Szalmakutyák / Straw Dogs (1971)
2014. december 30. írta: FilmBaráth

Szalmakutyák / Straw Dogs (1971)

szalmakutyak.jpgAmikor megkérdezik tőlem, miért vagyok még mindig egyedülálló (ami eléggé értelmetlen meghatározás, nem vagyok egyedül, ott a családom, immár két bűn rossz, de imádni való kutyával, nálunk mindig zajlik az élet), mindig elmondom, hogy racionális közgazdászként tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy egy jó párkapcsolat működtetése (amelynek szerintem az lenne az egyik alapismérve,  hogy mindkét fél jól érezze magát benne) nagyon kemény meló, én pedig eddig egyszerűen nem találkoztam még azzal, aki megérte volna a fáradtságot. Sam Packinpah filmjének megtekintése igencsak megerősítette ezen véleményemet. A méltán legendás alkotásban egy fiatal házaspár próbálja rendezni a kapcsolatát, de az események hangyányit elfajulnak, nincs hiány vérben és erőszakban, az eleje nem kicsit unalmas, de az utolsó fél óra mindent megér, érdemes megnézni!

David Sunmar (Dustin Hoffman) a fiatal amerikai matematikus szép feleségével, Amy-vel (Susan George) egy kis skóciai településre költözik, ahol a lány született. Válságba jutott a házasságuk, és miközben próbálják megmenteni, felújítják a házat. Egy helyi csapatot bíznak meg a munkákkal, ami nem biztos, hogy jó ötlet volt, mert egy nem túl szép napon a férjet elcsalják egy vadászatra, a feleséget pedig megerőszakolják. De ez még csak a kezdet, egy borzalmas éjszakán szabályosan ostrom alá veszik a házat, amelyet a párnak együtt kell megvédenie...

Hangsúlyoznám, hogy lány létemre nem vagyok szívbajos típus és láttam már Peckinpah - filmet, tehát nem voltak illúzióim, de ettől még eléggé megrázott a Szalmakutyák brutalitása. Fogalmam sincs, hogyan engedtek moziba 1971-ben egy olyan alkotást, amelyben ennyire látványosan megerőszakolnak egy nőt, de sokkoló a látvány az biztos, még akkor is, ha értelemszerűen csak sejtetik az eseményeket. De a ház ostroma sem hétköznapian véres, pedig nem horrorról van szó, hanem egy kegyetlenül jól vezetett thrillerről. Az elején nem is gondolná a néző, hogy ilyen végkifejlet várható, elsőre egy szoft párkapcsolati drámának látszik az alkotás, de aztán egyre jobban elfajulnak az események, a rendező mesterien játszik a közönség idegeivel, katartikus erejű a végjáték. Kár, hogy az összességében halovány színészi játék miatt nem tud olyan zseniális lenni a film, mint amilyen lehetett volna, de így is csak erős idegzetűeknek ajánlott!

A film keletkezésének idején sokkolta Amerikát a Manson-gyilkosság (akkor halt meg Polanski terhes felesége, Sharon Tate, amikor a banda tagjai betörtek a rendező házába), a rendezőt nyilván ezek az szomorú események inspirálták a forgatókönyv készítésekor. De a történetet Angliába helyezte, egy Isten háta mögötti településre, és a lelki folyamatokra helyezte a hangsúlyt, olyan hatásosan, hogy a meglepően kevés vér és gyilkosság ellenére a néző döbbenten nézi a képsorokat, és teljes erővel szurkol David-nek és Amy-nek, hogy túléljék ezt a borzalmas éjszakát. Igen hosszú a felvezetés, elsősorban a fiatal pár problémáira koncentrál, David-nek nyugalomra lenne szüksége a munkájához, a lánynak pedig több figyelemre, és nagyon nem találják a harmóniát. Már éppen kezdenénk beleunni a szenvedéseikbe, amikor szinte átmenet nélkül jön a fordulat, Amy megerőszakolása után az események felgyorsulnak, a ház ostroma pedig maga a földi pokol. 

A forgatókönyv összességében jól sikerült, a túlságosan bő lére eresztett előzmények bemutatása során jól megismerhetjük a karaktereket. Andy egy jólelkű tudós, aki sajnos nem az az erős, bátor férfi, akinek Amy látni szeretné, de a film végére teljes átváltozáson megy keresztül, sem a néző, sem saját maga nem nézte volna ki belőle, hogy milyen ősi ösztönöket hoz elő belőle a háza és a felesége megvédésének kényszere. A lány figurája közel sincs ilyen jól megírva, női szemmel nézve nem kicsit felháborító annak az érzékeltetése, hogy némileg saját magának is köszönheti, hogy megerőszakolták, a végére pedig nem lesz belőle más, mint az a szép szőke feleség, akit hős férje jól megment a rosszfiúktól. A ház ostromlói is különböző karakterek, a lányát féltő bősz atyától kezdve a lányba szerelmes, viszonylag visszafogott gonosztevő alakjáig, A tipikus angol kisebb települések lakosai is megjelennek a történetben (a tiszteletes, a rendet képviselő őrnagy, a csapos stb.), nem kevés társadalomkritikai élt adva a filmnek. A kezdetben felhőtlennek látszó hangulat lassan, de biztosan komorul el, a rendező kiválóan teremti meg az atmoszférát, szinte hitchcock-i magasságokba emelkedik, de mégsem horrorfilmről van szó, hanem egy zseniális végjátékhoz vezető thrillerről, ami után garantáltan bezársz minden ablakot és ajtót, mielőtt lekapcsolod a házban a villanyt!

szalmakutyak2.pngSzomorú, de a film legnagyobb gyengesége a színészi játék. Az Amy-t játszó Susan George szép, de az alakítása teljesen üres. Dustin Hoffman hozza a tőle elvárható szintet, de volt már jobb, Peter Vaughan zseniális, mint mindig, Ken Hutchison reménytelenül felejthető, Jim Norton jó, T.P. McKenna nem rossz.  A zene kiváló, nem véletlenül jelölték Oscar-ra érte Jerry Fielding-et. A filmen erősen látszik a bemutatása óta eltelt idő, de azért az operatőri munkát még mindig csak dicsérni lehet.

Sam Peckinpah nem kispályás rendező, az ő védjegye a macsóság és az erőszak, egyikben sincs hiány ebben a filmben sem. Dustin Hoffman volt a húzónév, meglepően jól működött a házát bármi áron megvédő férj szerepében, de azért alapvetően az értelmiségi figurában volt hiteles. Talán körültekintőbben kellett volna kiválasztani a többi szereplőt is, de így sem véletlenül lett klasszikus ez a film, amely összességében egy kiváló alkotás, brutális erejű jelenetekkel, katartikus erejű végjátékkal. 

Erős dráma, megrázó képsorokkal, igazi Peckinpah-film, kötelező darab!

8/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr627008121

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lauro 2014.12.30. 09:10:58

Az első mondatból kimaradt egy igen meghatározó helyen egy "nem" szócska, nem? ("én pedig eddig egyszerűen "NEM" találkoztam még azzal")
Nem láttam a filmet, de az írás felkeltette az érdeklődésem.

FilmBaráth 2014.12.30. 09:16:22

@Lauro: Igaz, tényleg kimaradt a "nem" szó az első mondatból, javítom, köszönöm!:-)
A filmet nézd meg, érdemes!:-)

Rafael Jiménez Valéra (barátoknak csak Rafi) 2014.12.30. 17:06:14

Az egyik Bosszúvágyban is rendesen mutatják a házvezetőnő megerőszakolását, nem is rövid ideig, szóval csak az utóbbi évtizedekben lett ilyen prűd Amerika, a 70-es években még minden belefért.

És talán konkrétan az első részben is történik ilyesmi a feleségével (tényleg, az feltűnt másnak is, hogy Jeff Goldblum az egyik zsivány?).

Maksa · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.12.30. 22:52:28

Peckinpah legfontosabb filmje, de ki merem jelenteni, hogy a Taxisofőr mellett a 70 - es évek legjobbja is egyben. Szikár, csontig hatoló, realista történet az emberiségről, az emberi tűrőképességről és azokról a farkas törvényekről, amik uralják a világunkat.Időtálló, instant klasszikus.

seed_blog 2014.12.31. 17:39:22

Megeroszakolos filmek kozul jo az Irreversible is. :)
süti beállítások módosítása