Sorozat: Mr. Robot - 1x01
2015. július 04. írta: danialves

Sorozat: Mr. Robot - 1x01

mrrobot03-620x410.pngKöztudott, sőt, már-már megszokott is, hogy amikor egy színésznek/rendezőnek/írónak kissé befuccsol a karrierje, vagy csak egy egyszerű levegőváltásra vágyik, a tévéhez fordul, ahol jellemzően sokkal hálásabb mind a közeg, mind a közönség. Azonban Sam Esmailt nem egy Fincher vagy egy Soderbergh, mégis úgy gondolta, hogy a debütáló darabjaként elkészített Comet után amelyre (teljesen érdemtelenül) a kutya sem volt kíváncsi- a tévék képernyőjén kell keresnie a boldogulást. Mi pedig csak hálásak lehetünk neki, mert egyelőre úgy tűnik, az év egyik legizgalmasabb sorozatát hozta össze nekünk.

Elliot (Rami Malek) egy szociális fóbiával küzdő, furcsa kocka srác. Főállásban egy menő cyberbiztonsági cég munkatársa, szabadidejében pedig önkéntes igazságosztó hacker. Éppen ezért kicsit ambivalens számára, hogy munkaidőben egy általa szívből gyűlölt megavállalatot kell védenie. De amikor egy hackertámadás kivédése után az elkövetők megkeresik, hogy vegyen részt kereszteshadjáratukban, végleg el kell köteleznie magát valami mellett.

mrrobot02.jpgA Mr. Robot legjobban a Dexter-féle önboncolgató karaktertanulmány és a Fight Club-hoz méltó pikírt társadalmi kommentárok keverékeként jellemezhető, és ebből is sejthető, hogy nem akármilyen ambíciói vannak a sorozatnak. Esmailhez méltóan ugyan kicsit túlírt a forgatókönyv, amelybe beletartozik az is, hogy főhősünk néha egyáltalán nem kockához méltó módon viselkedik és cselekszik, de ezzel együtt is egy nagyon sajátos és izgalmasan kifürkészhetetlen karaktert ismerhetünk meg. Miközben maga a figura is újabb és újabb meglepetéseket tartogat magában, írója jól játszik azzal, hogy mit és mit nem szabad elhinnünk főszereplője perspektívájából és helyenként megbízhatatlan narrációjából. Ez pedig egy egyedi és érdekes atmoszférát eredményez, amelynek vizuális oldalát A tetovált lány rendezőjeként elhíresült Niels Anders Oplev remekül ragadja meg.

A sorozatnak ugyanakkor egyértelműen jobban áll, amikor a Dexterhez hasonló belső monológokat és megjegyzéseket, valamint a főszereplő önbíráskodó akcióit láthatjuk. Az összeesküvős szál ugyanis egyelőre túlságosan is elszakítja a hangulatot a földről, és tartok tőle, hogy hosszú távon nem sikerül majd túllépni azokon a kliséken, amelyeket ezen a vonalon el szokás sütni a tévé képernyőjén, ezzel párhuzamosan pedig hamar el fog fogyni a szufla a Mr. Robotból, ha nagyon erre alapoz.

És alapvetően minden kérdés arra vonatkozhat csak a sorozat kapcsán, hogy meddig fog kitartani, ugyanis egyelőre pont az az összetartó erő hiányzik belőle, amely egy vagy több évadon keresztül hajtaná előre. De ha ezt leszámítom, a koncepció és a főszereplő hordoz magában annyit, hogy minden esélyét megteremtse annak, hogy egy kultikus és nem kevésbé meghatározó sorozat szülessen.

A Mr. Robot teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr427592332

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

napocskin9 2015.07.04. 10:45:11

Pst... a Comet link nem működik.
Amúgy egyelőre nehéz megmondani, mi lesz ebből a sorozatból. Az első két epizód elég érdekes volt, de innen még bárhová léphetnek - reméljük, nem bele a szakadékba.
A Comet szerintem egy teljesen átlagos film volt, élvezhető és érdekes, de semmi különös. Ha ez is olyan lesz, az azért kevés egy sorozatnál.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.07.04. 10:48:46

@napocskin9: Köszi, nem meglepő módon a blog.hu bizonyos funkciói megint szarul működnek...
Most már elvileg jó.

K.Leslee 2015.07.04. 12:35:29

A piltot jo volt de a masodik resz nem annyira. Ez a tul sok narracionak is koszonheto.

Holly Goly 2015.07.04. 16:25:11

engem Christia Slater eléggé zavar, pontosan ugyanazt hozza, mint a Breaking In-ben, pedig a műfaj és a karakter is elég más, kezdem azt hinni, hogy ő csak ezt tudja. de a főszereplő fiú jó, a történet pedig érdekes, de könnyen elrontható. meglátjuk, melyik irányba mennek majd a készítők.

StanLee · https://newsroll.net 2015.07.04. 17:42:46

A pilot nagyon jo volt, a masodik resz mar kevesbe fogott meg, de lehet hogy velem van a gond es a korulmenyek amik kozott megneztem, nem voltak tul nyugodtak, es ezert nem jott be annyira a resz. Az viszont nagyon jo benne, hogy a kockakat valoszinuleg nem igy kepzelik el az emberek, es ezert erdekes lehet a kivulalloknak is, viszont a relative sok IT-s dolog miatt, amit a tobbseg nagyon nem ert meg, elegge retegsorozatta teheti. Persze ha valakit nem zavar, hogy nem erti meg a szakzsargont, akkor az is elvezheti. 1-2 evadnal tobbet nem adok neki, mert ahogyan azt mar a blogger is irta, a szeles korben elloheto dolgok tarhaza hamar el fog fogyni, ha meg nagyon szakmaira veszik, akkor lesz belole egy Halt and catch fire szintu sorozat, ami iszonyat jo volt, de valoszinuleg kevesen elveztek.

Pilot alapjan viszont most az idei ev legerosebbjenek mondanam az altalam megkezdett sorozatok kozul...

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.07.05. 14:13:02

@K.Leslee: Szerintem a második résszel az volt a probléma, hogy az első perctől kezdve nagyon az említett összeesküvős szálra fókuszált, és csak fokozatosan jött ki ebből a rész végére. Gyakorlatilag pont addigra hozta vissza a pilot hangulatát.

A narrációt meg nem lehet megunni, néha szinte szóról-szóra ugyanolyan, mint ami a Dexterben volt mindig. :D

K.Leslee 2015.07.25. 21:52:52

Ok, En kiszalltam ebbol a sorozatbol igy a negyedik resz utan. Artisztikus de kozben semmitmondo, unalmasan megirt olcso osszeeskuves elmelet-kozhelytar. Lehet h az a baj hogy nem szedek drogokat?.. Pedig ez a tema nagyon erdekelt.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.07.25. 22:11:22

@K.Leslee: A 4. rész tényleg rohadt szar és értelmetlen volt, de igazából eddig kb. mindegyik epizód másba csapott bele. Úgyhogy kíváncsi leszek, az ötödik melyik irányvonalon megy tovább, mert ez a mostani tényleg nem a legjobb.

K.Leslee 2015.07.28. 00:28:16

@danialves: mar a harmadik is eleg szetszort volt. Vannak pillanatai a sorozatnak mikor megcsillan valami kreativitas, de aztan vegul folytatodik a semmitmondo/ eroltetett szarakodas a mindenkinek egyertelmu tarsadalmi alhipszterbolcseletekkel. Ha legalabb mondana valami ujat az egeszrol, de igy sem egy fokuszalt sztorit, sem karakterabrazolast sem pedig mondanivalot nem kepes kisajtolni magabol ez a sorozat, inkabb osszevissza ugral ezek kozott.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.07.28. 07:31:19

@K.Leslee: Ha tudnád, hány olyan sorozatot láttam, ahol az évad közepén még baromira nem láttam, hogy mit akar, aztán az évadzáróra gyönyörűen kijött (pl. legfrissebb ilyen A hátrahagyottak volt, az is részről-részre változott szinte, de aztán nagyon lekerekedett).
Most egyébként az ötödik rész megint egy teljesen más hangulatot hozott be, úgyhogy lassan már azért tényleg esedékes lenne, ha valami mellett letenné a voksát. :D

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.09.08. 15:43:41

hát ebből nekem a pilot pont elég volt, sőt.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.09.08. 15:57:41

@doggfather: Mondom, hogy nem verseny a hipszterkedés. ;)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.09.09. 13:42:39

@danialves: de nem ám, mert veled szemben mindenki vert helyzetből indul. ;)

Egyébként revideáltam közben, és darára jó lesz na.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.09.09. 14:00:06

@doggfather: Valamivel csak ki kell tölteni a munkaidőt. :)
süti beállítások módosítása