Jöjj és lásd! / Igyi i szmotri (1985)
2015. május 11. írta: danialves

Jöjj és lásd! / Igyi i szmotri (1985)

comeandsee.jpgAmikor tavaly ilyenkor megtekintettem a Stalingradot, nem jutottam szóhoz, az oroszok milyen elképesztő erőforrásokat voltak képesek elpocsékolni egy ilyen hulladék film kedvéért. Akkor azt írtam, remélem, nem csinálnak ebből rendszert, de a frissen letölthető Battle for Sevastopol előzetese mást jelez. De arra kellett rádöbbennem, keleten ez nem friss tendencia, ugyanis már 30 évvel ezelőtt is csak a fényképezés volt a háborús filmek egyetlen értékelhető vonása, azóta pedig csak a CGI minősége változott.

1943, Belorusszia. Florja (Alekszej Kravcsenko) minden vágya, hogy csatlakozzon a partizánokhoz, és amikor egy elhagyott lövészárokból előás egy puskát, ez teljesülhet is. Édesanyja kétségbeesett tiltakozása ellenére beáll a szedett-vedett milíciába, akik nem igazán veszik komolyan a fiút. De amikor az első akciónál hátramaradva elszakad a seregtől, és először másod-, majd első kézből tapasztalhatja meg a német haderő brutalitását, kénytelen alaposan megváltoztatni nézeteit a háborúról.

idi-i-smotri--i117607.jpgA Jöjj és lásd! egy hihetetlenül erős film lenne, ha nem lenne iszonyatosan modoros. Elem Klimov ugyanis lelkiismeretesen belepasszírozza a háború összes borzalmát 2 és fél órába, az egyszerű halálnemektől az éhezésen át a népirtásig, néha olyan természetességgel, hogy az önkéntelenül is gyomron vágja az embert. (Még akkor is, ha a szovjet történetírás állításainak nagyjából az ellenkezőjét érdemes elhinni.)  De teszi mindezt olyan kínosan elnagyolt manírok kíséretében, amelyek az egész atmoszférát komolytalanná tudják változtatni. A rendező egyszerűen nem tud mértéket tartani és hagyni, hogy a vásznon látottak magukért beszéljenek, viszont az, hogy mindenáron rá akar ezekre játszani, súlyosan visszaüt. Hol a kamerába egyenesen belebámuló szereplők teátrális gesztusai, hol a didaktikus mondatok, hol pedig a szánalmasan túlerőltetett melodramatikusság zökkent ki az élményből, a túlzásba vitt költőiség egyenesen komikus (ismerős?), mintsem mély.t

De a produkció nem csak ilyen téren borzasztóan ügyetlen, hanem technikai szempontból is. Az éjszakai jelenetekben világító kék ég, vagy a hangkeverésnek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető zajáradat a hangsávon egy jobb érzésű filmnézőre folyamatosan a frászt hozza. Nehéz érzékletesen leírni azt a szintű igénytelenséget, amikor például egy dialógusnak csak az egyik oldalára van felkeverve a háttérzaj (amely egyébként is térben meglehetősen ad-hoc jelleggel van elhelyezve), a szereplők konstans utószinkronja a legtöbb esetben csúszik, az effektek nagy része pedig fülsiketítően torz. Azonban amennyire borzasztó hangilag, annyira lenyűgöző képileg a film, a hosszú vágatlan jelenetek kézikamerázása egyetlen felesleges mozdulat és beleremegés nélkül fut, nem egyszer igen komoly tömegjeleneteket véve fel tökéletesen - könnyen elképzelhető, hogy ez a stílus eredményezte az iszonyatos hangsávot.

Az viszont tény, hogy a háború lármájának kakofóniája, a végtelen kameramozgások, és a hasonlóan látszólag soha véget nem érő, céltalan cselekmény képesek egy olyan transzba juttatni a nézőt, amilyenbe főhősünk is egyre inkább kerül. Más kérdés, mennyire tudatos, és mennyire mondható a borzalmak érzékletes átadásának, hogy a néző is hihetetlenül elkeseredetten várja a két és fél órás játékidő végét.

Nagyon szeretnék hatásos és zsigeri erejű műként tekinteni a Jöjj és lásd!-ra, de a nevetséges, illetve nevetségesen amatőr pillanatai legalább annyira mélyen belém égtek, mint döbbenetes brutalitása. Az pedig sokat elmond az orosz filmiparról, hogy még mindig ott tart, hogy egy ilyen filmre klasszikusként kell tekintenie, nem pedig egy régen meghaladott színvonal képviselőjeként.

3,5/10

A Jöjj és lásd! teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr897447064

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr_utcai_arcos 2015.05.11. 19:11:55

Ó. Ritka egyetértő pillanataink egyike. Ugye, ez a nagy háborús válogatás kapcsán jött elő, és engem is behálózott, de nekem ugyan ilyen csalódás volt. Nem az amatőr, általad felrótt hibák miatt, szimplán csak szar volt. Ez az agyonmesterkélt süketség, meg az erőlködős "látványelemek", mind mind időpocsékolás. Talán a *SPOILER-féle* a faluban történő "túlkapás" lökött kicsit rajta, de egyébiránt nem hiszem, hogy valaha is újra szeretném nézni. És az nálam 2. vh-s filmnél nagy ritkaság.

Vili Doli 2015.05.11. 21:12:30

Jöjj és NÉZD!
A szmotréty néznit jelent, a látni vigyety.
Sőt a film címét lehetne Menj és nézd-nek is fordítani.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.05.11. 21:31:27

@Vili Doli: A magyar forgalmazó viszont ennek fordította, úgyhogy maradnék ennél. ;)

Gringo 2015.05.11. 22:29:45

Szerintem meg egy baromi jó és megrázó filmalkotás. Persze divatos mostanság az ellenkezőjét bizonygatni a történelmi tényeknek.

01234567 2015.05.11. 22:42:50

Jó film, kár a gőzért.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.05.11. 22:48:14

@Gringo: Ja, gondolom az is divatból derült ki, hogy a katyni mészárlást történetesen az oroszok követték el, és nem a németek, mint ahogy azt ők évtizedekig állították. :D
De tudod, ez is csak egy provokatív, kattintásvadász poszt, nem kell, hogy komolyan megrendüljenek tőle az elképzeléseid. ;)

Gringo 2015.05.11. 22:53:02

Aki egyszer hazudik, az mindig hazudik, ugye?
Szegény jólelkű, honvédő németek becsülettel harcoltak a szovjet vadállatok hordái ellen. Szerecsenmosdatás az egész.
Amúgy rendesen belegyalogolhattam a lelkivilágodba, hogy még mindig nem tudod magad túltenni egy régesrégi beszólásomon. :)

billy reed 2015.05.11. 23:46:56

Szerintem ez egy kiváló film.

Azért azt is számításba kellene/illene venni, hogy az orosz kultúra alapvetése más, mint az európai/amerikai.
Teljesen más szemszögből közelítenek a dolgokhoz, és ehhez más eszközöket is használnak.
Így a filmjeik /irodalmuk stb./ nagyon eltérő eszközökkel jelenítenek meg, fejeznek ki gondolatokat, történéseket.
Amit pl. te modorosnak, túldramatizáltnak érzel, az náluk az alap elvárás.
Nézd meg pl. a sorozatokat / Apostol, A Fekete Macska bandája, A tavasz 17 pillanata, Török csel stb./. Kissé eltér az általunk megszokottól.

Kb. mint az európai és a kínai opera összevetése.
Meg lehet tenni, de sokra nem megyünk vele.
Nem jobb, nem rosszabb, mint a "mieink", csak más.
Szerintem ezt kell érteni.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.05.12. 01:55:51

@Gringo: Ja igen, mert ez csak egyszer becsúszott a szovjeteknek, nem volt alapvetése a világ minden pontján a rendszerüknek, hogy a napot is lehazudták az égről... Nem hazudtak akkor sem, amikor hetekig magyarázták Csernobilról, hogy igazából nem történt semmi komoly, amikor éhező és ellátatlan országokat állítottak be a Kánaánnak. Tudod, mi volt a divat? Sztálin meg a csatlósai részéről a hazudozás.

A következő mondatodhoz ajánlom ennek olvasgatását:
a.te.ervelesi.hibad.hu/szalmabab

Amúgy azok után, hogy szerinted valakinek csak divatból lehet más véleménye, mint neked, nem csodálom, hogy azt is beképzelted magadnak, hogy nekem a lelkembe gyalogoltál és nem tudtam rajta túltenni magam, pedig én csak arra próbáltam utalni, hogy már eddig is röhejesek voltak a hallucinációid és nem kéne őket fokozni. De úgy néz ki, szereted rúgni az öngólokat.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.05.12. 02:06:57

@billy reed: Most erre mit mondjak? Nyilván látom, hogy ez a menő náluk, pont ezt feszegettem a posztban is, de ettől még rohadt modorosnak fogom tartani. Most ha az amerikai stílusjegyekről írtam volna, akkor már itt zengenék kórusban 10en, hogy "hát igen, az amerikaiak milyen hülyék és igénytelenek", mert annál éppen ez a közmegegyezés...

Azt azért hadd tegyem hozzá, hogy például egy Leviatánt sikerült anélkül leforgatni, hogy tele lett volna ilyen manírokkal, és valamiért ez leginkább a háborús filmeknél mániájuk, ahol mindenáron be kell mutatniuk, hogy őket milyen nagy tragédiák és borzalmak érték.

zackie 2015.05.12. 08:28:39

Már 70 éve, hogy vége a II. világháborúnak. De nem tudnak tőle elszakadni. Csinálhatnának filmet milyen volt az afganisztáni "beavatkozás". Vagy a hidegháború alatt valamilyen valós vagy elképzelt nem hivatalos konfliktus.

_wood_ 2015.05.12. 09:52:38

@zackie: afganisztánról a beast of wart nézd meg

starace 2015.05.12. 10:21:30

A film címe "Jöjj és láss" egy bibliai szöveghelyre utal.

A "János apostolnak a mennyei jelenésekről való könyve" VI. részének 1. versében ez áll:
"És látám mikor a Bárány a pecsétekből egyet felnyitott, és hallám, hogy a négy lelkes állat közül egy monda, mintegy mennydörgésnek szavával: Jöjj és lásd".

A Bibliának ez a könyve - közismert neve szerint: az Apokalipszis -, a világvégéről, a világ teljes elpusztulásáról (majd újrateremtéséről) szól.
A filmcím erre utal: hogyan pusztítja el a háború a világot, milyen világvégét, milyen apokalipszist teremt a háború.
(Ugyanilyen háborús apokalipszisre utal a híres amerikai film a vietnami háborúról, melynek címe: "Apokalipszis, most".)

Vili Doli-nak igaza van, az "Иди и смотри" úgy is fordítható, hogy "Menj és nézz", de ennek a filmcímnek az esetében nem a pontos nyelvi tükörfordítás adja vissza az alkotói szándékot, hanem az "Иди и смотри" kifejezésnek a magyar Bibliában szereplő hagyományos fordítása.

(A szöveghely a latin bibliában: Veni et vidi, az ógörögben: Ἔρχου καὶ εἶδον.)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.05.12. 11:48:12

@zackie: Kívánságod teljesült is már 10 éve, igaz, ezt sem tartom túl kerek filmnek:
www.imdb.com/title/tt0417397/

zackie 2015.05.12. 12:41:47

@danialves: Köszi, érdekesek tűnik. Eszembe jutott egy régi film: Veszélyes őrjárat. Még a 80-as években készült. Bár inkább akció jellegű, nem háborús.

Gringo 2015.05.12. 19:08:37

@danialves: Persze, beképzeltem. Igazad van! Húdefaszagyerekvagymertmegmondtadatutit!

Fekete Mamba 2015.05.12. 20:38:08

@zackie: ez egy harminc éves film. Amúgy szúrj már be egy ilyen "nem tudnak elszakadni" kommentet egy trianonos siralom alá is, fognak csuklani a családból.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.05.12. 23:25:21

@Gringo: De gondolom csak azért mondtam meg a tutit, mert ez a divat. ;)

Kár, hogy annyira megmondtam, hogy az alábbi dolgokra már sosem fog fény derülni:
- miért irreális elképzelés, hogy a szovjetek hazudnak a történelemről
- milyen következtetések alapján jutottál arra, hogy én divatból vagyok ezen az állásponton
- miért nem érzed kínosnak, hogy alapvető történelmi ismeretek hiányában próbálod osztani az észt
- hol írtam, hogy "Szegény jólelkű, honvédő németek becsülettel harcoltak a szovjet vadállatok hordái ellen"
- és vajon ezek után miért sértődsz meg azon, hogy szerintem kicsit képzelődsz dolgokról...

Ezeket még feltétlenül meghallgatnám, mielőtt a következő alkalommal is megjelensz divatról és kattintásvadászatról magyarázni. ;)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.05.12. 23:27:45

@Fekete Mamba: A poszt első bekezdésében rögtön említve van két kortárs II. vh-s film, hozzáveheted még a 2012-es Fehér Tigrist, gyakorlatilag évi egyet készítenek az oroszok a témában...

Bruse · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2015.05.13. 15:20:02

Számomra ez a mű festi le a leghűbben a háború borzalmát.
Minimum 9/10, de iszonyú durva film.

Gringo 2015.05.13. 18:26:37

@danialves: Gondoltam, hagyom a fenébe a dolgot, de nem hagyhatlak kétségek között.
Én nem írtam, hogy irreális elképzelés lenne.
Én nem írtam, hogy személy szerint te divatból lennél ezen az állásponton.
Honnan veszed, hogy hiányában vagyok az alapvető történelmi ismereteknek?
A németes dolog kifigurázása akart lenni némely mai, alapvető történelmi ismerettel nem rendelkező, szélsőjobboldali ismerősöm nézeteinek. (Ezek tényleg ilyeneket állítanak! :) )
A kis sértődöttség meg azért van, mert az utóbbi időben minden hozzászólásomra az orrom alá dörgölöd azt a régi beszólásomat. Ezért gondolom, hogy alaposan belegázolhattam a lelkedbe.

Ha ezek után még folytatni akarod a személyeskedést, csak tessék!
Én részemről befejezettnek tekintem a dolgot.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.05.16. 00:21:22

@Gringo: Oké, szóval azt a mondatot, hogy "Persze divatos mostanság az ellenkezőjét bizonygatni a történelmi tényeknek" a poszttal teljes irrelevanciában nyögted be, mint ahogy puszta véletlenségből jutottál arra, hogy ha már itt vagy, kifigurázod a "szélsőjobboldali ismerőseidet". Az már nem is tudom, az égitestek milyen együttállása folytán alakulhatott ki, hogy azért még nekiálltál a szovjet történetírás hitelességét megvédeni, éppen korrelálva a "divat"-os szövegeddel. Csupa, csupa véletlen, akár a Halálos iramban vagy a Bosszúállók 2 kapcsán is megjegyezhetted volna ugyanezeket, ugye?

(Mellesleg, mint jeleztem is megfelelően, az "egyszer hazudik"-ból vettem, hogy hiányában vagy a történelmi ismereteknek.)

Egyébként nagyon kíváncsi lennék, hogy melyik volt az a "minden hozzászólásod", ahol az "utóbbi időben" az orrod alá dörgöltem ezt. Most így gyorsan végigfutva az adatlapodat, az elmúlt 2 hónap folyamán ca. 7-8 olyan hozzászólásodat találtam nálunk, ahol nem dörgöltem ezt az orrod alá. Ezek után teljesen egyértelmű, hogy a sértődöttségemből ered, hogy próbáltam utalásokat tenni arra, hogy ez a marhaság már korábban is nevetséges volt részedről.

Egyébként sajnos te sem vagy tisztában a személyeskedés definíciójával, de őszintén szólva, ha ezt személyeskedésnek gondolod, akkor kettőnk közül még mindig nem én vagyok megsértődve... ;)

David Sumner 2015.06.02. 13:18:51

Modoros a film. Oké, eddig olvastam a cikket meg téged is, danialves. Ha nem üvöltene a hozzászólásaid zöméről, hogy Neked van igazad, mert arrogánsan megmondod a frankót, legalább félig komolyan lehetne téged venni.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.06.02. 13:27:11

@David Sumner: "Ha nem üvöltene a hozzászólásaid zöméről, hogy Neked van igazad, mert arrogánsan megmondod a frankót, legalább félig komolyan lehetne téged venni."

Továbbra is tévedésből nekem címzed, amit magadnak akarsz írni. ;)
Egyébként jó látni, hogy ismét bizonyítod, mennyire nem pörögsz még mindig a témán. ;)

szürke_tapir · http://akozert.blogspot.com 2015.06.22. 13:14:54

Különbözőek vagyunk, különböző véleményekkel.
De könyörgöm, a főszereplő srác a film első 10 percében LÉGNYOMÁST KAP a fél fülére!!!
szóval ennyit a "borzasztóan ügyetlen hangtechnikáról...

Zombi elvtárs · http://www.zombielvtars.blog.hu 2015.06.22. 17:04:11

Egyszer láttam ezt a filmet, többet nem volna hozzá gyomrom. Kifejezetten vontatott időnként, de ez csak a borzalom körítése, amiről a film szól. Mindenki félőrült benne, mert a valóságban is azok lehettek, azok után, ami velük történt. A falu felprédálása a legiszonyúbb jelenet, amit valaha filmre vettek, szerintem. Klimov harcolt a háborúban. Belorussziában nőtt fel, melynek a lakosságának a harmadát kiirtották a németek. Ott akarták az új Lebensraumot. Ennél a filmnél szerintem kevés ábrázolja hitelesebben azt a poklot.
A szovjetek és a komcsi haverjaik visszataszító, hazug tömeggyilkos szemetek voltak, de ez a film ritka őszinte mozzanat volt tőlük.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.06.22. 17:31:41

@szürke_tapir: És ettől olyan szelektív hallása lesz, hogy a párbeszédeket hallja, de a zajokat nem? :D

szürke_tapir · http://akozert.blogspot.com 2015.06.22. 18:57:10

@danialves: őszintén szólva nem vagyok tisztában a légnyomás okozta halláskárosodás szimptómáival. De úgy vélem, hogy a művészetnek nem az a feladata, hogy anatómiai pontosságú kórképet rajzoljon, hanem az, hogy _érzékelktessen_ valamit. Úgy gondolom továbbá, hogy nem árt az sem, ha a főszereplőhöz intézett szavakat mind halljuk, hiszen ez eléggé megkönnyíti a történet értését-értelmezését. Szóval szerintem ez egy elfogadható kompromisszum, már persze, ha nem mindenáron kötözködni akarunk.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.06.22. 20:12:36

@szürke_tapir: Szerintem abból kiindulva, hogy a kritikám mennyire releváns részével tudtál vitatkozni, eléggé lejött, hogy ki mit akar, úgyhogy nem kell az álszentség. ;)

Mindenesetre azért elég ellentmondásos, hogy amikor úgy jön ki a lépés, akkor az érthetőség a nagy művészet lényege, amikor meg úgy kézenfekvő, akkor az érzékeltetés. Ha igaz, amit írsz, a legkevesebb, amivel vádolható a film, hogy egyáltalán nem tudatos koncepció. De tartok tőle, hogy inkább arról van szó, hogy ez egy olyan megkérdőjelezhetetlen darab, hogy itt még a kartonpapírból készült díszletet is művészetnek kéne beállítani.

Csak megjegyzem, hogy pl. a nagyon is hasonló eszközökkel dolgozó Saul fiánál nem kevesebb, mint 250 sávból állt a hang, és valószínűsíthetően ennek töredékét tudták felvenni a helyszínen. Nyilván 30 évvel korábban egy olyan műben, ahol még az éjszakai jelenetek is messzire fénylő kék égbolttal mennek, nem egészen állt még rendelkezésre az a technikai színvonal, ami hasonló mixelés megvalósítását lehetővé tette volna. Ezen nagyon nem lehet mit magyarázni.

szürke_tapir · http://akozert.blogspot.com 2015.06.22. 21:04:33

@danialves: nyilván azzal vitázok, amivel nem értek egyet, ez evidens. Nem értek egyet azzal, hogy ezt a filmet mai technikai követelmények alapján ítéled meg, holott a legutolsó hozzászólásodbanTe magad is elismered, hogy 30éves. Nem emlékszem, hogy bárhol is hiányoltam volna azt a film kapcsán, hogy nem reális,orvosi pontossággal ábrázol, szóval nem értem az egyszer-másszort. De nyilván azért nem csinálnak Beethovenről életrajzi filmeket, mert csak némafilmként lehetne megoldani :)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.06.24. 15:26:07

@szürke_tapir: Szóval eszerint ezt az egy dolgot leszámítva minden mással egyetértesz? :)

Nincs olyan, hogy "mai technikai követelmények", technikai követelmények vannak, amelyeket egy Final Cut segítségével nyilván könnyebb teljesíteni, mintha szalagokat ollózol össze. De ettől még egy 1985-ös filmtől is kriminális, hogy bizonyos hangsávok teljesen random módon szerepelnek vagy nem szerepelnek rajta.

Te azt mondod, hogy ezek a hangsávok azért hiányoznak, hogy a főszereplő állapotát érzékeltessék, ugyanakkor amikor meg egyértelműen nem erről van szó, akkor meg szerinted ez az érthetőség miatt van. Most akkor döntsd el, a film egy hangulatot akar átadni, vagy érthető lenni, mert következetesen eszerint egyiket sem képviseli.

Infamous 2020.04.01. 00:07:12

A posztoló valszeg semmiféle érzelmi intelligenciával nem rendelkezik, valszeg pszihopata. A neve alapján biztosan suttyó is.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2020.04.01. 07:04:13

@Infamous: Elnézve egy tipikus kommented tartalmát, nem fenyeget az a veszély, hogy kettőnk közül én lennék a suttyó vagy a pszichopata :D

Infamous 2020.04.01. 14:13:10

@danialves: ha nem vagy pszihopata akkor biztosan azért pontoztad le filmet, mert nem vagy fogékony bizonyos dolgokra. Mondjuk nem érted mitõl szebb a Mona Lisa, mint egy Tereskova rajz vagy miért jobb a Bûn és bûnhôdés, mint egy Hahota.
Kritizálj olyant, amihez értesz. Fast n furius t v ilyesmit. Terminátort.
Én sem nézem meg a Diótörôt, hogy aztán fikázzam, h ez szar balett. Jó az, én nem bírom befogadni.
Gondolom a klasszikus zenét sem érted, mert nem hallod, mint ahogy ezt a filmet is megnézted de nem láttad.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2020.04.01. 16:02:20

@Infamous: Alakul a dolog, még egy-két ötlet, ami elsüthetnél a klisétárból:
smokingbarrels.blog.hu/2016/01/19/igy_vedjuk_be_kedvenc_filmunket_profin

"pszihopata" egyébként leginkább azért nem vagyok, mert ez a szó nem létezik, esetleg "pszichopata" lehetnék, szomorú, hogy ekkora kultúremberként ezt egy ilyen suttyótól kell megtanulnod.

Infamous 2020.04.01. 19:45:40

@danialves: ja, nem vagyok filmbuzi vagy ilyesmi, hogy filmeket védjek vagy akármi. Hagyd el, tényleg.
Viszont szerencsére kibújt belôled a nyelvtannáci, úgyhogy meg Is ragadnám az alkalmat és megkérnélek arra, hogy nézz utána a magyar helyesírásban elôforduló paradoxonoknak (nyilván elôszôr a paradox jelentésére keress rá) és megérted, miért pszihopata, pszihológus vagy éppen teknika és miért elfogadott a gyakorlati alkalmazásuk.
Nagyra értékelném ha ezt megtennéd a kedvemért, nem leszel tôle kevesebb és énsem érezném azt, hogy fölöslegesen koptatom a számat.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2020.04.02. 08:43:19

@Infamous: Nyugi, egy percig sem gondoltam, hogy filmbuzi vagy, sokkal inkább tűnsz annak a típusnak, akinek az a hobbija, hogy az interneten játssza az eszét, bármi is legyen a téma, mert hát az elég látványosan kiderült, hogy a saját vélt felsőbbrendűségeddel kapcsolatban sokkal több gondolatod van, mint a filmet illetően. (Amit én a helyedben egyébként elég cikinek tartanék, ha már látszólag ennyire fontosnak tartanám az értő műélvezetet, de ez lehet, hogy csak azért van, mert filmbuzi vagyok...) Ezért gondoltam, hogy esetleg adok pár ötleted, hogyan adhatnád még elő ezt a nagypofájú "én értettem a filmet, bezzeg te nem" hisztit.

Amúgy nem a nyelvtannáci bújt ki belőlem, hanem kicsit ironikusnak tartom, amikor idejön a nagy kultúrember (akinek a kultúrembersége egyébként mindössze abban nyilvánul meg, hogy benyögi, hogy Mona Lisa meg klasszikus zene), aztán még helyesen sem tud írni. Ha igazán előbújt volna belőlem a nyelvtannáci, akkor mondjuk azon rugóznék, hogy egy mondatra két vesszőhiba jut nálad, de persze lehet, hogy az is csak paradoxon (vagy akkor már paradokszon?).