Hölgyeim és uraim, az ausztrál Wyrmwood maga a megtestesült, nagybetűs Bűnös Élvezet. Olyasmi, mintha a The Walking Dead sorozatból kiszereltek volna minden moralizáló nyűglődést és kínosan emberi jellemábrázolást, a maradékot (értsd: a brutális zombihentelést) pedig féktelen tempóval és észveszejtő ötletekkel pumpálták volna fel... meg némi Mad Max-hangulattal. Jól hangzik, ugye? Hát jó is.
Persze ilyenkor szokták azt mondani, hogy a The Walking Deadben nem is a zombik a lényegesek, hanem a széthulló világban degradálódó emberi mivolt, valamint az erkölcsi mélységek, amelyekbe a fogódzókat vesztett humánum juthat. Tudom én jól, hogy a felnőtt, értelmes emberek ilyen szempontokat is néznek egy zombis horror esetében. Viszont van egy olyan réteg, aki a vérfürdőért nézi/nézte az említett sorozatot, meg az olyan momentumokért, mint amikor Michonne láncon vezette az élőholttá vált fiúit, hogy ezáltal szerezzen védettséget a többi zombitól. Ha ilyen félfelnőtt gondolkodású vagy, és szeretted az olyan B-alkotásokat, mint az Undead (2003), a Resident Evil film 3. (2007) része, és mondjuk A dög (2005), akkor a Wyrmwood a Te filmed lesz.
Történet? Elég, ha annyit mondok, hogy némi csillaghullás után a zombiapokalipszis ezúttal az ausztrál vadonban tör ki. Ennél részletesebb kifejtése a sztorinak csak az élményt csorbítaná, úgyhogy legyen is elég ennyi.
A Wyrmwood mind a kivitelezés, mind a hangulat, mind a cselekmény terén a B-kategória elit ligájába tartozik - már ha létezik egyáltalán ilyen besorolás. A független filmes költségvetés ellenére vizuális szempontból igen tetszetős a mozi, a praktikus és a számítógépes effektek jól kiegészítik egymást, és a maszkok is bőven túlmutatnak a házi-barkács jellegű próbálkozásokon. Az operatőri munka és a vágás igen ötletes, és a slow motion pillanatok is hatásosak. Ami külön meglepő, hogy a színészek sem kifejezetten rosszak. A két főbb szereplő, a szegény ember Eric Banájának felfogható Jay Gallagher (Barry), valamint a Michelle Rodriguez-módra keménykedő Bianca Bradey (Brooke) is jól ellátja a funkcióját, de a show-t egyértelműen az őrült dokit alakító Berynn Schwerdt lopja el, aki fergetegesen hozza a vérgenya tudósfigurát. Példának hoznám azt a jelenetet, amikor a jó doktor zeneszóra dzsiggelve indul el, hogy az egyik kísérleti alanya agyából kiszipolyozzon bizonyos tanulmányozandó testnedveket... egyszerűen nem lehet nem imádni ezt az elmebeteget. A kivitelezés utolsó szegmense az audio oldal: az alkalmazott hangeffektek és a zenei betétek nem túlzottan különlegesek, de megbízhatóan hozzák azt, ami a hangulathoz kell.
Ezzel el is érkeztünk a Wyrmwood egyik legnagyobb fegyveréhez, a kiválóan eltalált hangulathoz. Átlagos, tizenkettő-egytucat zombifilmet csinálni nem nagy kunszt, de ha megfűszerezed egy kis Mad Max-feelinggel az alapanyagot, na, az már rögtön egyedibbé teszi az élményt. Az első egész estés filmjüket jegyző készítők (Kiah és Tristan Roache-Turner: jól jegyezzük meg ezt a két nevet!) a sajátos - "gázos" -" világvégével, a védőszközök és a járművek összetákolt jellegének hangsúlyozásával, meg az autós üldözésekkel erősítettek rá erre a vonulatra. Sivatagi repesztés sajnos nincs, a helyszín ugyanis szinte végig az ausztrál bozótos. A veszedelmekkel teli erdőség az echte ausztrál őslakos-fejű Benny (Leon Burchill) karakterével együtt viszont az ozploitation felé egy kacsintás, ami a szememben szintén jó pont. Az egyedi hangulat kialakításában a filmen végigvonuló tapír humornak is komoly szerepe van. Bár nem csapkodtam a térdem a röhögéstől, az alkotásban menetrendszerűen felbukkantak olyan gegek (pl. mentőláda a kocsiban, üzemanyag-témakör, Benny szövegei, stb.) amelyek nagyszerűen felpezsdítették a befogadói élményt.
A mű története kapcsán senki ne várjon nagy világmegfejtést vagy tucatnyi jelentésréteget. A forgatókönyv nem árnyalja különösebben az általa mozgatott szereplők jellemét (ez alól a főhős Barry kivétel valamelyest), ezernyi kliséből dolgozik, és nem egyszer totálisan életszerűtlen magatartási formákat jelenít meg. Mindez azonban vállalható áldozatot jelent a koncepció oltárán. Az alkotók pontosan tudták, hogy milyen filmet akarnak csinálni, és csupa olyan dolgot raktak a produkciójukba, ami egy féktelen poszt-apokaliptikus zombi akcióhorrorban jól mutathat. Három fő, a trashfilmeket idéző eszközt vetettek be annak érdekében, hogy a B-mozikra fogékony nézők figyelmét rabul ejtsék. Az első eszközük a zombi mitológia gátlástalan újra- és továbbgondolása, a második az új ötletek végletekig való eltúlzása, a harmadik pedig az iszonyatosan felpörgetett tempó volt.
E három tényező együttes hatása azt eredményezi, hogy a néző egy pillanatra sem unatkozik, az agyahagyott ötletek pergőtüze pedig előbb-utóbb a legmarconább zombifilm-veteránt is elégedett csettintésre készteti: igen, az ausztrálok megcsinálták, van még kraft a zombizsánerben, de még milyen!
Amikor véget ért a film, a totális megelégedettség idióta vigyorával dőltem hátra a székemben. Nem érdekelt, hogy milyen logikai bakik sorjáztak az alkotásban, vagy hogy mennyire semmilyen volt a csoportdinamika a szereplők között. Csak az lobogott bennem, hogy ilyen fantáziadús, szerethető és übercool élőholt akcióhorrort már évek óta nem láttam.
A Wyrmwood olyan mozi, ami egyértelműen folytatásért és kultstátuszért kiált. Ha szereted a B-filmeket, nehogy kihagyd! Nálam bérelt helye lesz a 2015-ös horroros toplistám elején.
10/10
