Rio, szeretlek! / Rio Eu Te Amo (2014)
2015. március 03. írta: danialves

Rio, szeretlek! / Rio Eu Te Amo (2014)

rio-eu-te-amo.jpgTristan Carné 2006-ban kitalálta, hogy egy szkeccsfilmmel szeretne tisztelegni szeretett Párizsa előtt. Összeszedett tehát egy rakás írót, rendezőt és színészt, és ebből született meg a Paris, je t'aime, mivel pedig ebben az ötletben (Woody Allen életművének mintájára) csak a várost kell kicserélni, törvényszerű volt, hogy előbb-utóbb egy egész franchise nő ki belőle. Először 2008-ban a New York, I Love You, majd idén szinte egyszerre a Tbiliszit, illetve Riót "főszerepeltető" produkciók.

De talán el is hagyhatom az idézőjelet, hiszen a film látványosan nem a benne mozgó karaktereket és történeteket helyezi középpontjába, hanem a háttérül szolgáló várost, legyen szó valóban csak egy atmoszférateremtő környezetről vagy a főbb nevezetességek kimerítő végigjárásáról. Összekötő elem pedig tényleg csak ennyi létezik a jelenetek között, amelyeken így kifejezetten nehéz kiigazodni, vagy egyáltalán számon tartani és követni a szereplők útját. Félreértés ne essék, egy klasszikus szkeccsfilmként akár még működhetett is volna az alkotás, viszont ezek teljesen esetleges egymás mellé vágásával csak egy hatalmas zagyvaság lett, amelynek kaotikusságát a néhány összekötő jelenet nem redukálja, hanem inkább csak fokozza.

rio_eu_te_amo_site.jpgEzen az sem segít, hogy a relatíve egységes összképen belül kifejezett stíluskavalkádot kapunk, a brazil rendezők krémje mellett John Turturro, a tavalyi év egyik legtúlértékeltebb darabját leszállító Paolo Sorrentino, a sokáig Iñárritu házi forgatókönyvírójának számító Guillermo Arriaga és egy általam eddig még nem ismert koreai rendező is feltűnik, természetesen mindenki magával hozva a saját jellegzetességeit. Amellett, hogy nem feltétlenül értem az okát annak, hogy Rioról egy mexikói, egy amerikai és egy olasz meséljen nekem sorban, alapvetően elég bizarr egy ázsiai módon beteg vámpírsztorit látni egybefűzve Arriaga szokásos szenvedésdrámájával. Viszont ennél sokkal nagyobb baj, hogy nemcsak jellegükben, de minőségükben is erős az ingadozás az egyes szkeccsek között: egyértelműen Meirelles és Arriaga viszi a prímet, Sorrentino része korrekt, de lapos, Padilha magához képest elképesztően fantázátlan, Turturro papírszagú, mesterkélt mondatai és gyenge színészvezetése egyenesen fájnak, Carlos Saldanhától pedig gyakorlatilag egy rakás madártávlatot és egy nyúlfarknyi monológot kapunk.

Kíváncsi vagyok, milyen koncepció állhatott a Rio, szeretlek! mögött, vagy egyáltalán állt-e, mert sokat nem veszítettünk volna, ha egyébként csak összevágnak jeleneteket a városban játszódó filmekből. Így alapvetően csak egy nagyon költséges imázsfilmet kaptunk, összekötve egy rendező-showcase-zel, amelyben azonban a direktorok a lehet legritkábban mutatják csak meg tudásukat. Annyiból viszont dicsérhető a hektikus vágás, hogy a produkció minden esetlegessége ellenére az a néhány jobban sikerült szkeccs az egész művön végighúzódó fényponttá tud válni, ezzel valamennyire elviselhetővé téve az alkotás általános laposságát. De lehet, hogy csak túlgondolom ezt az egészet, és az alkotóknak semmi más vágyuk nem volt, mint hogy meghozzák a nézők kedvét Rio-ba látogatni. Ez kétségkívül sikerült, de ettől még sajnálom ezt a 110 percet az életemből.

5/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr817233371

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SzamárCsacsi · http://kinoglaz.blog.hu/ 2015.03.04. 10:51:58

Csak a New York-ot láttam a sorozatból, de az a film bűntény az emberiség ellen.
süti beállítások módosítása