Free Entry (2014)
2014. szeptember 17. írta: FroG

Free Entry (2014)

free entry2.pngA film megtekintésére a Jameson CineFesten volt lehetőségünk!

El sem tudjátok képzelni, hogy mennyire el akartam sütni a Free Entryvel kapcsolatban az általam mostanság igen kedvelt és egyébként egyre inkább megalapozottnak tűnő állítást, miszerint a magyar film éledezik. Kerékgyártó Yvonne „alkotása” azonban mindent megtesz azért, hogy a nézőjében a pár éve még óriási reneszánszát élő Hollywood-majmolás ízeit visszahozza, és mindezt egy olyan filmmel teszi, amely összetettségében és káros üzenetében még a Project X-szel szemben is alulmarad.

Betti (Pusztai Luca) és V (Barta Ágnes) pénz és szüleik tudta nélkül próbálják megvalósítani álmukat, azaz részt venni a Sziget fesztiválon, ahol egy kis mellékesként még füvet is akarnak árulni. Azonban ahogy az lenni szokott, váratlanul beüt a baj, és egy összeveszés miatt egymás nélkül kell boldogulniuk a nem annyira csúnya, és nem is annyira gonosz fesztiválrengetegben.

A történet legnagyobb hibája az, hogy komoly identitászavarral küszködik. Próbálja magát party- és életigenlő filmként eladni, ugyanakkor a jelenetei nagy része (főleg a történet végéhez közeledve) sokkal inkább elszomorítóak és megvetendőek, mintsem hogy követendő példaként lehessen őket mutogatni. Elég ha csak a két főhősünk karakterét nézzük, akik bár papíron jó barátnők, egy idegen férfi és egy megtagadott csók miatt teljesen elhatárolódnak a másiktól, hogy aztán majd a lezárás nagy összeborulásában mindent elfelejtve, önfeledten énekeljenek, mert az olyan baromilaza.

free entry.pngA Free Entrynek ugyanakkor nem ez az egyetlen hibája: a karakterek végig üresek és antipatikusak, a poénok (egy-két üdítő kivételtől eltekintve) gyerekesek és fárasztóak, a színészi játékok pedig sok helyütt a szó legszorosabb értelmében elviselhetetlenek. Azonban az ajtót a destruktív mondanivaló teszi be: piálj, drogozz, feküdj le idegen emberekkel és hagyd a (papíron) legjobb barátodat kiszolgáltatva mindenféle ittas és/vagy füves hülye gyereknek, elvégre fiatal vagy, és ha nem az alkoholtól kábultan fekszel valamelyik sátor tövében, akkor kitaszít a társadalom. Egyébként is, ha a nagy kalandod végén elénekelsz-elgitározol egy zeneszámot, az úgy is fölülírja az addig történteket.

A Free Entry ezer aspektusból lehetett volna jobb és meggyőzőbb, azonban a gyermeteg hibái, az álszent mondanivaló, az erőtlen poénok és a sokszor igencsak felületes történetvezetés még úgy is tönkreteszik az élményt, hogy a betétdalok többsége rendkívül jól szól, a vágás és az operatőri munka pedig a játékidő egésze alatt egyszerűen kifogásolhatatlan. Elképzelhető, hogy ha Kerékgyártó Yvonne tanul a hibáiból és a következő években már kiforrottabb és gondosabban megmunkált filmeket ad majd ki a kezei közül, akkor csupán legyintve elfelejtjük majd neki ezt az elbaltázott lehetőséget, azonban addig is gondolkodjunk el ezen a darabon, és pláne a rettentő idegesítő, de annál nagyobb hiányosságain.

3/10

 

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr586703829

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr_utcai_arcos 2014.09.17. 12:17:16

A filmet nem látva, csak egy két idei Szigeten készült riportot olvasva, sajnos azt kell mondjam, akkor ez a film tökéletesen megragadta a mai valóságot :/. (Ha megbocsájtjátok a linket! hvg.hu/plazs/20140816_Kulfoldi_pasikra_hajtanak_magyar_csajok_a/)

Dr_utcai_arcos 2014.09.17. 12:17:57

@Dr_utcai_arcos: (a link végén a zárójel bekavar!)

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2014.09.17. 14:17:56

Már maga a film is elszomorító, de engem még jobban megdöbbentett az, hogy a teremben ülő emberek nagy részének érezhetően tetszett...

FroG · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.09.17. 20:44:10

@Sparrow: Azért azt ne nevezzük már "nagy résznek" hogy egy mögöttünk ülő középkorú nő torkaszakadtából végig röhögte erőlködve (hallhatóan megjátszva) a filmet. Az meg hogy a taps miért volt a végén, már megbeszéltük.

osvathzoltan 2014.09.18. 21:32:53

dehogy tetszett a teremben csak mivel előtte a Force Majeure (bo'14) ment már mindenki elégedett volt aznapra

a film szar volt ahogy volt sajnos a magyar rövidfilmek sem voltak éppen acélosak pedig Péterfy Bori kenette az egyikben