Van az úgy, hogy tudja az ember, sokat nem várhat egy adott filmtől. Az ebben a cikkben felsorakozott darabokról nem sok dicsérő mondatot hallottam, különböző okokból mégis érdekelt mindegyik és adtam nekik egy esélyt. Hiba volt. Bár három különböző műfajú, hangulatú mozgóképről beszélhetünk ezen trió kapcsán, egy valami mégis összeköti ezeket: eltérő problémák miatt, de mindegyik elég borzasztóra sikeredett.

Jupiter felemelkedése / Jupiter Ascending (2015)

A Wachowski testvérek a Mátrix első része óta nem csináltak igazán jó filmet, s ezt a hagyományt most sem törik meg. Ezt megelőző munkájuk, a Felhőatlasz értékes kísérlet, érdekes mozi volt, a Jupiter felemelkedése viszont csak első blikkre tetszetősnek tűnő vizualitásával tudott megfogni, s azzal is csak fél óráig. Utána már teljesen egykedvűen figyeltem a túlburjánzó, stílustalan CGI-katyvaszt, s mindvégig azon gondolkodtam, hogyan lehetett ezt a koncepciót ennyire komolyan venni? A takarító lány és az ex-szuperkatona bolygóközi története egy könnyedebb, humorosabb, önreflexivitással teletömött formában lehetett volna csak működképes: a giccses és eltúlzott világkép, a színészek ripacskodása (különösen a friss Oscar díjas Eddie Redmayne nem találja a helyes egyensúlyt, főgonosza önmaga paródiájává érik a játékidő második felére) és az egysíkú karakterkidolgozás így talán megbocsájtható lenne. A testvérek azonban nagyot akartak szakítani, ismét Kiválasztottról és a Föld  lakóinak megmentéséről regélnek, s nem látják be, hogy egy ilyen mese akkor működne igazán, ha megtalálható lenne benne valami gyermeki báj, ami átsegíti a nézőt a szerteágazó és kidolgozatlan forgatókönyv sokszor kivillanó buktatóin. A Jupiter kapcsán felemelkedés helyett zuhanásról lehet csak beszélni: Wachowskiék egyre közelítenek a kemény beton felé, s igazán rájuk férne már egy kritikai és nézői siker egyaránt. Talán nem ártana, ha visszavennének a megalomániából és csinálnának egy kisebb volumenű darabot, amibe szívüket-lelküket beleteszik.

3/10

A Jupiter felemelkedése teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

Mortdecai (2015)

Sokféle vicc kategória létezik, ennek a filmnek köszönhetően pedig egy újabbat jegyezhetünk meg: a bajusz-poénok külön kasztját. A Mortdecai fő humorforrása a főszereplő orra alatt növő szőrcsomó, minden tíz percben legalább egy jelenetben megemlítik: ez az ismétlődés jól példázza, hogy alapvetően mennyire kacagtatónak érezte a forgatókönyv jegyzője, a rendező és a színészi gárda is az írott anyagot. A film egészét látva ugyanis nem gondolom azt, hogy a minduntalan felbukkanó bajuszimádat lustaság vagy ötlethiány miatt kapott volna ilyen kiemelt szerepet.  A készítők valószínűleg úgy érezték, hogy ez így, ebben a formában működőképes lesz, s lehet, hogy papíron működött is. Wes Anderson utánozhatatlan stílusjegyeivel talán felszínre hozta volna a Mortdecaiban rejlő jó filmet. A tényleges direktor, David Koepp azonban kevés a feladathoz. Sótlan rendezése szinte kiírtja a szórakoztatás legapróbb csiráját is a műből. A színészek közül van aki próbálkozik, van, aki rutint hoz és van olyan is, aki egyértelműen gyengén muzsikál. Depp persze a középső kategóriába tartozik, mimikájában újra a hírhedt Jack Sparrowt idézi. Ráférne már egy karrier-újrapozicionálás. Az, hogy a Mortdecai végül is messze áll a nézhetetlen kategóriától, a film visszafogottságának köszönhető. Már-már kellemesen unalmas darab kerekedett ki a festmény utáni hajszából.

4/10

A Mortdecai teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A hetedik fiú / Seventh Son (2015)

Szeretem a látványos filmeket. Imádom, ha elkényeztetnek az alkotók és lenyűgöző vizualitással támadnak rám. Azt viszont már kevésbé kedvelem, ha pusztán csak erre alapoznak a készítők és elhanyagolják a forgatókönyvet, nem dolgozzák ki a karaktereket, semmibe veszik a további építőelemeket. A hetedik fiú a maga egészen B-kategóriás módján például a szemnek tetszetős: bár a közelébe sem ér a 'nagyoknak", alapvetően nem néz ki rosszul. Minden más azonban érhetetlenül elnagyolt. A szkript könnyedén elkerülhető gyermekbetegségekkel küzd, a film világa teljesen kidolgozatlan, a történet pedig szinte fuldoklik a közhelyekben. A Seventh Son összességében pont ezekre a klisékre épít, minden ismerős már valahonnan és csak a legalapvetőbb fantasy húzások találhatóak meg benne. Eredetiséggel a legkisebb mértékben sem vádolható meg semmilyen tekintetben. Épp ezért is furcsa, hogy mit keres benne két olyan színésznagyság, akik ennél csak jobb mozikban szoktak megjelenni. A friss Oscar-díjas Julianne Moore keveset szerepel, s ez nem is baj: amikor a vásznon van, akkor sem túl meggyőző. Jeff Bridges ellentétben kiválóan ráérzett arra, hogy mennyire jelentéktelen filmben vállalt szerepet, alakítása pedig pont ennyire komolytalan és eltúlzott. Igazából persze ő sem jó, de legalább néhány pillanatot szórakoztató varázsol ebben a felejthető fércműben.

2/10

A hetedik fiú teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán