Könyvkritika: Takami Kósun - Battle Royale (1999)
2015. szeptember 07. írta: Werewolfrulez

Könyvkritika: Takami Kósun - Battle Royale (1999)

br1.jpgElső könyvkritikám tárgyának egy olyan szerző regényét választottam, akinek a mai napig csak egyetlen regénye jelent meg, de az zajos világsikert ért el. A japán Takami Kósunról van szól, és annak Battle Royale (továbbiakban: BR) című botrányos történetéről, amelyben középiskolás fiúk és lányok véletlenszerűen kiosztott fegyverekkel gyilkolják egymást halomra egy szigeten. Miért teszik ezt? Mert annak a fiktív diktatórikus államnak, amelyben élnek, a "Programja" ezt diktálja számukra. Meg kell ölniük az osztálytársaikat, vagy ők maguk halnak meg.

A könyv kapcsán két címet szokás megemlíteni: A Legyek Urát William Goldingtól, és Suzanne Collins nagy sikerű Az éhezők viadala-trilógiáját. Álláspontom szerint a nyilvánvaló hasonlóságok ellenére (gyerekek feszülnek egymásnak egy szigeten) A Legyek Ura kicsit más témát vizsgál, mint a BR. Míg Golding regénye néhány gyermeket a civilizáció nélküli ősállapotba repít vissza, és azt a folyamatot feszegeti, miként torzul el a kicsik még meg sem szilárdult értékrendszere ezáltal, addig Kósun története nem ebbe az irányba, és nem ilyen mélyre ás. A BR középiskolásai már nagyjából kialakult személyiségek, akik a saját értékrendszerük szerint mennek bele - vagy sem - egy gyilkos játékba, amit az elnyomó rendszer erőltetett rájuk. A BR, bár egyáltalán nem buta regény, inkább zsigeri élmény, amely kb. háromnegyed részben sokkolni illetve szórakoztatni akar, és csak negyed részben kívánja elgondolkodtatni olvasóját.

Az éhezők viadala már jóval közelebb áll Kósun történetéhez. Suzanne Collins ugyan állítólag nem inspirálódott a BR könyvből (amely majdnem tíz évvel az övé előtt jelent meg), annyi azért elmondható, hogy erősek a párhuzamok a két alkotás között. Az éhezők viadala esetében azonban a disztópikus világkép sokkal inkább előtérbe kerül, és mélyebben hat az eseményekre, nem pusztán hátteret, keretet ad a történethez, mint Kósun sztorijánál. A japán szerző nem vállalkozik arra, hogy egy olyan grandiózus, a disztópiát megrengető történetet meséljen el, mint Collins, csupán a diktatúra egy intézményét veszi górcső alá: azt viszont igen alaposan, 42 szemszögből megvizsgálva teszi.

A BR élvezetességét pont az adja, hogy a gladiátorként küzdő 42 középiskolással együtt 42 különféle értékrendet és személyiséget is az olvasó szeme elé tár. A diákok mind másként, a vérmérsékletüknek megfelelően viszonyulnak a kialakult halálos szituációhoz. A fiatalok nagy része persze teljesen átlagos, és átlagosan is reagál a helyzetre (elbújik, félelemből mindenre lő, szökni akar stb.), de néhányan egészen extrém - és ezáltal nagyon szórakoztató - figurák, akik MacGyvert (Mimura Sindzsi), Terminatort (Kirijama Kazuo), gyilkos szajhát (Szóma Micuko), veterán katonát (Kavada Sógo) vagy éppen érző lelkű rocksztárt (Nanahara Súja) idéző módon cselekednek. Szinte mindegyik osztálytárs emlékezetes, jól megírt figura, amely vagy azonosulási pontot, vagy csodálni/rettegni való hőst/gonosztevőt kínál az olvasónak. A személyes kedvencem pl. a magának való, kung-fus Szugimura Hiroki, aki nem is harcolni vagy túlélni akar, egyszerűen csak meg szeretné találni a számára legfontosabb két diáklányt... keresés közben persze olyanokba is belebotlik, akik az életére törnek, ő azonban nem kíván senkit sem megölni, még önvédelemből sem. Így válik ő a történet "szerzetesévé", aki pusztán öklével és botjával fegyverzi le az ellenfeleit, és aki szinte vallásos megszállottsággal próbálja elérni egyedi, nemes célját.

battle_royale_3.PNGA könyv igen átgondolt szerkesztettséggel bír: szinte minden fejezetpont más és más diákot helyez a középpontba (természetesen vissza-visszatérve a főbb szereplőkhöz), mindig az adott karakterhez illő narrációval (egyes fejezetek külön novellaként is megállnák a helyüket), és majdnem minden fejezet végére valamilyen haláleset tesz pontot. Ez utóbbi körülményből fakadóan a regény rendkívül brutális, felsorolni is nehéz, hogy mennyi naturalisztikusan leírt, sokkoló és gyomorforgató gyilkosságot tartalmaz. Az már az író bravúrja, hogy a menetrendszerűen bekövetkező gyilkosságok repetitív jellege ellenére végig izgalmas és érdekes tud maradni a történet.

Szintén Kósunt dicséri, hogy ez az embertelen témával foglalkozó regény mégsem vágja sutba a hagyományos értékeket, hanem fejet hajt előttük, illetve tisztelettel kezeli azokat. A szerelem, a barátság, a bajtársiasság, a segítő szándék így nem elvetni való, felesleges opcióként, hanem olyan vezérlő irányelvként jelenik meg a könyvben, amelyet a pokoli körülmények között sem szabad magunk mögött hagynunk. A sorokból kitűnik: aki lélektelen, vagy rossz úton jár, előbb-utóbb szükségszerűen el kell, hogy bukjon... mert elszigetelődik, egyedül marad.

A BR első blikkre a tinédzser (avagy fiatal felnőtt) ponyvairodalomhoz sorolható, de olyan parádés alapossággal használja ki a botrányos alapfelvetését, amely mindenképpen tiszteletet érdemel, és fontos olvasmánnyá nemesíti. Lendületes tempója, nagyszerű karakterei, hatásos dramaturgiája, és kiváló szerkesztettsége okán könnyen megbocsáthatóak neki a szerelmi szálak és a párbeszédek terén tapasztalható sutaságai.

Az Ulpius-Ház által készített magyar kiadásra nem lehet panasz, hiszen mind a külcsín, mind fordítás minőségi munka (nekem egy 2006-os kiadású kötet van meg). Külön ki szeretném emelni a kifogástalan tipográfiát, és az olyan apró finomságokat, mint pl. az, hogy minden oldalon fel van tüntetve, hány diák van még életben az osztályból. Az osztálynévsor kiemelése is hasznos megoldás, hiszen a 42, sokszor igen hasonló japán név hamar összezavarja az olvasót, jó néha visszalapozni, hogy melyik diákról is van éppen szó. A könyvből 2000-ben készült egy - szerény véleményem szerint - csapnivaló film, és a történet manga formátumban is megjelent - ez utóbbiról sajnos nem tudok érdemben nyilatkozni.

Jómagam 9 év elteltével most olvastam másodjára a könyvet, és ugyanúgy faltam az oldalakat, mint annak idején. Mindenképpen ajánlom mindenkinek a kötetet, aki csak egy kicsit is vevő az akciódúsabb és horrorisztikusabb történetekre. Nem hinném, hogy bárki is csalódni fog benne, majdnem tökéletes mű a maga kategóriáján belül.

9,5/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr237760840

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kreff03 2015.09.08. 16:39:43

hmmm, most meghoztad a kedvem az újraolvasáshoz!:))

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2015.09.08. 21:39:33

A könyv megvan és valamikor régen a mangát is olvastam. Ha jól rémlik nagyon szorosan követi a könyvet szinte betűről-betűre.

Viszont 1-2 helyen már szinte elviselhetetlenül nyálas és pátoszos...

A film viszont tényleg csapnivaló
süti beállítások módosítása