A tudományos fantasztikus filmekkel szinte egyidős az a jelenség, hogy az alkotók képesek a legjobb ötletekből is valami csalódást keltően középszerű végeredményt kihozni. Ez az Ausztráliából érkező darab például azzal a gondolattal játszik el, hogy mi történne egy elkerülhetetlen világvége közeledtével, így egyszerre egy olyan mű, amilyet még talán soha nem láttuk, viszont egyben egy olyan is, amelyet már nagyon sokszor.
Egy meteor csapódik az Atlanti-óceán közepébe, a gyilkos tűzfelhő pedig szép lassan elkezdi felemészteni a Földet. Az ausztráliai Perthnek azonban még van néhány órája, amíg elér odáig, így a helyiek igyekszenek ezt az időt kihasználni. James (Nathan Phillips) például egy hatalmas világvége-bulit vesz célba, hogy örömmámorban tobzódva térhessen át a túlvilágra. Azonban a véletlenek folytán megment egy kislányt (Angourie Rice), akinek megígéri, hogy elviszi az apjához. Így ami féktelen bulizásnak indult, végül lehetőséget ad főhősünknek arra, hogy számba vegye, mi az, ami igazán fontos neki.
A legtöbb katasztrófafilm nem meri azt meghúzni, hogy egy elkerülhetetlen kataklizmát állít szereplői elé, ennek megfelelően az emberek végső pánikja sem jelenik meg néhány klisés képsort leszámítva. Zak Hildtich koncepciója azonban ezt vállalja be, és kiválóan adja át azt a reménytelenséget, amely egy ilyen szituációban eluralna mindenkit. A hátborzongató képsorok, amelyek sokszor a The Purge káoszát idézik meg, egyszerűen sokkolnak az első percekben, és a továbbiakban is az adja a mű gerincét, hogy az író-rendező kíméletlenül aprólékos a vég árnyékában teljes kétségbe eső emberiség ábrázolásában.
Az viszont már nem megy neki ilyen jól, hogy ebbe a bitang erős atmoszférába egy épkézláb történetet is szőjön. A cselekmény fő vonala sejthető módon nem a legeredetibb fordulatokat tartogatja (igaz, a környezetnek köszönhetően valamivel ez is egyedibbnek tűnik), a film második fele pedig csak arra szolgál, hogy a kézenfekvő és szentimentális konklúzió felé terelgesse szereplőinket. Márpedig egy olyan sztoriban, amelynek a végét úgyis tudjuk (mindenki meghal), nem a legszerencsésebb a lehető legegyértelműbb végeredményre kifuttatni a főhős karakterfejlődését is.
Így a film csak addig érdekes, amíg a felfedezés izgalma megvan benne, és amilyen jól indul, úgy válik a másfél órás játékidő végére egészen érdektelenné. Pedig kifejezetten úgy éreztem, hogy ebből a koncepcióból sokkal többet is ki lehetett volna hozni, de kénytelen vagyok beérni ismét azzal a következtetéssel, hogy egy jó ötletből még nem feltétlenül születik igazán jó produkció.
7/10