Doktor Szöszi karrierje a Mariana-árok mélységében kezdett stagnálni, ezért dacára az Oscar-díjnak (amit a mai napig nem értem, mire fel kapott) Reese Witherspoon-nak össze kellett kapnia magát, hogy újra feltegye magát a térképre. Nem bízott semmit a véletlenre: bestseller alapján készült a Vadon, felkapott rendezővel, nem kezdő operatőrrel. A célt el is érte, 2 Oscar-jelölést kapott a film, lehet újra mosolyogni a piros szőnyegen, de a végeredmény mégis egy teljesen felejthető alkotás, a díjak begyűjtésére pedig esély sincs, egyszerűen azért, mert sem a főszereplő, sem Laura Dern nem mondhatja el magáról, hogy klasszis alakítást nyújtott volna.
Chery Strayed (Reese Witherspoon) élete kisiklik édesanyja (Laura Dern) halála után: a drogban és a szexben próbál vigaszt találni, de a helyzet nem javul, sőt romlik: a férje elválik tőle. Egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy dönt, hogy végiggyalogolja az 1100 mérföld hosszú Pacific Crest Trail-t. Az út hosszú és nem könnyű leszámolni a múlttal...
A természetjárás nem tartozik a kedvenc szabadidős tevékenységeim közé (én az olvasós, múzeumba járós típus vagyok), de ettől még tudom értékelni a vadonban játszódó alkotásokat, a hasonló témájú Tracks nagyon is tetszett. Reese Witherspoon-t nem tartom kiemelkedő tehetségű színésznőnek, de vannak nála rosszabbak is, így előítélet nélkül, kíváncsian kezdtem bele a filmbe. Sajnos nagyon hamar rá kellett jönnöm, hogy nem egy korszakos műhöz van szerencsém, de mivel alapvetően tisztességesen össze lett rakva, nem is untam magam halálra rajta. De már most nem nagyon tudok felidézni belőle sok jelenetet, azok is jellemzően szép természeti képek. Nem üres a film, de sajnos tökéletesen felejthető, egyszer nézős alkotásról van szó.
Meglepően keveset mutat a valóban lenyűgöző tájból a rendező, inkább a főszereplőre koncentrál, azt a folyamatot próbálja megmutatni, hogyan tisztulnak le a gondolatai a hosszú út alatt. Ehhez azonban túlságosan sok teljesen kiszámítható időbeli ugrást látunk, talán nem kellene ennyire a szánkba rágni, hogy anyuka emlékét próbálja elengedni a lány. A kedves mama amúgy nem mindennapi karakter, ha nem valós történetről lenne szó, azt mondanám, a forgatókönyvírók kicsit túlzásba is estek: alkoholista asszony, akit a férje csúnyán bántalmazott, minden nehézség ellenére felnevelte a gyerekeit, azonban a halálos betegség még nála is erősebb volt. Viszont sikerült olyan semmitmondó szöveget írni neki, hogy Laura Dern nem tudott nagyon mit kezdeni vele. Persze vannak nagyon szép, múltat felidőző képek anyukáról, de ez sajnos nem változtat azon, hogy eléggé felszínesre sikeredett a karakter, ha rosszmájú akarnék lenni, akkor azért, hogy ne homályosítsa el a főhősnőt. Nos, Reese nagyon sok mindent megtett a szerep (na és persze a karrierje) érdekében: lemosta a sminket, tőle szokatlanul pőre és merész jeleneteket is bevállalt, de az átütő erő sajnos hiányzik az alakításából.
Talán sokkal jobb film született volna, ha nem a díjakra hajtanak az alkotók, hanem egyszerűen csak el akarják mesélni Cheryl Strayed nem mindennapi történetét. Így azonban csak egy szépen fényképezett gyalogtúra lett a végeredmény, az igazi drámai erő sajnos hiányzik az alkotásból. Nem sikerül túlságosan megkedvelni a főszereplőt, éppen ezért nem tudunk teljes szívvel szurkolni neki, hogy önmagát felülmúlva túl tudjon lépni a múlton. Nem tudtak az írók igazi súlyt adni a karakternek, azt pedig inkább hagyjuk, hogy több csúnya rossz férfiember is meg akarja becsteleníteni a nagy vadonban egyedül utazó fiatal lányt, aztán persze az utolsó pillanatban mindig történik valami, ami megakadályozza őt ezen alávaló tervükben. Ez jellemző az egész filmre: komolyan nem kerül veszélybe a komfortzónánk, tisztes iparosmunka született, semmi meglepetés, katartikus pillanatra ne is számítsunk. A szemünkre hat inkább a film, mint a szívünkre.
Reese Whiterspoon hozta a kötelezőt, ami nála a tisztes középszer, ennél nem több és nem kevesebb, ami az idei Oscar-mezőnyben nem elég az üdvösséghez. Laura Dern jelölését őszintén szólva meglepőnek találom, főleg a kategóriájában szereplő színésznők alakítását látva. Nincs probléma a játékával, de nem is maradandó az alakítása. A mellékszereplőkre sajnos ugyanez jellemző: jók, de tökéletesen felejthetők.
Jean - Marc Vallée hozta, amit vártak tőle, vagyis Oscar-jelöléshez segítette a főszereplőket, azonban ennél több párhuzamot nem lehet vonni a Mielőtt meghaltam-mal, ami egy erős dráma, a Vadon pedig egy szépen fényképezett, de sajnos eléggé felületes alkotás. Nem veszít semmit, aki kihagyja, azt sem éri végzetes csalódás, aki megnézi, de ezt a filmet nagyon gyorsan el fogják felejteni, méltán.
Gyönyörűen fényképezett, de eléggé üres dráma, egyszer nézős darab!
7/10
