"Vörös nap virrad, vért ontottak az éjjel". "Jöttömre öt nap múltán számítsatok, pirkadatkor, kelet felől". Nagyon kerestem Tolkien könyvében két kedvenc mondatomat, de sajnos 600 oldal végigolvasása után sem találtam meg. Ugyanis nincsenek benne, mivel az első résztől eltérően itt már bizony bátrabban nyúlt hozzá Peter Jackson a klasszikushoz, de csak azért, hogy moziban jobban átélhetőbb legyen az élmény. A dramaturgia érdekében a második könyv történéseinek egy része átcsúszott a harmadik filmbe (nem tudom leírni, milyen pofit vágott a kutyusom, amikor olvasás közben hangosan felkiáltottam, hogy "de hát ennek ennek a következő részben kellene megtörténnie!" Hát igen, ez van, ha az ember lányának akkora kedvence a film, hogy legalább 10 év kell ahhoz, hogy rászánja magát Tolkien klasszikusára, dacára annak, hogy hatalmas könyvmoly). Ifjabb éveimnek egyik legnagyobb moziélménye volt a film, ezért kicsit félve újráztam több év kihagyás után, de szerencsére nem fogott az alkotáson az idő, kiváló szórakozást nyújt még ma is!
A Gyűrű szövetsége felbomlott, a társaság szétszéledt, több szálon futnak tovább az események. Frodó (Elijah Wood) és Samu (Sean Astin) keresik az utat Mordorba, hogy az Egy Gyűrű elpusztításának nemes feladatát abszolválni tudják. Aragorn (Viggo Mortensen), Gimli (John Rhys-Davies) és Legolas (Orlando Bloom) a két hobbit nyomába eredve mindannyiunk örömére újra találkozik Gandalf-fal (Ian McKellen). De nincs idő baráti csevejre, közeleg a háború, gyorsított ütemben el kell jutniuk Rohanba, hogy Theoden király (Bernard Hill) segítségével megvívják a Helm szurdoki csatát...
Az előző részhez képest jelentősen felgyorsultak az események, nincs hiány akcióban, a karakterek szépen fejlődnek, a látvány még ennyi év után is káprázatos.Tudom, hogy a mai gyerekek előbb láttak olifántot, mint elefántot, de én máig emlékszem, milyen elismerő megjegyzések kísérték Tolkien ezen teremtményeinek első megjelenését a filmvásznon a tatabányai moziban egykoron. De természetesen látványszinten a Helm szurdoki csata mindent vitt, olyannyira bevésődött jó néhány jelenete, hogy nagyon szomorú voltam, amikor a könyvben nem találtam meg őket leírva (Tolkien egyetlen fejezetet szánt a zúzásra, Jackson viszont nagyon helyesen úgy döntött, hogy arányosan kicsit felturbózza a rá jutó játékidőt). Még ma is olyan szinten bele lehet feledkezni a képekbe, hogy csak a vége felirat után ötlött fel bennem az a hangyányi kérdés, hogyan halhatott meg Haldir a csatában, ha a tündék elvileg halhatatlanok? De nem érdemes ilyen logikai bakikkal foglalkozni, mert kiváló szórakozást nyújt a film, unalomra nincs idő, mindig történik valami, és még a humor is meglepően tág teret kapott a történetben (Gimli és Legolas szurka-piszkája verhetetlen!).
A CGI pazar, még ma is csak néhány bakit lehet észrevenni. De a látvány önmagában nem töltötte volna ki a három órás játékidőt (amely tényleg nem tűnik hosszúnak, szomorúan nézzük a vége feliratot, alig várjuk, hogy a következő rész elkezdődjön), kellett hozzá egy jó forgatókönyv is. Jackson-nak szerencséje volt, Tolkien klasszikusa üvöltött a filmvászon után, finoman szólva is kiváló alapanyagul szolgált, ugyanakkor nem lehetett könnyű feladat a mozira történő átírás. De szerencsére nagyon jól sikerült megoldani ezt a műfaji váltást, minden karakter elegendő teret kapott a jellemfejlődéshez. A kósza tovatűnt, Aragorn egyre királyibb lesz, igazi vezérré kezd válni. Gimliről is sok mindent megtudunk, hála a jó égnek Legolas kicsit háttérbe szorul a többiekhez képest, így nem olyan feltűnő, hogy Orlando Bloom mekkora szereposztásbeli tévedés volt. A kedves Frodó jellemében komoly változásokat okoz a gyűrű, egyre súlyosabb a lelki teher, amely ránehezedik. Samu hűséges barát, aki egyre több oka van aggódni. Gandalfból igazi szuperhős lett, Pippin és Trufa is egyre komolyabb szerephez jut a történetben. De van egy karakter (stílszerűen) mind fölött: Gollam - nak nemcsak a külseje visz mindent (akkoriban még nem volt annyira hétköznapi a blockbusterekben a motion capture, ezért hatalmasat szólt az ő megjelenése), hanem a hátborzongató skizofréniája, amely kiemeli a többi szereplő közül. Az akció-érzelem arány tökéletesen el lett találva, Új-Zéland még mindig tökéletes Középfölde helyszín, a zene ugyanolyan zseniálisan festi alá a történetet, mint az előző részben.
Jót tett a filmnek, hogy Jackson már nem ragaszkodott annyira ahhoz, hogy tökéletesen Tolkien-hű feldolgozást hozzon létre. Ugyan szokásához híven nem kicsit vitte túlzásba a szerelmi szálat (bár Aragorn és Arwen tünde nyelvű beszélgetéséből nem értettünk semmit, de nem is kellett, így is tökéletesen adott volt a szükséges érzelmi fok), de ennél nagyobb bajunk ne legyen, és szükség is volt egy kis románcra annyi akciójelenet mellé. Mert szerencsére szignifikánsan emelkedett a zúzások száma az előző részhez képest, na és persze megérkeztek az eorlfiak is a történetbe, vagyis lovasvágtának sem voltunk híján. Szilszakáll karakterében nem kevés ökovonás volt felismerhető, de nem annyira, hogy zavarná a történetet. Határozottan sűrűsödött a dráma ebben a részben, és olyan felejthetetlen jeleneteket köszönhetünk neki, mint pl. amikor a nazgul felszáll Frodó előtt, na és egyéni kedvencem, amikor Aragorn lassítva belöki az ajtót (azt most hagyjuk, hogy miért is kellett lehullania a szikláról, majd sebesülten bevonszolnia magát Kürtvárba, hogy csodásan felgyógyulva végigharcolja a csatát, ne legyek már ünneprontó). Összességében egy lenyűgöző látványvilágú, kiváló fantasy lett a végeredmény.
Elijah Wood ebben a részben bebizonyíthatta, hogy nem csak a szép kék szemeinek köszönhetően választották ki Frodó szerepére, nagyon jól érzékelteti, hogyan válik egyre sötétebbé az alapjaiban békés hobbit karaktere. Ian McKellen, Viggo Mortensen simán zseniális, John Rhys-Davies kiváló, Bernard Hill szintén, Karl Urban ultradögös, Liv Tyler szép, Orlando Bloom reménytelenül semmilyen. Mindenképpen meg kell említenem a kiváló magyar szinkront, Bács Ferenc és Selmeczi Roland pedig magasan kiemelkedik a többiek közül.
Peter Jackson-nak gyakran fel szokták róni, hogy túlságosan szerelmes a speciális effektekbe, de ne felejtsük el, hogy bemutatása idején a Gyűrűk ura egy valóban teljesen új dimenziót jelentett ezen a téren, a nézők (velem együtt természetesen) imádták a csodát, amelyet a szeme elé varázsolt a rendező. Ugyanakkor nem csak ezért működött a film, hanem azért, mert kiemelt figyelmet fordított a karakterekre és dramaturgiára. Ennek köszönhetően még ma is el tud vinni Tolkien álomvilágába a második felvonás (is), Középfölde sorsa a sokadik megtekintés után sem hagyja hidegen a nézőt.
Látványos, izgalmas, Tolkien klasszikus művéhez méltó folytatás, Jackson akkor még tudott varázsolni!
9/10
A gyűrűk Ura: A két torony teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán
