Másodvélemény: A hangok / The Voices (2014)
2015. február 13. írta: danialves

Másodvélemény: A hangok / The Voices (2014)

the-voices_0.jpgMocsariszorny kolléga kritikáját itt olvashatjátok.

A független filmek mindig is arról voltak híresek, hogy mertek bátrabban kísérletezni, mint a mainstream darabok, annak biztos tudatában, hogy néhány ezer emberen kívül esetleg senkit sem fognak így érdekelni. A The Voices is láthatólag ezt a képletet követte: az állataival beszélgető pszichopata sztorija tavaly végigjárta a fesztiválokat, hogy idén nagy nehezen eljusson a mozikba (természetesen semmiképpen sem a magyar mozikba), de valószínűleg ott sem fog termeket megtölteni. De a Ryan Reynolds nevével fémjelzett mű valójában mindent csinál, csak nem kísérletez.

Jerry (Ryan Reynolds) egy kis amerikai koszfészek lakója valahol északon, egyben pedig egy gyár munkása. Egyetlen dologban viszont különleges: amikor hazaér, kutyája és macskája beszélni kezd hozzá. Az anyjától örökölt őrületről ő maga sem hajlandó tudomást venni, pszichiáterét is rendre átveri. Azonban amikor félresikerül az egyik randija a dögös könyvelőcsajjal (Gemma Arteton), két háziállata tanácsai egyre inkább pszichopatikus vonásokat kezdenek ölteni.

the-voices-still-4-1024x680.jpgEgyértelmű, hogy egy olyan alapötlet nem sülhet el rosszul, amelyben egy macska és kutya beszél egy enyhén megbomlott elméjű emberhez. A The Voices is elég sokáig elevickél bizarr világának evezőcsapásaival, de ehhez elengedhetetlenül támaszkodik a forgatókönyv bájosan karikírozott szereplőire, a városka egyszerre hátborzongató és nevetségesen kispolgári hangulatára és ez ezt bámulatosan megragadó színészekre. Reynolds remekül pozicionálja magát újra ezzel a filmmel kockahasból komikus színésszé: ha a nüanszokból álló karakterábrázolás nem is, de egy vígjátékhoz szükséges elnagyolt gesztusok kiválóan állnak neki, mint ahogy a saját maga által megszólaltatott állatok hasonlóan durván szabott akcentusai is. Kollégái is hasonlóan jól kapják el ezt a fonalat, és ebben a filmben még Anna Kendrick szokásos naiva karaktere is sokkal inkább otthon van, mint bárhol máshol.

Azonban a film mindvégig csak az alapötletéből kíván megélni, ami viszont kiszámítható módon durván 30-40 percig működik csak. Utána viszont egyenesen bántó, hogy a házikedvencek szájából maximum 10 percenként hangzik csak el egy igazán ötletes mondat, a mű egészen kiszámítható csapáson halad, és szándékolt üzenete is teljesen tessék-lássék módon van elénk hányva. A teljesen más témájú, de nagyon is hasonló stílusú Horns csupa szellemes megoldással nyűgözött le, itt viszont az alkotók mintha abból próbáltak volna megélni bő másfél órán keresztül, hogy beszél egy macska, meg van egy Dexter módjára szerethető gyilkosunk, és ez minden további erőfeszítés nélkül érdekes lesz. Hiányzik a kémia bármelyik két karakter (de elsősorban Jerry és állatai) között, hiányoznak az érdekes gondolatok és a lenyűgöző fordulatok. Egyszerűen felháborító az a lustaság és ihlettelenség, amely a játékidő első egyharmadát leszámítva körbelengi a produkciót.

És ez éppen azért fájdalmas, mert emögött egy cseppet sem érezni azt, mint jó pár hollywoodi darab esetében, hogy komoly nyomás nehezedett volna a készítőkre, hogy egy bizonyos úton járjanak. Hanem mindössze csak ennyire futotta jó pár hollywoodi sztárral, egy izgalmas ötlettel és a németek egyébként sem garasoskodó (ld. Felhőatlasz) anyagi támogatásával. Így minden erénye ellenére a The Voices sokkal nagyobb csalódás, mint bármelyik másik hasonló színvonalú produkció.

6,5/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr337158631

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása