Az első rész nagy sikerére való tekintettel minél hamarabb muszáj volt készíteni egy folytatást. Így egy majdnem megkétszerezett büdzsével folytatódhatott a Wildcats gimiseinek a története. Vajon a második rész „fel tudott érni” az elsőhöz?
A második filmben megismerhetjük az első rész negatív karakterének, Sharpey-nek (Ashley Tisdale) a családját, akik mellékesen birtokolnak egy üdülőkomplexumot és valahogy sikerül felvenniük majdnem az egész gimis osztályt személyzetnek, köztük Troyjal és Gabriellaval. Sharpey pedig minden eszközzel próbálja elszakítani a párt és megszerezni Troyt.
Fogalmam nem volt, hogy az első, egészen kerek filmet mégis hogyan lehetne folytatni. Hát sehogy! Ez a sztori olyan ködös és ellentmondásos, hogy hihetetlen. Valószínűleg merítettek egy keveset az Amerikai pitéből, és a második részt megcsinálták egy ilyen nyaralós borzalomnak. Kezdjük azzal amiben a plusz költségvetés kimerül: láthatóan mindenkinek kirendeltek egy személyi fodrászt, mert valahogy az egész gimi olyan természetellenesen jólfésült, pláne a második részhez képest. Valószínűleg a stábhoz csatlakozott egy stylist is, aki próbált mindenkire mindenféle színes ruhát rárakni. Végül pedig a maradék pénz a drágának tűnő környezet kialakítására kellhetett.
Ami a film alatt konstansan az őrületbe kergetett, az a borzasztó fényesség. Olyan fényes és csillogó az egész, hogy majdnem kijött a migrénem. Ha valaki megnézi, garantálom, hogy fele királyságát odaadná egy árnyas fáért. A dalok pedig még tingli-tanglibbak, mint az előző részben. Igaz, azt meg kell említenem, hogy a „Bet on it” egy üde energikus kivételt képez. A játékidő során pedig minden elkezd egyre kínosabb lenni. Megtelítődik a film giccsel, ízléstelen dajdajozással és buta egysíkú gonoszkodással. Valami förtelmesen ízléstelen dolgok zajlanak (az a hawaii tánc messze az egyik legborzasztóbb).
Hogy balanszírozzák a kosarazás hiányát falatnyi adagokban szolgáltatnak, golfot, baseballt, sőt még kosarat is, de olyan tét nélküli az egész, inkább csak időhúzásnak mondható. A totális csődtől az egészet az menti meg, hogy megint sikerült becsempészni egy építő üzenetet, nevezetesen: a barátaink fontosabbak, mint az érdekeink.
Igazából egy átlag Disney ízléstelenkedés színvonalát még épphogy alulról érinti, de nem igazán javasolnám megnézni.
3/10