A filmet a CineFesten volt alkalmunk megtekinteni.
A tinilány naplója bármelyik fesztivál abszolút nyertese is lehetne. Igen, erős kezdőmondat, de egyáltalán nem alaptalan az elgondolás - a San Francisco-i tinédzser drámája, aki a felnőtté válás rögös útjára lépett sem mond többet annál, mint ami megszokhattunk, de az élet olyan egységeire tapint finoman, amiket olykor szavakba önteni is nehéz, nem hogy egy komplett filmet készíteni belőle. Szerethető karakterekkel nehéz témához nyúlni - a szívünknek mindig kedves az ilyen, pláne akkor, ha a végeredmény is megérdemel egy tapsot.
A film alapjául szolgáló képregényt 2002-ben Phoebe Gloeckner készítette, a fogadtatása pedig több volt, mint tökéletes. A tinilány naplója a San Francisco-i Minnie Goetze-ről szól, aki minden egyes nappal közelebb érzi magát a felnőtté váláshoz, hétköznapjai dugig vannak problémákkal - néhány közülük talán említésre sem méltó, de azért akad olyan is, amit minél hamarabb meg kell oldania. A 70-es évekbe ágyazott dráma főszereplője, Minnie igazi művészlélek - rajzokat készít, magnóra veszi megpróbáltatásait, így éli mindennapjait. Egy nap szörnyű tragédia töri meg a hétköznapokat, majd pedig egyedül marad anyja barátjával - és felfedezi a testi örömöket. Innen pedig nincs megállás - nyughatatlanság, szenvedély, bánat, öröm, érzelmi hullámvasút a köbön.
Minnie tipikusan az a lány, aki bezárkózna, fájdalmát elsírná kispárnákba dőlve, néha pedig jegyzettömbbe írogatva. De nem így tesz, hiszen az őt érő impulzusok hatására, valami fura belső indíttatásból mégis úgy reagál a dolgokra, ahogy azt nem is mernék sokan megtenni - szereti, ha foglalkoznak vele, ha megérintik, tehát lételeme a kapcsolattartás, a szeretet, bizonyos lelkiállapotban pedig úgy érzi, vannak dolgok, amiknek soha nem szabadna véget érniük. A tinilány naplója mégis olyan film, ami nem kertel: ha prűd vagy, esetleg bizonyos filmek megtekintése során ítélkezni szoktál a karaktere felett, akkor ebben az esetben fel kell készülnöd - dogok, szex, kendőzetlen őszinteség, fiatalok, és még sorolhatnám mi minden fonódik össze a végefőcímig. Minnie nézőpontjából követhetjük végig az eseményeket, s bár csak 15 éves, sokkal többnek érzi magát - és így tesz a külvilág is. Az eredeti képregényhez hűen, itt is megjelennek az animált, képregény-szerű animációk, feldobva ezzel a film hangulatát - természetesen érdemben ad az összképhez, így nem puszta erőfitogtatásról van szó, kérem szépen tényleg kellett az a pár rajzolt mozgókép.
Minnie gondolatai bőven meghaladják a korát, életszemlélete és meglátásai hitelt adnak azon kijelentésnek, ami szerint az életkor pusztán a naptár és a személy viszonya, a valóság ennél többet oszt meg egy személyről, mint bármi más. Szókimondó, szex-centrikus, tömény - képes olyan hatást elérni, hogy a komfortzónádból akaratod ellenére kiess, megrendül az életbe és az életfilozófiádba vetett hited - legyen szó szemmel alig látható, vagy éppen már-már érezhető változásról, tény, megtörténik. A Minnie mamáját játszó Kristen Wiig itt is tökéletes, de még inkább az a folyamatosan készen álló, szexuálisan túlfűtött Alexander Skarsgard. Ha kémia, akkor legyen erős, de mégis ritmustalan - fura látni őket együtt a vásznon, de valahogy mégis működik, a fene tudja, hogy miért. Bár a filmben fennálló viszonyok maguk is a mélyen meghúzódó trauma következményei, mégis elmondható: Minnie azt keresi a saját életében, amit úgy hisz, megtalálhatná a felnőttekében - pedig, ha tudná, hogy ez bizony nem így működik...persze egyre több jel megerősíti elképzeléseiben, amik nem biztos, hogy jók, vagy helyesek, de számára végre kiindulópontként, mérföldkövekként abszolút használhatók.
Néha sötét, néha humoros, de pont abban a korszakban, ott játszódik, amiről te magad is elhinnéd, hogy bármi megtörténhet. Minnie csak egy lány a sok közül, ő az arca mindazoknak, akik hasonlóan nem találják önmagukat abban, amiben úgy hiszik, megtalálták számításaikat. A durva világ pusztán vászon egy ilyen tinédzsernek, aki a gyógyszerek, buli, szex, idős pasik, fiatal csajok által szabta határokon belül ide-oda csapong. A filmet kísérő narrációban Minnie kibontja azon gondolatait, amit csak részben látunk a vásznon - édesanyja barátjával való kapcsolatát pedig addig forgatja, amíg minden oldalát meg nem ismeri a dolgoknak. A történet szokásos, de új oldalról mutatkozik meg, a színészek jó teljesítményt nyújtanak, a közbeágyazott animációk sokat dobnak az összképen - mégis, mi az, amitől kimagasló lehet ez a film? A diszkréció hiányától - mert annyiszor láttuk már a dolgokat finomabban, de nem ennyire életszerűen. Most megkaptuk.
8,5/10
