Biztos vagyok benne, hogy sokan ódzkodnak próbát tenni különböző egzotikus helyekről származó filmekkel, arra számítva, hogy azok biztosan pont annyira különcek lesznek, mint a készítő ország. Számukra van most jó hírem, ugyanis a Palesztinából érkező, tavaly Oscar-jelölésig jutó Omar egy tökéletes darab azoknak, akik számára még az európai filmművészet is inkább furcsának számít.
Omar (Adam Bakri) Izrael és Palesztina határterületén él, és napi szinten jár át a túloldalra, hogy meglátogassa két barátját, Tareket és Amzsadot (Eyad Hourani, Samer Bisharat), illetve előbbi húgát, Nadiát (Leem Lubany). A két srácot azért, hogy egy akciót tervezzen velük elnyomóik ellen, a lányt pedig amiatt, mert titokban szerelmes belé. Amikor a támadás balul sül el, és Omart börtönbe viszik, Nadia miatt mindenáron ki akar jutni - még ha ez azt is jelenti, hogy az izraeliek kettős ügynöke lesz. A fiú azonban nem akar áruló lenni, ezzel pedig megkezdődik a játszma, amelyben egyszerre próbálja megvédeni barátait, valamint eleget tenni megbízói igényeinek is.
Az Oscar mezőnyének idegennyelvű szekciójában elvétve találni olyan darabot, ami nem a szereplői sajnáltatásáról szólna, vagy nem azért válogatták volna be, mert kellően egzotikusnak találták a stílusát, az Omar azonban pont ezen kivételek egyike. Alapvetően a kém- és gengszterfilmek tradicionális elemeiből gyúrták össze, kettős ügynökökkel, rejtélyekkel és szerelmi háromszöggel, és éppenséggel játszódhatna akár a világ bármely pontján is, annyira kevés háttérinformációt kell közölnie a nézővel. (Habár helyi vonatkozásból kaphattunk volna egy kicsit többet, mert én még a film végére sem értettem meg, hogy mikor melyik országban járunk és miért kell véletlenszerű időközönként átmászni köztük a falon.) Hany Abu-Assad pedig jó érzékkel csepegtet eredetiséget ezekbe a panelekbe, és épít köréjük remek karakterfejlődéseket, valamint morális dilemmákat.
Ahhoz képest, hogy a fősodoron kívül eső rendezők milyen ritkán képesek oda kívánkozó darabokat gyártani, Abu-Assad kifejezetten magabiztosan tartja a kezében a gyeplőt, és egy összeszedett, stílusos és profi munkával lep meg minket, ami a legritkább esetben tud csak untatni. Éppen ezért ért meglepetésként, hogy az utolsó 20 percre kifejezetten kapkodóvá válik a film, és 2-3 nagyobb csavart is villámtempóban igyekszik lenyomni a torkunkon. Amelyek akár súlyosak is lehetnének, de mintha a film maga is félvállról venné őket, így igazán a nézőt sem tudják lenyűgözni. Ezen az utolsó percek elég sokat mentenek, de addigra már végigrohantunk egy egyébként ütősen is alakulható finálén.
Az említett megbicsaklása ellenére is jó film viszont az Omar, csak így már éppen nem kiemelkedő, pedig az elképzelés eleinte megérdemelte volna, hogy az legyen. Veszíteni senki nem veszíthet vele, ráadásul aki szereti a hasonló stílusú thrillereket, megfűszerezve egy szokatlan atmoszférával, az garantáltan jól fog szórakozni.
7,5/10
Az Omar teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán
