Villámkritikák - Chappie (2015); Üzlet bármi áron (2015)
2015. március 08. írta: danialves

Villámkritikák - Chappie (2015); Üzlet bármi áron (2015)

Két friss bemutató villámkritikájával érkezek, amelyek talán nem lennének ennyire rövidek, ha nem született volna már mindkettőről írás. Úgyhogy bízom benne, ezúttal a terjedelem inkább fog szólni a kollégáimat kiegészítő jellegnek, mintsem a kifejtetlenségnek, ilyen szemmel olvassátok tehát.

chappie--2nd-trailer.jpgChappie

(Gaben kritikáját itt olvashatjátok.)

Blomkamp két évvel ezelőtti kisiklása után számomra rögtön úgy tűnt, hogy a Chappie-vel visszatérhet a helyes útra, és ez szerencsére így is történt - más kérdés, hogy ez az út sajnos egy az egyben ugyanaz, mint eddig volt. Habár ezúttal kevesebb teljesen nyilvánvaló párhuzam adódik a District 9-nal, a dél-afrikai rendező ugyanazt a világos és érzelmes történetmesélést és egyszerű szimbolizmust alkalmazza. A változás mindössze annyi, hogy ezúttal kevesebb az otrombán átlátszó plot device (hozzáteszem, a semmilyen módon ki nem cserélhető akkut vagy Ninja kamikaze akcióját még így is sokáig kell majd emésztenem), a fantáziátlan mű-Mexikó után élmény visszatérni a johannesburgi tájakra, és Trent Opaloch fényképezéséből is eltűnt az idegbajos kamerarángás. Azonban a legnagyobb erénye a Chappie-nek, hogy Blomkamp rendezőként sokkal érettebbé vált, így az olyan apróságokat, mint a szokás szerint sík egyszerű főgonosz, a Die Antwoord által alakított duó színészi és karakterbeli hiányosságai sokkal jobban tudja kompenzálni erőlködés nélkül építkező történetvezetésével és pazarul komponált akciójeleneteivel. A rendező zsenijét pedig talán az bizonyítja a legjobban, hogy egy ennyire tucat blockbusterből is egy kifejezetten hatásos élményt tudott kihozni végül. A levegőváltás viszont mindenképpen jót fog tenni neki, mert egyelőre a legnagyobb akadály a rendező Neill Blomkamp útjában az író Neill Blomkamp. 8/10

unfinished-business_1.jpgÜzlet bármi áron / Unfinished Business

(Power kritikáját itt találjátok.)

Steven Conrad íróként olyan drámákat jegyez, mint a Walter Mitty titkos élete vagy A boldogság nyomában, vígjátékairól (mert azok is vannak neki), azonban már alig hallani - nem véletlenül. Legújabb darabja (amelyet rendezőként a tavaly önmagát remake-elő Ken Scott adta a nevét) nemcsak komédiának borzasztó, hanem még igazán annak sem nevezhető. Az író ugyanis sokkal fontosabbnak tartja, hogy álbölcsességek didaktikus szájbarágásval terhelje nézőjét a másfél óra során, mint hogy poénokat süssön el. Pedig látszólag mintha minden utóbbiaknak lenne alárendelve, ugyanis Conrad teljesen hektikusan dobálja össze-vissza szereplőit (bár meg kell hagyni, a vágás nem egyszer fontos kimaradt jeleneteket sejtet), miközben még arra sem veszi a fáradságot, hogy az egyes plot pointokat normálisan kidolgozza - mi pedig kapkodhatjuk a fejünket, hogy akkor most mi és ki után megyünk Hamburgba, Berlinbe, kocsmába, ki melyik hotelben száll meg... A probléma csak annyi, hogy magára a humorra sem jut elég figyelem a szkriptben, végigjárjuk ugyan az összes klasszikusan hálás témát a drogozástól kezdve a szimpla retardáción át a nemi szervekig, de a film azon kívül semmihez nem tud kezdeni, hogy lelkesen felsorolja ezeket a jeleneteket. (Sokatmondó, hogy egy bulijelenetben az az egyetlen humor, hogy ivóverseny közben ketten elkezdenek pofozkodni.) Nem mondanám, hogy teljesen hulladék filmről van szó, de pozitívumot nehéz lenne találnom benne - hacsak nem azt, hogy egészen egyedi élmény, amikor két Coelhozás között elugrunk a szereplőkkel egy melegbárba faszokat fogdosni... 2/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr467248833

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.