosszakarókkal, de leginkább saját magukkal.

A Mediterraneat már csak azért sem lehet propagandafilmnek tartani, mert legkevésbé sem ez az alkotói szándék mögötte. Az csak egy része a dolognak, hogy sajnálni való menekült helyett meglehetősen árnyalt főhőssel dolgozik (aki, ha kell, lop az előrejutás érdekében), a hangsúly inkább azon van, hogy a kérdés alapos és határozott mondanivalóval rendelkező feldolgozása helyett egy karakterdrámáról van szó, ami rengeteget bíz a nézőre. Carpignano is a modern európai művészfilmes köntösbe öltözteti filmjét, ahol több történik offscreen, mint onscreen, és erőfeszítéseink nagy része arra megy el, hogy összerakjuk magunknak a narratívát ebből a többnyire epizodikus jelenetfolyamból.

Így soha nem tudjuk meg például azt, kik azok az alvilági arcok, akikkel Ayiva többször összeakad, pontosan hogyan is épül fel az olaszországi bevándorlók világa, mint ahogy a film is meglehetősen hirtelen kezd és ér véget. Ez nyilván egy jelentős mértékben zavaros és fárasztó élményként jelentkezik a vásznon, és én kifejezetten sajnáltam azt is, hogy a rendező szinte semmibe nem enged belelátást főhőse lelkivilágán kívül. A kamera nem egyszer a Saul fiára emlékeztető módon tapad a karakterre (csak éppen itt a kézikamerázás rángatózása bármilyen mozgalmasabb jelenetnél kivehetetlenné teszi a látottakat), miközben sorstársak, önkéntes segítők és munkaadók egyetlen homályos masszává olvadnak össze a vászon sarkában - pedig a megfelelő fókuszokkal izgalmas kérdéseket is feszegethetett volna a mű.

Ugyanakkor a Mediterranea nem egy teljes kudarc, karakterdrámaként ugyanis képes teljesíteni a vállalásait. Ha nem is fogalmaz meg általános igazságokat, középponti alakjának dilemmáit, küzdelmeit tökéletesen jeleníti meg, legjobb barátja képében pedig egy olyan kontrasztot rendel mellé, akin keresztül tulajdonképpen még általános menekült-sorsokat is képes megrajzolni. Carpignano pedig kiváló érzékkel, semmit sem szájba rágva, ugyanakkor a megfelelő pillanatokat jól kihangsúlyozva meséli el hőse sztoriját, ilyen szempontból pedig abszolút gondolatébresztőnek tudom nevezni munkáját.

A Mediterraneára összességében azonban mégsem használnám ezt a szót, ahhoz ugyanis túlságosan (és valószínűleg teljesen tudatosan) jelentéktelen, hogy bármilyen következtetést levonhassunk róla a tartalmát adó probléma kapcsán. Nem feltétlenül ad annyit, mint amennyire próbára teszi nézője türelmét, de ha nem egy meghatározó szociográfiát várunk tőle, akkor még tulajdonképpen egy egészen jó filmélményben is lehet részünk.

7/10

A Mediterranea teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán