Az elsőfilmes Matt és Ross Duffer neve valószínűleg nem mond sokat olvasóim többségének, pedig az interneten már egy kisebb karriert befutottak: horror-rövidfilmek alkotóiként (elsősorban forgatókönyvírói szerepben) tették le a névjegyüket (itt, itt és itt), és számomra már ekkor bizonyították, hogy a munkásságukban van fantázia. Éppen ezért nagyon vártam, hogy eljussanak a nagyvászonig, amely végül csak néhány VoD-platform lett: bemutatkozó darabjukat, a Hiddent úgy eldugták előlünk, mintha egy még érdekesnek sem mondható Zs-horror lenne, pedig a legkevésbé sem ez a helyzet.
Az alapfelállás viszont még nem sejtet mást: egy szörnyű katasztrófa után járunk egy óvóhely mélyén, ahova egy háromtagú család (Alexander Skarsgard, Andrea Riseborough, Emily Alyn Lind) menekült 300 nappal történetünk kezdete előtt. Nehéz izgalmassá tenni a mindennapokat úgy, hogy a bunkerből nem mozdulhatnak ki, ugyanis a rájuk vadászó fertőzöttek, a Szuszogók elől jobb minél mélyebbre bújni. De nem lenne filmünk, ha ez az összetűzés néhány tragikus véletlen folytán nem válna előbb-utóbb elkerülhetetlenné...
Nem véletlenül emlegettem a Duffer-fivérek rövidfilmes múltját, ugyanis a Hidden kapcsán le sem tagadhatnák ezt: a bruttó 84 perces játékidő úgy jött össze nekik, hogy az utolsó cseppet is kisajtolták a produkció minden pillanatából, és igazából amennyire kevés húzásra építették fel a forgatókönyvet, ha úgy hozza a sors, minden további nélkül meg tudták volna írni ezt a filmet 40 percesre is. Ez azonban nem azt jelenti, hogy egy eseménytelen, vontatott alkotás lett a végeredmény, de a rendezőpáros folyamatosan pengeélen táncol, hogy mikor sajtolják ki még a maximális feszültséget a jelenetekből és mikor növeli az izgalmakat a relatíve egyértelműen haladó történet végkifejletének késleltetése, vagy mikor mondhatók ezek a megoldások már időhúzásnak.
Többnyire ugyanis szerencsésen jön ki, hogy az in medias res kezdés után csak elszórt információkból, a szereplők rettegéséből érezhetjük a rájuk leselkedő veszélyt, és a forgatókönyv igyekszik eleinte kisebb mozdulatokkal görgetni a narratívát, gondoskodva arról, hogy amikor a nagy finálé elérkezik, még mindig maradjon elég puskapora. Ugyanakkor nehéz a néző elől elrejteni, amikor ennyire minden percét kiszámolva íródott egy szkript, és ha nem is érzékelni konkrétan töltelékként bizonyos eseményeket, az élményt folyamatosan a vontatottság érzete lengi körül.
De még egyszer hangsúlyoznom kell, a Hidden messze a hasonló posztapokaliptikus-bunkeres B-mozik felett áll, elsősorban azzal, amennyi munkát karaktereibe fektet. A legtöbb hasonló próbálkozás itt elcsúszva nem tudott soha kikecmeregni az igénytelenség csapdájából, Dufferék azonban annyira jól rajzolják meg kis családjukat, hogy a klasszikus thriller-elemek mellé adnak még egy okot, ami odaszegez a képernyőre. A szereplők egészen apró jellegzetességei, a közöttük feszülő apró, de a történet mozgatása szempontjából annál hangsúlyosabb konfliktusok nagyon nagy odafigyeléssel, és ami a legfontosabb, teljesen koherensen és életszerűen lettek megalkotva. De ami még ennél is fontosabb, hogy a színészek egytől-egyig pazar alakításokkal keltik a figurákat életre, különösen Alexander Skarsgard, akinek szinte egész lénye sugározza a szerepéből eredő optimizmust, és a mögé rejtett végtelen szomorúságot és gondterheltséget.
Ezek a kis emberi momentumok pedig sokat tesznek azért, hogy a nem sokra hívatott és bizonyos szempontból B-kategóriás koncepció ellenére is egy színvonalas filmmé váljon a Hidden. A Duffer-fivérek tehát egész estés bemutatkozásukkal nem robbantottak nagyot, de elnézve azt, hogy egy ilyen rengetegszer elrontott alapállásból mit hoztak ki, én látom bennük a lehetőséget, hogy 2-3 éven belül a (sci-fi-)horror élvonalában kössenek ki.
7,5/10
A Hidden teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán
