Hidden (2015)
2015. október 02. írta: danialves

Hidden (2015)

hidden002.jpgAz elsőfilmes Matt és Ross Duffer neve valószínűleg nem mond sokat olvasóim többségének, pedig az interneten már egy kisebb karriert befutottak: horror-rövidfilmek alkotóiként (elsősorban forgatókönyvírói szerepben) tették le a névjegyüket (itt, itt és itt), és számomra már ekkor bizonyították, hogy a munkásságukban van fantázia. Éppen ezért nagyon vártam, hogy eljussanak a nagyvászonig, amely végül csak néhány VoD-platform lett: bemutatkozó darabjukat, a Hiddent úgy eldugták előlünk, mintha egy még érdekesnek sem mondható Zs-horror lenne, pedig a legkevésbé sem ez a helyzet.

Az alapfelállás viszont még nem sejtet mást: egy szörnyű katasztrófa után járunk egy óvóhely mélyén, ahova egy háromtagú család (Alexander Skarsgard, Andrea Riseborough, Emily Alyn Lind) menekült 300 nappal történetünk kezdete előtt. Nehéz izgalmassá tenni a mindennapokat úgy, hogy a bunkerből nem mozdulhatnak ki, ugyanis a rájuk vadászó fertőzöttek, a Szuszogók elől jobb minél mélyebbre bújni. De nem lenne filmünk, ha ez az összetűzés néhány tragikus véletlen folytán nem válna előbb-utóbb elkerülhetetlenné...

Nem véletlenül emlegettem a Duffer-fivérek rövidfilmes múltját, ugyanis a Hidden kapcsán le sem tagadhatnák ezt: a bruttó 84 perces játékidő úgy jött össze nekik, hogy az utolsó cseppet is kisajtolták a produkció minden pillanatából, és igazából amennyire kevés húzásra építették fel a forgatókönyvet, ha úgy hozza a sors, minden további nélkül meg tudták volna írni ezt a filmet 40 percesre is. Ez azonban nem azt jelenti, hogy egy eseménytelen, vontatott alkotás lett a végeredmény, de a rendezőpáros folyamatosan pengeélen táncol, hogy mikor sajtolják ki még a maximális feszültséget a jelenetekből és mikor növeli az izgalmakat a relatíve egyértelműen haladó történet végkifejletének késleltetése, vagy mikor mondhatók ezek a megoldások már időhúzásnak.

hidden.jpgTöbbnyire ugyanis szerencsésen jön ki, hogy az in medias res kezdés után csak elszórt információkból, a szereplők rettegéséből érezhetjük a rájuk leselkedő veszélyt, és a forgatókönyv igyekszik eleinte kisebb mozdulatokkal görgetni a narratívát, gondoskodva arról, hogy amikor a nagy finálé elérkezik, még mindig maradjon elég puskapora. Ugyanakkor nehéz a néző elől elrejteni, amikor ennyire minden percét kiszámolva íródott egy szkript, és ha nem is érzékelni konkrétan töltelékként bizonyos eseményeket, az élményt folyamatosan a vontatottság érzete lengi körül.

De még egyszer hangsúlyoznom kell, a Hidden messze a hasonló posztapokaliptikus-bunkeres B-mozik felett áll, elsősorban azzal, amennyi munkát karaktereibe fektet. A legtöbb hasonló próbálkozás itt elcsúszva nem tudott soha kikecmeregni az igénytelenség csapdájából, Dufferék azonban annyira jól rajzolják meg kis családjukat, hogy a klasszikus thriller-elemek mellé adnak még egy okot, ami odaszegez a képernyőre. A szereplők egészen apró jellegzetességei, a közöttük feszülő apró, de a történet mozgatása szempontjából annál hangsúlyosabb konfliktusok nagyon nagy odafigyeléssel, és ami a legfontosabb, teljesen koherensen és életszerűen lettek megalkotva. De ami még ennél is fontosabb, hogy a színészek egytől-egyig pazar alakításokkal keltik a figurákat életre, különösen Alexander Skarsgard, akinek szinte egész lénye sugározza a szerepéből eredő optimizmust, és a mögé rejtett végtelen szomorúságot és gondterheltséget.

Ezek a kis emberi momentumok pedig sokat tesznek azért, hogy a nem sokra hívatott és bizonyos szempontból B-kategóriás koncepció ellenére is egy színvonalas filmmé váljon a Hidden. A Duffer-fivérek tehát egész estés bemutatkozásukkal nem robbantottak nagyot, de elnézve azt, hogy egy ilyen rengetegszer elrontott alapállásból mit hoztak ki, én látom bennük a lehetőséget, hogy 2-3 éven belül a (sci-fi-)horror élvonalában kössenek ki.

7,5/10

A Hidden teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr287873536

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

K.Leslee 2015.10.04. 21:05:51

Kifejezetten tetszett a film, kosz az ajanlast.

Paulus571 2015.10.09. 22:07:15

Sajnos az első óra vontatott, de az utolsó 20 perc mindent visz. Egyszer mindenképpen érdemes megnézni!

K.Leslee 2015.10.10. 21:23:32

@Paulus571: az utolso 20 perc hatasara teljesen atertekelodik az az elso ora es emiatt akar masodszor is erdemes lehet megnezni a filmet. Bar En nem fogom. Az utolso 20 perc nekem is nagyon tetszett, kifejezetten elethu volt az egesz es egeszen szep effektekkel operalt a film (lasd a szonyegbombazasnal) es nem csak ahhoz kepest hogy low budget produkciorol van szo.

zetman 2016.07.17. 01:36:16

Ez a film nagyon bejött. A 400 nap egy nulla ehhez képest. :)
süti beállítások módosítása