A Gyűrűk Ura: A két torony / The Lord of the Rings: The Two Towers (2002)
2015. március 29. írta: FilmBaráth

A Gyűrűk Ura: A két torony / The Lord of the Rings: The Two Towers (2002)

a_ket_torony.jpg"Vörös nap virrad, vért ontottak az éjjel". "Jöttömre öt nap múltán számítsatok, pirkadatkor, kelet felől". Nagyon kerestem Tolkien könyvében két kedvenc mondatomat, de sajnos 600 oldal végigolvasása után sem találtam meg. Ugyanis nincsenek benne, mivel az első résztől eltérően itt már bizony bátrabban nyúlt hozzá Peter Jackson a klasszikushoz, de csak azért, hogy moziban jobban átélhetőbb legyen az élmény. A dramaturgia érdekében a második könyv történéseinek egy része átcsúszott a harmadik filmbe (nem tudom leírni, milyen pofit vágott a kutyusom, amikor olvasás közben hangosan felkiáltottam, hogy "de hát ennek ennek a következő részben kellene megtörténnie!" Hát igen, ez van, ha az ember lányának akkora kedvence a film, hogy legalább 10 év kell ahhoz, hogy rászánja magát Tolkien klasszikusára, dacára annak, hogy hatalmas könyvmoly). Ifjabb éveimnek egyik legnagyobb moziélménye volt a film, ezért kicsit félve újráztam több év kihagyás után, de szerencsére nem fogott az alkotáson az idő, kiváló szórakozást nyújt még ma is!

A Gyűrű szövetsége felbomlott, a társaság szétszéledt, több szálon futnak tovább az események. Frodó (Elijah Wood) és Samu (Sean Astin) keresik az utat Mordorba, hogy az Egy Gyűrű elpusztításának nemes feladatát abszolválni tudják. Aragorn (Viggo Mortensen), Gimli (John Rhys-Davies) és Legolas (Orlando Bloom) a két hobbit nyomába eredve mindannyiunk örömére újra találkozik Gandalf-fal (Ian McKellen). De nincs idő baráti csevejre, közeleg a háború, gyorsított ütemben el kell jutniuk Rohanba, hogy Theoden király (Bernard Hill) segítségével megvívják a Helm szurdoki csatát...

Az előző részhez képest jelentősen felgyorsultak az események, nincs hiány akcióban, a karakterek szépen fejlődnek, a látvány még ennyi év után is káprázatos.Tudom, hogy a mai gyerekek előbb láttak olifántot, mint elefántot, de én máig emlékszem, milyen elismerő megjegyzések kísérték Tolkien ezen teremtményeinek első megjelenését a filmvásznon a tatabányai moziban egykoron. De természetesen látványszinten a Helm szurdoki csata mindent vitt, olyannyira bevésődött jó néhány jelenete, hogy nagyon szomorú voltam, amikor a könyvben nem találtam meg őket leírva (Tolkien egyetlen fejezetet szánt a zúzásra, Jackson viszont nagyon helyesen úgy döntött, hogy arányosan kicsit felturbózza a rá jutó játékidőt). Még ma is olyan szinten bele lehet feledkezni a képekbe, hogy csak a vége felirat után ötlött fel bennem az a hangyányi kérdés, hogyan halhatott meg Haldir a csatában, ha a tündék elvileg halhatatlanok? De nem érdemes ilyen logikai bakikkal foglalkozni, mert kiváló szórakozást nyújt a film, unalomra nincs idő, mindig történik valami, és még a humor is meglepően tág teret kapott a történetben (Gimli és Legolas szurka-piszkája verhetetlen!).

A CGI pazar, még ma is csak néhány bakit lehet észrevenni. De a látvány önmagában nem töltötte volna ki a három órás játékidőt (amely tényleg nem tűnik hosszúnak, szomorúan nézzük a vége feliratot, alig várjuk, hogy a következő rész elkezdődjön), kellett hozzá egy jó forgatókönyv is. Jackson-nak szerencséje volt, Tolkien klasszikusa üvöltött a filmvászon után, finoman szólva is kiváló alapanyagul szolgált, ugyanakkor nem lehetett könnyű feladat a mozira történő átírás. De szerencsére nagyon jól sikerült megoldani ezt a műfaji váltást, minden karakter elegendő teret kapott a jellemfejlődéshez. A kósza tovatűnt, Aragorn egyre királyibb lesz, igazi vezérré kezd válni. Gimliről is sok mindent megtudunk, hála a jó égnek Legolas kicsit háttérbe szorul a többiekhez képest, így nem olyan feltűnő, hogy Orlando Bloom mekkora szereposztásbeli tévedés volt. A kedves Frodó jellemében komoly változásokat okoz a gyűrű, egyre súlyosabb a lelki teher, amely ránehezedik. Samu hűséges barát, aki egyre több oka van aggódni. Gandalfból igazi szuperhős lett, Pippin és Trufa is egyre komolyabb szerephez jut a történetben. De van egy karakter (stílszerűen) mind fölött: Gollam - nak nemcsak a külseje visz mindent (akkoriban még nem volt annyira hétköznapi a blockbusterekben a motion capture, ezért hatalmasat szólt az ő megjelenése), hanem a hátborzongató skizofréniája, amely kiemeli a többi szereplő közül. Az akció-érzelem arány tökéletesen el lett találva, Új-Zéland még mindig tökéletes Középfölde helyszín, a zene ugyanolyan zseniálisan festi alá a történetet, mint az előző részben.

Jót tett a filmnek, hogy Jackson már nem ragaszkodott annyira ahhoz, hogy tökéletesen Tolkien-hű feldolgozást hozzon létre. Ugyan szokásához híven nem kicsit vitte túlzásba a szerelmi szálat (bár Aragorn és Arwen tünde nyelvű beszélgetéséből nem értettünk semmit, de nem is kellett, így is tökéletesen adott volt a szükséges érzelmi fok), de ennél nagyobb bajunk ne legyen, és szükség is volt egy kis románcra annyi akciójelenet mellé. Mert szerencsére szignifikánsan emelkedett a zúzások száma az előző részhez képest, na és persze megérkeztek az eorlfiak is a történetbe, vagyis lovasvágtának sem voltunk híján. Szilszakáll karakterében nem kevés ökovonás volt felismerhető, de nem annyira, hogy zavarná a történetet. Határozottan sűrűsödött a dráma ebben a részben, és olyan felejthetetlen jeleneteket köszönhetünk neki, mint pl. amikor a nazgul felszáll Frodó előtt, na és egyéni kedvencem, amikor Aragorn lassítva belöki az ajtót (azt most hagyjuk, hogy miért is kellett lehullania a szikláról, majd sebesülten bevonszolnia magát Kürtvárba, hogy csodásan felgyógyulva végigharcolja a csatát, ne legyek már ünneprontó). Összességében egy lenyűgöző látványvilágú, kiváló fantasy lett a végeredmény.

a_ket_torony2.jpgElijah Wood ebben a részben bebizonyíthatta, hogy nem csak a szép kék szemeinek köszönhetően választották ki Frodó szerepére, nagyon jól érzékelteti, hogyan válik egyre sötétebbé az alapjaiban békés hobbit karaktere. Ian McKellen, Viggo Mortensen simán zseniális, John Rhys-Davies kiváló, Bernard Hill szintén, Karl Urban ultradögös, Liv Tyler szép, Orlando Bloom reménytelenül semmilyen. Mindenképpen meg kell említenem a kiváló magyar szinkront, Bács Ferenc és Selmeczi Roland pedig magasan kiemelkedik a többiek közül.

Peter Jackson-nak gyakran fel szokták róni, hogy túlságosan szerelmes a speciális effektekbe, de ne felejtsük el, hogy bemutatása idején a Gyűrűk ura egy valóban teljesen új dimenziót jelentett ezen a téren, a nézők (velem együtt természetesen) imádták a csodát, amelyet a szeme elé varázsolt a rendező. Ugyanakkor nem csak ezért működött a film, hanem azért, mert kiemelt figyelmet fordított a karakterekre és dramaturgiára. Ennek köszönhetően még ma is el tud vinni Tolkien álomvilágába a második felvonás (is), Középfölde sorsa a sokadik megtekintés után sem hagyja hidegen a nézőt.

Látványos, izgalmas, Tolkien klasszikus művéhez méltó folytatás, Jackson akkor még tudott varázsolni!

9/10

A gyűrűk Ura: A két torony teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr197184725

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kreff03 2015.03.29. 09:25:24

nem mostanában olvastam a könyveket, de a "jöttömre pirkadatkor számítsatok..." kezdetű Gandalf-idézet nekem nagyon úgy rémlik h benne van a könyvben, ahogy azon se lepődnék meg ha a másik is így szerepelne.

Haldir halála miért lenne logikai baki? ha belevágnak egy bazi nagy lándzsát, egy tünde is csak annyira lesz halhatatlan, mint egy szimpla mezei pocok.

Orlando Bloom teljesen jó Legolas volt, jól visszaadta a karaktert, nem véletlen h azóta is csak ezzel a szereppel azonosítják Will Turner ide vagy oda.

Nyílméregbéka 2015.03.30. 03:00:29

FilmBaráth, nincs itt semmi logikai baki! A tündék úgymond tökéletes teremtmények, nem öregszenek meg(hacsak nem választják a halandóságot), nem betegednek meg, kvázi hallhatatlanok, de erőszakkal meg lehet ölni őket természetesen, csatában több tízezer tünde halt meg a három korban az első rész is mindjárt úgy kezdődött, hogy ezernyi tünde halt meg a Szauron elleni csatában.
Ezért is különösen drámai Haldír és a tünde sereg bevonulása, és felajánlása, pedig tudták, hogy valószínüleg meg fognak hallni az emberek oldalán... Nekem mai napig az a jelenet az egyik legborzongatóbb, mikor kürtszó mellett bevonulnak a tünde íjászok a szőr is feláll a karomon, akárhányszor nézem. :)
Orlamdo Bloommal szemben úgy érzem inkább személyes az ellenszenved, mert Legolast tökéletesen alakítja, teljesen hozza a könyvbéli karaktet az egyik legsikerültebb castnig volt, akárcsak a többi tünde katakter. Ezeket Jacksonék valahogy nagyon elkapták, szemben Frodóval. :)

@kreff03: Nincs benne, a könyvben valami ilyet mond ”őrizzétek lovasvég urát amíg visszatérek. Várjatok rám Helm kapujában, ég veletek!”

luftwaffe44 2015.03.30. 10:05:10

"Nekem mai napig az a jelenet az egyik legborzongatóbb, mikor kürtszó mellett bevonulnak a tünde íjászok a szőr is feláll a karomon, akárhányszor nézem. :)"

Nagy jelenet. Jackson egyik legjobb húzása volt, hogy a tündéket Kürtvárba küldte erősítésként. Emlékezetem szerint Tolkiennél ez nem szerepel.

laborpatkany90 2015.03.30. 10:28:42

@Nyílméregbéka: Ahh, köszi a halhatatlanos korrekciót, azonnal felhördültem én is, hogy dehogynem lehet őket megölni :DDD
Nekem annyi a bajom a Gyűrűk urával, hogy túlságosan imádom az egészet, emiatt nem veszem észre a hibáit, és nem tudok róla objektiven vitázni. Bár ez inkább a Hobbitoknál gond, tudom az összes hibáját, de nem érdekel.

Petrow 2015.03.30. 16:11:45

Csodálom, hogy egy szót sem ejtesz Bernard Hill Theoden-alakításáról... szerintem a leginkább bad-ass szereplő, nem csak a Két Toronyban, de az egész trilógiában. Hihetetlen, hogy a Király visszatérben még rá tudott tenni egy lapáttal - és, hogy tökösségben még Aragornt is fél kézzel lemnyomja.

A fejlődése is nagyon jól le lett képezve, a báb-királytól a megtört, fiát vesztett, eseményekkel sodródó uralkodón át a hős hadvezérig bezárólag.

A csata előestéjén monodtt monológ, de különösen a kilovaglás előtti hunyt erő éledj csatakiáltás nálam abszolúte a film csúcspontja.

Jah, és ha Bloom nem jön be, nézd meg ebben:
www.youtube.com/watch?v=uE-1RPDqJAY

Nyílméregbéka 2015.03.30. 16:57:06

@luftwaffe44: Igen, a könyvben nem Kürtvár, hanem Minath Tirith védelmére küld tünde csapatokat Elrond és Galadriel erősítésként, a régi ember-tünde szövetségre emlékezve.

@laborpatkany90: Engem sem érdekelnek a Hobbitot fikázók, nem filmelemzőként nézek egy kedvencet, hanem szórakozásból. Örülök, hogy elkészült, és hogy most már akár 20 órat is barangolhatok Középföldén, amikor csak akarom. :)

@Petrow: +1 Theodenért... :)

MEDVE1978 2015.03.30. 17:00:57

Orlando Bloom szerintem tökéletes Legolas, tündeként nem feltétlenül férfias szuper machokat képzelsz el :) Én szegényt a Trója óta utálom, holott ott is nagyon-nagyon jól hozza a szerepét, de egyszerűen nem tudom elfogadni, hogy a kinyírása már kimarad a történetből, annyira ellenszenves, hogy az embernek kedve lenne megfojtani :)

Ha jól emlékszem a regényben a Helm szurdoki csatát megfordítják a rohaniak és nem külső segítség jön, de lényegében mindegy, a dramaturgia nagyon jó volt.

Itt a logikus befejezés, ha valakit érdekelne :)
www.youtube.com/watch?v=2K0_Y_PggaA

nyílméregbéka 2015.03.30. 19:08:47

Arwent úgy ahogy van ki kellett volna hagyni a filmből, Liv Tyler hüppögése hihetetlenül idegesítő, és csak a játékidőt viszi (az a nettó 40 perc rohadt sok ám!). És a regényben sem volt, mármint ebben a kötetben.
És nekem jobban tetszett volna, ha Banyapók szempontjából úgy végződik ez a film, mint ez a kötet ;-)))
Viszont amiért minden hibáját megbocsátom, az Gollam, tényleg über Alles, egyszerűen nincs nála jobb, az egész trilógiában.

Nyílméregbéka 2015.03.30. 21:20:22

@nyílméregbéka: Arwen hozta a dramai, szerelmi szálat. A könyvben ez nem sok hangsúlyt kapott, de a filmbe azért kellett szerintem valami ilyen...

Terézágyú 2015.03.31. 10:08:33

@luftwaffe44:
"Büszkén harcolunk újfent az emberek oldalán." - Valóban, ez jó jelenet.