Chihiro Szellemországban / Sen to Chihiro no Kamikakushi (2001)
2015. február 08. írta: NY124

Chihiro Szellemországban / Sen to Chihiro no Kamikakushi (2001)

ogino-chihiro-spirited-away-16463.jpgIde kattintva megtekinthetitek az összes blogon megjelent filmkritikát Miyazakival kapcsolatosan!

A Chihiro Szellemországban Miyazaki legegyedibb alkotása. Ám még a japán zsenivel kapcsolatosan is néha bajban lehet a néző. A sokszor visszatérő elemekből építkező mester munkásságáról olykor az a gondolat férkőzhet be az elménkbe, hogy mindig ugyanazt a mesét mondja el újra és újra. Néha nekem is ez jut eszembe. Ám egyes filmjeit, valamint az egész munkásságát is megvizsgálva mindig eszünkbe jut, hogy mennyire komplex, kidolgozott darabokat tesz le az asztalra, amelyekben a visszatérő elemek leginkább kapaszkodóként szolgálnak, az ismétlődő tartalmi üzeneten túl. Ez a film a japán mester azon műve, amelyben a legkevésbé szembetűnőek az ismétlődő elemek, valamint egyértelműen az egyik legkomplexebb, legkidolgozottabb film tőle (a sarkításhoz, egyszerűsítéshez sokszor nyúló nyugati animációs filmekhez képest főleg). Tehát nem csak amiatt lesz egyedi, mert temérdek önálló, kreatív ötlettel találkozhatunk, hanem mert bár itt is van bőven visszatérő motívum, de ezek erősen beépülnek és belesimulnak a filmbe. Ebből következik, hogy nem magaslik ki semmivel a többi műve közül, viszont nagyon szép kerek egészet alkot, ahol nagyítóval kell keresni azokat az elemeket amelyek „kilógnak” belőle. És még ezek sem feltétlenül a negatív értelemben.

A Chihiro egyszerre tud nagyon nyugati és nagyon japán lenni. A fő tematika most a címben szereplő szellemek, valamint az ezzel kapcsolatos alakváltás, átváltozás. Egy olyan világ, ahol az embereket lenézik. Ezzel együtt jár egy nagyon erős szimbolika is, ami folyamatosan „tanít” nekünk és a kis hősnőnek valamit. A szellemek groteszk, olykor szép, olykor erősen hátborzongató országa reflektál a valós világunkra, a felnőttek világára. Ráadásul a bevezetőben már említett kidolgozottsággal kapcsolatos, hogy ezt a világot nem csak úgy tessék-lássék módon elénk dobták. Maximumon üzemel a Miyazakira jellemző világteremtő munka: teljes saját szabályrendszerrel, ehhez kifogástalanul asszisztáló csodálatos képi és zenei alappal (ismét Joe Hisaishi). Céljának eléréséhez pedig nem fél komoly, komor eszközökhöz nyúlni. Mindezt pont olyan mértékben, amennyire egy gyerekeknek szóló mesében megfelelő. Nálunk ezt nagyon ritkán képesek a készítők a helyén kezelni, itt mégis teljesen természetesnek tűnik, ami óriási dolog.

chihiro.jpgAz viszont még engem is meglepett, hogy mennyire szokatlan és formabontó a történet alakulása, amelyben meglepő elemek is lökést adhatnak a sztorinak. Még ahhoz képest is, hogy tudjuk, az alkotótól messze áll a sablonosság, a happy end. Ráadásul a lendületes és gyors történések mellett mindig marad egy kis idő olyan lényegtelennek tűnő eseményekre is, amelyeknek a célja az, hogy közelebb hozzák a nézőhöz az egész alkotást. Ezzel hihetőbb is lesz, valamint jobban átadja az üzenetet, ami megint túlmutat a szavakon, hasonlóan a Totoro – A varázserdő titkához. Inkább a szereplők reakcióiban, tetteiben, az ebből sugárzó hozzáállásukban kell keresni. Azért megkapjuk a szokásos adagot a természetvédelemből, a kapzsiságról, a költözésről és a változásról, de ezek is inkább „bújtatva”, megfelelő mértékben adagoltak, egyáltalán nem tolakodóak. Rám a legjobban a névvel, a bűzistennel, az arcnélküli szellemmel, az utazással kapcsolatos részek hatottak. Továbbá tetszett az is, hogy Chihiro miután rengeteg próbán túlesett, milyen „tanácsot” kapott, mekkorát fejlődött a jelleme. A „szürke zóna” megint megmaradt, ismét nincsenek tisztán jó és rossz karakterek, és ha vannak, ők is mélyen kidolgozottak, gondolok itt főleg a gonosz banya személyére. Érdekes, hogy a főszereplőt nem csak a jó történések és szereplők tanítják, hanem a gonoszokkal való találkozások is adhatnak neki új tudást, és akár ő is taníthatja a felnőtteket, a maga gyermekien őszinte módján.

Összességében tehát elmondható, hogy ebből a kalandból nem csak Chihiro tanulhat rengeteget, hanem bárki, és pont emiatt ajánlható Miyazaki bárkinek, aki gazdagodni akar egy nagy élménnyel. Az anime nagymestere megmutatja, mennyi potenciál van a műfajban, még azokat is berántja, akik amúgy különösebben nem vonzódnak érte. Az Oscar-díjjal is jutalmazott története pedig egyértelműen a legszabadabb, nem annyira monumentális mint a másik mesterműve, a Princess Mononoke. Hatalmas filmtörténeti teljesítmény, és egy újabb olyan darab, amely büszkén árulkodik a mester Hollywoodot sokszor meghaladó zsenijéről. Hatásának érzékeltetésére a legjobb példa talán az, amikor Chihiro a történetben egy nagy utazásra vállalkozik, hogy segítsen saját és ismerősei sorsán. Maga az utazás bemutatása csodálatos, de a rendezőtől még jutott egy kis idő arra is, hogy a megérkezésnél a főhős kislányt egy ugráló lámpás fogadja, amely meghajolt előtte, majd elvezeti őket a kunyhóhoz, ahova Chihiro tart. Első ránézésre nem jelent semmit, de akkor és ott tudjuk, ez a kis betét mekkora erővel bír.

10/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr707148267

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mestska · http://cities.blog.hu 2015.02.08. 12:45:43

nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy mit írtok majd a Mononokeról, szerintem az a legjobb Mijazaki darab.

Kyria 2015.02.09. 16:49:27

Én felnőttként és már jó régen láttam, a különössége megmaradt, de bevallom őszintén, nagyon sok mindent képtelen voltam értelmezni. A Vándorló palota sokkal jobban tetszett, s bár annál is néztem párszor, hogy ez vajon mit akar szimbolizálni, összességében mégis el- és befogadhatóbb volt. Amibe meg totálisan beletört a bicskám, az szintén valami palota volt (most rákerestem, Hála Nektek és az "Égi"), de abból aztán tényleg egy kukkot se:(. Persze nyilván velem volt/van a baj, nem vagyok elég jó japán szimbólumrendszerből (sem) és még rágondolni is rossz, mekkora szószban ülnék, ha egy gyereknek kellene elmagyaráznom, mit is lát tulajdonképpen. Bár egyáltalán nem kizárt, hogy a gyerkőcök jobban elmagyaráznák nekem, mindenesetre tanulságos lenne, hogy Ők vajon mit vonnak le ezekből a mesékből? Arra emlékszem, hogy a kritika odavolt érte - mármint a Chirio-ért -, olvastam is párat aztán, hogy megértsem az ódák okát, de sajnos csak általánosságokat olvastam.

NY124 · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2015.02.10. 14:11:31

@Kyria: Szerintem az jellemzően elmondható Miyazaki műveivel kapcsolatosan, hogy mindig egyszerűen próbál beszélni az emberiség alapvető problémáiról. Szerintem erre a legjobb példa Chihiro találkozása az arcnélkülivel, ami egyértelműen a mohóságról szól, és az ezen való gondolkodáshoz ez a rész remek alapanyag.

@mestska: Akkor érdemes lesz a közeljövőben olvasni a blogot, mert az is érkezik. ;)

hyperborea 2015.02.22. 16:10:00

Mindig zavarba hoz amikor az öreg Miyazakit mesterként, zseniként, atyaúristenként emlegetik, miközben én magam sosem láttam olyat, ami meggyőzne róla, hogy ezek a jelzők egyáltalán jogosak, nemhogy elengedhetetlen velejárói bármelyik Ghibli mű kritikájának.

Sosem szerettem Miyazaki filmjeit. Sokáig az érzés sokáig táplálkozott valamiféle dacos elutasításból, ami akkoriban alakulhatott ki bennem, amikor lassan 10 éve belecsobbantam az animés közéletbe, ahol azt láttam, hogy Miyazaki műveit mindenki szereti, aki pedig nem, az egyenesen isteníti.

NY124 · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2015.02.22. 16:21:31

@hyperborea: Semmi ok arra, hogy zavarban érezd magad. Szerintem teljesen indokolt Miyazakit mesternek vagy zseninek nevezni, ez abból adódik, hogy szerintem a művei szinte minden téren kifogástalanok. Az istenítés szerintem butaság lenne, mindig fontos a kritikus szemlélet. Viszont ha megengeded akkor menjünk bele mélyebben az okaiba annak, hogy te miért nem látod jogosnak azt, hogy ennyire sokan dicsérik. Számodra nem elegendő az a mondanivaló amit tartalmaznak a művei, vagy esetlegesen az animációs stílus?

hyperborea 2015.02.22. 16:41:29

Mindig zavarba hoz amikor az öreg Miyazakit mesterként, zseniként, atyaúristenként emlegetik, miközben én magam sosem láttam olyat, ami meggyőzne róla, hogy ezek a jelzők egyáltalán jogosak, nemhogy elengedhetetlen velejárói bármelyik Ghibli mű kritikájának.

Sosem szerettem Miyazaki filmjeit. Az érzés sokáig táplálkozott valamiféle dacos elutasításból, ami akkoriban alakulhatott ki bennem, amikor lassan 10 éve belecsobbantam az animés közéletbe, ahol azt láttam, hogy Miyazaki műveit mindenki szereti, aki pedig nem, az egyenesen isteníti. Eleinte semlegesen álltam hozzá, de aztán feltűnt, hogy minden csapból Ghibli filmek folynak, és kénytelen voltam véleményt formálni. Eleinte álltam a sarat, láttam jeleneteket, belekezdtem egyik-másik filmbe, de valamiért az egész jelenség nem tudta megragadni a figyelmemet.

Aztán ahogy telt az idő, egyre jobban szemet szúrt nekem a kóros, számomra érthetetlen fanatizmus. Csak jót hallottam a filmekről, mindenki szerette őket, ismerőseim szakdolgozatot írtak Miyazakiról, sikítórohamot kaptak Totoro plüssök láttán, és még olyan kritikusok sem tudtak semmi rosszat mondani róla, akiknek adtam a véleményére. Így a többévnyi elutasító "nemszeretem" helyét lassan átvette a kíváncsiság.

Így jutottam arra a döntésre, hogy az lesz a legjobb, ha utánajárok a dolognak, és végre végignézem a Miyazaki filmek szent grálját, az anime-világ tömegközéppontját, Chihirót, szellemországban. A véleményemen nem változtatott a film, de enyhített rajta. Most már szimplán beérem azzal a kijelentéssel, hogy nem nekem való ez az egész.

Pár szó az egekig magasztalt szimbólumokról - nem az a dolguk, hogy helyettesítsék, hanem hogy árnyalják a tartalmat. Nem gondolom, hogy rajongók a világ minden csücskéből képesek felismerni és értelmezni a japán tradíciókban gyökerező, shintoista szellemvilág összes apró elemét, amiben maga a pofonegyszerű történet szabályosan fuldoklik.

Azok a szimbólumok pedig, amik mindenkinek kiszúrják a szemét, végtelenül irritálnak. Nem az én műfajom a szájba rágott leckék világa, főleg akkor, ha igyekeznek az arcomba dörgölni valamiféle kreált kontrasztot a gyermeki ártatlan őszinteség és a mohó, környezetszennyező felnőttek közt. Nem azt mondom, hogy tolakodó lenne a film üzenete, de mindenképp émelyítő.

A film ütemezését sem érzem indokoltnak, bár biztos magyarázható, hogy miért kell percekig vonatozó, evő, sétáló embereket néznem, miközben a zongoraszón kívül más nem történik. Nekem csak időhúzásnak tűnt, és volt benne egy kis vizuális maszturbáció - nézzétek, milyen szépet animálunk.

Egyébként szépet animáltak. A Miyazaki-karakterek dizájnját sose szerettem, és valahogy nagyon egyformának tűnnek, de tény, hogy a látványvilág egyedi, élő, szinte tapinthatóan részletgazdag. Ez egy plusz pont, de ebben soha nem is kételkedtem - ez vi

hyperborea 2015.02.22. 16:46:07

Most, hogy harmadszor baszott ki velem a "komment küldése" gomb és a touchpad gonosz szövetsége, inkább feladom - az istenek sem akarják, hogy rosszat mondjak a "mesterről" :D

Mindenesetre nem állítom, hogy a Chihiro Szellemországban rossz lenne - csak egészen mást csinál egészen más eszközökkel, mint ami eltalálná az én ízlésemet. És legalább úgy-ahogy értem, miért rajonganak ezért az emberek.

A mononoke himét azért még látni szeretném, mielőtt kőbe vésetem a véleményem.

NY124 · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2015.02.22. 20:59:17

@hyperborea: Mindenképp nézd meg szerintem a Princess Mononokét, és valóban megalapozottnak tűnik a számomra a véleményed. :) Azzal, hogy Miyazaki történetei szájbarágósak lennének, nem értek egyet. Bár a közlésmód egyszerű, gyerekmeséről lévén szó, megfelelően árnyaltak, és nagyon nem leegyszerűsítőek (egyik szereplő sem végletesen jó vagy gonosz, hanem valóban emberiek). Ez nagyon erősen kijön a Mononokében, ilyen szempontból nagyon erősen ajánlom.
Szerintem az, hogy a tartalom sokat használja a szimbólumokat és a hangulatfestő, esztétikai eszközöket a szokásos, történeti események mellett egyfelől abból adódik, hogy ezzel könnyebben megmaradnak Miyazaki filmjei gyerekmesének, nem lesznek túlzóan komolyak. Emellett szerintem egyedivé és összetetté teszik a történetet. Összességében már így is az összes Miyazaki-filmben van valami olyan komoly mondanivaló, ami már bőven, sokszorosan több, mint az átlag, már a felnőtteknek szóló filmekben sincs annyira erős társadalomkritika mint Miyazaki műveiben (háborúellenesség, természetvédelem). Ennél többet elvárni már kicsit túlzás, úgy gondolom. A csend, a lassúság valódi jelentőségét viszont had érzékeltessem egy történettel amit Roger Ebert írt, bemásolom ide (amennyiben nem erősséged az angol, szívesen összefoglalom a lényegét).

"I was so fortunate to meet Miyazaki at the 2002 Toronto film festival. I told him I love the "gratuitous motion" in his films; instead of every movement being dictated by the story, sometimes people will just sit for a moment, or sigh, or gaze at a running stream, or do something extra, not to advance the story but only to give the sense of time and place and who they are.

"We have a word for that in Japanese," he said. "It's called 'ma.' Emptiness. It's there intentionally." He clapped his hands three or four times. "The time in between my clapping is 'ma.' If you just have non-stop action with no breathing space at all, it's just busyness."

I think that helps explain why Miyazaki's films are more absorbing than the frantic action in a lot of American animation. "The people who make the movies are scared of silence" he said, "so they want to paper and plaster it over," he said. "They're worried that the audience will get bored. But just because it's 80 percent intense all the time doesn't mean the kids are going to bless you with their concentration. What really matters is the underlying emotions--that you never let go of those.

"What my friends and I have been trying to do since the 1970's is to try and quiet things down a little bit; don't just bombard them with noise and distraction. And to follow the path of children's emotions and feelings as we make a film. If you stay true to joy and astonishment and empathy you don't have to have violence and you don't have to have action. They'll follow you. This is our principle."

He said he has been amused to see a lot of animation in live-action superhero movies. "In a way, live action is becoming part of that whole soup called animation. Animation has become a word that encompasses so much, and my animation is just a little tiny dot over in the corner. It's plenty for me."

It's plenty for me, too."

hyperborea 2015.02.23. 14:41:00

@NY124 (Darvas Tamás):
Az egyetlen probléma szerintem ott ered, hogy nekem, és neked (sok más Miyazaki-rajongóval együtt) egészen más a véleményünk arról, hogy mi számít "erős" társadalomkritikának, mi számít "hatásosnak", és így tovább. Ha a keretrendszer, ami alapján értékelünk valamit, gyökeresen különböző, nehéz közös nevezőre jutni :)

Mindenesetre ha nem bénázom el a komment küldését kétszer is, pont készültem rátérni arra, hogy sokminden tetszett a látvány mellett is. Tetszett is a névlopás és a munka viszonya. Ha már szimbólumok, talán ez volt az egyik kedvencem - nem volt hivalkodó, mégis egyértelmű volt, hogy mire reflektál.

Tetszett Rin karaktere, a vonat, meg a varázslatok megvalósítása is, de annak ellenére, hogy nem volt kellemetlen élmény az egész, nem is nevezném mesterműnek. Jónak jó, de számomra nem hibátlan.

Az idézethez: gondoltam én, hogy a nagy, üres szünetekre kapok valami frappáns magyarázatot. DE! Kifejezetten ellenszenves Miyazaki a fekete-fehér hozzáállása, miszerint vagy hagysz ilyen levegős, funkció nélküli maszatos foltokat a történetben (és akkor csinálod jól), vagy csordultig töltöd "with noise and distraction" (és akkor csinálod rosszul). Tisztában vagyok vele, hogy egy történetnek (mint bármilyen szórakoztató médiumnak) szüksége van dinamikára, de azért van egy skála a két véglet között. Ez a film kicsit túlzásba vitte az egyiket - előfordul. Ne a történetmesélés alapvető szabályait írjuk már át, ha Ghibliék megszegik őket, csak hogy továbbra is hibátlan mesterműnek nevezhessük.

A történetmesélés szabályairól eszembe jut a deus ex machina fogalma, és az, hogy miért is kerülendő - nem ad ugyanis kielégítő megoldást egy konfliktusra. Írói körökben gyenge, lusta, fantáziátlan megoldásnak tartják. A Chihiro szellemországban esetén nálam a cselekmény sok eleme ilyen isteni (írói) beavatkozás volt, hogy rövidre zárjanak pár dolgot, amire nem volt jobb ötletük. (A szerelem meg az átkok viszonya nálam pontosan ebbe a kategóriába esik.)

De összességében a film nem volt rossz, mondhatni élveztem is. Csak ez a végtelen Miyazaki-rajongás tűnik nekem egy öngerjesztő folyamatnak. Miért jók a Ghibli-filmek? Mert Miyazaki egy látó, egy zseni, korunk hőse. Miért ekkora ember Miyazaki? Mert annyira tökéletes műalkotások a Ghibli-filmek. Miért jók a Ghibli-filmek..? Circlejerk.

K.Leslee 2015.02.23. 19:16:59

Nem az En zsanerem az anime Miyazaki meg nem az En stilusom, de a harom film alapjan amit lattam tole szerintem indokolt a rajongas. Marmint nagyon is megertem ha valakinek O a kedvence. Semmi hozza foghatot nem lattam meg azelott.

NY124 · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2015.02.23. 21:49:57

@hyperborea: Azért azt tisztázzuk, hogy a rajongás távol áll tőlem, mivel az általánosan elfogadott rajongás-fogalom nem párosul racionális gondolkodással, valamint megfelelő kritikai szemlélettel. Engedd meg hogy ezzel kapcsolatban betegyek ide egy Miyazakitól származó mondatot: "I don't like Zero fanatics. They're otakus, it's a fetish. They're just obsessed over it. Otakus don't ever learn anything."

Az, ha valaki mesternek, vagy zseninek nevezi, szerintem okkal teszi, mivel valóban példátlan életművel rendelkezik. A látó, az isten és a hős már szerintem túlzás, és szerintem az ő személyiségétől is távol áll, ő is annak tartaná (már amennyire "megismertem" a gondolkodásmódját a különböző forrásokból).

Szerintem abból amit Miyazaki kifejtett abból, hogy kicsit csendesebb, halkabb részekkel is operál a filmjeiben, nem következik az, hogy csak akkor csinálja valaki jól a filmkészítést, nem utal fekete-fehér hozzáállásra. Ráadásul pont ez az amit kifejt, hogy ezek nem üres szünetek, nem funkció nélküliek és közel sem maszatolóak. Pont az a célja ezzel, hogy erőszak helyett az örömmel, a rácsodálkozással, az empátiával tegye dinamikussá a történeteit. Így "halkabb", de mégis sodró történeteket kapva, ami szerinte pozitív hatással van a nézőkre.

Úgy gondolom, hogy a történetmesélésnek az alapvető szabályainak az átírása nem itt kezdődik (talán nincsenek is szabályai). Ezek csak szokatlan módszerek, formabontóak, de nem szegnek meg semmilyen szabályt (raádásul a legtöbb esetben működnek is). Szerintem ebben az esetben a te szemléleted túlzottan dogmatikus, mivel a számodra nehézkesen befogadhatóak az ilyen megoldások, amelyek elütnek az általunk megszokottól. Természetesen lehet fenntartásokkal kezelni, viszont egy minimális nyitottság azért szükséges. Talán már az, hogy élvezhető volt a Chihiro erre a nyitottságra utal. Ezzel persze nem azt mondom, hogy egy elrontott ütemezés vagy rossz történetvezetés legitimálható azzal, hogy ráakasztjuk a "formabontó" jelzőt. Viszont úgy gondolom, itt nem erről van szó.

A deus ex machinával kicsit egyetértek, bár szerintem ez nem konkrétan az. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy Miyazaki a legtöbbször csattanó nélkül, olykor meglepően gyorsan oldja meg egyes szálak lezárását (az, hogy ez szándékos, vagy pedig abból adódik, hogy nem igazán tudja ezeket megoldani, örök rejtély marad). Ez a legjobban a filmjeinek a befejezéseinél valamint a szerelmi szálaknál tűnik fel, és én is észrevettem, bár számomra nem volt zavaró (viszont nekem sem tetszett).

A felvázolt circlejerk meg szerintem leegyszerűsítő, és a legkevésbé sem fedi a valóságot, szerintem. Lehet, hogy vannak akik így gondolkodnak, ez őket minősíti. Én nem tartozom közéjük.

hyperborea 2015.02.23. 23:26:00

Nem arról van szó, hogy nem lennék nyitott érdekes megoldásokra, inkább arról, hogy ezek a megoldások nem mindig találják el az ízlésemet. Ez lehet épp annyira az én hibám, mint a filmeké. Pusztán demokratikus szempontból egyértelmű, hogy az én véleményemmel nincs valami rendben, de nekem egyelőre nekem ez a benyomásom - jó, de túlértékelt. Természetesen nyitott vagyok változtatni ezen, ezért is szeretnék több Miyazaki filmet is látni, hátha az egyik meggyőz arról, amiről mindenki más már meggyőzödött :)

Addig sem mocskolni akarom a filmet, vagy megkérdőjelezni az érdemeit. Magányos érzés viszont, hogy nagyon kevesen értenek velem egyet, ha ez a téma szóbakerül :D

NY124 · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2015.02.24. 11:57:01

@hyperborea: Nem hiszem, hogy itt bárkinek a véleményével "ne lenne valami rendben", mindenki véleménye értékes addig, míg megfelelően racionális és nem erőszakos. Ez itt nem áll fenn. Szerintem a Mononoke himének adj egy esélyt, és ha van hozzá kedved elmondhatnád vagy leírhatnád a véleményed. :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2022.01.04. 14:39:55

Túl legalább egy tucat ghibli mű után azt kell mondjam ez lett a legelborultabb amit eddig láttam. Az animációja csodálatos, olyan képi megoldásokkal operál, hogy a fal adja a másikat. Történetben viszont láttunk már erősebbet.

Irbisz 2022.01.09. 09:26:14

@hyperborea:
"A film ütemezését sem érzem indokoltnak, bár biztos magyarázható, hogy miért kell percekig vonatozó, evő, sétáló embereket néznem, miközben a zongoraszón kívül más nem történik. Nekem csak időhúzásnak tűnt, és volt benne egy kis vizuális maszturbáció - nézzétek, milyen szépet animálunk."

A magyarázat egyszerű, mert ettől a filmesztéták és kritikusok szerint a film művészivé és kiemelkedővév válik valamiért. Azért valamiért, mert mind mást mond az ilyen jelenetek értelmezésére (már ha vállalkozik rá, mert ők se tudják mit is jelent:)), pont úgy mint az anekdota szerinti "mit gondolt a költő" kérdésre Arany állitólag azt felelte az újságirónak, hogy a kritikusok feltevései közül melyikre gondolt, azt mondta, gondolt a fene ezekre. Na igy van ez az ilyen filmes üresjáratokkal, nem lehet dekódolni mire gondolt a szerző, illetve felesleges találgatni, mert jó esetben nem akart ezzel semmit érzékeltetni, vagy ha igen, ahárny ember ahány egyedi gondolatvilággal, annyi megoldásra jut. De, még egyszer mondom, ettől a "képzett" kritikusok szerint művészivé válik bármely film, igy aki ilyen babérokra vágyik, az szivesen nyúl ehhez a rendkivül elcsépelt elemhez :)
A Sztalkerben is van ilyen, de még fárasztóbb formában, ott percekig nézzük fekete-fehérben profilból majd szemből borostás, szovjet tipusú fejek távolba révedő tekintetét miközben egy ócska hajtányon zakatolnak a Zóna felé. Gazdag a képzelőerőm, igy ki tudnék kapásból vagy 8 magyarázatot ötölni, mit akart ezzel közölni Tarkovszkij, de felesleges, mert lehet hogy teljesen mást, mint az is hogy nagy semmit, a filmet néző ostobákkal akart kiszúrni, "na ezt találjátok ki, mit akartam ezzel mondani!".
Viszont roppant vontatott, abszolút nem közönségbarát film ma is sok "minden idők legjobb sci-fi filmjei" toplistáján ott szerepel - ha a közönségsiker nem kritérium az adott listára való kerüléshez.
Na kb. ilyen "mondanivalója" lehet itt is az általad emlitett üresjáratoknak :)
süti beállítások módosítása