Remake-ből rettentően sokféle létezik: alapesetben egy létező film továbbgondolásáról és -fejlesztéséről lenne szó az újrázás segítségével (sajnos ez a kategória egyelőre még a fantasy-irodalom részét képezi a filmes tankönyvek tartalma helyett), de elképzelhető olyan is, hogy egy elöregedett mű kap aktualizálást vagy egy ázsiai alkotást fordítanak át a nyugati kultúra nyelvére, a különböző alapanyagok újrafeldolgozásáról nem is beszélve (bár ez utóbbit technikailag nem biztos, hogy remake-nek lehetne nevezni). Legvégül pedig ott van a remake-ek legalantasabb kategóriája: az az eset, amikor egy javításra alig-alig szoruló alkotást előemésztenek az amerikai közönségnek egy új filmben, hogy a nézőinek a lehető legkevesebb erőfeszítésbe kerüljön megtekintése. És a Szemekbe zárt titkok sajnos éppen ennek az iskolapéldája.
Naiv módon azt hittem, a regényt véve kiindulási alapul Billy Ray majd egy új oldalát igyekszik megmutatni a történetre (ami a rövid tartalomismertetőből még valamennyire adódhatott is volna), de a rendező ambíciói kimerültek abban, hogy a 2009-es argentin klasszikust amerikai viszonyokra (és értelmi színvonalra) fordítsa le. Néhány legkevésbé sem hangsúlyos változtatást leszámítva az újrázás hűen felsorakoztatja az eredeti összes fontosabb mozzanatát, és néhol éppen az az igyekezet válik nevetségessé már, ahogyan a rendező mértéktelenül próbálja rajta hagyni a keze nyomát az összkép szempontjából teljesen irreleváns elemeken. Összességében viszont hihetetlenül jellegtelen és stílustalan az új Szemekbe zárt titkok a Campanella-műhöz képest, és még csak igazán szőrszálhasogatónak sem kell lennünk ennek felismeréséhez, ugyanis Billy Ray önként szaladt bele a késbe azzal, hogy újraforgatta az összes legendássá vált jelenetet, csak éppen teljesen lélektelenül. Munkája végtelenül letisztult és profi, és ha a technikai szempontokat nézem, nehéz benne hibát találni, azonban a Szemekbe zárt titkok éppen emiatt is lesz a keze alatt egy lenyűgöző, minden vonásában eredeti koncepcióból érdektelen hollywoodi tucatkrimi.
De a produkció fő gyengesége nem is az, hogy például minden idők egyik legjobb vágatlan jelenetéből egy olyan kergetőzés lett benne, amelyre már a moziból kilépve sem fogunk emlékezni (és hogy megközelíteni sem képes az eredeti összes többi filmművészeti egzotikumát), hanem az, hogy Billy Ray bármit feláldozhatónak vélt azért, hogy az amerikai átlagpolgár nyelvére lefordítsa művét. A karakterek személyisége, mozgatórugói a keze alatt végtelenül leegyszerűsödnek, amin az sem segít, hogy az elődnél még több főszereplővel is próbál zsonglőrködni. A néhány ecsetvonással is megrázóvá tett tragédiák helyett felszínes, és a hollywoodi klisétárból kipótolt sorsokat láthatunk, ráadásul Ray mintha nem is igazán értené az általa feldolgozott művet, néhol annyira lényegi vonásait törli ki vagy változtatja meg figuráinak. Egyikük katartikus önfeláldozásából lényegtelen és felesleges halál lesz, a hátborzongató gyilkost pedig egy seggfej tinivel helyettesíti, akiről a Nicole Kidman szájába adott híres monológ ezúttal igazat szól: tényleg csak egy nevetséges kisfiú.
A direktor legnagyobb bűne viszont a mindent szájba rágó hozzáállása, ami nemcsak a néha kissé már a nézőkhöz kibeszélő szereplőkben vagy a nyomozás rejtélyének villámgyors feloldásában érthető tetten, de abban is, ahogyan 2 karaktert kizárólag arra használ, hogy a 60-as évek diktatórikus Argentínáját a poszt-9/11-es amerikai terrorparával hozza párhuzamba. Viszont a mindent átszövő és életeket derékba törő önkényuralomból legjobb igyekezete ellenére is csak egy hatalmas first world problemet sikerül faragnia, amelyet egyre kínosabban fűz bele párbeszédeibe.
És alig lehetne olyan elemet találni a Szemekbe zárt titkok-remake-ben, amely ne tűnne súlytalannak, kidolgozatlannak és életszerűtlennek - főleg az eredetihez képest. Ha még valamennyire ki is szakadok a folyamatos összehasonlítgatásokból (amely, mint írtam, elég nehéz úgy, hogy a rendező tálcán kínálja a lehetőséget erre), akkor is egy tisztességesen levezényelt, azonban színtelen-szagtalan és élettelen krimit látok magam előtt - nagyjából a Sírok között idei megfelelőjét. De jelen formájában egy klasszikus iszonyatos megcsúfolása, amelyben az eredeti mű rajongói pont ezért fognak csalódni, az azt nem ismerők pedig remek filmélménytől fosztják meg magukat, ha lelövetik az összes fordulatot Billy Ray művével.
5,5/10
A Szemekbe zárt titkok teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán