Kommandó / Commando (1985)
2015. március 21. írta: FilmBaráth

Kommandó / Commando (1985)

kommando.pngAz osztrák tölgy, amint farönkkel a vállán sétál, miközben a kamera premier plánban mutatja a nagyon látványos bicepszét. Arnie cuki filmbéli kislányával aranyos őzikét etet. "Tárgyaljunk! Nem!" Bizony, a 80-as években ez volt a menő, ezért szerettük a Schwarzenegger-filmeket, Arnie-ban nem csalódtunk, mindig hozta a szokásos formáját. Tinikoromban két félisten volt a moziban: Schwarzi és Sly, és én bizony máig nagyon jól tudok szórakozni a régi filmjeiken, dacára annak, hogy az eltelt évek hangyányit már nyomot hagytak az egykori filmsikereken. Felnőtt szemmel nézve azért már erősen láthatóak az alkotások hibái, és jókat lehet nevetni azon, hogy "atyaúristen, mit szerettem én annyira ezeken a filmeken x évvel ezelőtt?", de kellő nosztalgiafaktorral és az egykori kedvencek helyükön kezelésével (=a maguk idejében nagyon jó kis filmek voltak, igaz, hogy ma már túlhaladt rajtuk az idő, de kit érdekel, lazítsunk és hajrá Arnie!) nyugodtan bevallhatjuk, hogy még ma is tökéletes kikapcsolódást tudnak nyújtani. Régen láttam a Kommandót, ezért egy picit csalódást okozott az újrázás, egy kicsit jobb alkotás élt az emlékeimben, de attól még egy nagyon jól összerakott akciófilm, egyszer mindenképpen érdemes megnézni!

John Matrix (Arnold Schwarzenegger) elit kommandós volt, de már visszavonult, kislányának, Jenny-nek (Alyssa Milano) szenteli minden idejét. Azonban egy nem túl szép napon egy helikopter landol a kis hegyi ház udvarán, ahol élnek, és volt főnöke arról tájékoztatja a férfit, hogy veszélyben vannak, mert az egykori társait valaki megölte, rajta van a sor. A rosszfiúk nemsokára meg is jelennek, elrabolják a kislányt, és azzal zsarolják apukát, hogy ha nem teljesíti azon kérésüket, hogy buktassa meg azt latin-amerikai elnököt, akit annak idején ő segített hatalomra, megölik Jenny-t. Végzetes hibát követtek el azzal, hogy feldühítették John-t...

Totális időutazás a film, patakokban folyik a művér, Arnie egy mondatos szövegei ellentmondanak mindennek, amit a forgatókönyvíró iskolákban tanítanak, egyszemélyes kommandóként tőr-zúz a filmvászon, és mégis működik az antirecept, mert nagyon is szórakoztató tud lenni ez a tipikus Joel Silver produkció. A 30-as korosztály körében legenda a producer neve, olyan ifjúkori kedvenceiket köszönhetjük neki, pl. mint a 48 óra, a Halálos fegyver, a Drágán add az életed, na és az ikonikus Ford Fairlane kalandjai. 

Arnie-t nem a színészi képességeiért, hanem az agyonépített testéért, az ultramacsó akciókért és szövegekért imádtuk egykoron és ma is. Mással nem működött volna ez a film az ő karizma és karizmája kellett ahhoz, hogy ne legyen nevetséges  a faék egyszerűségű történet, és az olyan szöveg pl, mint : "Elmondaná, hogy mi folyik itt? Nem! Hagyják aludni, hullafáradt". Itt kell megjegyeznem, hogy Gáti Oszkár zseniálisan szinkronizálta Arnie-t, olyan árnyalatokat tudott adni az orgánumával a figurának, amelyek az eredetiben nem voltak benne. Nem sokat laca-facáznak a karakterek felvázolásával, kapunk néhány percet, hogy kigyönyörködjük magunkat Schwarzenegger izmaiban, aztán jönnek a csúnya, rossz bácsik és elrabolják a pici lányt apukától, Szerencsétlenek, fogalmuk sincs arról, hogy életük legnagyobb hibáját követték el ezzel a balszerencsés lépéssel, mert ha Arnie megdühödik, ott bizony a rosszaknak látványosan halnia és minden épületnek még látványosabban robbannia kell. A forgatókönyv minimalizmusa jól kiegészítette ezt az alapelvet, nem kell nagyon megerőltetnünk az agyunkat, egyszerűen csak hátradőlünk és boldog mosollyal arcunkon nézzük Schwarzit, ahogyan teszi, amit tennie kell.

Azért szükség volt némi írói leleményre azért, hogy ne unjunk el magunkat a film végéig, pláne úgy, hogy az igazi akcióorgiát csak az utolsó felvonásban láthatunk. Így nem hiányzott a humor, és az akkoriban übermacsónak számító szöveg, természetesen Arnie útjába akadt egy csinos lány, akit jól megment, és még természetesebben kiderül, hogy még segíteni is tud az egykori ezredesnek, na és persze a kislány is apukára ütött, nem kell őt félteni, meg tud ő szökni a fogvatartói elől egyedül is, és így tovább. Az olyan übercool jelenetek is megmaradtak sok évtized után is, amelyben Schwarzenegger iszonyat látványosan felfegyverzi magát, arról már nem is beszélve, hogy a végén pici lányával a karján hanyagul odaveti a következő választ egykori főnökének, aki ezt a lényegre törő kérdést teszi fel neki: "Hagytál nekünk is valamit?" "Csak hullákat!". James Bond eleganciája talán hiányzik ezekből a szavakból, de Arnie-tól pont ezt vártuk! Összességében tényleg ezek a beszólások miatt marad elsősorban emlékezetes ez a film, amely nem rengette meg a világot, de egyszeri kikapcsolódásnak tökéletes!

kommando2.pngArnold Scharzenegger-re írták a főszerepet, ő pedig abszolút megbízhatóan hozza saját magát, a rajongók megkapták, ami jár nekik, a film egészen jól össze lett rakva, pénzügyileg sikeres volt, így mindenki boldog lehet. Alyssa Milano már akkor is egy bűbájos kis boszorka volt, Rae Dawn Chong szép, Vernon Wells kellően rossz, Dan Hedaya kellően gonosz volt. 

Nőiesen bevallom, nagy gyerekkori kedvencem a Leszámolás Kis-Tokióban, ugyanazt a szintet hozta ebben a filmben a rendező, Mark L. Lester. A Brandon Lee - Dolph Lundgren duót tökéletesen helyettesíti Arnie, az ő egoja úgysem tűrne meg másik sztárt, és el tudta vinni a hátán a filmet egyedül is. Hozta a szokásos formáját, megkapta a szokásos forgatókönyvet, és szokás szerint imádtuk, ahogyan egyszemélyes hadseregként kimentette a lányát a rosszfiúk karmaiból. Tisztes középszer, jól kivitelezve, ennyi és nem több, de ez pontosan elég ahhoz, hogy jól szórakozzunk. 

7/10

A Kommandó teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr757176417

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr_utcai_arcos 2015.03.21. 07:47:12

"A Brandon Lee - Dolph Lundgren duót tökéletesen helyettesíti Arnie, ..." Hát, talán a Fantom kommandó (mert szerintem aki tudja, az így ismerte meg ;) ) egy kicsivel korábban készült, hogy megforduljon a mondatodban az egyenlet :D. De ez az a a film amiből max idézni lehet, de beszélni nem. Mert minek :DD?? 9 pont minimum!

luftwaffe44 2015.03.21. 22:39:18

- Emlékszel, Sully, hogy azt ígértem, téged nyírlak ki utoljára?
- Igen, Mátrix, emlékszem!
- Nos, hazudtam.

---

- Mit csinált Sully-val?
- Elengedtem.

---

Eresztd le a gőzt, Bennet!

:D

Ha jól emlékszem, Arnie összesen vagy 80 rosszfiút tesz el láb alól on-screen :)

lionking 2015.03.22. 11:12:17

@luftwaffe44:
'- Mit csinált Sully-val?
- Elengedtem.'
az jó lesz az Cooke -nak is

lionking 2015.03.22. 11:41:35

hát lehet, rég láttam :)

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2015.03.22. 12:02:29

- Van kézipoggyásza, uram?
- Csak ez!

Egyszer egy angolórámon beraktam egy szöveghallgatást és pont egy ugyanilyen szövegrészlet volt, én meg elkezdtem fennhangon röhögni, mert a film jutott eszembe. Sajnos rajtam kívül senki nem látta a Kommandót, de legalább elmesélhettem, hogy mi a poén. :D

p.a.r.t.i.z.a.n 2015.03.22. 12:19:29

A kisfiammal is megnéztük, és nagyon tetszett neki. Ugyan csak 7 éves volt akkor, de egy percig sem aggódtam az erőszakos jelenetek miatt, mert egyrészt ezek a jelenetek nem 18+-osak, nagyon sok bennük a humor, és pozitív üzenete van a filmnek, gonoszok pusztulnak, jók megdicsőülnek. És egy gyerek is nagyszerűen tud azonosulni ezzel a rajzfilmhős-szerű figurával, aki igazságot szolgáltat. Persze tudom nem kimondottan gyerekfilm, de egy kisfiúnak is kötelező apa-fia darab!

Void Bunkoid 2015.03.22. 13:03:19

"Dobd el azt a TYÚKSZAROS pisztolyt!" :)

peti papagáj 2015.03.22. 13:40:01

egyszer sok éve olvastam egy véleményt arról, hogy miért ez minden idők legratyibb akciófilmje. pár dolog, amire emlékszem:
- az izommutogató félmeztelenkedés
- a freddie mercury-klón, bajszos-buziruhás bennett
- a vascső, amit beledobnak mint fallikus szimbólum
- matrix érdektelensége a nő iránt
- a néger gazfickót is valami kiálló dologba nyársalják fel
stb még hosszan :D

lutria 2015.03.22. 13:44:36

Azért az elég érdekes megoldás hogy úgy "szállt ki" az utasszállító repülőgépből hogy simán lement az orrfutómű aknához,kinyitotta az ajtaját,(emiatt később utazómagasságon meg kellett volna fulladnia mindenkinek a gépen,vagy minimum visszafordulni kényszerleszállással) lemászott a futóműre és onnan 2-300 km órás felszállósebességnél leugrott a kifutópálya végén lévő mocsárba és csak derékig lett vizes...
Vagy hogy leszúrt egy gyalogsági Claymore aknát egy több száz négyzetméteres épület sarkához amitől az teljes terjedelmében felrobban-és az aknát egy átlag amcsi fegyverboltból szerezte egy négylövetű rakétakilövővel együtt...

Laci1982 2015.03.22. 13:52:11

@lutria: óóó te istenbarma...... nézd akkor a pretty woman-t.....

devilstrueface 2015.03.22. 14:23:02

akkor javaslom mindenkinek az Austrian Death Machine bandát :D

kb Arnold minden ikonikus szövegéről van egy számuk. természetesen "I lied" is van. és ide illő még az "I eat green berets for breakfast"

DnP 2015.03.22. 14:38:08

A cikk vége fele Dan Hedaya lesz az és nem Heyada :)

FilmBaráth 2015.03.22. 14:40:40

@DnP: Tényleg sikerült elírnom, javítottam, köszönöm!:-)

Editor Bob 2015.03.22. 15:18:04

@p.a.r.t.i.z.a.n: Én is 7 évesen láttam még anno, bennem mély nyomott hagyott, azóta is nagyon bírom a filmet.:) Ennek ellenére azért simán 16-os karikás film ez szerintem.

luftwaffe44 2015.03.22. 15:19:50

@FilmBaráth: Apró sajtóhiba, elnézzük neked ;)

A cikk jó, kellemes tinédzserkori nosztalgiát ébresztett bennen :)

gizmo26666 2015.03.22. 15:28:28

Gáti Oszkár elhitette velünk, hogy Arnie egy színész. De eredetiben hallva a bozalmas akcentusát, el nem tudom képzelni, hogyan lehetett a filmjeivel ennyire sikeres:
www.youtube.com/watch?v=ybJWKZB0Erk

FilmBaráth 2015.03.22. 15:31:12

@luftwaffe44: Köszönöm, örülök, hogy tetszett az írás:-)

Dr_utcai_arcos 2015.03.22. 16:19:16

@gizmo26666: Hát, talán mert nem Sekszpírt szavalt. Vagyis de mert Lenni, vagy nem lenni...? NEM LENNI! :DDD

húzzad neki shakespeare 2015.03.22. 16:37:32

Több régi filmet néztem végig. Két, három évtized után szinte mindegyiknél kilóg a ló láb

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2015.03.22. 16:40:28

Ebben a filmben a jó szövegek sokat tesznek hozzá, amúgy vannak sokkal jobb filmjei is Arnoldnak.

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2015.03.22. 16:42:34

Mondjuk lehetne top 10 Arnie-film listád, ha még nincs.

húzzad neki shakespeare 2015.03.22. 16:43:18

Több régi filmet néztem végig. Két, három évtized távlatából szinte mindegyiknél kilóg a lóláb.
Ez nem baj, mert fejlődünk, ilyen a világ. Ma este adják az Avatart, nem régi film, de talán halványan már az is kezd megkopni.

GERI87 2015.03.22. 17:10:33

Vicces amikor ütköznek a kocsival
"-jól van?
-meghaltam
-jól van"

vagy amikor ledobja a faszit...

"-emlékszel amikor azt mondtam téged nyírlak ki utoljára?
-igen emlékszem
-hazudtam!"

Vagy amikor baromira készülődnek a fegyverboltban: gránát, rakéta, töltények, gépkarabély, aztán....szépen lekapcsolják őket:)

Scagnetti 2015.03.22. 17:18:08

Nem a kedvenc filmem tőle, de azért ezt is szeretem. Régi össznépi videózások jutnak eszembe róla. :)

victor vacendak 2015.03.22. 17:32:17

@lutria: derékig lett vizzes, mert a teste jó része a sásban landolt. nem is élte volna túl, ha a vízbe esik. a futómű behúzása után újra zárt rendszer a gép, senki nem fulladt volna meg (főleg, mert nyomáseséskor lepottyannak az oxigén maszkok). Amiben igazad lehet, hogy a nyitogatás vészlámpát gyújt a fülkében és a pilótáknak ezt észlelki kellett volna, ami bonyodalmakat jelentett volna.
Ami a fegyvereket illeti, ha visszaemlékszel, nem egyszerűen a bolt kínálatából vette el a rakátacuccot, hanem egy rejtett szobából, ahol talán a hadsereg/rendőrség számára forgalmazott dolgok voltak. A calymore eltrafálhatott egy gázcsövet/tartályt is.
Azonban a szürke horgolt mellényre, amit a pocakos Mercury-paródia viselt, én sem tudok magyarázatot...

@p.a.r.t.i.z.a.n: azért a zöldsapkás haver mellkasából kiálló székláb, a rengeteg vérrel, a nyakeltörés, torokátvágás, karcsonkolás nem biztos, hogy egy kisgyerek számára szolgál pozitív morális tanulásggal... de te tudod.

Köny 2015.03.22. 18:05:37

@peti papagáj: Ez jóóóóóó! Én, mint Freddie Mercury rajongó. :)

PiszkosFreddy 2015.03.22. 18:19:16

..az meg a XX.század egyik legszebb filmes bakija,hogy 38:20-nál beugrik az agyontört Porschéba,és 38:33-kor elhajt a karcmentessel...
..hogy aztán 40:25-kor megint a tönkrezúzottal megérkezzen !

www.youtube.com/watch?v=UyaLziCDuz0

PiszkosFreddy 2015.03.22. 18:20:10

agyontört SÁRGA Porschéba !!!

Tóth Ágas 2015.03.22. 19:28:38

menő filmek ezek, akárki akármit mond! :D

Nemzeti Dohányos 2015.03.22. 20:13:53

"elnőtt szemmel nézve azért már erősen láthatóak az alkotások hibái, és jókat lehet nevetni azon, hogy "atyaúristen, mit szerettem én annyira ezeken a filmeken x évvel ezelőtt?", de kellő nosztalgiafaktorral és az egykori kedvencek helyükön kezelésével (=a maguk idejében nagyon jó kis filmek voltak, igaz, hogy ma már túlhaladt rajtuk az idő, de kit érdekel, lazítsunk és hajrá Arnie!) nyugodtan bevallhatjuk, hogy még ma is tökéletes kikapcsolódást tudnak nyújtani."

Százszor inkább ezek, mint a futószalagon öntöt fos képregény filmek.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2015.03.22. 21:20:10

nekem a kedvenc részem benne: "ez nem repülő, ez valami szárnyas kenu. Nem baj, szálljon be és evezzen."

Krajcs · http://uralicowboy.blog.hu 2015.03.22. 21:30:48

Nem vagyok egy Apple fan, de mindig is akartam egy olyan pólót, ahol Arnie körvonala látszik a kocsi mellett, kezében meg Sally. Fehéren látszik Arnie fülében az Ájpod fülese (mint azokban a pér évvel ezelőtti reklámokban), alulra pedig az vagyon írva: iLied

:D

Gyűrött Papír 2015.03.22. 21:39:53

Egyetlen dolog nem tetszett benne. A végén azzal a nyüzöge főgonosszal nevetséges volt a "bunyó". Kb annyi izma volt mint egy anorexiás szúnyognak Swarzi mellett. :)
Azt is nehéz volt elhinni, hogy megtudja ütni.

Fredddy 2015.03.22. 21:45:16

Imádom ezt a filmet, vagy hatszázszor láttam, szerintem semmit nem veszített a bájából:) Vagy, ha igen, akkor az annak köszönhető, hogy azóta mindenki ezt lopja. Néhány dumát konkrétan lenyúltak belőle későbbi Schwarzi-filmekhez.

Van egyébként egy orosz változat belőle, Den D címen, az is állat.

♔bаtyu♔ 2015.03.22. 21:45:41

Teljesen hasonló ideálok, érzések nálam is. Még az is, hogy újranézve a Kommandó felnőttként elég karcsú volt. De ez sok más filmnél is előjött.

Azzal együtt nagyságrendekkel jobbak ezek a filmek mint az agyonhájpolt Oscar nyertesek.

Dr_utcai_arcos 2015.03.22. 22:02:33

@Gyűrött Papír: Hátööö... nem pont az izmok mérete határoz meg egy harcost. Hidd el, egy Bennett méretű tag ranger vagy Seal kiképzéssel simán felveszi a versenyt egy Arnie méretű tohonyával (és elárulom, 100-ból 99x-szer győz is :D )

Dr_utcai_arcos 2015.03.22. 22:04:10

@Fredddy: 3,6-tal az IMDB-n?? Azt hiszem, be kell szerezni :D!

Fredddy 2015.03.22. 22:45:15

@Dr_utcai_arcos: az butaság. Bár én nem tudok oroszul, úgyhogy egy kurva szót se értettem belőle, de az orosz Sally az iszonyat úszósapkájában, ahogy a csajok mellét fotózza, az orosz Schwarzi, ahogy a karatéjozni próbáló nindzsát gránátvetővel szétlövi, és Alekszandra Urszuljak, mint stewardess, nyelvtudás nélkül is minimum egy nyolcas.

pimpalini 2015.03.22. 22:55:47

Egyet nem értek. Minek kell ez a sznoboknak feldobott mentegetőzés, fenntartásokkal kezelt dicsérgetés, filmsznobpolkorrekt szövegezés? Miért nem lehet egyszerűen leírni az embernek azt, hogy ez egy kiváló film? Mert az. Akció műfajon belül egy remek. Miért nem lehet az embernek tisztán és őszintén vállalni a véleményét? :)

pimpalini 2015.03.22. 23:04:54

Nem kell mentegetőzni azért, mert tetszik valami.

Arnie szövegeiről meg annyit:
- látott már valaki disztichonban beszélő elit kommandóst?
- találkozott már valaki Goethe-ről, Heideggerről, vagy Kantról
filozofálgató zöldsapkással?

Na ugye, hogy nem.

Ebből is látszik, hogy Schwarzenegger mekkora színész, hisz hitelesen alakítja a veterán kommandóst. :)

GERI87 2015.03.23. 12:06:13

Tegnap néztem a "Leszámolás Kis-Tokióban,"-t...az is hozza a szintet:)

"-neked van a legnagyobb farkad amit életemben láttam!
-köszönöm"

szíven lövik:
"-semmi baj, nem ért csontot"

Az a jó ezekben hogy nem veszik magukat túl komolyan...

FilmBaráth 2015.03.23. 12:10:20

@GERI87: Előbb-utóbb az a film is sorra kerül:-)

Csillámdementor 2015.03.26. 08:52:40

Ha már nyolcvanas évek és Svarci, akkor inkább Ragadozó1. Sly sem volt rossz a Kobrában.
süti beállítások módosítása