Azt gondolná a gyanútlan ember, hogy könnyű kaviárban és homárban turkálva megmondani filmekről, hogy túlértékeltek. Egyáltalán nem az. Természetesen ebben a kaviár és homár beszerzése is nehézség, de amikor a túlértékelt rendezőkkel foglalkozó listát írtuk össze, akkor is tapasztaltam/tapasztaltuk már azt a kellemetlenséget, hogy néhány személyt már egyenesen divat túlértékeltnek tartani. Ez nemcsak azt a problémát veti fel, hogy hogyan legyen hipszter majom az ember, ha tulajdonképpen egyáltalán nincs egyedül a véleményével, hanem magát a túlértékelt státuszt is kétségbe vonja: elvégre hogyan lehet túlértékelt valami, amit kis híján annyian gyűlölnek, mint amennyien imádnak?
E posztom pont ebben kíván segítséget nyújtani: összegyűjtöttem azt a 10 filmet, amelyet már egyszerűen elcsépelt túlértékeltnek tartani. Legyen ennek az oka az idő múlása, vagy már alapból sem számított menőnek rájuk sütni ezt a bélyeget, ezek az alkotások akár túlértékeltek, akár nem, jobb ezt a véleményünket nem hangoztatni, ha egyéniségek szeretnénk maradni. Sajnos a filmes fórumokon, blogon és egyéb felületen feltűnő sznobok rendre elkövetik azt a hibát, hogy nagyon is kiszámíthatóan és divatszerűen neveznek túlértékeltnek filmeket, ezzel viszont idővel pont a tömeggel való szembenállásuk kérdőjeleződik meg idővel. Azaz fogadjátok meg tanácsom: ha hozzám hasonlóan hipszternek vagy eredetinek szeretnétek tűnni, ne ezeket a darabokat fikázzátok! Persze ez önmagában is ellentmondás, hiszen ha mindenki birkaként jönne utánam, akkor senki nem lenne eredeti, így természetesen mindenki előtt nyitva áll a lehetőség, hogy azzal legyen egyedi, hogy nem hallgat rám. De ha esetleg mégsem ezt választod, hogy önmagamat megtagadva konstruktív is legyek egyszer az életben, Alternatívákat is ajánlok hasonló kategóriában, amelyeket még egészen magunkra maradva és egyedinek tűnve lehet fikázni.
Már alapesetben is érdemes azon elgondolkodni, hogy egészen triviális 5-nél több Oscart nyert alkotásra rásütni a túlértékelt bélyeget (hisz végső soron az Oscar-díj maga a túlértékeltség legnyilvánvalóbb mértékegysége), de ezt különösen modoros pont akkor megtenni, amikor konkrétan megnyeri ezeket a díjakat. Ezek után nehéz eldönteni, hogy az demonstrálja-e a nagyobb csordaszellemet, hogy hogyan lett eleinte egyöntetű kritikai siker, vagy hogy utána hogyan hirtelen egyöntetűen megvetett produkció.
Alternatíva: A 12 év rabszolgaság ugyanúgy Oscar-díjas, ellenben baromira nem szól semmiről, ráadásul még jó néhány polkorrektség-nácit is magunkra uszíthatunk, ha látványosan utáljuk. De a tavalyi túlértékelt listámnál is látszott, hogy sajnos már ezen a véleményen is egyre többen vannak.
Francis Ford Coppola filmje gyakorlatilag megtestesít mindent, amiért az ősrégi klasszikusokat utálni lehet: túlírt, túlnyújtott, előkelő helyet foglal el az Imdb Top250-ben és mindenki torkán hivatkozási alapként próbálják lenyomni mindenhol. Nem csoda, ha sokakban azt az alapvető reflexet váltja ki ez, hogy A keresztapa csak egy unalmas fos, amelynek a hírnevét csak a folyamatosan újratermelődő sznobok tartják életben.
Alternatíva: A sebhelyesarcút annyira nem tartják nagyra, de ugyanazon elvek mentén lehet savazni. Ráadásul remake, ergo az eredetinél biztosan szarabb. (És itt látványosan csináljunk úgy, mintha láttuk volna az 1931-es eredetit.)
A férfitársadalom Nicholas Sparks-adaptációk iránt érzett gyűlöletét abszolút meg tudom érteni, főleg, ha azt veszem, hogy a Szerelmünk lapjai elvileg a legjobb darabjának számítana. De valószínűleg csak a Twilight és a 50Shades előtti idők indították férfitársaimat arra, hogy egy ártalmatlan és meglehetősen együgyű romantikus fantáziát ördögtől való giccshalmaznak kiáltsanak ki, az utóbbi évek felhozatala pedig egyre inkább átértékelésre késztetné ezt az álláspontot.
Alternatíva: Üssük ki a klasszikus férfi-nő szembenállást romantikus vonalon: a Brokeback Mountaint nem homofób (és nem is annak látszó) indokokkal fikázni igazi kihívás, és amikor minden igyekezeted ellenére mégiscsak meleggyűlölőnek hoznak ki, akkor igazán meg nem értett és eredeti embernek érezheted magad.
Paul Haggis alkotása sokak szerint hiteltelen és giccses, ráadásul elkövette azt a bűnt is, hogy három Oscart merészelt nyerni, köztük a legjobb filmét. Persze legjobban minden bizonnyal a TASZ-jellegű műliberális szervezetek holdudvarát akasztotta ki, hiába nem képviselnek azért ők számottevő méreteket sehol. Viszont amikor egy "worst movie ever" fórum még 10 évvel a megjelenés után is aktívan fut Imdb-n, akkor érthető módon nem éppen a legeredetibb beállni az utálók közé.
Alternatíva: Paul Thomas Andersont nem igazán szokás lefitymálni, hiszen a filmes műértők és kritikusok igazi kedvence, szóval a több szálon futó alkotások vonalán maradva tartsuk túlértékeltnek a Magnoliát. Vagy igazából bármelyik filmjét, a hatás szempontjából lényegtelen.
"Mekkora szar ez a remake, az eredeti sokkal jobb." Milliószor hangoztattuk ezt már, azonban klasszikusok pénzhajhász újrázásainál ez egészen kézenfekvő volt. De egy Oscar-díjas filmet beoltani valami alig ismert távol-keleti darab kedvéért? Ehhez már igazi bátorság szükségeltetik. Legalábbis ezt gondolták sokan. Pedig ugyanennyire kézenfekvő kimondani, hogy ami Oscar-díjas, az túlértékelt, az ázsiaihoz hasonló egzotikus filmművészetet meg csak az igazán műértők kedvelik.
Alternatíva: Ázsiai film amerikai remake-je? Erről hogy nem A hét mesterlövész jut elsőre valakinek az eszébe?
Schindler listája
Spielberg életművének gyakorlatilag bármelyik darabja kvalifikálhatná magát akár a jogosan, akár a jogtalanul túlértékeltnek tartott alkotások közé, azonban a Schindler listája még így is messze a legtúlértékeltebbnek tartott közülük. Elsősorban azért, mert a piros ruhás kislánnyal itt alkotta meg sokak szemében a giccs mintapéldáját, másrészt pedig a zsidókat többen utálják, mint a dínókat vagy a földönkívülieket, ergo egy velük szemben minimális ellenérzéseket is tápláló ember szemében Spielberg egy szánalmas propagandafilmet forgatott a "holokamuról".
Alternatíva: Spielberg vonalán mozogva a Párbajt tudom ajánlani (minden rendezőnek a debütáló filmje a legjobb kötelezően, úgyhogy ezen a téren bőven van lehetőség kitűnnünk a tömegből), holokausztfilmek terén pedig érdemes azzal próbálkozni, hogy nem azt szögezzük le, jó előre hogy "úgysem fogjuk megnézni a következő holokamu-propagandafilmet", hanem megnézzük és úgy gyűlölködünk.
A first world guilt filmek talán a legundorítóbb példányok, amelyek filmvászonra születtek: elvégre mennyire lelketlen emberek azok, akik szerencsétlen harmadik világbeli gyerekek szenvedését használják arra, hogy dollármilliókat gyűjtsenek be és halomra nyerjék magukat az Oscaron? A Gettómilliomos semmiképpen nem a leggyengébb produkció ezek közül, azonban mindenképpen a legnépszerűbb, és ennek megfelelően a legszemléletesebb példája a fent ecsetelt elvnek. Így miután megkönnyeztük szegény, szerencsétlen indiaiakat, önkéntelenül is csak zsigeri undort tudunk érezni, hogy ezzel leginkább csak néhány kapzsi stúdió zsebét tömtük meg.
Alternatíva: Az Isten városa még nem first world guilt filmnek készült, azonban elsődleges inspirációjuk volt azoknak, így még annyira nem egyértelmű hibáztatni mindezen stílusjegyekért. De ha megtesszük, instant a közutálat tárgyává válva érezhetjük magunkat nagyon eredetinek.
A giccset és a nyált ebben a posztban idáig többször írtam le, mint életem során bármikor, de nem tudok mit tenni, ha ez az emberek fő kifogása a Titanickal szemben is. A szerelmünk lapjaihoz hasonlóan itt is egy klasszikus női-férfi ellentéttel állunk szemben: még előbbiek számára kötelező huszadszorra könnyezve végignézni DiCaprio megfagyott arcát (és elküldeni a francba Darvas Tamás kollégát), utóbbiakban csak egyre nő a gyűlölet, ahányszor végig kell szenvedniük ezt a 3 órát. Ráadásul ha esetleg tetszett is nekik, ezt nem vallhatják be anélkül, hogy a homoszexualitás árnyéka vetülne rájuk. Az egyébként szerintem simán gyengébb Avatart ezek után mindenki már csak teljes közönnyel nyugtázta.
Alternatíva: A Forrest Gump ha nem is ekkora mértékben, de ugyanúgy vádolható giccsel, ráadásul a Titanickal ellentétben kifejezetten közkedvelt film. Ha azt fikázzuk, tényleg magunkra haragíthatjuk az egész világot.
Melyik alkotást értékelte 1-essel 25 ezer ember az Imdb-n? A helyes válasz nem az Álom.net vagy Justin Bieber valamelyik koncertfilmje, hanem bizony A remény rabjai. Ebből is látható már, hogy Frank Darabont "giccses" és "nyálas" filmje aligha mondható agyonyajnározottnak. Hozzáteszem, a mérhetetlen közutálat valószínűleg inkább szól a a pozíciójának, mint magának a produkciónak: bármilyen alkotás is trónolna az Imdb Top250 első helyén, annak garantáltan elvitatnák ezen érdemét.
Alternatíva: Keressünk egy klasszikust, amely nem jutott be a top250-be, de kellően magas értékeléssel (8.1, 8.0) rendelkezik. Ezzel egyszerre bizonyítjuk, hogy a filmes tudásunk túlterjed az imdb toplistán, de mégis megvetjük az ott nagyra értékelt darabokat.
Nolant legalább akkora sikk túlértékeltnek tartani, mint Spielberget, pedig ő - az Interstellaron kívül - nem sok okot adott rá. Az Eredet mellett ennek a közutálatnak talán a legnagyobb áldozata A sötét lovag. Tagadhatatlan, hogy Heath Ledger halála legalább akkora részt vállalt a produkció hírveréséből, mint a tényleges minőség, de a mű legnagyobb bűne minden bizonnyal az, hogy sokak számára ez szolgál a mainstream filmgyártás végpontjaként. Hiába a "Go watch the Transformers..." az általános oltás arra az esetre, ha valaki nem bizonyul eléggé műértőnek, igazán a The Dark Knight az a pont, amelytől kezdve valaki hírbe sem hozható a Hollywoodnak nevezett hulladékkal. A megfelelő hatás elérése érdekében még érdemes hozzátenni, hogy bár nem szoktunk olyan alantas tevékenységre vetemedni, mint hogy moziba megyünk, ez alkalommal mégis megtettük, és tessék, mekkora csalódás volt! (Ez a szöveg egyébként tetszőlegesen felhasználható bármelyik filmnél.)
Alternatíva: Válasszunk valami kevésbé ismert, de nem kevésbé blockbuster jellegű alkotást, mint például a Gravitá... Bakker...
Látjátok, nehéz dolog hipszternek lenni manapság.
