Mindenki szidja a Vajna-rendszert, ugyanakkor, ha nehezen is, de kezdünk visszatalálni a moziba, ha honi alkotás érkezik, és ez az elmúlt évek siralmas termése után igenis szép eredmény. A filmipar felébredni látszik a hosszúra nyúlt tetszhalálból, egyre több külföldi produkció forog nálunk, mindennapossá vált, hogy világsztárok forgatnak nálunk. Vagyis a jövő minden morgás ellenére igenis biztató, de ne feledkezzük el a múltról sem. Mert korábban is születtek értékes alkotások, és nem voltunk híján a nemzetközi sikereknek sem. Melyek voltak a legjobb alkotások? 1968-ban a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége (FIPRESCI) Budapesten tartotta éves konferenciáját, és titkos szavazással kiválasztotta a az 1948-1968 közötti legjobb magyar filmet (miért azt? nos, azért, mert abban az évben volt a magyar filmgyártás második államosításának 20. évfordulója). A következő alkotások szerepeltek rajta: Talpalatnyi Föld, Szegénylegények, Körhinta, Hideg napok, Budapesti tavasz, Hannibál tanár úr, Bakaruhában, Ház a sziklák alatt, Tízezer nap, Sodrásban, A tizedes meg a többiek, Apa. Kicsit vonalasak voltak ezek az alkotások, de ettől még értékesek. Aztán 2000-ben újragondolták a listát, ezúttal a magyar film- tévékritikusok és újságírók szavazták meg minden idők legjobb 12 magyar moziját, amely a következőképpen alakult: Szegénylegények, Szerelem, Szinbád, Emberek a havason, Valahol Európában, Megáll az idő, Hyppolit a lakáj, Körhinta, A kis Valentino, Az én XX, századom, Apa, Hannibál tanár úr. Nem tudom, ki hogy van vele, engem kicsit zavar, hogy még nem láttam mindegyiket, ezért az új rovatban sorra veszem a két listán szereplő alkotásokat, mert filmbolond vagyok és szeretem a jó mozikat, amelyek mára már klasszikussá értek.

Törőcsik Mari évtizedek óta csendben végzi a rá bízott feladatokat, hihetetlen szakmai alázattal viseltetik választott hivatása iránt, finom eszközökkel tud megrázó hatást kelteni színpadon és filmen egyaránt. Sajnálatos, hogy egyre többször szólnak a betegségéről a hírek, ugyanakkor a kritikusok mindig szuperlatívuszokban írnak alakításairól. Az igazi szerelme a színház, de szerencsére a mozifilmek megőrizték nekünk alakításait. Régen tervezem már, hogy megnézem azt az alkotást, amely egy csapásra híressé tette az akkor még hamvasan fiatal, főiskolás lányt. A Körhinta egy legendás mozi, kétszer is beválasztották a 12 legjobb magyar film közé, Arany Pálmára jelölték, naná, hogy kíváncsian vártam, milyen hatást tesz rám. Nos, természetesen nem csalódtam, kiváló darabhoz volt szerencsém, Fábri Zoltán nagyszerűen felépítette a történetet, a karaktereket, nem látszanak rajta a bemutatása óta eltelt évtizedek, erős dráma ez még mindig, amelyben a romantika meglepően kevés szerepet játszik, és tökéletesen átérezhető a főszereplők életét alapjaiban megrázó események súlya.

1953, valahol a tanyavilágban. Mari (Törőcsik Mari) alapvetően vidáman éli az életét, jól érzi magát a magakorabeli fiatalok között,, azonban édesapja, Pataki István (Barsi Béla) úgy dönt, kilép a téeszből, újra a saját földjén akar gazdálkodni Farkas Sándorral (Szirtes Ádám) együtt, aki az üzlet megpecsételéseként Mari kezét kéri, amelyet meg is kap az apjától. A lány azonban Bíró Mátéba (Soós Imre) szerelmes, az érzelmei viszonzásra találnak, és eljön az idő, amikor dönteni kell, hogy a szíve szavát, vagy apja parancsát kövesse...

Egyáltalán nem bűbájos romkomról van szó, ez egy kőkemény dráma, azt követhetjük figyelemmel, hogyan esik szét darabjaira az 50-es években a hagyományos paraszti élet, miként ébred öntudatra egy egyszerű fiatal lány, és elszörnyedhetünk azon, mennyire nem számítottak az érzelmek nem is olyan régen abban a korban. A földhöz házasodtak az emberek, a túlélés volt a legfontosabb, az, hogy a házasfelek mit éreznek egymás iránt, konkrétan senkit sem érdekelt, lehúzták az évtizedeket egymás mellett, mert nem volt más választásuk. A férfiak világa volt ez, a nőnek nem sok szavuk lehetett, az ő sorsuk a csendes beletörődés és a rengeteg munka volt. Azonban jött egy új kor, amelyben a régi, megcsontosodott rendszerben nevelt lánynak meg kell találnia a saját útját. Szigorú (de nem kegyetlen) édesapja, halk szavú, megtört édesanyja nem érti, mi történik az ő szófogadó gyermekükkel, aki előbb beletörődni látszik a megváltoztathatatlanba, aztán egyre inkább elborzad attól a sorstól, ami rá vár, és lassan, de biztosan megfogalmazódik benne, hogy kell lennie más útnak is, ahol rátalál a saját boldogságára.

Olyan kiválóan megírt drámáról van szó (a forgatókönyvet Fábri Zoltán írta Sarkadi Imre 1954-ben megjelent, A kútban című novellája alapján), hogy nem számít, mennyire távol került tőlünk időközben az 50-es évek világa, az csak körítés, az igazi erő a karakterekben és a paraszti élet minden sallangtól mentes, naturális ábrázolásán van. Térdig járunk a sárban, amelynek természetesen szimbolikus jelentősége is van, amelyet még a szánkba is rágnak, de meglepő módon mégsem zavaró ez a stílus, annyira jól eltaláltak a mondatok, hogy nem tűnnek túlzásnak. A körhintás jelenet mára mára klasszikussá vált, és benne van Mari minden álma, vágya, miközben a földön szigorú családja és a hétköznapi valóság várja. Érdekes végigkövetni, hogyan ébred öntudatra a fiatal lány, miként lázad fel a rá váró unalmas élet ellen, és merít erőt Máté szerelméből. Róla szól a történet alapvetően, az érte harcoló két férfi eléggé sablonos karakter (a jóravaló, de dögunalmas gazda és a szenvedélyes fiatalember), az igazán fajsúlyos szereplők rajta kívül az édesapja és az édesanyja, az ő harcukról szól a történet. Az apa is nagyon hosszú utat jár végig, a magabiztos gazdából megtört ember lesz, aki kénytelen belátni, hogy nem döntött jól, a lányának van igaza, nem neki. Ő azonban már túl idős ahhoz, hogy megváltozzon, nagy érzelmi hullámzások után végül beletörődik a változásokba. Nem rossz ember, csak egész életében az ősei által követett utat járta, és nagyon nehezen látja be, hogy létezik másfajta lehetőség is, mint amiben ő felnőtt és élt. Az édesanya figurája az apa és lánya konfliktusban háttérbe húzódni látszik, azonban egy-egy villanásából látszik, hogy az asszony mennyivel erősebb a férjénél, a maga csendes módján mennyire egyben tudja tartani a családot, amíg túl nem feszül az a bizonyos húr.

Fábri filmjének legnagyobb erőssége a Hegyi Barnabás által szavatolt képi világ, itt nem a szavakon van a hangsúly, hanem a színészek beszédes arcán, egyetlen jelenetbe több dráma és érzelem sűrűsödik bele, mint egy nagymonológba. Ebben a hideg, rideg tanyavilágban, az 50-es évek összezavarodott időszakában egy fiatal lány boldog akar lenni, és ezért szembeszáll a szülői tekintéllyel, nem hagyja elnyomni az érzelmeit, nagyon nehezen áll ki magáért, de végül ő lesz a legerősebb minden szereplő közül. Kiválóan felépített a jellemfejlődés, a forgatókönyv remek, a színészi játék felejthetetlen. Törőcsik Mari élete első filmszerepében nagyszerű munkát végez, Soós Imre maga a szenvedély, Szirtes Ádám a tisztességes gazda mintaképe, Barsi Béla a szigorú apa, mégis Kiss Manyié a legerősebb alakítás, egyetlen arcmozdulatában ott sír az elnyomott parasztasszonyok sok évszázados szomorúan bölcs beletörődése.

Nem, nem járt el a film fölött az idő, bár egy hangyányit levon az élvezeti értékéből az akkoriban szokásos vonalas körítés (én ebben nem látok semmi kivetnivalót, ezek ilyen idők voltak, a művészek ilyen körülmények között alkottak, megkötötték a szükséges kompromisszumokat és lehetőségeik szerint próbáltak értékes alkotást létrehozni). Nem könnyű szórakozásra vállalkozik az, aki rászánja a játékidőt erre az alkotásra, viszont maradandó filmélményben lesz része, az biztos!

9/10

A Körhinta teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.