November 12. bizonyára a csalódások napjaként fogja felhívni magára a figyelmet a filmes naptárban, ritka ugyanis az olyan hét, amikor ennyi remek filmes ennyire gyenge és lagymatag felhozatallal áll elő. Sótlan gengszter-sztárparádé, A némafilmes rendezője és kamera mögé álló színészek tesznek arról, hogy ezen a héten ne élvezhessünk igazán egy darabot sem. Avagy ebből válogathatnak azokat a mozizók, akik igazán bátrak:
A némafilmes korszak egyik legnagyobb alakjáról, Szergej Eisensteinről született már jó néhány életrajzi mű, Peter Greenway-éhez hasonló viszont valószínűleg kevés. Ő láthatóan a legkevésbé sem egy konvencionális biopic-et akart rendezni, végigvéve alanya pályafutásának fontosabb eseményeit és teljes körű képet adni róla, hanem életének egy rövid darabjáról egy egészen bohókás hangulatú művet kreált. Ebből természetesen adódik a kérdés, hogy Greenway mennyire tudott tartalmat is csempészni a stílus mögé, egyáltalán mennyire szolgálja majd jól ez a megközelítés a történetet, de a lényeg, hogy ezen a héten sem maradnak muníció nélkül, akik a kevésbé szokványos filmeket szeretik.
A Fekete mise szólhatott volna Johnny Depp visszatéréséről is, de főként a gengszterfilm halálának mérföldköve lett. Kritikánkat itt olvashatjátok.
Michel Hazanavicius A némafilmes sikere után nagyjából rendezhetett volna bármit, ő pedig egy aktuális háborúról szeretett volna mesélni - de filmje belefullad az érdektelenségbe és az agyonsulykolt szenvedésbe. Bővebben kritikánkban.
Sokáig úgy tűnik, Jaco van Dormael a Mr. Nobody után újabb remekművel fog előállni, de legújabb filmje egy zseniális szatírából egy értelmetlen és túlművészieskedett darabbá esik szét. Bővebben itt írtunk az alkotásról.
A legtöbb színész rendezőként borzasztóan kompenzálni szeretne korábbi pályafutásáért, Chris Evans viszont szerencsére megelégedett egy visszafogott Linklater-utánzattal. Itt találjátok kritikánkat a filmről.
FilmBaráth kolléganő már januárban arra jutott, hogy Mrs. Pittnek nem kéne erőltetnie a rendezést, de mivel Angelina Jolie nem (pontosabban ő sem) olvassa a blogunkat, így belevágott egy újabb darabba, ezúttal a férjével. Az eddigi kritikák alapján nem volt kifizetődő a töretlen lelkesedés, a legtöbben azt vetik Jolie szemére, hogy a saját egoja agyonnyomta a produkciót, amellyel semmi eredetit és értelmeset nem tudott alkotni. Fentebb Chris Evanst azért dicsértem, mert nem rendezőként akarja a színészi pályafutásából hiányzó tartalmat megtalálni, nos, úgy tűnik, Jolie egyre inkább az ellenkező véglet lesz.
