FilmBaráth kritikáját erre találjátok
Amikor 3 éve a Marvel bemutatta a Bosszúállókat, a képregényfilmek gyakorlatilag egy új szintre léptek. Nemcsak abból a szempontból, hogy a másfél milliárd dolláros bevétel láttán mindenki körömszakadtáig kezdett küzdeni azért, hogy felépítse a saját szuperhős-franchise-át, de azért is, mert a Marvel egy új minőségi standard-et alapított meg hősei össznépi akciózásával. És az utána következő második fázis eleinte ezt az utat folytatta, 3 olyan filmmel (Vasember 3, Amerika kapitány 2, Thor 2), amelyek ugyan mind a saját útjukat járták, mégis képesek voltak egy egységes színvonalat hozni. Aztán A galaxis őrzőivel mintha valami megtört volna ebben a sorozatban: semmi egyediség, útkeresés, csak az univerzum (és más univerzumok) filmjeinek újrafeldolgozása. A 3 éves szakaszt lezáró Ultron kora pedig csúcspont helyett egyenesen mélypontja lett a Phase 2-nak, ugyanis a Marvel itt már meg sem erőltette magát, hogy valami többet is nyújtson első sikere kilúgozott újrahasznosításánál.
Érdemes lehet ezt talán ott kezdeni, hogy amíg az első Bosszúállók-film a szereplők bevezető alkotásainak megkoronázása volt, amelynek egyszerre kellett ezeket a szálakat elvarrnia, és létrehoznia ezt a csapatot, ezúttal három, többé-kevésbé kerek alkotásra jön rá egy olyan film, ahol a Bosszúállóknak semmi más dolguk, mint legyőzni az útjukba kerülő akadályokat. Kérdés, hogy jó döntés volt-e, hogy Joss Whedon nem áldozott hosszú jeleneteket arra, hogy (végül szükségszerűen felszínesnek érződő) konlfiktusokat ékeljen szereplői közé, de az így kialakuló mechanikus feladatmegoldás (amelyet egy-két erőltetett cicaharc kísér a szereplők részéről) sem bizonyul magával ragadónak. Még a köztük kialakuló csipkelődés is rutinból jön már, jó szöveg elvétve akad, mintha csak az lett volna a fő cél, hogy Amerika kapitány és Vasember valami poénosat be-beszólogasson egymásnak a nagy zúzás közepette. Illetve még arra is nagy erőfeszítéseket szán a szövegkönyv, hogy megindokolja, egyik-másik színész miért nem tudott cameozni, és hogy az új szerződést visszautasító Downey Jr. miért nem fog már visszatérni. Karakterívekről pedig kár is beszélni, a legtöbb, amit az Ultron kora elő tud húzni, hogy végre próbál valami hátteret adni az univerzum két folyamatosan háttérbe szorított figurájának, Sólyomszemnek és a Fekete Özvegynek, de ezek is inkább izzadságú megoldások, amelyek nevetségesen keveset mélyítenek a karaktereken.
Whedon biztosan ismét patikamérlegen kimérte a szereplőire szánt játékidőt, de ezúttal a Bosszúállók már nem egy hús-vér társaság, hanem egy feladatmegoldó-csapat, akik egyik akciójelenetből a másikba esnek. A rendező ugyanis azon volt, hogy ha már nincs semmi, ami igazán magával ragadjon filmjében, megteszi azt az eszeveszett tempó. És ennek csak egy része, hogy az akciók többsége is agyzsibbasztóan gyorsra van vágva, de az egyszerű párbeszédek, lassabb jelenetek is részei lesznek az őrült kapkodásnak, néha szó szerint mondat közepén vannak elvágva, és a folyamatosan ugráló beállítások közepette nem lehet semmit élvezni bennük. Persze egy Whedon-film ennek ellenére nem létezhet vágatlan jelenetek nélkül, és az operatőri poszton Seamus McGarvey helyére érkező Ben Davis kitett magáért, hogy folytassa ezt az örökséget, de sokhelyütt impozáns megoldások helyett feltűnő CGI-betétekkel összefűzött fárasztó vizuális orgia válik ebből a stílusból. Igazából amellett, hogy a zúzás ebben a formában is követhetetlen, ötlet sincs nagyon az akciókban, egyedül a Hulk-Vasember összecsapást mondanám kreatívnak, a maradék pont ugyanolyan agyatlan darálás, mint az alkotás többi része. Már csak azért is, mert a Bosszúállók a fizikát már hírből sem ismeri, amit természetesen nem úgy kell érteni, hogy egy fantasztikus filmtől tudományos pontosságot várok el, de szereplőink már mindenhova fel tudnak ugrani, mindenhonnan le tudnak esni, gyakorlatilag sebezhetetlenek és mindenhatók, tekintet nélkül képességeik korlátaira.
A finálé esik legkevésbé áldozatul ennek, és azt kell mondanom, ezzel az egy szakaszával fel tud nőni az Ultron kora elődjéhez, sőt, azt is megkockáztatom, néhány pontján még látványosabb és stílusosabb tud lenni annál. Még egy aspektusában pedig az egész Marvel-univerzum csúcsának is mondható a film, Ultron ugyanis az eddigi legkarakteresebb ellenfél mind közül. Természetesen az ő motivációiban sem kell hatalmas mélységeket keresni (végül is egy robot...), viszont saját személyisége és a Marvel megfáradó cinizmusát új élettel megtöltő stílusa van, ahelyett, hogy csak a Marvel főgonosz-tárából elővett újabb sablon lenne. James Spader pedig ehhez méltóan remekel Ultron bőrében, úgyhogy ha már más élmény nem feltétlenül volt a filmben, az ő jeleneteit mindenképpen annak mondhatom.
Az Ultron korát azonban túlzás lenne talán még filmnek is nevezni: egy kapkodó, 2 és fél órás akciójelenet-darálás, amelynek sem története, sem hősei nincsenek, és jóformán nem szolgál másra, mint hogy még egy kicsit jobban elnyújtsa a Marvel egyébként is döglassú univerzumépítését, nem mellesleg egy újabb milliárdot kasszírozva. Egy élvezetes finálé és ellenség az, amelyek miatt végig lehet ülni, de ez a darab a Marvel-univerzum szempontjából nem tölt be funkciót, és a nézőit sem gazdagítja semmivel.
7/10
A Bosszúállók: Ultron kora teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán