A csend képe / The Look of Silence (2014)
2015. április 11. írta: danialves

A csend képe / The Look of Silence (2014)

A filmet a Titanic Filmfesztivál keretében volt lehetőségem megtekinteni.

Joshua Oppenheimerről tudjuk, hogy eredetileg az 1965-66-os indonéz tömegmészárlások áldozatairól szeretett volna filmet készíteni, azonban amikor a hatóságok ennek útjába túl sok akadályt gördítettek, rájött, hogy akkor sokkal egyszerűbb a gyilkosokból. Ebből született a zseniális, de erősen kiegyensúlyozatlan The Act of Killing, amelynek párdarabként most megérkezett az eredeti témához sokkal közelebb álló A csend képe. Azonban ahogy arra számítani lehetett, a sokkal konvencionálisabb koncepcióból egy jóval ötlettelenebb filmet sikerült kihozni.doc_the_look_of_silence.jpg

Adi a bátyját vesztette el a genocídium folyamán, amikor viszont elé kerül Oppenheimer egyik korai felvétele az elkövetőkről (nem az Act of Killing szereplőiről, ilyen szempontból semmi összeköttetés nincs a két produkció között), elhatározza, szembenéz velük. Szemészként pedig nem is esik nehezére a még mindig hatalomban lévő tömeggyilkosok közelébe férkőznie és szemtől-szembe konfrontálódni velük.

Illetve egész pontosan valami ilyesmiről kellene szólnia A csend képének, de ez a fő téma csak esetenként kerül előtérbe. Láthatjuk viszont a rendező már említett 10 éves felvételét, amelyen előző művének nyomdokaiban két halálosztagos meséli el nevetve, hogy hogyan végeztek ki százakat, betekintést nyerünk Adi családjába, bátyja meggyilkolásának körülményeibe, fián keresztül az oktatási rendszert is átható hazugságokba, csak éppen az alkotás (elvileg) fő motívuma nem kerül elő néhány pár perces jelenetnél többször, miközben elveszünk a kissé felesleges vágóképek tengerében. Nem véletlenül látszik, hogy Oppenheimer szándékosan idézi meg a játékidő egy részében nagy sikert arató dokumentumfilmjét, ugyanis A csend képe mögül pont az a zseniális koncepció hiányzik, ami igazán naggyá tenné és keretet adna neki.lookofsilence.jpg

Ettől függetlenül sok vonásában még mindig borzasztóan hatásos produkcióról beszélhetünk, maga a téma egy cseppet sem veszített a súlyából, az elkövető és áldozat szembesítései pedig kivétel nélkül elemi erejű jelenetek. Az utolsó fél órára pedig hosszas keresés után a történet is megtalálja a saját ösvényét, úgyhogy legalább a lezárás összeszedett, és láthatunk egy katartikus finálét is.

Mégis - nem degradálva a szereplők személyes tragédiáját - ezúttal sokkal inkább érezni azt, hogy egy tetszőlegesen választott diktatúra tetszőleges bűneiről van szó, amelynek jellegében a történelem többi szörnyűségéhez képest semmi újszerű nincs. Természetesen ettől a hatása nem kisebb, de az az eredetiség már fájdalmasan hiányzik belőle, ami Oppenheimer előző művében még megvolt.

A csend képe teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr77354990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.