"A film készen van és baszott jó lett" - Argo 2 sajtótájékoztató
2014. október 17. írta: danialves

"A film készen van és baszott jó lett" - Argo 2 sajtótájékoztató

argo2.jpgEzekkel a szavakkal foglalta össze röviden és tömören Árpa Attila az Argo 2 jelenlegi helyzetét. Amely helyzet azért ettől egy fokkal bonyolultabb, többek között ennek miértjeiről és mikéntjeiről is esett szó a tegnap megejtett sajtótájékoztatón. 

A legfontosabb információ minden bizonnyal az, hogy a produkció most már egy végleges premierdátumot is magáénak tudhat, egészen pontosan a közönség 2015. március 12-étől láthatja a régóta várt folytatást. Árpa a csúszást az utómunkálatok során felmerült személyzeti és technikai problémákkal indokolta, illetve egy kissé homályos kifogáskeresés is belecsúszott ebbe, ahogyan novembertől-februárig végigvezette, hogy az adott hónapban miért pont nem érdemes bemutatni a filmet. (Őszintén szólva én bármelyik hónappal kapcsolatban tudnék ilyen okokat találni...)

A stáb nem csak itt került szóba, a rendező ugyanis komoly nehézségekbe ütközött azáltal, hogy az összes általa kiszemelt szakember már dolgozott valamelyik magyar vagy nemzetközi produkcióban, így saját bevallása szerint egy "B csapattal" kellett leforgatnia a filmet, amelyet élete legnehezebbjeként aposztrofált. Ennek ellenére a végeredményről abszolút pozitívan nyilatkozott, azt mondta, amit szeretett volna, sikerült felvenni, sőt, végül nem egyszer még jobban is sikerült ez a tervezettnél.

argo22.jpgTermészetesen az elsők között szerepelt az a kérdés, hogy miért kellett egy évtizedet várni mégis a folytatásra, amelyet Árpa azzal indokolt, hogy eleve nem is terveztek második részt, az Argo befejezése is csak azért alakult így, mert nem volt pénzük leforgatni az eredeti zárójelenetet. Azonban látva a mű egyre inkább gyűrűző sikerét, végül 2008-ban nekifogott egy szkriptnek, amelyet rögtön utána ki is dobott. 2010-re sikerült megtalálni azt az alapötletet, amely végre nem egy tipikus folytatást rejtett magában, de ekkor az MMKA közönségfilmekkel (és a rendező személyével) kapcsolatos ellenérzései miatt még nem lehetett semmi a projektből. Hiába próbálkoztak a közösségi finanszírozással is, az még a költségvetés egyhatodát sem tudta összehozni. 

Azonban a Filmalapnak már inkább szívügye volt a projekt, a forgatókönyv-fejlesztést irányító Divinyi Réka például amikor elvállalta ezt az állást a szervnél, azzal feltétellel kapott rá áldást a bátyjától, hogy tető alá hozza az Argo 2-t. Ő maga azt mondta, hogy látták a történetben, hogy felül tudná múlni elődjét, a fejlesztési munka oroszlánrészét pont az tette ki, hogy a rengeteg ötletet (és a költségeket) elfogadható szintre faragják. Végül a film 434 milliós büdzséjéből 300-at tett ki az állami támogatás.

Ebből így is rengeteg dologra futotta, összesen 60 helyszínen forgott a film, többek között Miamiban is, ezt már Árpa József producertől tudhattuk meg. Ő külön kiemelte azt is, hogy bár ez a költségvetés nagynak tűnik, az Argo 2 sokkal több akciójelenetet tartalmaz, mint a hasonló pénzből készülő magyar alkotások. A rendező ehhez még annyit fűzött hozzá, hogy ezúttal sokkal inkább odafigyeltek a zenére, a főszereplőt játszó Kovács Lajos pedig azt emelte ki, hogy szerinte az Argo 2 sokkal összefogottabb, tudatosabb és humorosabb lett, mint elődje.

argo21.jpgA színészek szavaiban egyébként visszatérő elem volt, hogy a lehető legkevesebb mutatványt csinálták kaszkadőrökkel, Oszter Sándor például egyszer saját maga ugrott be dublőre helyére, amikor az egyik jelenet balul sült el. Hozzá hasonlóan inkább a sztorizgatás dominált kollégái hozzászólásaiban, Kulkának nagy bánata volt, hogy nem tudott 5 nap alatt megtanulni japánul, illetve vívni, Bán János azt mondta el, hogy a szerepet az első rész ismerete nélkül vállalta el. A legérdekesebb minden bizonnyal a Tysont alakító Kiss József szövege volt, aki felfedte, hogy karaktere hogyan tér vissza a halálból: olyan kicsi az agya, hogy nem tett kárt benne a fejlövés.

Ennek ellenére úgy nyilatkozott mindenki, hogy az Argo 2 élvezetéhez nem szükséges látni az elődöt, ugyanakkor a rajongók jó pár utalást kapnak majd, és természetesen a mű elsősorban azoknak fog szólni, akik látták és szerették az elsőt.

Végül pedig kaptunk egy (Árpa Attila szavaival élve) "antielőzetest", amely fogalmat úgy magyarázta a rendező, hogy a kommersz trailerekkel ellentétben ő itt egy olyan kedvcsinálót igyekezett összerakni, amely nem lövi le filmje összes poénját. (Ez az előzetes minden bizonnyal hamarosan az internetre is felkerül.) Ha pedig minden másban is ilyen őszinte volt, akkor kétségem sincs afelől, hogy az Argo 2 képes lesz beváltani az igen komoly ígéreteit.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr846801077

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nyílméregbéka 2014.10.17. 10:58:13

Én nagyon várom a folytatást, az Argo minden hibaja, magyaros esetlensége ellenére nagy kedvencem, és szerintem igazi kultfilm lett azóta.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.10.17. 13:36:36

csípem, mikor a filmkészítői eldöntik helyettem, hogy a film jó-e vagy sem. :D

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.10.17. 13:39:24

@doggfather: Véleménye azért lehet neki is a saját filmjéről, nem? :D

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.10.17. 13:47:03

@danialves: lehet persze, de az én véleményem lehet az ő véleményéről, hogy ezt így nem kéne, nem? ;)

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.10.17. 13:58:33

@doggfather: Hát azért szerintem evidens, hogy egy filmkészítőnek a saját alkotása az jó. :D Persze objektíven kijelenteni tényleg butaság.

oszt jónapot 2014.10.17. 14:41:47

@danialves: Mondjuk meglepne, ha egy rendező azt mondaná, hogy most csinált egy kurva szar filmet. :D Én várom, nekem az első rész nagy kedvenc.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.10.17. 15:25:23

@doggfather: Lehet, de helyetted semmiképpen nem döntötte el. ;)
Btw inkább ezt mondja, mint valami semmitmondó marketingbullshitet.

eßemfaßom meg áll 2014.10.17. 18:24:01

@danialves: mert ez szerinted nem egy "semmitmondő marketingbullshit"?
süti beállítások módosítása