A dolog / The Thing (1982)
2015. október 29. írta: danialves

A dolog / The Thing (1982)

the-thing-1982-image.jpgSzámomra mindig is izgalmas játék elővenni klasszikusokat, és azon agyalni, vajon mi tette naggyá őket annak idején. A legtöbbször erre sajnos az elsőként érkezés erénye a válasz, mint ahogy a szóban forgó darab esetében is, de A dolog kapcsán tényleg döbbenetes, mennyire más minőséget képvisel, mint kortársai. De amikor már konkrét filmkritikai szófordulattá nőtte ki magát horrorok esetében, hogy "A dolog koppintása", sejthető, hogy ez a filmtörténelmi jelentőség kissé túl lett misztifikálva.

Abban az időben, amikor egy horrorfilm nagyjából két mondatban összefoglalható volt (és akkor már spoilereztünk is), már korszakalkotónak számított egy olyan darab, amely ennél egy kicsit komplexebb történettel próbálta megragadni a néző figyelmét. Persze ez a forradalmat 3 évvel korábban Ridley Scott véghezvitte az Aliennel, de 1982-ig a high concept horrorban gyakorlatilag nem akadt követője. A dolog egyébként le sem tagadhatná, mennyire az 1979-es műfajteremtő produkció inspirálta: nem csak arról van szó, hogy látszólag ez adta meg a kezdőlökést az egyszer már feldolgozott novella újbóli elővételéhez, de az pont úgy fejlődött, hogy minél több párhuzamot mutasson Scott sikerével (még akár egyes kameramozgásokban is). Így talán ennek az örökségnek a továbbvitelének is köszönhető, hogy a helyszín elzártsága és a science-fiction elemek (testet megfertőző idegenek) a mindenkori tudományos-fantasztikus horrorok alappillérei lettek. Mindenesetre a korabeli közegbe belehelyezkedve tényleg lenyűgöző, ahogy Carpenter már az első perctől kezdve rejtélyekkel borzolja az idegeinket, és még akkor is tud újat mondani a "címszereplő" hatásmechanizmusával kapcsolatban, amikor már rég elkezdte adagolni a rémségeket.

Ha már az Alien emlegetve volt, híres az a történet, hogy eredetileg egy B-filmnek szánták azt a koncepciót, amelyből Scott végül minden idők egyik legemlékezetesebb darabját leforgatta. A dolog azonban végeredményben tényleg egy B-mozi maradt, maximum egy-két effekt kimunkáltsága az, amely ezt cáfolni tudná. A vágás egy-két helyen teljesen ügyetlen, a fényképezés is nagyon keveset tud megragadni a jellegzetes fényviszonyok által adódó lehetőségekből, színészeket és szövegeiket gyakorlatilag ki is lehetne vágni a filmből, annyira nem tesznek hozzá semmi a képhez, és teljesen elnyomja őket a filmben egyre nagyobb lendületet kapó gorefest. Hozzáteszem, ezt utóbbit dicséri, elvégre Carpenter nem spórolt az erőfeszítéssel, ha áldozatai átalakulásait kellett ábrázolni, és éppen ezért még ennyi idő távlatából is teljesen sokkolóak ezek a pillanatok.

the-thing-1982-bilde-11.jpgAmikor erre a gore-ra fókuszál, akkor szárnyal a film, azonban A dolog forgatókönyve nagyjából az első óra tájékán egy meglehetősen éles váltást visz végbe: szinte le sem tudjuk követni, ahogy a karakterek hirtelen rájönnek, hogy az idegen létforma tökéletesen tudja imitálni a gazdatestet, ezzel egy "kiben lehet megbízni jellegű"-pszichothrillerbe mozgatva át az élményt. Viszont ezzel a koncepcióval saját magát gáncsolja ki a mű, ugyanis két hibát is vét: nincs kiért izgulni, ugyanis addig képtelen volt a cirka 15 fős legénységből bárkit is olyan mélységekig ábrázolni, hogy megszeressük. Többségüket még csak meg sem tudjuk jegyezni / különböztetni a többiektől, a kvázi-főszerepet elnyerő MacCready pedig csak cselekvőképességével tűnik ki közülük. Azonban sokkal nagyobb baj, hogy nincs is miért izgulni: onnantól kezdve, hogy jó eséllyel mindenki fertőzött, nincs értelme bárkinek a túléléséért szorítani, főleg, hogy bizarr módon kis csapatunk halála az organizmus legyőzésének legjobb módja. Míg az Alienben Ripleyt végig ott feszítette az a tudat, hogy ha nem győz, egész bolygónkra szabadítja rá a szörnyet, Carpenter csak az utolsó percekben kezdi el kihangsúlyozni, hogy addig az eseményekkel jórészt csak sodródó hőseinek tevőlegesen el is kell pusztítaniuk a rájuk leselkedő veszélyt.

Ezzel pedig egy igazán izgalmas és feszült alkotás helyett tulajdonképpen egy nagyszabású torture pornt vagy túlgondolt slashert kapunk, amelyben a legnagyobb élményt az jelenti, hogy a rendező mennyire kreatívan bánik el vágóhídra vezényelt karaktereivel - és ilyen tekintetben A dologban nincs is hiba. Kétszer fél óráig egy lenyűgözően kegyetlen és döbbenetes mozinak lehetünk részesei, de Carpenter képtelen megtalálni az utat, hogy ez végül egy zsigeri rettegéssé nője ki magát, és ne csak egy exploitation-jellegű szórakozás legyen. Kitaposott út nélkül persze nehéz elsőre tökéletesen eltalálni, hogyan érdemes a tudományos-fantasztikumból egy nemcsak látványos, hanem rémisztő jelenséget is létrehozni, vagy hogyan lehet a szereplők közötti feszültségeket maximális hatásfokon üzemeltetni - és ezeket a dolgokat a filmtörténelmi jelleggel már takarózni nem tudó utódok aztán lelkesen meg is valósították. Viszont éppen ezért egyedül ez a mérföldkő szerep az, amely miatt ezt a produkciót nem szokás a helyén kezelni: egy látványos, relatíve színvonalas, de több gyermekbetegségtől is szenvedő B-horrorként.

7/10

A dolog teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr558028832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Werewolfrulez · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2015.10.29. 07:35:29

Teljes mértékben elzárkózom a kritikától, még az is lehet, hogy másvéleményt leszek kénytelen írni.

AldoWinnfield 2015.10.29. 08:24:23

#Hipsztermajom!

Halkan jegyzem meg, Carpenter más munkáit én is jobban csípem, de ezt meg olyan régen láttam, hogy most már talán jobban betalálna.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.10.29. 10:09:52

@AldoWinnfield: Mondjuk ez szerintem tipikusan az a film, ami annál jobban működik, minél kevesebb hasonlót láttál. Kb. mintha 1982-ben élnél. :D