Fekete leves (2014)
2014. december 28. írta: FilmBaráth

Fekete leves (2014)

Véleményem szerint a stílus maga az ember, éppen ezért, habár tökéletesen meg tudom érteni, hogy egy rendezőnek nem esik jól, ha kritizálják a filmjét (márpedig ez a műfaj ezzel jár, ha tetszik, ha nem), nem minősíthető az a viselkedés, hogy veréssel fenyeget meg egy kritikust.…

A 20 legjobb film 2014-ben - danialves szerint (11-20.)
2014. december 28. írta: danialves

A 20 legjobb film 2014-ben - danialves szerint (11-20.)

Már tavaly is nehezen küzdöttem meg azzal, hogy 10 szereplőre szorítsam le az év legjobbjait (ennek eredménye lett ez a kissé faramuci összeállítás),  idén pedig ez még ennél is nagyobb feladat lett volna. Ebből arra következtetek, hogy 2014 filmes szempontból egy borzasztó erős…

Hétköznapi vámpírok / What We Do in the Shadows (2014)
2014. december 27. írta: Werewolfrulez

Hétköznapi vámpírok / What We Do in the Shadows (2014)

A lelkes kritikák ellenére az új-zélandi Housebound c. horrorvígjáték nem nyerte el maradéktalanul a tetszésemet - nem is én írtam róla a kritikát. A vérgőzös komédiák kapcsán nagy hagyományokkal rendelkező Új-Zélandról (lsd. Hullajó) azonban idén egy újabb, hasonló műfajú film is érkezett, What We…

ComingSoon 2015 - 2. rész: A nagyok
2014. december 27. írta: FroG

ComingSoon 2015 - 2. rész: A nagyok

Bár a listadömpinget legutóbb a kisebb alkotások első adagjával kezdtük meg, a sormintát ezúttal a nagyobb költségvetésű filmekkel folytatjuk. Az alább olvasható lista egyik legfontosabb szempontja az, hogy csak olyan alkotás kerülhetett fel, amelyet egyikőnk, esetleg mindkettőnk…

Hogyan írjunk szerelmet? / The Rewrite (2014)
2014. december 27. írta: FilmBaráth

Hogyan írjunk szerelmet? / The Rewrite (2014)

Van olyan  írói vénával rendelkező filmőrült, aki nem álmodott arról, hogy átveszi az Oscar - díjat egy sikeres alkotás forgatókönyvírójaként? És abba már belegondolt valaki, hogy néhány évtized után mit fog érni a hőn áhított szobrocska a rideg filmiparban? Mert bizony…

The Frame (2014)
2014. december 26. írta: danialves

The Frame (2014)

Rengetegen próbálkoztak már meta-filmekkel, amelyek az alkotói, filmkészítői folyamatot próbálták megfogni ezeken a darabokon keresztül. Eleve kérdéses, hogy mennyire lehet egy médium keretéből kilépni egyben annak keretein belül maradva, mindenesetre ez nem egy egyszerű feladat,…

Fenegyerek / Son of a Gun (2014)
2014. december 26. írta: danialves

Fenegyerek / Son of a Gun (2014)

Úgy érzem, érdemes ausztrál filmeket néznem. Az utóbbi időből a The Rover vagy a These Final Hours ha nem is ugrottak rögtön a kedvenceim közé, egy egészen különleges és ezen keresztül maradandó élménnyel tudtak megajándékozni. (A The Babadook pedig egyenesen zseniális volt.)…

Reszkessetek, betörők! / Home Alone (1990)
2014. december 26. írta: !Márk!

Reszkessetek, betörők! / Home Alone (1990)

Első látszatra úgy tűnhet, hogy karácsonyi filmet nem nagy dunszt elkészíteni, viszont amennyire egyszerűnek tűnik a recept, legalább annyira könnyen lehet hibázni is. A Reszkessetek, betörők! kultusz nem indokolatlan, hiszen Chris Columbus megtalálta a felnőtt -és a…

The Interview (2014)
2014. december 25. írta: AldoWinnfield

The Interview (2014)

Aki egy kicsit is követi a moziuniverzum eseményeit, ismeri a történetet. A Sony számítógépes rendszerét november végén hackerek törték fel és rengeteg olyan információ került ki az internetre, amelynek nem lett volna szabad. Továbbá a cyberbűnözők (akik az FBI szerint…

Sorozat: Homeland - 4. évad
2014. december 25. írta: danialves

Sorozat: Homeland - 4. évad

(A poszt csak az első 3 szezon eseményeire nézve spoileres.) A 3. évad végével a sorozat döntő pillanatoz érkezett. Az írók gyakorlatilag lezárták a történetet, hogy tulajdonképpen teljesen tiszta lappal indítsanak, sok nézőnél viszont ez volt az a pont, ahol végleg magára…

ComingSoon 2015 - 1. rész: A kicsik 3/1.
2014. december 25. írta: danialves

ComingSoon 2015 - 1. rész: A kicsik 3/1.

Még jó néhány évösszegző listával adósak vagyunk, de hogy addig se tétlenkedjünk, tekintsünk előre hagyományos összeállításunk keretében, amelyben FroGgal a következő év legjobban várt filmjeit szedtünk össze nektek. Tavaly már ezzel nagyon jó munkát végeztünk, ugyanis…

A remény rabjai / The Shawshank Redemption (1994)
2014. december 24. írta: FilmBaráth

A remény rabjai / The Shawshank Redemption (1994)

Minden idők legjobb filmje nem egy überklasszikus, hanem egy mindössze 20(!) évvel ezelőtt született börtöndráma. Nem volt sima a csúcsra vezető út, a bemutatása idején nem lett gigasiker, ráadásul a Forrest Gump árnyékában többen nem kapták meg az amúgy nekik simán járó…

Rare Exports (2010)
2014. december 24. írta: danialves

Rare Exports (2010)

Ha hipszter majmok szeretnénk lenni és nem egy szokványos karácsonyi filmet néznénk meg, akkor kihez érdemes fordulni? Például a finnekhez, akik már az Iron Sky révén (és újabban éppen a második rész promóival) is bizonyították, hogy képesek egy-egy klasszikus történetet…