A lista első fele után itt az ideje, hogy végre rátérjünk a legjobb 10-re. Nem sokon múlt, hogy nem ez az összeállítás készült el csak, ugyanis hiába tudtam rengeteg jó filmet felsorolni, a top20 két fele között mégis egy határozott minőségibeli különbséget éreztem. Azonban az év vége felé hirtelen megfogyatkoztak az üres helyek és el kellett kezdenem bizonyos címeket hátrafelé tolni. Így talán elég jól megindokoltam, miért sütöm el azt a közhelyet, hogy nem számít, egy produkció ide vagy a második tízesbe került be, ezen a szinten már gyakorlatilag mindegyiknek dicsőség az év legjobbjai között szerepelni, sorrendtől függetlenül. 

10. A nő

(Kritika)

Spike Jonze romantikus sci-fijében lehetne dicsérni az egyszerre hátborzongatóan életszagú és mégis valamilyen szinten lenyűgöző jövőképet, ugyanakkor nem ezzel érdemelte ki a helyezését. Hanem azzal, hogy a számítógépébe beleszerető hőse keserédes történetébe milyen pazarul szőtte bele a magánytól való félelmet és a virtuális világba menekülést. És ne felejtsük ki, hogy itt láható a világ egyik legjobb videojáték-karaktere és minden idők egyik legbizarrabb szexjelenete is.

9. Az eltűnés sorrendjében

(Kritika)

Ha az év legjobbjairól beszélünk, Skandinávia kihagyhatatlan, egész pontosan most Norvégia ezzel a fekete komédiával. Amely nem is annyira komédia, hanem egy groteszk köntösbe öltöztetett, de ennek ellenére nagyon súlyos bosszúfilm. Remek rendezés, kiváló alakítások és a téma egy szokatlan megközelítése tesz arról, hogy 2014 legemlékezetesebb alkotásai között tarthassuk számon Hans Petter Moland filmjét.

8. Comet

(Kritika)

Az igényes romantikus film Stephanie Meyer és társai hathatós munkájának köszöhetően egyre inkább oximoronná válik, de Saim Esmailnek hála nem csak A nő állhat itt ebből a kategóriából. A Comet ugyanis egy pazar független film, amelynek csak egy része a felborogatott időrend és a(z időnként túlságosan is) remekbe szabott párbeszédek, és sokkal inkább támaszkodik elemei erejű érzelmi töltetére. Ennyire minden mesterségességtől mentes alkotást nehéz lenne találni az idei mezőnyből. (De a 4. helyen még szembe fog jönni egy.)

7. Kálvária

(Kritika)

A guardista után még egyértelmű volt, hogy a McDonagh-testvérek közül Martin a tehetségesebb, idén viszont már John Michaelre volt érdemes odafigyelni. Ő ugyanis egy egészen egyedi, hangulatos és kifejezetten erős drámai koncepcióval állt elő, és szinte hiba nélkül vitte azt végig. A Kálvária provokatív gondolataival, fanyar humorával és remek alakításaival egyszerre kiváló és a maga nemében egyedülálló alkotás is.

6. The Babadook

(Kritika)

Nem mostanában volt utoljára és valószínűleg nem is hamarosan lesz legközelebb, hogy egy horror ilyen előkelő helyen szerepel a toplistákon, de Jennifer Kent alkotására érdemes lesz emlékezni. Mostanában különösen is divatja van a műfajnak, ami jellemzően silány minőségű, kis költségvetésű alkotások dömpingjét jelenti, éppen ezért jó látni egy olyan művet, amelyből nem veszett ki az igényesség. A The Babadook amellett, hogy elképesztően teremt feszültséget sokszor horrorelemek nélkül is, egy zseniálisan kigondolt és megírt történettel rendelkezik, ezzel pedig nemcsak a zsánerből emelkedik ki, de azon kívül is a legjobbak közé tartozik.

5. 22 Jump Street - A túlkoros osztag

(Kritika)

Chris Miller és Phil Lord a két letéteményese annak, hogy a vígjáték zsánere kezd új erőre kapni. Idén ehhez ráadásul már A Lego-kalanddal is hozzájárultak, de a kettő közül egyértelműen 2012-es vígjátékuk folytatása sikerült jobban. Pedig ez a produkció lehetett volna akár egy olyan önismétlő és ötlettelen mű is, mint a Másnaposok 2, ehelyett viszont rendezőpárosunk valami egészen maradandót alkotott. A 22 Jump Street azt az önfeledt ökörködést szállítja, amelyet az utóbbi időben egyre inkább hiába kerestünk, ennek köszönhetően pedig rengeteg klasszikus momentummal gazdagítja a filmtörténelmet.

4. Birdman, avagy (A mellőzés meglepő ereje)

(Kritika)

Kevés film tudott ennyire sziporkázó és frappáns lenni idén, mint a mexikói rendező munkája. Alejandro Iñárritu megmutatta, hogy a filmvilág szennyesét nemcsak belsős poénokként és évtizedes közhelyekként lehet prezentálni, hanem egy jó alkotó képes lehet egy szellemes szatíraként prezentálni ilyen jellegű gondolatait. Kiváló színészek pazar alakításaival, remek párbeszédekkel és egy olyan fényképezéssel Lubezkitől, amelyet évek múltán is emlegetni fogunk. 

3. VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan

(Kritika)

Még én is nehezen tudom feldolgozni, hogy egy magyar filmet szerepeltethetek a dobogón, de Reisz Gábor alkotása rászolgál minden dicséretre. Egy pazar, egyedi, de mégis tipikusan magyar dramedyt rakott össze, a filmvilág általam legnehezebbnek tartott műfajában pedig bámulatosan valósította meg, hogy a produkció egyszerre legyen elképesztően humoros és szívszorítóan emberközeli.

2. Whiplash

(Kritika)

Ritkán látni olyat, hogy valaki kezdő rendezőként ennyire magabiztosan állna a filmjéhez, Damien Chazelle azonban lenyűgöző munkát végzett ezzel a produkcióval. A tökéletesen használt zene, a vibráló, energiával teli atmoszféra, a két színész jutalomjátéka mind egy kiváló és utánozhatatlan egyveleget alkotnak. Ennyire pazarul átgondolt és megvalósított koncepció kevés volt idén, ezen kívül egész pontosan még egy...

1. Harag

(Kritika)

David Ayer két éve szerepelt már a listám csúcsán, azóta pedig nem lett rosszabb filmes (oké, oké), hanem csak jobb. Legújabb alkotása kiválóan lép a háborús klasszikusok nyomdokaiban, ahogy a csúcsra járatott akciókat párosítja a súlyos drámai pillanatokkal. Arra pedig csak igazán kevesek képesek, hogy egy ilyen alkotásnak ne a látványos harcok, hanem az első látásra sokkal jelentéktelenebb mozzanatai legyen igazán maradandók. Így aztán a Fury minden pillanata a filmezés magasiskolája.

Ezek lettek volna tehát az év legjobbjai nálam, természetesen várom mindenki részéről a saját listáját kommentben (meg természetesen az elmaradhatatlan karrierötleteket stb.). Itt ragadnám meg arra is a lehetőséget, hogy megköszönjem mindenkinek, aki idén is olvasta ezt a szar, divatfikázó blogot, és őszintén remélem, egy év múlva is hasonlóan erős mezőnnyel térhetek vissza.