A nyolcadik utas: a Halál - rendezői változat / Alien: Director's Cut (1979 / 2003)
2015. január 12. írta: danialves

A nyolcadik utas: a Halál - rendezői változat / Alien: Director's Cut (1979 / 2003)

alien-_1979_-large-picture.jpgKegyetlen dolgokat kell az embernek művelnie néhány klasszikussal (persze, ha valaki nosztalgiasznob, akkor nem), én pedig most éppen Ridley Scott művével jártam így. Elsőre még engem is sokkal jobban lenyűgözött, másodszorra viszont már egyáltalán nem volt képes ugyanazt a hatást elérni, és kénytelen voltam egy kicsit csalódni is benne. Pedig elvileg a modern korhoz igazított verziót láthattam már a rendező 2003-as tevékenysége nyomán, de ez csak még jobban rávilágított arra, hogy mennyire nem állja meg a helyét az Alien a mai filmek között.

A Nostromo vontatóhajó legénysége egy vészjelzés miatt ébred a mélyálomból. Távol a Földtől egy idegen bolygóra kell leszállniuk, hogy a szabályzat értelmében megvizsgálják a jel forrását. Azonban segítségre szoruló emberek vagy idegenek helyett egy olyan életformát találnak, amely legyőzésére láthatólag nincs eszközük, és elkeseredetten kell küzdeniük az életükért.

Ridley Scott saját bevallása szerint a 2003-as verzió elkészültének elsődleges célja az volt, hogy jobban a modern kor elvárásaihoz igazítsa művét. Többek között ennek köszönhető az, hogy az Alien rendezői változata azon kevesek egyike a világon (de talán az egyetlen), amelyek rövidebbek a mozis verziónál. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne láthatnánk plusz jeleneteket, azonban ezeknek a más helyeken történt rövidítések csináltak helyet. A korszerűsítés valóban sikeres volt, sokkal kevesebb idejétmúlt megoldást tapasztaltam, mint az eredeti verzió megnézésekor. Ugyanakkor ez világított rá számomra arra, hogy ezzel a filmmel sokkal alapvetőbb problémák vannak annál, hogy néhány egyszerű átszabás egyszerűen megoldja őket.

alien_kane_table550.jpgA jelenetek lassúsága helyett ugyanis ezerszer hangsúlyosabb magának a cselekménynek a lassúsága: 50 perc telik el, mire a film eseményeit ténylegesen belökő chestbursterig eljutunk, és ennek jó részét egyáltalán nem tartom indokoltnak (pl. ennyi időt fektetni a két szerelő részesedéses picsogásába...), sokadik nézésre pedig már különösen is unalmas ez a periódus. Azonban utána sem talál mindig magára a narratíva: eleve hatalmas hiba, hogy a címszereplőt borzasztóan alulhasználja, nem sokon múlik, hogy nem Jonesy-nak köszönhetünk több félelmetes pillanatot. A banánfejű szörny gyakorlatilag csak a szereplők megölésének erejéig tűnik fel a színen, egyébként diszkréten félrehúzódva várja, hogy a csapdájába sétáljanak. A forgatókönyv többi eleme is hasonlóan esetlegesen van alkalmazva, ez pedig kifejezetten töredezetté teszi az egyébként színvonalas munkát, és a feszültséget is kiöli belőle időről időre.

Pedig ha valamiben zseniális Ridley Scott, akkor az a hangulatteremtés, és van jó néhány jelenet (például Dallas kapitány magánakciója), amelyet utánozhatatlan zsenialitással koreografált meg. A díszleteket pásztázó hosszú beállítások pedig már az első percektől tesznek azért, hogy a hatalmába kerítse a nézőt a hátborzongató atmoszféra, és a rendező a viszonylagos eseménytelenség ellenére is egy igencsak hangulatos filmet hozott össze. Mint ahogy az is az ő érdeme, hogy Giger munkáinak beemelésével egy meghatározó látványvilágot kreált és egy B-filmes koncepciót (mert az Alient eredetileg annak szánták) tett a horror és sci-fi egyik mérföldkövévé.

De filmtörténelmi jelentőség ide vagy oda, az Alien már egyáltalán nem értékelhető kiemelkedő filmként. Nem járt el felette az idő, hiszen azóta is rendre próbálják megidézni (többek között Scott maga is), de éppen ezért sikerült is meghaladni: egyszerűen az történt, hogy 1979 óta sikerült többet is kihozni ebből a koncepcióból. Kezdve például rögtön a saját folytatásával.

7,5/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr777061099

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2015.01.12. 09:29:20

Próbálnék valami értelmeset írni erre a posztra, de nem lehet, szóval inkább csak offoltam egyet. :P

Na jó... itt-ott sikerült valami jót is írnod a filmről. 2-es alá.

Dr_utcai_arcos 2015.01.12. 09:40:06

Hát, ha úgy nézzük a Casablanca is csak valami régi szar...

AldoWinnfield 2015.01.12. 10:17:52

Én azzal együtt, hogy támogatom a kollégát, a kommentelőkkel értek egyet. Remek film és jól is öregedett.

Gringo 2015.01.12. 10:59:55

Provokáció! Le se sz@rják az emberek a filmes blogokat, mert annyi van belőlük, mint égen a csillag. Ezért hát valami megdöbbentőt kell írni, amire ugranak az olvasók. Trollkodni nemcsak kommentben lehet!

AldoWinnfield 2015.01.12. 11:13:56

@Gringo: Egy trollkodó poszt nem ilyen és amúgy sem utazunk trollkodásban. (illetve amikor igen, akkor az érezhető és ironikus)

Itt csak arról van szó, hogy DaniAlves kollégának nincs ízlése... :D De viccet félretéve, az a lényeg, hogy mindenről erős véleménye van, az Alien meg pont nem jön be neki, van ez így. Ne lássatok bele többet, mint ami, inkább tessék konstruktív vitát folytatni arról, hogy miért nincs igaza.

Gringo 2015.01.12. 11:44:50

Próbálom visszafogni magam, hogy ne akadjak ki.
De már rohadtul elegem van ebből a hipszter majomkodásból, hogy mindent le kell szólni, mert az olyan cool.
Nem a filmek kopnak meg az idők során, hanem a társadalom változik. Én sem bírtam megnézni a 12 dühös embert, mert nem az én korosztályomnak való. De nem mondom, hogy sz@r!
És megértem, ha egy mai fiatal nem kíváncsi a Csillagok háborújára, mert neki az ultragagyi.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2015.01.12. 11:57:22

@Gringo: Én nem értem meg azt, aki nem kíváncsi a Star Warsra. Az nem gagyi, az veri az összes mai blockbustert. Szóval ja...

Amúgy meg, ha nem bírtad végignézni a 12 dühös embert, akkor hogyan írnál róla posztot? Mármint, mi állna benne?

"Egy kurva jó film, attól függetlenül, hogy nem bírtam végignézni, de ugye az IMDB-n nagyon jó helyet foglal el, szóval csak nálam nem talált be. De amúgy tényleg király, a zsáner egyik legjobbja, stb stb..." :D

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.01.12. 12:30:40

@Gringo: Ha ezt viccből írtad (mert valljuk be, elég modoros volt ahhoz), akkor vedd úgy, hogy nem szóltam. Ha komolyan:

Én megértem, hogy a világképedet egyszerűbb úgy igazolni, hogy ugye másnak feltétlenül csak hátsó szándékból lehet eltérő véleménye a tiédtől. Ez ugye a politikától kezdve (vö. ki pénzeli a tüntetőket) gyakorlatilag az élet összes területén megjelenik, de sajnos azoknál, akik kellően intelligensek, hogy ezen a szinten túllépjenek, eléggé komolyan vehetetlen ez az érvkészlet, és leginkább azt mutatja, hogy nem tudsz semmit felhozni az álláspontod mellett.

A lényegi részhez: a 12 dühös ember pont egy remek példa arra, hogy akkor is élvezhető film valami, ha egyébként a benne ábrázolt társadalmi berendezkedés vagy sztorielemek idejét múlttá válnak. Annak a filmnek például néhány szófordulata vagy érvelése ma már tényleg inkább humoros, de egyébként alapvetően az egész mű tökéletesen megállja a helyét a mai napig. Szemben mondjuk az olyan napjainkban készülő Oscar-hajhász alkotásokkal, amelyek még mindig a rabszolga-felszabadításról és társairól szólnak... Szóval egyáltalán nem évszámfüggő, hogy idejétmúlt valami, éppen ezért nem tartom helyénvalónak az általánosításod.
De mint írtam, az Aliennel nem az volt a baj, hogy megkopott, hanem, hogy ami akkor menő volt, mert még senki nem csinált ilyet, az ma nem menő, mert azóta meg készítettek ilyet, mi több, jobbat is. Csak ennek belátásához le kell küzdeni a nosztalgisznobizmust.

Mindenesetre sajnálom, hogy nem tetszett neked a 12 dühös ember, de azt még inkább, hogy a véleményedet ezzel kapcsolatban nem mered felvállalni és inkább belesimulsz a közvélekedésbe. Ez már eleve nem egy tiszteletre méltó dolog, de az erkölcsi alapot meg végképp nem adja meg ahhoz, hogy azokat minősítsd pejoratívan, akik veled ellentétben fel merik vállalni.

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2015.01.12. 12:32:37

@Gringo: A minden filmnek a lehúzásánál csak az a nagyobb hipszterkedés, hogy ha egy adott témában (jelen esetben a kolléga véleménynyilvánításában) nem vagy jártas, de te 3-4 elolvasott írás után kollektív véleményt alkotsz.

Amúgy meg hidd el, minket marhára nem érdekel az, hogy hány filmes blog van rajtunk kívül, azt pedig, hogy "le se szarják az emberek.." kicsit fura megjegyzés úgy, hogy te egy blog véleménye miatt pöffögsz a kommentszekcióban.

Dr_utcai_arcos 2015.01.12. 15:37:07

Nos visszatérve a 12 dühös emberre, mind az eredeti, mind az "utángyártott" verziója tökéletes. Egyik azon feldolgozásnak, amit nyugodtan le lehet adni akár másnap az eredeti után és az embernek nem lesz hiányérzete. Írhatnám, hogy mind a kettő korának zseniális színészeit sorakoztatta fel, de a 97-es feldolgozásban ugye elég sokan játszottak, akik már bőven éltek az eredeti készülésekor is :).

Razzul 2015.01.12. 17:04:48

A banánfejű szörny neve Xenomorph.

Edgecrusher 2015.01.12. 21:49:33

Félretéve a -saját- nosztalgiasznob-hatást, egyetértek az értékeléssel (pont szintjén), az viszont érdekes kérdést vet fel, hogy mennyire kell a filmet a megjelenési környezethez mérni, és mennyire a jelenhez...
Szvsz az Alien mindenképp újat hozott a filmtörténetbe, (ehhez mondjuk kellett egy Giger is), és máig élvezhető. Az első és a második rész összehasonlítását kicsit alma-körte összehasonlításnak érzem, mert két különböző stílusú filmről van szó.
A lassú cselekményről/Alien szerepeltetéséről: Szerintem, bár sokadszori nézésre valóban unalmassá válhat, megvan a maga funkciója: jobban megteremti a hangulatot, és az ismeretlentől való félelemre épít.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.01.12. 23:57:14

@Edgecrusher: Sajnos nem tudom máshoz mérni, én itt ülök 2015-ben, láttam az azóta készült filmeket, ha megfeszülök, sem tudom jobban élvezni attól, hogy 1979-ben valószínűleg elaléltam volna tőle. Mert egyébként jó eséllyel ez történt volna, ha akkor látom.
Az első két rész között nem is akartam semmilyen párhuzamot húzni, azon kívül, hogy az többet kihozott a koncepcióból, ennyi.

Nem is kifejezetten az a baj, hogy lassú a cselekmény, hanem, hogy tele van olyan felesleges dolgokkal, mint az említett picsogás a részesedés kapcsán, az meg aztán tényleg semmit nem tesz hozzá a hangulathoz.
Az ismeretlentől való félelem addig játszik, amíg el nem kapja az első delikvenst az Alien, onnantól kezdve azért bátran használhatták volna, és nem csak akkor, amikor valakinek éppen útba esik.
Megígértem, hogy nem fogok párhuzamokat húzni, de muszáj lesz, az Aliens pl. azért sokkal feszültebb, mert ott az események beindulásától folyamatosan ott van az a tudat, hogy JÖNNEK és egy percre nincs nyugtuk a szereplőknek.

Gringo 2015.01.13. 01:56:31

Nem tudom srácok. Lehet, hogy nem vagyok olyan művelt mint ti, lehet, hogy nem tudom olyan választékosan (nyakatekerten? kacifántosan?) kifejezni a véleményemet.
Nem is igazán értek mindent amit válaszoltatok a kirohanásomra.
De én amióta az eszemet tudom imádom a filmeket. Vannak, amik tetszenek és vannak, amik nem. Nekem ez ilyen egyszerű. És ami igazán tetszik az 100 év alatt sem kopik meg számomra.
Nem állt szándékomban megbántani senkit, inkább én kérek elnézést!

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.01.13. 09:01:02

@Gringo: "És ami igazán tetszik az 100 év alatt sem kopik meg számomra."
Nekem sem igazán, de ez a poszt még mindig nem erről szól, és őszintén szólva már eddig is túl sokszor írtam le.

banyek 2015.01.13. 14:30:00

@Razzul: Nem, a bananfeju szorny neve NEM xenomorph, bar valami marha elkezdte, es azota igy nevezik. :)
A xenomorph jelentese 'idegen forma' es olyan elolenyt jelol, ami ismeretlen. Igy az Alien franchiseban megjeleno idegen letforma bar valojaban xenomorph, az nem nev nala, hanem tulajdonsag.

Amugy a kritika irojanak tokre nincs igaza, pont attol nagyon eros ez a film, hogy eleg sok ido van arra, hogy felepitse a vilagot, a picsogo gepeszektol kezdve, a lassan kitartott snittekig, ahol meg a parancsnoki hidon levo veszhelyzeti sisakra is van ido - amit aztan sosem hasznalnak. (Arrol nem is beszelve, hogy ez a film valamilyen formaban meg szinpadra is lenne viheto, annyi kulonfele modon jelenkeznek a szereplok jellemei.)
Szerintem.

szúnyog?? mert nem buddha 2015.01.13. 14:58:51

Engem technikai dolgok zavarnak ebben a filmben. de nem csak erre jellemzőek ezek a dolgok. Például az, hogy erre a pár fős legénységre minek kell az egész óriási hajó minden kis szegletét nyomás alatt tartani. Meg hogy például miért kell 2 méterenként villogó sárga szirénát beszerelni az egész hajóba erre a hét főre.Jó persze kell a feszültségkeltés, csak akkor is... olyan életidegen :)

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2015.01.13. 15:22:28

Az ötven perc bevezetés akkor tűnik hosszúnak, ha már háromszor láttad a filmet, meg az összes többi folytatást. Amikor először nézted a moziban, úgy, hogy gőzöd sem volt, mi fog történni a következő percben, az más tészta.

Jókora balfaszság az Alienen a folytatások (amelyeknek nyilván nem volt más választásuk, mint fokozni az alien-effektust) alienpornóját számonkérni.

Zak 2015.01.13. 15:23:59

@szúnyog?? mert nem buddha: pont ez teszi a filmet realistábbá. A hajó lehet h az idő nagy részét a végtelen űrben teszi meg, de amikor pakolni/mozgatni/kiüríteni kell a rakományt/rakodóteret/stb. akkor valsz. sokkal több ember szorgoskodhat ott, és mindenhol ahol ember dolgozik vannak biztonsági előírások.
A nyomás dologgal lehet h igazad van, de ki tudja?

@danialves: "De mint írtam, az Aliennel nem az volt a baj, hogy megkopott, hanem, hogy ami akkor menő volt, mert még senki nem csinált ilyet, az ma nem menő, mert azóta meg készítettek ilyet, mi több, jobbat is." - na ne már. Szóval ha valaki lemásolja az Alienst valamilyen szempontból, akkor az eredeti film már nem lesz menő? wow
A filmnek pont az adja meg a hangulatát, hogy lassú. Pont attól lesz más, mert nem tyú-tyú lézerágyúznak összevissza, hanem teljesen hihető környezetbe rakják bele a hihetetlent.

justizmord 2015.01.13. 15:46:24

Bocs, de ezt nem is értem: "mennyire nem állja meg a helyét az Alien a mai filmek között". Biztosan azért, mert ez nem egy mai film. 2003-as verzió? Erről mondjuk nem tudtam (Scott vagy vállalhatatlannak tartotta az eredetit vagy csak kaszálni akart egy jót?), de valószínűleg most már az sem állná meg a helyét a mai filmek között. Kár, hogy így gondolkodsz (erről?) a filmről: hogy hányszor lehet újranézni meg hogy király-e a látvány. Ezután szerintem a Szárnyas fejvadász-t már meg se nézd. Igaz, ez még akkor készült, amikor Scott a legjobb formájában volt, de néha nagyon vontatott a sztori, ráadásul nagyon elavult technikával készült.

Dr_utcai_arcos 2015.01.13. 15:57:23

@justizmord: Visszatérve a 12 dühös emberre.., no nem :). A Szárnyas fejvadász is egy érdekes film. Azt is újra nézve, kicsit "kopottnak" tűnik az egész, de ha az ember kikapcsolja az agyát, ugyan úgy beszippantja mint az Alien és már fel sem tűnik, hogy ősöreg filmeket lát. Mint a legelőször említett Casablanca-m, azt 200x-ben megnézve, viccesnek tűnnek a makettházak, a papírmasé díszletek, de ha úgy nézed, hogy nem akarsz mindenképpen párhuzamot vonni a mai filmekkel, akkor zseniális mű. Bár ellenpólusnak ott a Ben Hur, ami még mai szemmel is elképesztő látványfilm (bár, szó se róla, a kocsiverseny alatt elég jól látszik már a vetítés).

Nazareus 2015.01.13. 16:09:43

@Zak: Veled értek egyet. Ez egy olyan thriller/horror-nak készült eredetileg, ahol nem az a lényeg, hogy minden pillanatban szörnyek záporozzanak. Azaz természetesen lassú a cselekmény. Mint a Ragyogásban. Az a dolga, hogy lassan épitse fel a feszültséget és gyakran a nem látható csak sejthetö dolgok ijesztöbbek, mintha nyiltan mutogatnák azt a fránya Alient. Sokkal hamarabb elmenne a varázsa, hisz ha megmutatják rögtön, akkor utána már nem lehet képzelödnie a nézönek. És pont ettöl jó egy film, hogy bevonja a nézöt a képzelödésbe.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.01.13. 16:45:26

@szúnyog?? mert nem buddha: Nekem az ütötte meg nagyon a szemem, hogy mindenhol ég a villany, miközben a legénység hibernációban van. Ami nem is tűnt volna fel, ha nem úgy nézne ki az első pár snitt, hogy remekül bevilágított díszletek, majd ahogy közelítünk a hibernációs kamra felé, egy sötét folyosón sorban kapcsolódnak fel a lámpák.
De egyébként valaki egyszer végigvezethetne azon, hogy bizonyos tereknek mi volt a funkciójuk, mert én eskü nem értem a hajó belső designját. Vagy pl. azt, hogy hét főre miért kell egy gyakorlatilag akkora szellőzőrendszer, mint a hasznos tér...

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Ez valóban így van, hogy sokadik nézésre lesz különösen unalmas, de mint írtam, egyébként sem tartom indokoltnak eddig elnyújtani, főleg, hogy a film csak két órás.

@Zak: Ha Aliens azért király film, mert az az egyetlen, amelyik ezt vagy azt csinálta, akkor igen. Az Avatar látványára is jobban elélveztél 2009-ben, mint most, amikor már jó pár film tudja hozni ugyanazt látványvilágot (ha nem jobbat.)
A "teljesen hihető környezet"-et meg biztosan nem egy sci-finél, hovatovább, egy ilyen sci-finél sütném el.

@justizmord: Bocs, hogy megkérdezem, de te amúgy olvastad a kritikát? Mert van egy olyan tippem, hogy elolvastad kb. az első és az utolsó bekezdést, mert az ottani mondataimat szajkózod, közben meg felteszel egy olyan kérdést, amire pl. a harmadikban leírtam a választ.
Amit nem értesz, azt meg szerintem azért nem érted, mert te is abból indulsz ki, hogy egy film szükségszerűen elavul, és ezt valahogy úgy kell kompenzálni, hogy valami mesterkélt módon a korabeli érdemeit méltatjuk. Pedig ez nem mindig van így, írtam már fentebb a 12 dühös embert, de pl. ennek a folytatása, az Aliens is abszolút megállja a helyét mai összevetésben.

Booker DeWitt 2015.01.13. 17:03:16

12 dühös ember nekem tetszett, komoly tanulsága van, és a mai kor embere is tanulhat belőle.

justizmord 2015.01.13. 17:17:17

@danialves: Elolvastam, nem olyan hosszú az, azt hiányolod, hogy a cselekményvezetéssel kapcsolatos kritikákba nem mentem bele? Miért tenném? A film vagy tetszik, vagy nem tetszik - Neked, nekem, bárkinek. És Te a kommentemet amúgy olvastad? Nem tettem fel Neked kérdést. A 12 dühös ember meg hogy jön a kommentemhez? Én pusztán azt nem értem, hogy miért kell egy filmet azon az alapon kritizálni, hogy régen készült (szándékosan nem az elavult szót használom, a technika esetleg az, de a történet?). Ettől nem "menő"?!?! CAmúgy csak a menő filmeket menő nézni? A többi nosztalgosznobizmus vagy mi? Ha úgy gondolom, hogy ez nem így van, akkor ebben a gondolatban mi a mesterkélt? Bár lehetne méltatni a film "érdemeit", hogy pl. teljesen új alapokra helyezte a női karakterek szerepét a filmben mint olyanban, én nem ezt tettem. Egyszerűen csak nem értem az ilyen értékeken alapuló gondolkodást.

Gsnake 2015.01.13. 17:28:55

Nem tudom... mi kb. 3-4 hete néztük újra a párommal, de sem vontatottnak, sem idejétmúltnak nem éreztük. Cselekményvezetés szempontjából persze szöges ellentétben áll a második résszel, de ez egyáltalán nem válik hátrányára (ettől függetlenül nálam a második rész a favorit). A "két szerelő picsogása" engem egyáltalán nem zavart, teljesen jól belepasszolt a film lassúbb történetszövéséhez. Az idegen "háttérbe szorítása" épp hogy olyannyira előnye ennek a résznek (rejtélyesebb, titokzatosabb, ami jobban passzol ehhez a "nyugisabb" meséléshez), mint amennyire előnyös a második részben a részletesebb látvány és a többi idegen (harcosok/dolgozók, hímek és a királynő) szerepeltetése. Az első részt összevetni a másodikkal olyan, mint almát a körtével... mindkettő gyümölcs ugyan, de teljesen más.

Gsnake 2015.01.13. 17:29:36

@Gsnake: sok lett a passz... passzolom :)

sasaone 2015.01.13. 18:46:44

Nagyon, de nagyon, de nagyon nagyon nem ertek egyet a poszt irojaval. Ennel a filmnel melyebb skizofreniaba donto, sulyos lelki rokkantsagot okozo, gyerekkor ota remalmokat idezo nyomort azota sem okozott semmi. Ezt a filmet csakis elismeressel kiserve lehet megemliteni. Egyaltalan nem erdekes mit tart a cikk iroja indokoltnak. Ha harmindszor nem lattam az Alien-t, akkor egyszer sem. De a decemberi Corvinos vetitesen majdnem ugy ossze- vissza szartam magam, mint amikor eloszor lattam 87-88 korul. Szoval nagyon is jol tartja magat a film.

spinat 2015.01.13. 19:01:31

a szerzönek nem ajánlom a 2001 Ürodüsszeát. Viszont a Transformersben sokkal feszesebb a tempó, semmi üresjárat.

Lauro 2015.01.13. 20:02:05

Nehéz úgy nézni régebbi filmeket, hogy érezzük azt a hatást, amelyet a maguk korában kiváltottak. Mára sok tekintetben tompult a befogadók érzékelése, ezért sokkal harsányabb a legtöbb alkotás.
Szerintem az Alien zseniális, a széria legjobbja. Annyi új dolog van benne: a műfaj, horror és sci-fi egyvelege, a látványvilág párját ritkítja (mind a mai napig), a világűrbe helyezett játéktér, klausztrofóbia, emellett a Cronenberget már-már megelőző testi horror (nem tudom, mi erre a szakszó), a robot karaktere (és maga a robot mint csavar a sztoriban)... És még folytathatjuk. A feszültséggel zseniálisan bánik; a főhős nő... Mára ezek az eszközök, képi világ, csavarok, újdonságok elcsépeltek; de azért, mert ez a film egyedül ennyi újjal és nagyszerűvel szolgált, igazi klasszikus, szó szerint korszakalkotó mozi.

Edgecrusher 2015.01.13. 20:37:29

@danialves: A picsogás szerintem a karakterábrázolás miatt van. Gondolom, hogy közelebb hozza, hogy ez lényegében egy "meló", amiért pénz jár, meg hogy megmutassa a legénységen belüli "erővonalakat", és alkalmat is ad arra, hogy le legyen ugatva a két technikus, ezáltal kihangsúlyozva a legénységen belüli hierarchiát. (V.ö. később a visszaengedjük/ne engedjük vissza őket-kérdéskörét, rávilágítva arra, hogy hogyan alakul a parancsnoki lánc)

Razzul 2015.01.13. 21:21:06

@banyek: Ha jól emlékszem, az a marha a második film egyik karaktere volt. :)

Durvalegény 2015.01.13. 22:12:39

Nehéz mit kezdeni azokkal a kritikákkal, amelyek a lassúságot kifogásolják. 2001 Űrodüsszeia? Solaris? Vagy ezek sem időt állók?

A címszereplő alulhasználtságára vonatkozó panasz pedig egyenesen igénytelenségre utal. Szerintem azok a horrorok sokkal hatásosabbak, amelyekben nem fröcsög folyamatosan a vér, és az, amitől félnem kellene, nincs állandóan a képernyőn, hanem csak fenyegető közelségét érzem. Egyszerűen jobban működik. Ez még csak nem is esztétika, hanem pszichológia.

Gyenge poszt, bocsánat.

banyek 2015.01.13. 22:26:55

@Razul: Nem, a masodik filmben is ugy emlegettek, mint xenomorph (aka. idegen) nem pedig mint Xenomorph (tulajdonnev). Mondjuk mindgy, mert ha bedobom a googlebe, akkor Giger allatkajat dobja ki ra, szoval igy alakult. :)
Kulonben szerintem ennek a filmnek az a szuper tulajdonsaga, hogy nincs igazan foszereploje. Ha nem ismered a franchiset, nem tudod, hogy Ripley fogja tulelni, nem tunik fel, nincs tobbet a szinen, mint a tobbiek.
Az urhajo meretet meg ha megnezitek, nem annyira nagy, a legnagyobb resze a a finomito, amit vontat.

Dr_utcai_arcos 2015.01.13. 22:31:29

@banyek: Höhö..Egyszer ráveszem anyámat, hogy nézze meg -ő tuti nem látta még, bár szerintem megállna a szíve-, és előtte megkérdem, szerinte melyik fog életben maradni, aztán még egyszer a félidőben is :D.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.01.14. 00:37:33

@justizmord: Most azok után mit mondjak, hogy még azt sem tudod, a saját kommentedben mit írtál le? ( nem tettél fel kérdést vö. "Scott vagy vállalhatatlannak tartotta az eredetit vagy csak kaszálni akart egy jót?" )
Mindenesetre elnézést kérek, abból a hibás premisszából indultam ki, hogy ha elolvastad a posztot, akkor meg is érted, de messze nem ez volt a helyzet, az utána következő kommentemről már nem is beszélve.
De mivel simogatja az egomat, hogy lassan már kötelező érettségi tananyag leszek, annyira sokan nem értenek, teszek még egy legutolsó próbálkozást:
Nem láttad értelmét annak, hogy az Alient modern kontextusba helyezzük, mint hogy "nem mai film." Mivel e mögé különösebb indoklást nem adtál, azon a vonalon indultam el, hogy szerinted felújítva sem állná meg a helyét, ergo éltem a feltételezéssel, hogy azért értelmetlen, mert lehetetlen követelményeket állítok. Ezzel nem értek egyet, ld. az általad nem értett példa, és éppen ezért mesterkéltnek tartom azt a gondolatot, hogy ilyen alapon ne lehessen kritikát megfogalmazni a művel szemben.
Továbbá nem értetted azt sem, hogy a filmet nem azon az alapon kritizálom, hogy régen készült, hanem konkrétan minden más alapon. Csak mivel történetesen ennek az a kontextusa, hogy mivel régen készült, ezt a korrekt, de nem túl kiemelkedő film a te szóhasználatoddal élve "menő" lett, úgy gondoltam, kitérek erre, hogy annak idején ez valóban korszakalkotónak számított.

@Durvalegény: Semmi gond, mert láthatólag te sem értelmezted a leírtakat.
Alulhasználtság kapcsán rágódj még szerintem ezen a mondaton és hogy pontosan milyen kapcsolatban van is a vérfröcsögéssel és a fenyegető közelség érzésével: "A banánfejű szörny gyakorlatilag csak a szereplők megölésének erejéig tűnik fel a színen, egyébként diszkréten félrehúzódva várja, hogy a csapdájába sétáljanak."

@spinat: Uhh, hát bocs, én olyan emberre inkább nem hallgatok, aki szerint a Transformersben nincs üresjárat...

@Edgecrusher: A feleslegest úgy értettem, ahogy a posztban is írtam, hogy túl sokat foglalkoznak vele. Eleve senki más karakterábrázolására nem szánnak ennyi időt (éppen ezért mondjuk eleve a létjogosultságát is meg tudnám kérdőjelezni, pl. Dallas vagy Kane milyen karakterábrázolást kapott?), másrészt az így megírt 3-4 jelenet helyett bőven elég lett volna 1, és még azt is össze lehetett volna vonni valami mással. Egy jó forgatókönyvíró képes erre, egy középszerű meg úgy oldja meg, mint ebben a filmben.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.01.14. 01:39:43

@Gringo: én ezzel nem vagyok így, én pl. amikor gyerek voltam, vagy tini, vagy twenty-something :D akkor is mindig érdekeltek az előttem lévő korok is, épp azért hátha találok benne valami jót, nem röhögtem ki apámat hogy jaaaaj öreg milyen szar zenéket hallgatsz, sőt inkább a saját korosztályom "menő" zenéitől hánytam vért (szomorú szamuráj, stb.)

szal ez hozzáállás kérdése, kíváncsi leszek ki dobja majd az első lájkot erre a... khm... írásra :D

billy reed 2015.01.14. 01:43:33

@danialves: "Az Avatar látványára is jobban elélveztél 2009-ben, mint most, amikor már jó pár film tudja hozni ugyanazt látványvilágot (ha nem jobbat.)"

Oké, azért ne ragadtassuk el magunkat!
Az Avatar látványvilágánál jobbat még nem készítettek. Legalábbis aki IMAX-ben nézte, nem otthon asztali DVD-ről, az tudja.

@Durvalegény: +1

justizmord 2015.01.14. 08:31:18

@danialves: Elnézést, ritkán találkozik össze az ember meg nem értett zsenikkel, néha nehéz felismerni őket. Biztos emiatt van, hogy nagyon nem értjük egymást. Azt a bizonyos kérdésemet nem Neked tettem fel, izé, afféle költői kérdés volt, bocs, igazad van, leírva minden kérdőjel egyforma. Hogy ki mennyire figyel arra, hogy mit ír: a "menő"-t emlékeim szerint Te írtad először egy kommentedben, nekem csak megütötte a szemem. De mindegy, tényleg nagyon nem értjük egymást, hagyjuk is abba, mielőtt túlságosan személyeskedővé válna a beszélgetésünk, bocs, ha megbántottalak, további szép napot.

spinat 2015.01.14. 08:49:09

@danialves: iróniaméter nem rezgett be, igaz?
amúgy mondj már egy azóta készült filmet, ami összehasonlítható stílsuban és tematikában, de jobb, mint az Alien és nem ugyanazokat a paneleket használja pepitában.

egy film nem attól lesz jobb, ha feszesebb a tempója.

Leone_510 2015.01.14. 11:32:33

nem akarom különösebben danialvest védeni mert szerintem sokszor mellé lő a kritikáival, bizonyos értelemben az ő (kissé defektes :) ) szempontjából igaza van,
"A jelenetek lassúsága helyett ugyanis ezerszer hangsúlyosabb magának a cselekménynek a lassúsága"
ez 2015-ben tökéletesen igaz, ma már egy hosszú videoklipek a filmek és ha ehhez szokunk hozzá akkor a "régiek" lassúságban és a téma kibontásában valóban nem siető filmek ilyen lehetnek, és szerintem a hangulatot ő sem vitatta
a konklúzióm mégis az, hogy nem érti a filmet mert egy 36 éves filmet még ha meg is vágták, a lassúsággal kritizálni butaság mert pont ebben rejlik a varázsa , Ember 2015 van! :)

"De filmtörténelmi jelentőség ide vagy oda, az Alien már egyáltalán nem értékelhető kiemelkedő filmként."
na ezért gondolom, hogy lövésed sincs vagy a kritikához vagy a fogalmazáshoz, a kiemelkedő filmeket többnyire a saját korukban már megfelelően értékelik (persze van kivétel de ez mellékes) és ezektől a filmektől nem vesszük vissza a dicséretünket még akkor sem ha a kor már meghaladta, és ilyet nem jelentünk ki

a 12 dühös ember tök felesleges példa mert az a témája miatt klasszikus, ezért lehet színházban is előadni míg az Alient bajosan :)

Jó lenne tudni hány éves vagy danialves mert sokat segítene nekünk megérteni téged, vegyük alapul az Üzenet az űrből c. filmet akkoriban ment a moziban mint az Alien, na ezt nézd meg most, hát végigröhögöd pedig akkoriban nagyon jó kis tuti film volt , na erre a filmre igaz a megállapításod mert vannak amik elvesztik a hangulatot és a varázst de az nem az Alien

shred 2015.01.14. 11:40:09

Most ugrott be, hogy tulajdonképpen az Aliensben is nagyon sokáig tart, amíg a csapat találkozik a szörnyekkel - talán fél óra az elejétől? Egy sci-fi/akció film, amiben fél órán át nem lőnek, nincs idegen?:) A sztori más felvezetést kívánt az első részhez képest, nyilván egy teherhajó unatkozó, elégedetlen civil melósai nem mutatnak olyan izgalmasan, mint egy halom kemény tengerészgyalogos, látványosan himbált fegyverekkel, égig érő tesztoszteronszinttel ordítozva.

banyek 2015.01.14. 11:52:47

@szúnyog?? mert nem buddha: direkt beleneztem tegnap az elejen ott a snitt, amikor kinyilik a hibernacios fulke, akkor meglebbennek a felakasztott kopenyek a folyoson -> nem volt nyomas alatt az urhajo tobbi resze, onnan jott ki a szel...
@danialves: www.alienexperience.com/forum/index.php?topic=6870.105 ?

Dr_utcai_arcos 2015.01.14. 18:48:06

@Leone_510: el a kezekkel a Liábe dióktól :P!!

nyakon táltenger 2015.01.15. 14:56:21

jóvan hüjjegyerek, csak így tovább.
még írhacc pár fjasznyakú cikket:

megnéztem a madarakat+pszichót ÉS NEM IJJETTEM MEG.

beültem oldtimerbe, nincs benne a/c, 1SZAR AZEGÉSZ.

újrahallgattama MK-27et FOSTARISZNYA.

...megélhetési kankóvadász. jóáras klikkelésért bármit.
anyádat mennyiért ócskázod?!

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.01.16. 00:41:08

@billy reed: Speciel nekem a Gravityé jobban tetszett, de őszintén szólva most nem akarok sok kört futni azért, hogy megtaláljam a kellően szemléletes példát számodra is, szerintem érted anélkül is, mire gondolok. ;)

@justizmord: Szóval elolvastad rá a választ, majd feltetted a kérdést, oké, nem firtatom.
Egyébként igazad van, tényleg én írtam, remélem megbocsátod, hogy amikor a kritikából és még random kommentekből ragadsz ki és fűzöl egymás után tetszőlegesen egy-egy mondatokat, akkor már kicsit nehezemre esik követni, hogy miről van szó. Ilyen lóugrásban haladva már én sem értem a saját gondolataimat, nem csoda, hogy te sem.

@spinat: A modorméter rezgett csak be sajnos, de az nagyon.

Pl. kezdetnek mindjárt ott van a Aliens, ahogy a kritikában is írtam, bár az lehet, hogy stílusban nem állja meg a helyét.
De akkor legyen a Pandorum.

@Leone_510: "és ezektől a filmektől nem vesszük vissza a dicséretünket még akkor sem ha a kor már meghaladta, és ilyet nem jelentünk ki"
"na erre a filmre igaz a megállapításod mert vannak amik elvesztik a hangulatot és a varázst de az nem az Alien"

Most lehet, hogy én nem értem, amit írsz, de mintha magadnak mondanál ellent, amikor azt írod, hogy az anno "jó kis tuti film" ma már nevetséges tárgya lenne. Most akkor visszavesszük a dicséretet vagy sem, és ha igen, miért? (Mert ez utóbbit nem igazán sikerült leírnod.)

Mert egyelőre annyit mondtál, hogy az Alien a mai napig kiemelkedő film, mert ez az Alien.

@shred: Annak ellenére, hogy az Aliens sem éppen a legtempósabb bevezetést kapta, szerintem ott sokkal hasznosabban használták fel az időt. Pl. a főszereplő karakterépítésére, ami valljuk be, az első részből eléggé kimaradt, a Weyland-Yutani hozzáállását is megalapozza a bizottságos jelenet, szóval szerintem értelmesebben sikerült kitölteni ezt a ca. 50 percet. (Most a rendezői változatról beszélek, ahol mondjuk olyanok, mint Ripley lánya nincsenek kivágva.)

@banyek: Ezt köszi, viszont még mindig az a bajom, hogy oké, hogy maintenance bay meg instrumentation bay, csak minek? (Gőzgép, csak mi hajtja? :D)
Mert pl. elképzeléseim szerint egy ilyennek a hajtómű közvetlen környezetében lenne értelme, nem mondjuk az orrban, ahol az alaprajz szerint nincs semmi, csak üres tér.

Werewolfrulez · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2015.01.18. 18:03:07

"...meghatározó látványvilágot kreált és egy B-filmes koncepciót (mert az Alient eredetileg annak szánták) tett a horror és sci-fi egyik mérföldkövévé."

Mindig megnevettet a stílustörés a film közepén, ahol a "hardcore" sci-fiből átvált bugyuta B-horrorba. Az elején még minden logikus, aztán mindenki meghülyül, és baromságokat művel. De jól tudtak trollkodni már régen is! :D

Egyébként sajnos öregedett a film.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.01.18. 18:46:31

@Werewolfrulez: Ja, vannak benne hülyeségek, de mondjuk engem annyira nem akasztottak ki, kivéve a végén, amikor a csávó puszta kézzel akar nekiesni az Aliennek...
De már le sem mertem írni, mert már így is leharapta a fejem mindenki, hogy miért nem ájult csodálattal viseltetem imádatuk tárgya iránt...
süti beállítások módosítása