Kegyetlen dolgokat kell az embernek művelnie néhány klasszikussal (persze, ha valaki nosztalgiasznob, akkor nem), én pedig most éppen Ridley Scott művével jártam így. Elsőre még engem is sokkal jobban lenyűgözött, másodszorra viszont már egyáltalán nem volt képes ugyanazt a hatást elérni, és kénytelen voltam egy kicsit csalódni is benne. Pedig elvileg a modern korhoz igazított verziót láthattam már a rendező 2003-as tevékenysége nyomán, de ez csak még jobban rávilágított arra, hogy mennyire nem állja meg a helyét az Alien a mai filmek között.
A Nostromo vontatóhajó legénysége egy vészjelzés miatt ébred a mélyálomból. Távol a Földtől egy idegen bolygóra kell leszállniuk, hogy a szabályzat értelmében megvizsgálják a jel forrását. Azonban segítségre szoruló emberek vagy idegenek helyett egy olyan életformát találnak, amely legyőzésére láthatólag nincs eszközük, és elkeseredetten kell küzdeniük az életükért.
Ridley Scott saját bevallása szerint a 2003-as verzió elkészültének elsődleges célja az volt, hogy jobban a modern kor elvárásaihoz igazítsa művét. Többek között ennek köszönhető az, hogy az Alien rendezői változata azon kevesek egyike a világon (de talán az egyetlen), amelyek rövidebbek a mozis verziónál. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne láthatnánk plusz jeleneteket, azonban ezeknek a más helyeken történt rövidítések csináltak helyet. A korszerűsítés valóban sikeres volt, sokkal kevesebb idejétmúlt megoldást tapasztaltam, mint az eredeti verzió megnézésekor. Ugyanakkor ez világított rá számomra arra, hogy ezzel a filmmel sokkal alapvetőbb problémák vannak annál, hogy néhány egyszerű átszabás egyszerűen megoldja őket.
A jelenetek lassúsága helyett ugyanis ezerszer hangsúlyosabb magának a cselekménynek a lassúsága: 50 perc telik el, mire a film eseményeit ténylegesen belökő chestbursterig eljutunk, és ennek jó részét egyáltalán nem tartom indokoltnak (pl. ennyi időt fektetni a két szerelő részesedéses picsogásába...), sokadik nézésre pedig már különösen is unalmas ez a periódus. Azonban utána sem talál mindig magára a narratíva: eleve hatalmas hiba, hogy a címszereplőt borzasztóan alulhasználja, nem sokon múlik, hogy nem Jonesy-nak köszönhetünk több félelmetes pillanatot. A banánfejű szörny gyakorlatilag csak a szereplők megölésének erejéig tűnik fel a színen, egyébként diszkréten félrehúzódva várja, hogy a csapdájába sétáljanak. A forgatókönyv többi eleme is hasonlóan esetlegesen van alkalmazva, ez pedig kifejezetten töredezetté teszi az egyébként színvonalas munkát, és a feszültséget is kiöli belőle időről időre.
Pedig ha valamiben zseniális Ridley Scott, akkor az a hangulatteremtés, és van jó néhány jelenet (például Dallas kapitány magánakciója), amelyet utánozhatatlan zsenialitással koreografált meg. A díszleteket pásztázó hosszú beállítások pedig már az első percektől tesznek azért, hogy a hatalmába kerítse a nézőt a hátborzongató atmoszféra, és a rendező a viszonylagos eseménytelenség ellenére is egy igencsak hangulatos filmet hozott össze. Mint ahogy az is az ő érdeme, hogy Giger munkáinak beemelésével egy meghatározó látványvilágot kreált és egy B-filmes koncepciót (mert az Alient eredetileg annak szánták) tett a horror és sci-fi egyik mérföldkövévé.
De filmtörténelmi jelentőség ide vagy oda, az Alien már egyáltalán nem értékelhető kiemelkedő filmként. Nem járt el felette az idő, hiszen azóta is rendre próbálják megidézni (többek között Scott maga is), de éppen ezért sikerült is meghaladni: egyszerűen az történt, hogy 1979 óta sikerült többet is kihozni ebből a koncepcióból. Kezdve például rögtön a saját folytatásával.
7,5/10
