Danialves kritikáját itt olvashatjátok.
Torrente-szűznek lenni úgy, hogy már az ötödik rész megy a mozikban nem tartható állapot, így eljött az ideje, hogy pótoljam ezt a mára már klasszikussá nemesedett spanyol alkotást. Nagyon hamar rabul ejtett a hangulata, betegre nevettem magam rajta, pedig nincs benne jó pasi (jó nő bezzeg van, jellemző), dögös zsaru, aki látványosan szétrúgja a rosszfiúk hátsó felét,de meglepő módon nem is hiányzik a történetből. Torrentének ugyanis éppen az az igazi bája, hogy nála nagyobb antihős nem is létezik talán, annyira ki lett fordítva a karaktere, hogy az már zseniálisan jó , és nem kínosan rossz. Helyzet és jellemkomikumok sorozata a film, amely nem véletlenül vált legendássá, különösen szórakoztató filmről van szó, amelyet kizárólag szinkronnal kéretik megtekinteni!
Torrente (Santiago Segura) nem éppen a rendőrök mintaképe: masszív alkoholista, rasszista, nem bánik túl kifinomultan a hölgyekkel, nem fejezi ki magát túl szofisztikáltan, nem egy észkombájn és ráadásul nem is néz ki úgy, mint egy hősszerelmes. Egy nap új szomszédok költöznek a házba, ahol lakik, és annak érdekében, hogy közelebb kerüljön a szép és nimfomán Amparito-hoz, beszervezi maga mellé társnak az éjszakai járőrözéshez annak unokaöccsét, Rafit (Javier Cámara). Azonban a dolgok váratlanul véresen komolyra fordulnak...
Miért is vagyunk annyira oda Torrentéért? Igazából egyetlen pozitív tulajdonsága sincs, bunkó, gyáva, hazug és semmi férfias sármja sincs. És mégis kedveljük, mert annyira emberi. A tökéletes lúzer, akik titkon mi nem szeretnénk lenni, ezért inkább kinevetjük magunkból ez irányú félelmünket. Santiago Segura életének főműve a spanyol tapló, ő írta a forgatókönyvet, ő rendezte, és olyan jól kitalálta (és játszotta el) a karaktert, hogy még több évtizeddel később is kíváncsi rá a közönség. A spanyolok mozi kultfigurája lett, igazi nemzeti kincs, akit nem lehet nem szeretni, dacára annak, hogy nála visszataszítóbb zsaru (vagy valami olyasmi) nem nagyon bukkant még fel a filmvásznon.
Már a kezdő jelenttel sikerül felkelteni a néző figyelmét (Torrente bemegy a bárba, és vég nélkül alkoholizál, majd éjfélkor közli, hogy itt a vége, mert ő most már szolgálatban van). A járőrözés stílusbravúr (az összes bűnügyi eset mellett elmegy a rozoga kocsijával egy poénos megjegyzéssel, majd egy kisembert terrorizál). Az a zseniális ebben, hogy alapjáraton teljesen felháborodnánk azon, amit ez a fickó művel rendőrként, de annyira lazán és magától értetődően hozza saját magát, hogy csak nevetni lehet rajta. Iszonyúan degradálóan kerül bemutatásra a női nem a filmben, de én egyetlen percre sem tudtam haragudni Segura-ra emiatt, annyira bájosan bumfordi a stílus, hogy inkább jót nevettem rajta. Kisstílű főszereplő, alpári lelkivilággal és szókinccsel, akinek annyi a bűne, hogy a saját kis közegében menőnek akar tűnni, holott egyáltalán nem az. Hát lehet rá haragudni? És bármilyen hihetetlen, amikor már nem várunk tőle semmit, a végső pillanatban kiderül, hogy azért van neki szíve, csak nagyon jól titkolja. Visszamegy Rafiért, pedig simán megléphetne a pénzzel, az antihősből teljesen váratlanul hős lesz, hogy aztán egy zseniális végső fordulattal visszataláljon saját magához. De addig már annyit nevettünk, hogy ez már tényleg mindegy, és így lesz igazán Torrentés a befejezés.
A főszereplőn kívül a többi karakter is nagyon jól sikerült, a koldulásra kényszerített szélütött apukán a nimfomán unokanővéren keresztül Rafiig. A madridi alsóbb népréteg jellegzetes figurái ők, gyilkos humorral bemutatva. A szöveg hihetetlenül zseniális (nálam mindent vitt az, hogy"szereted a gyerekeket? csináljak neked egyet?" ), de vég nélkül lehetne sorolni a jobbnál jobb, mára már kultikussá vált szófordulatokat, amelyeket úri nevelésem miatt most nem idéznék, de mivel tapasztalataim szerint nem mindenkinek vannak ilyen gátlásai, kíváncsian várom őket kommentben. Gasztromán lévén nehezen tudom felejteni azt, amikor a spanyol macsó kenyeret kér "csillagom"-tól egy kínai étteremben, na és a bambusz-koala összefüggés ecsetelése sem éppen Michelin-kompatibilis. Torrente ebédfőzési stílusa is verhetetlen, na és női szemmel nézve "lenyűgöző "az udvarlási stílusa. Olyan szinten betölti a vásznat az ő nem hétköznapi karaktere, hogy az sem számít, hogy a történet eléggé butuska, a főgonosz éppen hogy megjelenik a színen, istenien lehet szórakozni a kalandjain így is.
Santiago Segura túlzás nélkül beírta magát a filmtörténetbe Torrentével, zseniálisan jó karaktert írt saját magának, elvitte a hátán a filmet. Javier Cámara nagyon jó Rafi-ként, Neus Asensi kellően romlott, Chus Lampreave kiváló. Tony Leblanc felejthetetlen Torrente apjaként, de mindenki nagyszerűen játszotta a szerepét ebben a filmben, amelyet még egyszer elmondom, csak és kizárólag szinkronnal érdemes megnézni!
Egyetlen percre sem lehet komolyan venni ezt az alkotást, és mivel nagyon erős vonalakkal került megrajzolásra a főszereplő alakja, ezért tökéletesen megosztó, valakinek vagy bejön ez a stílus, vagy nem. Nekem nagyon tetszett Torrente minden tekintetben egyedülálló karaktere, nem csodálom, hogy ekkora kultusza lett a figurának és sajnálom, hogy ilyen sokáig kimaradt az életemből ez a film, amelyet egyszer mindenkinek látnia kell!
A törvény két balkeze rendkívül szórakoztatóan éli a saját kis életét, Santiago Segura filmje kötelező darab!
8/10
A Torrente, a törvény két balkeze a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.
