Mulholland Drive – A sötétség útja / Mulholland Dr. (2001) kritika + elemzés
2014. november 10. írta: Gaben No.1

Mulholland Drive – A sötétség útja / Mulholland Dr. (2001) kritika + elemzés

mulholland1.jpgRitkán készül mozifilm kifejezetten agytekervényeink járatására (vagy csak én kerülöm el őket). Ezért nem véletlen, hogy David Lynch kifejezetten e célból készült filmjeit az erre fogékony nézők piedesztálra emelik. De vajon mi választja el a kirívóan okos és komplex filmet az értelmetlen, kaotikus katyvasztól? Jöjjön hát először egy spoiler mentes kritika, majd egy átfogó elemzés a filmmel kapcsolatban.

A hivatalos alap sztorija a filmnek, hogy Los Angeles híres hegyvidéki útján, a Mulholland Drive-on egy baleset történik, melynek egyetlen túlélője egy nő (Laura Harring), aki amnéziás lesz. Bemenekül egy házba, ahova a hollywoodi álmait megvalósítani akaró Betty (Naomi Watts), költözik be nagynénje távollétében. Eközben a háttérben több mellékszál is fut, többek között nyomon követhetjük egy rendező (Justin Theroux) kálváriáját, a filmje feletti kontrol elvesztése miatt. Ahogy pedig a történetben egyre előrébb haladunk, úgy lesz egyre zavarosabb és átláthatatlanabb a film.

Ez az első David Lynch film, amit valaha láttam és azt kell, mondjam teljesen magával ragadott. Már első nézésre is megfogott ez a neo-noir hangulat annak ellenére, hogy halvány lila fingom nem volt mégis mi volt az az őrület, amit két és fél óráig néztem. Óriási nagy teljesítmény egy ilyen hátrányból induló filmnél, hogy képes teljesen lekötni az embert, mert maguk a jelenet elképesztően érdekfeszítőek. A film zsenialitását az adja, hogy egy normális filmnél első nézéskor a narratíva tartja fenn a néző érdeklődését, az újranézések pedig csak a jelenetekben való gyönyörködést szolgálják, míg itt ez teljesen fordítva van. Első nézésnél csak az tartja a nézőt a képernyő előtt, hogy borzongjon vagy rácsodálkozzon az egyes részletek zsenialitására, míg az újranézések azt szolgálják, hogy magát a történetet ki lehessen hámozni a filmből. És ha már borzongás, Lynch borzasztóan profin ért az atmoszféra kezeléshez. A folyamatos basszus-dominált sejtelmes zene, a szürreális látvány illetve a tökéletesen kimért vágások együtt olyan misztikus psycho-thriller ízt adnak a filmnek, hogy azt tanítani kéne. Ráadásul az is a mű „bűne”, hogy az I’ve told every little star nóta is ahányszor eszembe jut egy szorongás érzet lesz rajtam úrrá, ami akkor ivódott belém, amikor ez a bohókás dal keveredett a film nyomasztó zenével, és a jelenetnek egy misztikus felhangot kölcsönzött.


mulholland2.jpgÉs akkor jöjjön az, amitől az embernek tátva marad a szája: a színészi játék. Lynch a színészek kiválasztásánál nagyon nem ment biztosra, mert a két főszerepet rábízta két majdnem teljesen ismeretlen színésznőre, Laura Harring-re és Naomi Watts-ra. Harring is borzasztóan jó, de amit Watts leművel a vásznon, arra még szavak sincsenek. 4 merőben máskaraktert képes egymás után eljátszani olyan hitelesen, amilyen hitelesen, csak meghasadt személyiségű emberek tudnának. Hogy az Akadémia anno miért nem adott neki legalább egy jelölést mondjuk Bridget Jones helyett, azt nem értem.

Összességében elmondható, hogy egy kitűnően megrendezett filmről van, ami a néző gondolataiba ivódik, és elő- előjön jóval a megnézése után is.

10/10

 

És akkor jöjjön a spoileres elemzés.

Azt azért érdemes az egészhez hozzáfűzni, hogy ’99-ben készült egy alig másfél órás tv-film is a Mulholland Drive-ból, amit ahogy elnézem a kutya se látott, tehát úgy veszem, hogy a megértéshez nem szükséges ennek a verziónak az ismerete. Továbbá még maga David Lynch is kiadott egy kis 10 kérdésből álló segítséget. Most nézzük ezeket:

1) Pay particular close attention in the beginning of the film: at least two clues are revealed before the credits.

Ez igaz. Még a credits előtt látni azt a bizarr táncolós jelenetet, illetve Diane-t is bevágják, aki az idős párral együtt mosolyog. Ez valószínűleg a film végén említett swing versenyre utal, ami elindította Diane karrierjét. Az idős pár pedig a film folyamán többször is feltűnik, állandó vigyorral a képükön. Ők kísérik ki Betty-t a reptéren, majd a taxiba beszállva folyamatosan erőltetetten vigyorognak. Majd a szörnyű arcú csövés kék dobozából is ők másznak elő, majd Diane öngyilkosságánál is ők hozzák a frászt a lányra. Ezután pedig látni egy vörös köntöst vagy takarót és egy párnát, ami ugye Diane lakásán van, és ahol hullája a későbbiekben feküdni fog.

2) Notice appearances of the red lampshade.

A vörös lámpabúra kétszer is feltűnik. Mindkétszer ugyanolyan környezetben. Egy fekete telefon és egy hamutál mellett. Ez Diane lakásán van. Először akkor, amikor a portás (vagy kicsoda) felhív egy fehér telefonos úriembert, akivel a következő párbeszéd zajlik le: „Na mi van?” „Semmi új.”. Majd eza fehér telefonos krapek felhívja a telefont Diane lakásán. Másodszor pedig akkor jelenik meg, amikor Camilla felhívja Diane-t, hogy megy érte a limuzin, ami elviszi a Mulholland Drive-ra.

3) Can you hear the title of the film that Adam Kesher is auditioning actresses for? Is it mentioned again?

Adam Kesher filmjének a címe „The Sylvia North Story”, amit később Betty megemlít a partyn. Nevezetesen, hogy Camillával jelentkeztek a főhősnő szerepére, dea szerepet Camilla kapta meg. A film rendezője Bob Brooker volt, aki korábban is feltűnik. Ő az, aki Betty castingján fukarkodott a dicséretekkel. Ezen kívül egy másik filmet is említ a film. A Gildát, aminek plakátjáról veszi Camilla a Rita nevet.

4) An accident is a terrible event . . . notice the location of the accident.

A baleset helyszíne a Mulholland Drive volt. Ugyanaz a hely, ahol később Dianet várta Camilla. Előtte teljesen ugyanolyan helyzetben ült a limóban Camilla, mint Diane.

5) Who gives a key, and why?

A filmben 3 kulcs is megjelenik, Az első, ami nem igazán fontos, akkor, amikor Ruth néni visszamegy a kulcsaiért, és megtalálja őket az asztalon, ami alatt Camilla rejtőzött el. A második, mikor Camilla táskájában megtalálják a pénz mellett egy kék háromszög alakú kulcsot, ami a kék dobozt nyitja később, a club Silencio után. A harmadik pedig egy kék fogas kulcs, amit a bérgyilkos fog adni Diane-nek, amikor sikerül majd megölnie Camillát.

6) Notice the robe, the ashtray, the coffee cup.

Feltűnik egy vörös, amit Ruth néni hagy a lakáson Bettynek, amire az van ráírva, hogy „Érezd jól magad! Szeretettel: Ruth néni”, ezt a későbbiekben Camilla viseli. A hamutál és a kávéscsésze legfeltűnőbben, akkor jelenik meg, amikor először látni az asztalon Diane lakásán a kék fogas kulcsot és a kávéscsészét, ami egy pillanat múlva a flashbackben átváltozik a zongorás hamutállá (amit később a szomszéd elvisz) és egy pohár whiskeyvé. A kávé, amúgy állandóan megjelenik különböző tárolóeszközökben. A Winkie’s-es jelenetekben például barnásvöröses bögrében isszák a kávét. Az emlékezetes Espresso jelenet a Castiliani fivérekkel. Papír kávéspoharak az oldalba lőtt nőnél. Adam playback válogatásánál is papír kávéspoharak vannak. Betty és Rita otthon zöld kávéscsészéből iszik. A végén a pincércsaj (Betty) a Winkie’s-ben összetört kávéscsészéket pakol el. Az öngyilkosság előtt pedig egy bögre kávé van az asztalán Diane-nek a kék kulcs mellett.

7) What is felt, realized and gathered at the club Silencio?

A club Silencio egy érdekes jelenet. Egyrészt folyton azt hallani „Silencio.” „No hay banda.” „No hay orchestra.” és ugyanezeket franciául is. Ami arra utal, hogy minden csak illúzió, ami eddig történt csak szemfényvesztés. Megjelenik a karzaton egykék hajú nő, aki a legutolsó jelenetben is a kameréba mondja, hogy „Silencio”. Ezen túl, a látogatás után jelenik meg a kék doboz, ami a háromszög alakú kék kulcs nyitott.

8) Did talent alone help Camilla?

Az első Camillát kifejezetten nem, mert a jelentkezők közül ő volt a legkevésbé tehetséges, mégis ő kapta meg a szerepet. Míg a másik Camilláról ez nem derül ki, de Diane szerint láthatóan ővele is kivételeztek.

9) Note the occurrences surrounding the man behind Winkies.

A Winkie’s a Sunset Boulevardon 3-szor jelenik meg. Először a félős ember rémálma válik valóra, azt leszámítva, hogy nappal van alkony helyett. Másodszor itt találkozik Betty és Rita a Diane nevű pincérnővel. Harmadszor pedig itt történik a bérgyilkos felfogadása Camilla megölésére. A szörnyű arcú ember szintén 3-szor tűnik fel. Először a rémálom tetőpontja (szerintem a valaha volt legfélelmetesebb jelenetben). Másodszor a gyilkos felfogadása után ül kezében a kék dobozzal, amiből az öreg pár előmászik miniatűr formában. Harmadszor pedig a villogó képek között tűnik fel Diane öngyilkosságát követően.

10) Where is Aunt Ruth?

Ruth néni kétszer tűnik fel. Először, mikor kiköltözik a lakásából. Másodszor, mikor Camilla kinyitja a kék dobozt, majd Ruth néni benyit az üres szobába. Ezen túl Diane megemlíti, hogy Ruth néni már meghalt és mindent ráhagyott. Továbbá amikor Rita és Betty próbálják felkeresni Diane-t, akkor látnak egy éppen kiköltöző vörös hajú nőt, aki akár ő is lehet.

 


mulholland3.jpgEnnek ismeretében, íme, én hogyan látom a sztorit:

Diane és Camilla, Betty és Rita valóságos énjei. A töréspont valóság és nem valóság között a kék doboz kinyitása. Diane féltékeny Camillara, akibe bele van esve, és viszonyt folytatnak egymással. Mikor a partyn Camilla bejelenti, hogy Adamhez hozzámegy és új szeretőt is talált, Diane élete egy csapásra mélyponton lesz, és megbízza a bérgyilkost Camilla megölésével, aki egy kék kulccsal tudatja a bűntény sikerességét. Majd Diane megkapja a kék kulcsot és bűntudatában egy álomvilágba menekül. Az álomvilágban minden elképzelt jelenet főhőse valójában ő. Magát Bettynek vizionálja (a rá eléggé hasonlító pincérnő után), a kedves, jólelkű, lehengerlően tehetséges lánynak, kinek tehetségét még Bob Brooker is kénytelen elismerni. Erre utal az is, amikor Betty Ritának azt mondja: Olyan lesz, mint a filmekben, úgy teszünk, mintha valaki más lennénk.”.Víziójában egy ügyetlen, félnótásnak próbálja a bérgyilkost képzelni, aki még csak nem is maga ölte meg Camillát, hanem még előtte közbeavatkozott a sors egy autóbaleset képében, és sunyin képes volt lejelenteni, hogy ő volt (lásd. a beszélgetés a hosszú hajú csávóval). Camillát, szépségéért még mindig szereti, ezért őt magával együtt képzeli el, de nevét ki nem állhatja. Ez számára összefüggött a gusztustalan protekcióval. Ezért a számára már alapból unszimpatikus ismeretlen lányt, aki a valóságban Camilla új szeretője volt, erre a szerepre vetítette ki. Mögé pedig egy misztikus, bizarr, igazi képzelet alapú maffiabandát teremtett Mr. Roque és a Castiliani fivérek személyében. Az öreg pár és a szörnyű arcú csöves, egymás ellentéteit, az eredendő jót és rosszat szimbolizálja. Ezt az is mutatja, hogy az öreg pár mindig mosolyog, míg a csöves félelmetes. A félős embert az eredendő rossz kísérti a Winkie’s-ben, ahol korábban látta megkötni az üzletet Diane és a bérgyilkos között. Ezt is valójában Diane éli át. Valójában ez is az ő félelme. Az öreg pár pedig a boldog és makulátlan Diane-nel van a táncversenyen, és a boldog és makulátlan Bettyvel a reptéren. Adam Kesher történetét is valójában Diane éli meg. Az, hogy Adamet megcsalja felesége, az saját csalódásának átélése Camillában. Később a Cowboy elmondja Adamnek (vagyis Diane-nek), hogy ha jó lesz, csak egyszer kell még találkozniuk, de ha nem akkor kétszer. A film kronológiájának szempontjából nagyon fontos ez a mondat. Diane először a partyn találkozik a Cowboyjal. Vagyis inkább csak meglátja a háttérben. Másodszor viszont pontosan az álom végén költi fel Diane-t, hogy „Ébresztő!”, ami mint tudjuk már a gyilkosság után történt. Ergo Diane nem volt „jó”, mert ugye megölette Camillát. Álmában újra életben van Ruth nénikéje, aki „örökség értékűen” kölcsön adja Bettynek a lakását. Koko, Adam anyja pedig landlady-ként tűnik fel újra, ami igazából nem zárja ki azt, hogy Adam anyja legyen. Az őrült nő, aki azt mondta van odabenn valaki, aki bajban van. Ez Diane-re teljes mértékben igaz, ezért ez lehet egy kiszólás is a való világra. Diane álma a club Silencióban ér végéhez. Ott döbben rá, hogy minden, ami eddig történt csak illúzió, saját maga álltatása. Ekkor megjelenik a kék doboz, ami megmutatja az igazságot.

Így szerintem a film a hollywoodi színész élet árnyoldalát, és a jó és a rossz között vívott harcot hivatott bemutatni.


mulholland4.jpgEz eddig egy elég logikus és komplex elméletnek tűnik, de van pár bökkenő:

Miért az álomban szerzi meg a bérgyilkos Ed híres fekete könyvét, amikor a valóságban, a Diane-nel való beszélgetéskor is ott van előtte?

Erre nem tudok olyan történetet kitalálni, ahol lenne valami logikus magyarázat.

Miért Camilla nyitja ki a kék dobozt és miért Betty tűnik el? Miért vesz fel szőke parókát Rita? Miért találják meg az álomban Diane hulláját, mikor az öngyilkosság csak később történik meg?

Erre egy magyarázatot tudok elképzelni. Ez valójában Camilla álma még a halála előtt. Ahol egy purgatóriumi világba kerül és minden más, mint az eredeti világban. Diane-t jónak képzeli és ő is olyanná akar válni, mint ő, de mikor meglátja a hulláját kiborul, hogy ezt ő tette barátnőjével. Ráeszmél, hogy őt nem a tehetsége vitte előre. Ekkor sok motívum jelentheti ugyanazt (csak Camillára nézve), mint az előző teóriában, viszont annyi minden épül Diane köré, hogy én valószínűbbnek látom, hogy mégis ő a főszereplő. Nem beszélve arról, hogy sok dolog ennek is ellentmondana. Pl.: Ruth néni, Bob Brooker, a Cowboy és Koko jelenléte is teljesen indokolatlan lenne, és a Betty nevet se tudnánk honnan szopta ki.

Miért kellett Diane-nak és a szomszédnak lakást cserélniük?

Talán azért, mert bujkál a rendőrség elől a gyilkosság miatt. De ez attól még hülyeség, mert a rendőrök így is megtalálnák, meg a gyilkosság előtt is nála volt a zongorás hamutál, ami a szomszédé. Vagy talán lehet, hogy pont az együttlét miatt cseréltek házat, bár azt sem értem pontosan, hogy miért nem volt jó az előző ház, mert tök ugyanolyan egyik ház, mint a másik.

Miért hívja fel a fehér telefonos ember Diane házát?

Erre sincs még ötletem se.

Mi köze van bármihez a kávé állandó megjelenésének?

Én egy jelképnek értelmezem. Az éberség, a soha meg nem állás szimbólumának. Persze ez így ellentétbe kerül az álomvilággal, de ez inkább magának Hollywoodnak és a színészetnek a szimbóluma.

Miért nyit be az üres szobába Ruth néni a doboz kinyitása után?

Halvány lila gőzöm sincs.

Mi köze van bármihez a kék hajú nőnek?

Diane halála utáni „Silencio” a halál után beállt csendet jelenti. Amikor először látjuk a club Silencioban a porondmester azt mondja: „Ez az egész csak illúzió. Figyelem!”, és ezután jön a villámlás. A kék hajú nő az én olvasatomban az álmodozás jelképe lehet, és mikor Diane halálakor azt mondja, hogy „Silencio”, az nem csak Diane életének a végét, hanem az álomvilág teljes végét is jelenti. Vagy csak szimplán hatásosnak tartotta David Lynch ezt a befejezést.

Összességében az eddig boncolt elmélet a film 95%-ával fedésben van, és ha van teljes megoldás, akkor szerintem itt kell keresni. De az is elképzelhető, hogy esetleg Camilla álmodja az álom részt. Esetleg a film két párhuzamos univerzumban játszódik, ahol a kék doboz a kapu. Viszont példának okáért a bérgyilkos notesze mindben ellentmond mindennek. De én akár még azt is simán elképzelhetőnek tartom, hogy Lynch egy olyan filmet akart összerakni, amit teljesen nem lehet megmagyarázni.

Akárhogy is, véleményem szerintem ez egy nagyszerű filmes rubik kocka, amivel élvezet elszórakozni. A témával kapcsolatban pedig szívesen olvasnám kedves olvasóink eszmefuttatását is az értelmezéssel kapcsolatban.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr206851975

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

virracocha 2014.11.11. 08:36:45

Az öreg házaspár nekem egyáltalán nem az eredendő jót szimbolizálja. Számomra hátborzongató az erőltetett vigyor az arcukon, ráadásul ők kergetik öngyilkosságba Diane-t.

Globetrotter2014 2014.11.11. 11:57:37

Ez a film az egyik leginkább WTF moziélmény.

Több ismerősömmel nézettem meg és külön poén volt látni a kétségbeesést, hogy most mi van, ők nem szoktak így járni egy filmmel hogy nem értik mi van...

No hay banda!!!

HUN_Sector 2014.11.11. 13:58:08

Megnéztem anno még volt párommal, aki tőlem várta hogy elárulom a cselekményt.
Hiába.

Az n értelmezésem számomra logikusnak tűnt akkor, de a film annyira agypörgető, hogy így, hónapokkal a megtekintése után már a saját magyarázatomra sem emlékszem. Lehet egy speciális elmeállapotot kell elérni a megértéséhez :)

Rafael Jiménez Valéra (barátoknak csak Rafi) 2014.11.11. 17:23:45

Hú, hirtelen összekevertem a Lost Highway-el és majdnem elkezdtem köpködni.

Ez is a szokásos Lynch-féle produkció (fogatlanul vihogó, hülye kamerállásokból fényképezett gnóm törpékkel, értelmetlen, összefüggéstelen jelenetekkel, mindenféle bordó meg vörös drapériákkal telebaszott szobákkal, fejüket vakaró, magukban monologizáló, lelassult főszereplőkkel stb.)?

Művészfilm, baszod...

negyedóra 2014.11.11. 22:20:14

Szintén egy túlértékelt alkotás. Sztem 6/10.

Filmesztétikailag szinte nulla: nem szépen fotózott, egyáltalán nem szórakoztató [értsd akár a feszültségkeltés, izgalom, humor, stb], zeneileg sem ad semmi pluszt, a karakterábrázolás teljesen felszínes, és még lehetne sorolni... Mindenesetre számomra a szórakoztatás hiánya főbenjáró bűn.

Ezenkívül kapsz egy történetet amit csak a készítő tud 100%-osan megfejteni, de ez sem biztos, mert lehet, hogy hibákat vétett, így csorbul a koherencia is. De amit összeraksz a történetből, az is egy elég középszerű semmit mondó sztori, amit próbálnak feldobni azzal, hogy adhoc sorrendben vannak a jelenetek.

Ennek a filmnek az egyetlen kiemelkedő értéke (sajnos jó pár másik példa is van erre receptre), hogy a nézőt idegesíti, hogy nem érti mit látott, és ha valamit összerakott belőle, akkor büszke lesz magára plusz a filmet is felmagasztalja: win-win. Így lett nálad is 10/10.

Persze még mindig talány az is, hogy van-e valaki aki tudna válaszolni a nyitva hagyott kérdéseidre, és/vagy még olyanokra is, amik fel sem merültek benned.

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2014.11.11. 22:51:10

Ez szerintem egy végtelenül túlértékelt film, mint ahogy David Lynch egész tevékenysége az, noir ide vagy oda. Néha olyan érzésem van, hogy sok ember csak azért mondja, hogy milyen jó, mert attól félnek, hogy ellenkező esetben nem tartják elég intelligensnek vagy műértőnek. Mindazonáltal a poszt írójának minden riszpekt, mert nem egyszerű erről a filmről írni.

Gaben No.1 2014.11.11. 23:27:48

@negyedóra: Ez mondjuk az én hibám, hogy nem magyaráztam el, de nekem elég sajátos értékelési rendszerem van, amiben a 10-es az olyan, amúgy remek filmeket jelöli, ahol képes olyan univerzumot, atmoszférát teremteni vagy mondanivalót hordozni, amely nem ereszt el, és megszállja a tudatomat. Önmagát a filmet azért tartom kiemelkedően jónak, mert a narratíva teljes nem értésében is képes nézetni magát.
@Time Goes By: Nagyon remélem, hogy nem csak az ilyen emberek szeretik ezt a filmet, mert kezdem kicsit egyedül érezni magam. És amúgy köszi. :)
@Rafael Jiménez Valéra (barátoknak csak Rafi): Nos, ebben az esetben ezt se ajánlom, hogy megnézd, mert a recept ugyanaz, csak monologizálás és belassulás helyett, valamivel több cselekvés van.
@HUN_Sector: Ezt észben tartom majd, és ha legközelebb berúgok, mint állat, akkor összekötöm a kellemeset a hasznossal, és újra megnézem. ;)
@Globetrotter2014: No hay orchestra!!! Ha nekem egyik haverom elsőre megértené, vendégem lenne egy bármire.
@virracocha: Elfogadom, amit mondasz. (Bár a jó is lehet ijesztő.)

Sandokohn - a maláj jiddis 2014.11.12. 00:37:16

Na akkor megnézem már ezt a filmet, felkeltettétek az érdeklődésemet...

Werewolfrulez · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.11.12. 20:52:28

Lynchet mindig is távolról szerettem csodálni :)
Úgy érem, még nem vagyok méltó a megértésére...

Gaben No.1 2014.11.12. 23:56:38

@Werewolfrulez: Ha így érzed, akkor ez esetben szerintem kezdj az Elefántemberrel, ahol megtalálhatóak a lynchi jegyek, de a narratíva követhető és lineáris. ;)

Werewolfrulez · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.11.13. 07:37:59

@Gaben No.1: valszeg pont ezért az a kedvenc Lynch-filmem :)

K.Leslee 2014.11.13. 16:43:27

@negyedóra: lasd meg Upstream Color. Ugyanez igaz arra is amit leirtal. Amugy meg ugy altalaban jol osszefoglaltad a Lynch filmek erteket:-)

K.Leslee 2014.11.13. 16:44:34

@Werewolfrulez: szerintem nincs olyan ember aki melto ra, Lynch-csen kivul persze

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.11.13. 17:13:27

@K.Leslee: Az Upstream Colorre szinte semmi nem igaz abból, amit leírt. :D

Syracuse 2020.02.28. 14:11:54

Egy biztos, hogy Lynch gyakran szeret olyan filmeket összerakni, amiket teljesen nem lehet megmagyarázni.
A kávéról nekem az a véleményem, hogy Lynch egyszerűen kávébuzi, minden alkotásában kismilliószor megjelenik.
süti beállítások módosítása