A családi filmeket tartom az egyik leghitványabb filmes műfajnak. Aki ilyen műfajban alkot, az jó eséllyel lusta arra, hogy egy épkézláb koncepciót letegyen az asztalra, csak a családi kikapcsolódás által befolyásolt pozitív élményekre hagyatkozik. A gyereket gyakorlatilag bármi elé le lehet ültetni, apuka legfeljebb elpilled a bársonyszékben másfél óra erejéig, anyuka pedig végigmosolyogja az egész produkciót, mert a gyerkőc boldog, a nehezen összeegyeztethető családi program pedig végre megvalósult. A célközönségnek tehát nem is kellenek jó színészek, érdekes történet vagy normálisan megírt cselekményszálak, hiszen a panelkalitkából kiszabadult, filmek terén nem túl otthonosan mozgó família úgyis a klasszikus "ennek olyan muris a plakátja, biztos jó lesz" alapon fog választani. Ez lehet az oka, hogy a legtöbben meg sem erőltetik magukat, pedig többek között a Pixar-mozik alkotói olyan filmekkel rukkolnak elő, amelyek mindenkihez szólnak, mégis szorult beléjük némi igényesség.

A történet a vicces és pozitív karakterekből álló KALÓZBANDÁRÓL szól, - mert a kalózok pont a rokonszenvükről voltak híresek, és nem arról, hogy szétrabolták a kereskedőhajókat - kiknek vezetőjük a karizmatikus Kardfog kapitány. A csapat az egyik portyázás során rábukkan egy régi térképre, ami a fiktív legendának hitt Lama Rama földjére vezeti őket. Kincs reményében neki is vágnak a túrának, ám szükségük van egy új hajósinasra, és a sors fintoraként egy véletlen folytán hozzájuk keveredik a kalandvágyó városlakó fiú.

Semmi bajom nem lenne a filmmel, ha éreztem volna rajta a bájos ártalmatlanságot, de a helyzet az, hogy a Kardfog kapitány összességében nagyon kínos és fárasztó darab. Minden jelenet végkimenetele előre kiszámítható, semmifajta izgalmat nem tartogat, a poénvilágot pedig annyival le is tudom írni, hogy már a film 3., azaz harmadik percében arcon finganak valakit. Abszolút komolyan vehetetlen, amit csak azért hozok fel, mert az alkotók nem egyszer próbáltak drámainak szánt jelenetekkel az érzelmeinkre hatni. De ezeknek egyáltalán nincs súlyuk - a konfliktusok arcpirítóan kínosak -, ahogy a kibontatlan mellékszálaknak sem.

A színészi játékok sem mentenek a helyzeten. Mindenki borzasztóan ripacskodik, a szereplők egy percig sem tűnnek őszintének. Talán a címszereplő rendelkezik valamennyi személyiséggel, de a többiek fájóan egydimenziósak. Cserébe viszont legalább rövid és pörgős a film, a jól ismert kliséken és "fordulatokon" hamar túlesünk. Viszont ami még engem is meglepett, hogy vizuálisan igen erős lett a Kardfog kapitány! Gyönyörű tájképek és ízlésesen megvalósított animációk egészítik ki az egymást. A díszletek, a jelmezek, valamint a sminkek is teljesen rendben voltak, szóval ha még kicsit untam is, azért jó volt ránézni a vászonra. Emellett még a betétdalok többsége is elég szórakoztató volt.

Skandináv családi film sem kerül gyakran a magyar mozikba, de nincs is rájuk nagy szükségünk. Nem kibírhatatlanul rossz, de még így is a gyenge filmek közé sorolnám.

4/10

A Kardfog kapitány és a Lama Rama kincse teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán